Emődi János-Wilhelm Sándor-Sándor Mária: A margittai fazekasság –Adatok egy nagy múltú fazekasközpont történetéhez

Partiumi Füzetek 76. kötet

Nagyvárad, 2013.

Készült a Litera Print nyomdában

Sorozatszerkesztő: Dukrét Géza, Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke

A népművészet a néprajztudomány kirakatának tekinthető, minden ember örömmel tekint meg a témában nyíló tárlatokat, sokan gyűjtik az ilyen tárgyakat, az erre irányuló irodalmat. A fazekasmesterség és tárgyi világa ezek közt is kiemelkedő érdeklődésre tarthat számot, hiszen a szakemberek, gyűjtök és érdeklődők mellett gyakran az adott területen élő emberek is érdeklődnek iránta. Gyakran kerülnek a lakások falára díszes tányérok, vitrinekbe, szekrények polcaira korsók, kancsók és egyéb fazekastermékek. Nem csupán korunkra jellemző ez a mánia, már Xántus János azt írta 1892-ben: „legújabban a korsó, kanta és bokálygyűjtési mánia annyira divatba jött, hogy csaknem minden harmadik lakás egy fazekasraktárhoz hasonló”.

Éppen ezért azt hihetnénk, hogy a témában már mindent leírtak, kidolgoztak a kutatók, s korunkban csak egy jó könyvtárra van szükség, ahol a szükséges szakirodalmat tanulmányozhatjuk. Messze nem így van ez, bizony a mai napig vannak súlyos hiányosságok ezen a kedvelt szakterületen is! Ilyennek tekinthető a margittai fazekasság is, melynek kutatása igen szegényes volt napjainkig, mindössze egyetlen tanulmányban foglalkoztak vele. Hiánypótló munka látott tehát napvilágot ebben a kötetben, melyet három szerző neve fémjelez.

Emődi János a régészet tudományát hívta segítségül, mikor a helyszínen ásott ki s tanulmányozott egy fazekas selejtgödröt. Munkája igen érdekesnek és hasznosnak bizonyult, talán ez a módszer a többi fazekasközpont kutatásánál is megfontolandó lehet a későbbiekben! A magam részéről azt is érdekesnek találom, hogy miért hiányoznak bizonyos edénytípusok ebből a gödörből? Talán másra használták a nagyobb, rosszul sikerült edények darabjait, esetleg kemencékbe építették? A régészet mellett levéltári forrásokat is vizsgált a szerző, így cikkében a helyi fazekasok neveit is összeszedte, méltó emléket állítva nekik.

Wilhelm Sándor a faluban született, innen elszármazott tanárember az 1960-as évektől gyűjti szeretett szülővárosában készült edényeket, de szóbeli anyagokat is gyűjtött a helyi fazekasoktól. Mivel a 70-es években a mesterség megszűnt, munkája felbecsülhetetlen értékű a mesterség munkafolyamatairól, eszközeiről, szókészletéről, a minták vándorlásáról, a termékek értékesítéséről szerzett ismereteinket illetően. Ő volt az, aki 1983-ban a Népismereti Dolgozatokban tette közzé addigi ismereteit a margittai fazekasságról. Ezt a cikket bővítette ki jelen tanulmánykötetben.

Sándor Mária a berettyóújfalui Bihari Múzeum néprajzkutatója 7 határon túli és egy magyarországi magángyűjteményt vizsgált meg, s az itt megtalálható kerámiaanyag valamint két egyházközségi tulajdont képező úrasztali edény tanulmányozása után fest igen színes és gazdag képet ennek a már elfeledett központnak az edénytípusairól.

A tájékozódást számos színes és fekete-fehér kép segíti, melyeket Bogya Pál fotográfus készített. Rendkívüli öröm, ha korunkban olyan munka születik, mely nem csupán az eddigi frázisokat ismételgeti, hanem számos új adattal járul hozzá eddigi ismereteinkhez. Ez a kötet mindenképpen kimagasló ebben a tekintetben, s minden honismereti gyűjtő, néprajz iránt érdeklődő, a témát kedvelő ember kedvelt olvasmánya lehet! Jó szívvel ajánljuk!

A könyv utána a Bihari Múzeumban érdeklődhetnek. Elérhetőségek: ITT