Ezt olvasnia kell!
„Örökségünk a tér és az idő”
Tanítványi tisztelgés Filep Antalnak
Szerkesztette: Kürtössy Péter- Máté Gábor- Varga Szabolcs
PTE BTK Társadalmi Kapcsolatok Intézete Néprajz- Kulturális Antropológia Tanszék
Pécs, 2014.
503 oldal
A közelmúltban jelent meg Filep Antal néprajzkutatónak, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék nyugalmazott tanárának készített tiszteletkötet. Ahogy a kötet egyik szerkesztője, az egykori tanítvány, Máté Gábor írja a kötet előszavában:„Mindannyian, akik az ország valamely tudományegyetemén pallérozódtunk, tudjuk, hogy milyen nagy jelentősége van az alma maternek, ahol a tudomány és a szellem művelésének fortélyait elsajátítottuk és ahol összefüggéseket kereső és a világra nyitott személyiségekké váltunk. Ebben az emberré érlelő közegben rendkívül fontos a példa szerepe, az emberi és tudományos minőséget egyszerre hordozó tanáraink példája. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének „nagy tanárgenerációja” számos ilyen nagybetűs példát állított elénk, akik a katedrán, a tanszéki folyosón, a közösen megtett kirándulásokon és a mindennapokban is mintát közvetítettek felénk. Köztük van Filep Antal, akinek oroszlánrésze volt a pécsi néprajzi műhely megformálásában, nyitott, társtudományokra érzékeny és tematikailag sokszínű szellemiségének kialakításában. Filep Antal a tanszék megalakulásától 2005-ös nyugdíjazásáig oktatott. Ő volt az intézmény első, tényleges státussal rendelkező tanszékvezetője. Diákok nemzedékei hallgatták előadásait a népi építészet, a településnéprajz, a néprajzi csoportok,a népi jogszokások, az intézmény- és tudománytörténet, a társadalomnéprajz,a muzeológia, a történeti néprajz módszertana, a térképészet, és a néprajzi fotográfia tárgyköreiből. Nemcsak néprajzosok, hanem építész, művészettörténész,földrajzos, régész és történész hallgatók is szép számmal látogatták óráit és hallgatták előadásait, hiszen ő nemcsak divatszóként használta az interdiszciplinaritás fogalmát, a szó klasszikus értelmében vett tudományközi szemléletet honosított meg.”
A Jászsági Füzetek 51. kötet
Spannenberger Norbert történész írja ajánlásában: „2012 decemberében a Magyar Országgyűlés január 19-ét a magyarországi németek elűzésének emléknapjává tette meg. A politikai elit ezzel átlépte a Rubicont, mert e második világháború utáni tragédia a hivatalos emlékezési kultúra integráns része lett. Hogy mekkora utat tett meg a politikai Magyarország, azt ez a döntés és Gonda Gábor könyvének összevetése tudatosítja igazán. A magyarországi németek második világháború utáni kényszermigrációja eddig az időpontig nemcsak, hogy nem képezte a nemzeti emlékezet részét, de a magyar történetírás számára is csak marginális jelentőséggel bírt. S „hivatalos” értelmezése mind a mai napig úgy fogalmazható meg plasztikusan, hogy a németség világháborús „bűnére” egy kemény, de jogos „bűnhődés”, vagyis az országból való kitoloncolásuk volt a legitim válasz.”
szerző írja könyve bevezetőjében: „Amikor az Oszmán Birodalom seregei megjelentek Magyarországon, Pécs városának története is új irányt vett. A megszállókkal érkező új lakosok eltérő életmódjukkal, építkezéseikkel megváltoztatták, és számos balkáni elemmel gazdagították a település képét. Ám Pécs a hosszú török uralom ellenére is megőrizte a közigazgatásban és a városhálózatban már középkorban betöltött jelentős szerepét. Pécs a 16. század elején püspöki székhely, a Dél-Dunántúl gazdasági központja, a magyarországi humanizmus egyik fellegvára volt. Közigazgatási súlya, az oszmán megszállás alatt is megmaradt, igaz ekkor már a maradék Dunántúl meghódításának tervét szövögették a város falai mögött. Gazdasági jelentőségét is megőrizte, és sokkal inkább az európai eseményekben bekövetkező változások okozták 17. századi hanyatlását, mintsem a török katonai jelenlét. A művelődés tekintetében sem vesztett fontosságából: kevesen tudják, hogy Pécs a hódoltsági egyik centrumává vált. Az elmúlt évek kutatásaiból tudjuk, hogy a hódoltsági katolicizmus is méltán tarthatta központjaként számon Pécset, és az Erdélyből áttelepülő unitárius hittérítők szintén itt találtak menedékre. A keresztény felekezeteknek köszönhetően a mecsekaljai város a hódoltság egyik jelentős oktatási bázisaként működött, és így fontos szerepet játszott a magyar etnikum identitásának megőrzésében.
Partiumi Füzetek 76. kötet
