Ki a Mikulás?
Mindenesetre a legnépszerűbb szent, a kisázsiai Myra püspöke, akit a gyermekek becézÅ‘ elnevezésével mindnyájan egyszerűen csak Mikulásnak mondunk. Életének külsÅ‘ körülményei közül elsÅ‘sorban az ragadja meg képzeletünket, hogy már nagyon fiatalon jutott a püspöki méltóságra; szüleit elveszítvén, vagyonát szétosztotta a szegények között és azután a Szentföldre zarándokolt; visszautaztában isteni sugallatra nem városába, Patarába, hanem Myrába ment és itt csodálatos egyetértéssel püspökké választották az idegent. A Diocletianus-féle egyházüldözések alatt börtönbe került, míg Nagy Konstantin császár vissza nem helyezte püspöki székébe. Szent életét 1600 évvel ezelÅ‘tt, 327-ben fejezte be.
Hogyan lett a távol keleten élt szent nemcsak a nyugati kereszténységnek, hanem valláskülönbség nélkül egész Európa népeinek, kicsijének és nagyjának egyaránt legkedvesebb barátja? Volt a középkornak egy csodálatosan bájos, nagy rajongással olvasott könyve, az „Aranylegenda” (Legenda Aurea), melyet a XIII. században egy szentéletű domonkos-szerzetes, Voragiumi Jakab (Jacopo da Voragine) szerkesztett; az északi germán partoktól le Afrika fövenyes homokjáig mindenütt, nálunk is olvashatták az istenes élet ragyogó példái között Szent Miklós püspök életét, a róla elterjedt csodás elbeszéléseket, legendákat.
Kinek ne melegednék fel iránta a szíve, nagy emberszeretetérÅ‘l olvasva? Volt egyszer egy igen-igen szegény katona, akinek nagybeteg lett az édesanyja; szinte belebetegedett abba a tudatba, hogy édesanyját nem tudja meglátogatni, mert nincs útiköltsége. Egy reggel, nagy csodálkozására pénzes zacskót talált a lábbelijében: Szent Miklós dobta bele az éjjel folyamán. Hasonlóképpen mentette meg a szent emberbarát egy nyomorgó családnak három szép leányát a kétségbeeséstÅ‘l és tán az erkölcsi elzülléstÅ‘l azzal, hogy egymásután következÅ‘ három éjszakán pénzt hajított a cipÅ‘jükbe; az így kapott hozomány tette lehetÅ‘vé, hogy szívük választottjaival boldogok lehessenek. Franciaország egyik-másik részén a férjhez menendÅ‘k még ma is pártfogójukként tisztelik. Mind a két eset magyarázza egyúttal azt is, hogy miért éppen a cipÅ‘t szokás kikészíteni a Szent ajándékainak számára.
Egy-két legenda azt érteti meg, hogy miért vonzódnak különösen a kicsinyek Mikuláshoz. Egy ízben a tengerparton sétálva, a Szent észreveszi, hogy három szegény gyermek osztrigát keresve egyre messzebb merészkedik be a tengerbe; a hirtelen növekvÅ‘ hullámok biztosan elnyelték volna Å‘ket, ha a püspök egy vödröt fogva, gyorsan mentésükre nem siet.
Jól tudjuk azonban, hogy a Mikulás nemcsak a jó fiúkhoz jön el; a rosszaknak is hoz valamit: egy kis virgácsot, melyet esetleg Å‘ maga rögtön végig is táncoltat az engedetlen, hanyag fiúk hátán. A Szentnek ezt a szerepét nemcsak az emberi igazságérzet magyarázza, hanem egy germán hitrege is segítette nagy elterjedését, aminthogy a germán népeknek, úgy látszik, az Aranylegendáénál is nagyobb jelentÅ‘ségük van a Mikulás-hit terjesztésében. Volt tudniillik a germánoknak egy fÅ‘istenük, Odin vagy (németesen) Wodan, aki nemcsak a háborúnak, a kultúrának és a sorsnak volt istene, hanem az igazságszolgáltatásé is. Az emberek fantáziájában úgy élt, mint egy nagyszakállú, érett korú ember, aki az ó-izlandi Edda-dalok szerint télvíz idején sötétkék köpenyében, szemére húzott fejfödÅ‘jével, nyolclábú fürge paripáján (Sleipnir) vízen és levegÅ‘n át hű szolgájának, Eckartnak kíséretében végiglátogatta birodalmát, hogy a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbüntesse. A kis holland gyerekek még ma is a kéményen át várják a Mikulást, lova számára pedig cipÅ‘jükbe vagy klumpájukba jóféle abrakot készítenek ki. Ugyanez a Wodan nemcsak az embereknek, hanem a szeleknek is parancsolt; a pogány világ letűnte után e minÅ‘ségben is felválthatta Szent Miklós, aki a legenda szerint egy ízben imájával hatalmas vihart csendesített le és így nem egy szegény hajósnak az életét mentette meg: ezért tisztelik a hajósok és tengeri-kikötÅ‘k a püspököt védÅ‘szentjükként.
Nálunk a XVI. századból maradt ránk egy Szent Miklós-ének, melynek szerzÅ‘je azonban a latin eredetinek sapphói-versszakával nem tudott megbirkózni, így zavaros munkája a magyar Mikulás-nap terjedéséhez nem járult hozzá. Mutatja azonban azt, hogy nálunk is régi keletű Szent Miklós ünneplése, de divatját múlt sose lesz, mert a kedvességet és a szeretetet az emberi szív nem tudja nélkülözni sohasem.
Forrás: Új IdÅ‘k XXXIII. évfolyam 50 .szám. 1927. 663.