Eurázsia Történelmi Lovasút VIII.
Végre Kazahsztánban! A lovasok Ganjuskinonál lépték át az orosz-kazak határt, az új tervek alapján kicsit korábban, mint ahogy az eredeti tervekben szerepelt. Így viszont a szervezés kissé akadozott, hiszen helyi segítőik nem tudták időben elvégezni a szervezést.
Kazahsztán az eurázsiai kontinens egyik legnagyobb állama, észak-déli irányban körülbelül kétezer, míg nyugat-kelet irányban mintegy háromezer kilométer széles, területe 2724900 négyzetkilométer. Régi civilizációk keresztútján, kereskedelmi, társadalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatok találkozásának központjában fekszik.
„Amikor Allah elosztotta már a világon a javakat: a síkságokat és a hegyeket, a folyókat és a tavakat, föld méhének kincseit, akkor vette csak észre, hogy Kazahsztánról megfeledkezett. A nép arra kérte, juttassa neki a maradékot. Így aztán e földnek mindenből jutott valami. Vannak óriási hegyei és végtelen sztyeppéi, lapályai, hatalmas kiterjedésű tavai, folyói és szinte kimeríthetetlenek ásványi kincsei.”
Ez az eredetmonda jól jellemzi Kazahsztán földrajzi és természeti viszonyait. Domborzata rendkívül változatos: a terület 40%-a sivatag, 23%-a félsivatag, 20%-a sztyeppe, 7%-a erdős sztyeppe és 10%-a hegyvidék. Legmagasabb csúcsa a 7010 méter magas Khan Tengri. Az országban több, mint nyolcezer kisebb-nagyobb folyó van, hét folyója is hosszabb ezer kilométernél. Legjelentősebbek az Urál és az Emba, melyek a Kaszpi- tengerbe, A Szir-Darja, mely az Aral tóba, valamit az Irtis, Isim és Tobol, amik az Északi Jeges-tengerbe torkollanak. Negyvennyolcezer tava közül a legnagyobbak: Aral, Balhas, Zajszan, Alakol, Tengiz és Szeletengiz. A Kaszpi-tenger északi partvidékének nagy része és keleti partvidékének mintegy fele kazak területre esik. Nyersanyagforrások tekintetében az ország a hatodik helyet foglalja el a világon: a Mengyelejev-táblázat százöt eleme közül kilencvenkilenc található meg itt. Napjainkig kétszázötven kőolaj és földgáz lelőhelyet tártak fel, melyeknek zöme az ország nyugati részén található.
Ez a vidék már a korai kőkorszakban lakott terület volt, később olyan jelentős bronzkori kultúrák terjedtek el, mint például az Afanaszevo- vagy az Andronovo kultúra. Közép-Ázsia sztyeppei zónájában virágzott az első évezredben a szkíta civilizáció, s itt alakult meg a hun államalakulat is. 1221-ben Dszingisz kán vezetésével a mongolok meghódították Közép-Ázsiát, a mai Kazahsztán területe Dzsingisz kán legidősebb fia, Dzsucsi utódainak a fennhatósága alá került. A 15. század második felében alakultak meg az első kazak kánságok Kaszim és Dzsánibek kán vezetésével. Kaszim kán 1511 és 1523 között uralkodott, s igen sikeresen terjeszkedett országa ez idő tájt, de hozzá köthető az első kazak jogi törvények bevezetése is (1520.). A kazak kánság azonban nem volt egységes, történelme folyamán három részre szakadt: a Nagy Hordára, a Középső Hordára és a Kis Hordára. Így viszont nem voltak elég erősek, s a 17-18. századi folyamatos kalmük támadások miatt az orosz cár segítségére szorultak. A Kis Horda területét az oroszok hamar elfoglalták, s 1798-ra a Középső Horda területe is a fennhatóságuk alá került. A Nagy Horda ellenben egészen 1820-ig független maradt.
A 19. századot a felülről irányított oroszosítás jellemezte: 1863-ban két adminisztratív területet alakítottak ki, az egyik a Sztyeppe volt, a másik pedig az úgynevezett General-Gubernatorstvo. 1890-ben nagy betelepítési hullám vette kezdetét, oroszok és ukránok lepték el a területeket, s törték fel a szűz, földművelésre alkalmas földeket. A telepesek száma különösen gyorsan nőtt azután, hogy átadták 1906-ban az Orenburgból Taskentbe vezető vasutat.1912-re már félmillió orosz farm működött, amely a kazak lakosság e területekről való kiszorulását, éhínséget és a nomád világ alkonyát eredményezte. 1916-ban a kazakok fellázadtak, mert nem akartak részt venni az első világháborúban. Megtorlásként mintegy százötvenezret mészároltak le közülük, s kétszázezren Kínába, a mai ujgur tartományba menekültek. 1917. december 13-án megalakították az Alash Autonómiát. Mindössze három évig létezett, s az oroszoktól független kormánya volt, az úgynevezett Alash Orda. A polgárháborúban a fehéreket támogatták, melyet a bolsevikok később kegyetlenül megtoroltak…
A Szovjetunió részeként 1920-ban alapították meg a Kirgiz Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot, mely csak 1925-ben lett Kazak Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság. Ugyanis a szovjetek csak ekkor ismerték el különböző nemzetiségnek a két népet. Ekkortól lett Orenburg helyett Alma-Ata (a mai Almati) a főváros. A szovjet rendszer itt is borzalmas pusztításokat végzett. Az idetelepített pártkatonák kolhozokba és szovhozokba kényszerítették a népet, melynek eredményeként egymillió ember halt éhen. Ez tudatos népirtás volt, 1926 és 1939 között a kazak lakosság számaránya 22%-kal csökkent. Sztálin tartott e távoli népcsoportoktól, ezért igyekezett megkeverni a népességet. Az 1930-as és 1940-es években Kazahsztánból képzett emberek milliói távoztak a Szovjetunió más részébe. Sokakat erővel telepítettek át Szibériába vagy az ország más vidékére. Ekkor kezdődtek a deportálások is: ukránokat, volgai németeket és koreaiakat telepítettek be, akinek jó része már menet közben elpusztult. A deportálások a második világháború idején is folytatódtak, krími tatárok és kaukázusi muszlimok kerültek ide, s Lengyelország lerohanása után közel egymillió lengyelt telepítettek be, akiknek fele már az út során vagy röviddel áthelyezésük után meghalt… A betelepítések később, 1953 és 1965 között is tovább folytak, amikor is a Szűzföld Kampány keretében sokakat költöztettek ide a földművelésre alkalmas, de nem művelt területek hasznosítása érdekében. Emellett a hatalmas szén-, gáz- és olajkészletek kiaknázása is embertömegeket követelt. Ennek az lett a következménye, hogy Kazahsztán lett az egyetlen olyan szovjet tagköztársaság, ahol az őshonos nemzetiség kisebbségbe került…
A társadalmi feszültségek fokozódása később, az 1980-as években politikai és társadalmi reformokat kényszerítettek ki, de 1986-ban tüntetés tört ki, mert a Kazak Kommunista Párt kazak nemzetiségű vezetője helyére orosz első titkárt neveztek ki. A kommunisták könyörtelenül leverték a zendülést, melynek következtében többen meghaltak, sokan megsebesültek, s több ezren börtönbe kerültek.
A Szovjetunió szétesése után független állammá vált Kazahsztán. 1990. október 25-én elfogadták a deklarációt az állam függetlenségéről, 1991. december 16-án kikiáltották a Kazak Köztársaságot, a főváros pedig 1997-től Asztana lett. Az ország első elnökévé Nurszultan Nazarbajevet választották, aki mai napig vezeti az országot.
A Szovjetunió felbomlása óta a kazakok aránya a népességen belül növekszik, míg a betelepült oroszok és ukránok száma csökken. Ma mintegy 15 millióan élnek az országban, 60%-a kazak, 26%-a orosz, de jelentős az ukrán, német, tatár, ujgur és üzbég kisebbség is. A lakosok 57%-a a szunnita iszlám vallást követi és 34% az ortodox keresztény. A kazak mellett az orosz nyelv is hivatalos.
A lovascsapat számára Galjuskino után a következő állomás Atyrau városa volt, ahol barátaik, Varga László és Erbolat Bayganin várták őket, s segédkeztek a szervezésben. Atyrau az Urál folyó mentén fekvő kikötőváros a Kaszpi- tengernél. A tengerszint alatt húsz méterrel fekvő várost orosz kereskedők alapították 1640-ben. Öt évvel később fából készített erődöt is építettek, melyet azonban a kozákok kiraboltak. Ezért a Guriev család újraépítette kőből (1992-ig a város neve Guriev volt), sőt a I. Alekszej cár helyőrséget is helyeztetett ide a kozák betörések megfékezésére, több-kevesebb sikerrel. Később a vár jelentőségét veszítette, s 1810-ben le is bontották. A döntően kazakok által lakott százötvenezres város ma már olajiparáról és halfeldolgozásáról nevezetes.
Atyrauban végre lóra is ülhettek a csapat tagjai, s megtartották első lovas bemutatójukat az országban. Eredetileg ugyan csak a nagyobb városokban terveztek lovas harci bemutatót tartani, de hírük megelőzte őket, és ahová megérkeztek, kérték, hogy mutassák be tudásukat. A kazahsztáni első tíz nap alatt hét bemutatót tartottak. Útjukról és élményeikről így számoltak be:
„Az eddigi előrehaladásunk vegyes. Lóval szerencsére egyre többet és autóval egyre kevesebbet megyünk, ha ez így folytatódik, pár nap múlva utoléri magát a szervezés és végig lóval fogunk előre haladni, bár ebben az esetben lovas harci bemutatót csak a pihenő napokon tudunk majd tartani. Közel kétezer kilométer van még hátra és rengeteg program. Már két országos és több helyi televízió készített velünk interjút, valamint minden helyi lap tudósít utunkról. Minden településen, ahova megérkezünk, kazak szokás szerint fogadnak: zenével és étellel. A nyelvi nehézségeket egyre jobban leküzdjük, István az interjúkat is már orosz nyelven adja.
A helyi lovak közül naponta többet is kipróbálunk, így nagy tapasztalatra teszünk szert a különböző kazak fajták tulajdonságait illetően, valamint a lovak képzettségének és kondíciójának tekintetében. Ebben a folyamatban sok különleges, de nem mindig kellemes élményben volt és vélhetően lesz is még részünk.
Meghoztuk az esőt Kazahsztánba, ami itt nagyon jó jelnek minősül. Május elsején olyan helyen esett az eső, ahol a helyiek elmondása szerint soha nem szokott esni ezen a napon és így hitük szerint különös szerencsének tartották érkezésünket. Nagy boldogsággal tölt el bennünket az a szeretet és odafigyelés, amit a kazak néptől kapunk. Missziónkat tovább folytatjuk tovább Asztana felé.
Esőt hozunk, jó hírt viszünk és lovat hátalunk.
Ak zsol! azaz Fehér utat!- ahogy kazak testvéreink mondják.”
