A székely tánclépés

A magyarság táncairól sokat tanulhattunk Réthei Prikkel Marián alapvetÅ‘ könyvébÅ‘l (1924). Azonban a részleteket illetÅ‘leg igen sok tennivalónk maradt még. Az egyes táncok mozdulatairól pedig pontos leírást nem kaptunk benne. Különösen bizonytalan és sokféle ellenmondásba ütközÅ‘ az a részlet, amely az erdélyi magyarság táncaival foglalkozik.

Erdélyi tapasztalataim alapján régóta megállapíthattam, hogy a legalaposabb és leghelyesebb leírás erre vonatkozólag még ma is csak az, amit 1909-ben SeprÅ‘di János tanár közölt az Erdélyi Múzeumban. Szerinte kétféle magyar néptánc van Erdélyben: a csűrdöngölÅ‘ és a hármastánc. Igen helyesen látja, hogy az úri nép lassú csárdását a székely egyáltalán nem ismeri.

Ha a tánc alapelemeit keressük, egyelÅ‘re mellÅ‘znünk kell a csűrdöngölÅ‘ bonyolódott cifrázatait. Induljunk ki tehát az egyszerűbb, de általánosabb hármastáncból, ahogy azt SeprÅ‘di leírta.

„Az a lassú tánc, amellyel a kibédiek rendes tánca kezdÅ‘dik, sem zenéjében, sem mozdulataiban nem azonos a lassú csárdással. Benne a párok nem oldalt mozognak, mint az úri táncban, hanem hátrafelé megy a lány s utána a legény, az egész haladás pedig körben történik, jobbról balra. A legény apró lépésekben jártatja táncosát – innen a jártatós elnevezés – s csak néha tesz egy-egy kisebb fordulatot, amikor a leányt kézenfogva meg is pörgeti. Erre vonatkozik a forgatós elnevezés.”

Ez a megfigyelés pontosan helyes, csak a lépés leírásával kell kiegészítenünk. A jártatóst Erdély különbözÅ‘ pontjain ugyanígy láttam és hogy adataimat helyhez kössem, Csíkszentdomokoson figyeltem meg a következÅ‘ részleteket.

A táncosok egy üres szobában összezsúfolódva sűrű tolongásban táncolnak. A párok egymással félig szemközt állanak fel. A legény jobb kézzel a leány derekát, balkézzel jobb vállát fogja. A leány ehhez képest tetszése szerint helyezkedik el. A férfi lépése a következÅ‘. Az alapállásból jobb lábbal kis kilépés lábhegyre. Utána egész kilépés dobbantással, szintén a jobb lábbal. Eközben a balláb helyben maradt. Most a balláb folytatja ugyanezt a mozdulatot. Tehát az elÅ‘haladó mozgás részletei: 1. fél kilépés lábhegyre, 2. egész kilépés ugyanazon lábbal. 3–4. Ugyanez ismételve a másik lábbal.

Ez a mozgás a táncütem szerint lassú, csoszogó haladással kisebb-nagyobb köröket ír le aszerint, ahogy a táncostársak egymásnak tért engedhetnek. A leányok ugyanezt a mozgást hátratipegéssel, tehát állandó hátrálással végzik. Csak élénkebb változat gyanánt következik be a kisebb körben forgás, amit SeprÅ‘di forgatósnak nevez, vagy a még elevenebb ugrós, amit sebes csárdásnak is nevezett. Ez a három mozgás egyazon lépéstípus variálásán alapul és a három együtt „három a tánc”, vagyis hármastánc elnevezésre számíthat. SeprÅ‘di még megjegyzi, hogy a három táncformát egy kis pihenéssel szakasztják meg Kibéden (az Å‘ szülÅ‘falujában) és ez a szünet vagy megszakítás szákásztásnak mondatik.

„A második tánc – írja SeprÅ‘di – középsebességű. Egyetlen figurája, hogy jobbról balra, balról jobbra forognak, váltakozva. A kétirányú forgatás között pedig a leányt a legény a már jelzett módon megpörgeti.” Néha a legény „csak bokázik, a leány pedig szédítÅ‘ sebességgel forog, mint a pereszlen.” Ez a figura, a forgatós ma is megvan. Lépése gyorsabb, szökdelÅ‘bb, mint a jártatósé, de vele azonos.

Nem láttam azonban a tánc harmadik figuráját, amelyet SeprÅ‘di így jellemez: „ezt a táncot sem egészen úgy járják, mint a közismert sebes csárdást, s zenéje sem egészen az.” FÅ‘mozdulata szerinte az ugrás és így a régi ugrós táncnak felel meg, csak újabban kezd csárdás-szerű lenni.

Amit a székely-táncra nézve legjellemzÅ‘bbnek tartok, az az egyazon lábbal megismételt kettÅ‘s lépés. ErrÅ‘l vette nevét is, mert nemcsak Székelyföldön, hanem Erdélyszerte, például Nagyenyeden is ezen a néven emlegetik: kétlépéses.

Ennek megfelelÅ‘ a tánc zenéje is. Csodálatosan egyszerű, primitív muzsika kétütemű, minden melódia nélkül, folyton váltakozó cifrázatokkal. Két hangszer és ehhez képest két zenész kell hozzá. Egyik a hegedűs, ez játssza a vezérszólamot, vagyis a dallamot pótló, de folytonosan magától improvizált cifrázatot. Ezt rendesen férfi játssza. A másik a kísérÅ‘je, a tekenÅ‘gordonos. Ez állandóan csak penget és dobol. Ezt a szerepet rendesen egy vénasszony tölti be, természetesen mindketten cigányok. A tekenÅ‘gordonhoz eredetileg egy közönséges fűzfateknÅ‘bÅ‘l készítették az instrumentumot. Ilyent egyelÅ‘re nem tudtam beszerezni, de híradásból tudom, hogy még létezik és 2–3 húrt feszítenek reá. A csíkszentdomokosi muzsikások teknÅ‘gordonja már rendes kisbÅ‘gÅ‘ (cello) volt egyenlÅ‘ távolságra szerelt három húrral. A művésznÅ‘ ölébe fekteti a hangszert és balkezével penget egy húrt, mindig a mélyet. Jobb kezében kis botot tart s azzal a másik két húrt ütögeti. EbbÅ‘l áll elÅ‘ az a váltogató, doboló pengetés, amely a tánc ritmusát megadja. A tekenÅ‘gordon maga és a kétlépésesnek itt leírt alakja tudomásom szerint csak Csíkban van meg. Egyes helyeken különbözÅ‘ táncváltozatok fejlÅ‘dtek ki, cepel, stájeres, toppantós, sántacsárdás, huszárkeringÅ‘ stb. névvel. Ezek a nevek kétségkívül idegen hatásra vallanak, de ebbÅ‘l nem következik, hogy a kétlépéses, a székelységnek ez a jellemzÅ‘ tánca maga is idegen, például német eredetű volna. A kétütemű zene olyan Å‘segyszerű eleme a táncnak, amely szükségképpen ismétlÅ‘dik a legkülönbözÅ‘bb népek táncfejlÅ‘désében éppen úgy, mint a kockázatos minták a szövéstechnikában.

A székelység másik tánca, a csűrdöngölÅ‘ is kétlépéses beosztásból indul ki és egyelÅ‘re ennek részletesebb elemzése nélkül is föltehetÅ‘, hogy a csűrdöngölÅ‘ csak a kétlépésesnek továbbfejlett alakja, egyéni cifrázatokkal gazdagított és egyes táncként jelentkezÅ‘ gyors változata. Az sem lehetetlen, hogy a SeprÅ‘di-féle leírás harmadik változata, az ugrós-tánc is tulajdonképpen a csűrdöngölÅ‘vel azonos.

Leírásom nyomán szembeötlik az az ellentét, amely a jól ismert magyar néptáncot az erdélyiek kétlépésesétÅ‘l elkülöníti. Ugyanaz a kétütemű zene két, lényegesen különbözÅ‘ lépésbeosztásnak adja meg a lehetÅ‘ségét. Az egyszerűbb és az ütemet híven követÅ‘ beosztás a kétlépésesé: minden ütemre külön kilépés. Ezzel szemben a magyar tánc négy ütemének utolsója hangsúlytalanná válik a reáesÅ‘ mozdulattal együtt. A három kilépés után a boka zárkózása csak jelentéktelen függeléke a már megtörtént hármas mozgásnak. A hármas lépés háromszor ismétlÅ‘dik és a negyedik ütemben hármas bokázás és egy mozdulatlan kis szünet egészíti ki. Tehát az utolsó negyedütemek letompítása kihangsúlyozza a hármas beosztást és ennek alapján a magyar tánc éppen olyan jellegzetesen háromlépésesnek nevezhetÅ‘, mint amilyen joggal mondják erdélyi társát kétlépésesnek.

Mint közismert tényt állíthatom, hogy a kétlépéses nemcsak székely tánc, hanem az erdélyi magyarság tánca is. Ugyanígy járják például Nagyenyeden és a környezÅ‘ falvakban, ahol a közelben sincs székelység. És itt is a csűrdöngölÅ‘ a vele váltakozó szólótánc az, amelyben a legügyesebb legények kimutatják a pontozás virtusát, amint ezt már Lázár István Alsófehér vármegye néprajzi leírásában igen szépen elÅ‘adta.

Figyelemreméltó jelenség ezek mellett még az, hogy kétlépéses táncok a szűkebb Magyarország területén is vannak. Ugyanilyen, cepel-szerű dallamra járják például a Kiskunságban a kunkopogóst és a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának eddigi fölvételei alapján máris föltehetjük, hogy ezt a kétlépéses táncformát, mint Å‘sibb alaptípust mindenütt meg fogjuk találni, ahol a magyarság körében hun-török eredetű néptörzsek telepedtek le.

Forrás: Debreceni Szemle VIII. évfolyam 6. szám. 1934. 268-270.