Eurázsia Történelmi Lovasút V.
Lovasaink Csíksomlyóról az Ezeréves határ irányba indultak. Útjuk Csíkborzsova, Csíkszentmiklós és Csíkszépvíz falvain vitt keresztül. E falvak lakói római katolikus székelyek, akiket keményen megedzettek az évszázadok viharai, hiszen a terület történelme folyamán folyamatosan ki volt téve háborúskodásoknak. Különösen fekete betűkkel szerepel krónikáikban az 1694. esztendő, mikor is a Gyimesi-szoroson váratlanul betört tatárok feldúlták egész Felcsíkot, Csíkszentdomokostól Csíkszentkirályig, s ahol megjelentek, ott égettek, raboltak, az ellenállókat irgalmatlanul kivégezték és mintegy hétezer embert elhurcoltak. Ekkor számos település végleg elpusztult, mint például Czibrefalva is.
A falvakat elhagyva gyönyörű tájon haladtak tovább az expedíció tagjai. Ellovagoltak a csíkszépvízi víztározómellett, amely 1986-ban épült a Szépvíz-pataka és mellékágainak völgyében. Ezután a Csermászó-patak völgyében folytatták útjukat, majd az erdőkoszorúzta szerpentineken felfelé kapaszkodva jutottak el az 1164 méter magasan fekvő Fügés-tetőre. Ez tulajdonképpen a Tatros-vizének és a Szépvíz-patakának vízválasztója. Innen kezdődik Gyimes vidéke, mely 30 kilométer hosszúságban terül el Csíkszeredától mintegy 35 kilométerre.
Az egész Gyimesvölgy három községből áll: Csíkszereda felől első Gyimesfelsőlok a legfiatalabb község, ezután Gyimesközéplok, majd Gyimesbükk, a legrégebbi település következik.A mintegy tizenötezer, római katolikus vallású csángónak otthon adó völgy egy olyan összekötő kapocs Erdély és Moldva között, melynek táji környezetére a középmagas hegyek, erdők és kaszálók jellemzők. A terület az 1600-as években még lakatlan volt, az első csak telepesek a 17. században jelentek meg. Az idecsángáltak először nem a Tatros folyó mentén telepedtek meg, hanem a patakfejeket foglalták el, mivel bujkáltak a katonaság, zsellérség, szolgaság,adófizetés elől. Az első települők tehát Csíkból, Háromszékből, Gyergyóból elmenekült zsellérek, jobbágyok, katonaszökevények voltak, de soraikat gazdagították a Moldvából Csík felé visszahúzódó moldvai csángók is. Az első biztos adat Gyimesvölgye lakosságáról egy 1721-es összeírás, mely 19 vándorló családról szól. Egy 1873-as törvény lehetővé tette az addig haszonbérben használt földek megváltását, ami még nagyobb méreteket öltött a 19. század vége felé és a 20. század elején, mikorra már elszaporodott a népesség. „A csángó még az ingít is eladta a fődét”- mondják errefelé. A nép leginkább pásztorkodásból tartotta fenn magát, állatait jobbára Moldvában teleltette. Az állattartás mellett kisegítő gazdasági ágak is létrejöttek: sok ügyes kádár és ács élt itt, de számosan foglalkoztak fakitermeléssel is: a huszadik század elején minden patakon létezett még vízi fűrész. A környék a gazdasági vérkeringésébe 1843 után kapcsolódott be, ekkor kezdték meg a töltött út építését Moldva felé. Az idők folyamán nagy árucsere forgalmat bonyolítottak le: Moldvából kőolajat, szekérkenő degenyeget, sót, kukoricát hoztak, s fűrészárut, fát, túrót, bőrárut szállítottak oda. 1897-ben bekerültek a vasúti körforgalomba is, s 1970-től műutat építettek a völgyben.
A gyimesi csángóság megőrizte archaikus székely eredetű népi kultúráját egészen napjainkig. Nyelvjárásuk szempontjából a felcsíkihoz állnak a legközelebb. Mivel sokfelől kerültek ide az emberek, színesebb, gazdagabb a szóbeli hagyományokat őrző népköltészetük, dalaik szokásaik, és általában véve hagyomány- és hitviláguk. Gondoljunk csak például 35 féle táncukra, évi 30 táncalkalmukra. De a gyökér székely, mind nyelvben, mind szokásban, dalokban, anyagi- és szellemi kultúrában!Tudott dolog, hogy a gyimesi csángók átvették valamelyest a moldvaiak öltözetét, habár a színek, motívumok teljesen magyarosak, de kieresztett inget viselnek.Tankó Gyula írja, hogy egy öreg csángó így mutatta be egyszer Marosvásárhelyen dalkórusát, miután öltözékükről ítélve sokan románul szóltak hozzájuk: „Uraim, mü vagyunk a gyimesi csángók! Nézzenek meg jól! Münköt egyesek erősen szerettek a szép beszédünkért, de untak a gúnyánkért. Na ezek vagyunk mü gyimesi csángók.”
A csapat a Gyimesközéplokhoz tartozó Borospatakán érte el aznapra kitűzött célját. Boros pataka egy keletre nyíló hosszanti völgyben folyik, felső folyása már a Hidegkúti-völgy nevet veszi fel és az 1330 méter magasan fekvő Apahavas melletti Hidegkút forrásból ered. Völgyének egyik oldala meredek, másik oldala lejtős, lankás. Lakói római katolikus magyarok.
Itt biztosított gyönyörű környezetben szép szállást és szeretetteljes ellátást skanzenjában (www.skanzen.ro ) Szász István és felesége, Marika. 2002-ben a Szász család megvásárolt a patak két oldalán egy nagyobbacska, mintegy 23000 négyzetméteres területet, amin akkoriban egy ház és egy csűr árválkodott. Később, a környező patakok mentéről ide szállították az egyébként lebontásra ítélt régi házakat, s szakszerűen helyreállították őket. A területen mára már egy apró falucska jött létre: tizenhárom, eredeti állapotában helyreállított és korhűen berendezett parasztház várja az ide látogatókat, hogy gyakorlatilag egy szabadtéri múzeumban szállást, ellátást és számos más élményt kínáljon a hagyományokat tisztelő, népművészetet kedvelő és pihenni vágyó vendégeknek.
Lovasaink és lovainknak ez volt az utolsó szálláshelye a történelmi Magyarország területén, innen útjuk már Moldván keresztül folytatódik tovább.
´´´
