Gabonásvermek Jászberényben

A jászberényi FÅ‘tér kÅ‘- és aszfaltburkolatán járókelÅ‘k közül ke­vesen sejtik, hogy a kövezet alatt a város múltbeli történetének, népi éle­tének számos tárgyi hagyatéka rejtÅ‘zik, és kerül napvilágra még napja­inkban is.

Az elmúlt év nyarán a posta műszaki osztálya kábelfektetési munkálatokat végzett, amelynek során az utca vonalával párhuzamosan, a járda szélén, a házsortól mintegy 4 méternyire hosszú, mély árkot ástak. A jelenlegi kerámia üzlet (a régi Pannónia szálló) épülete elÅ‘tt az árok­ban több helyen üreges beomlások keletkeztek. A jelenségrÅ‘l a munkála­tokat irányító postaalkalmazott azonnal értesítette a Jász Múzeumot. Rövid tájékozódás alapján megállapíthattam, hogy régi gabonás vermek

szájüregnyílásaira bukkantunk. A köralakú nyílás teljes kibontása után kötél és hosszú létra segítségével leereszkedtem a verem mélyére, és ott zseblámpa- és gyertyavilágítás mellett volt alkalmam a szükséges mé­réseket elvégeznem és megfigyeléseimet rögzítenem.

A viszonylag szűk, lefelé tölcsérszerűen keskenyedÅ‘ üregnyíláson áthaladva, hirtelen kiszélesedÅ‘, homorú oldalú, köralaprajzú, tágas tér következik, amelynek alakja hatalmas méhkashoz hasonlít. Ez tehát a verem, amelynek vízszintes alsó talaját feltűnÅ‘en száraz homok alkotja, oldalán pedig égetés, vagy füstölés nyomai találhatók. Itt ott üszkös, füstös, erÅ‘sen oxidálódott növényi maradványok: szalmatörmelék és gabonaszemek is fellelhetÅ‘k a verem belsejében. Az egyik veremrÅ‘l készített mérési adataimat vázlatos rajz szemlélteti: (MegközelítÅ‘leg ilyen méretű a többi verem is).

Jászberényi népi adatközlÅ‘im szerint ezeket a vermeket kb. 200 évvel ezelÅ‘tt, de talán még jóval korábban készíthették. Régebben —1890 körül — még a kórház körüli utcákban, a Szelei úton és a Réhely utcában „minden ház elÅ‘tt ott vót a búzásverem". Gabonát — fÅ‘képpen búzát és rozsot — tároltak benne. Legtöbb család ilyen vermekben tar­totta a fogyasztási szükségletén felüli, eladásra vagy ínség idejére tarta­lékolt gabonáját. Akinek kevés gabonája volt, és nem rendelkezett kü­lön saját veremmel, az legtöbbnyire szomszédja vagy jó ismerÅ‘se ver­mében, azzal közösen tárolta gabonáját. A jászsági parasztember saját maga ásta ezeket a vermeket kéziszerszámaival. Rendszerint a házak elÅ‘tt az utak szélén foglaltak helyet a vermek. Olyan célzattal kerültek ide, hogy az ablakon keresztül tulajdonosaik szemmel tarthassák. A verem ásását rövidnyelű ásóval legtöbbnyire csupán egy ember végezhette a helyszűke miatt. A kész vermet belülrÅ‘l kiégették, „kifüstölték”. Rend­szerint „tÅ‘zegganajjal” tüzeltek benne néha több napig is. E művelettel egyrészt a verem belsejének kiszárítását szándékoztak megoldani, másrészt pedig a tÅ‘zegganaj erÅ‘s füstjével azokat a talajgombákat, bakté­riumokat és különbözÅ‘ élÅ‘lényeket — „férgeket” — akarták elpusztítani, amelyek esetleg a beraktározott gabona bomlását okozhatták volna. Az ilyen módon kiégetett, „kifüstölt” vermet azután kitakarították, majd pedig egyenletes rétegben hosszú zsupszalmával bélelték ki a belsÅ‘ ol­dalát és az alját. Az így elÅ‘készített verembe öntögették be ezután a gabonát a zsákokból, de volt rá eset, hogy zsákostól együtt engedték le. Utána a verem külsÅ‘ nyílását lefedték: szálfákat, „faderekakat” fektet­tek sűrűn egymás mellé a nyíláson keresztbe, majd ezt beborították szal­mával, és vastag földréteget raktak rá. így a verem bejáratát teljesen eltüntették, s nyugodtan lehetett felette járni. Jászberény FÅ‘terén az elÅ‘zÅ‘ekben említett munkálatok során összesen 6 gabonásvermet sikerült feltárni. Ezeknek elhelyezkedési rend­jét vázlat szemlélteti.

A gabonásvermekkel kapcsolatos adataink ez év nyarán ismét to­vább bÅ‘vültek, amennyiben a városi tanácsháza udvari részének aláfa­lazásakor újabb 2 gabonásveremre bukkantunk (7 és 8-as számú). Az épület vonalával párhuzamosan egymás mellett mintegy 4 méternyire elhelyezkedÅ‘ gabonásvermek itt újabb veremsor létezését engedik fel­tételezni, amelyek ezúttal a jelenleg meglevÅ‘ épület mögött helyezked­hetnek el. Mivelhogy a tanácsháza építését megelÅ‘zÅ‘ idÅ‘kbÅ‘l, 1839 elÅ‘tti évekbÅ‘l képes ábrázolás a FÅ‘tér ezen részérÅ‘l nincs birtokunkban, ezek az adatok ilyen irányban is kiterjesztik érdeklÅ‘désünket, és tovább szövik kutatási témánk fonalát.

Végezetül külön köszönetét kell mondanom azoknak a földmunká­soknak, akik felfedezésükrÅ‘l idÅ‘ben értesítették a múzeumot, s figyel­mességükkel lehetÅ‘vé tették, hogy a fenti adatokat Jászberény történe­tének és néprajzának további kutatása számára rögzíthessem.

Megjelent a Múzeumi Levelek 4-ben, Szolnok, 1961. (Kaposvári Gyula szerk.)

A Damjanich János Múzeum Könyvtárának engedélyével.