Eurázsia Történelmi Lovasút IX.

„Lovaink száguldása a sztyeppén a határtalan szabadság érzésével ajándékoz meg bennünket minden nap.”

A lovas csapat szépen haladt tovább a kitűzött útvonalon. Egyre ritkábban lakott területeken lovagoltak keresztül, ahol –mint írják- erőteljesen átélhető a sztyeppe ember feletti hatalma. A lovakat naponta váltják, így a pihent állatokkal mindig gyorsan, szinte megállás nélkül teljesíteni tudják a napi 40-55 kilométeres penzumot. Általában csődöröket hátalnak, számos kazak fajtát próbálhattak már ki, közmegelégedésre. Az időjárás továbbra is érdekesen alakul. Napközben a szokásos nagy meleg és szárazság gyötri az úton járókat, de rendszeresen előfordul, hogy ahová megérkeznek, az esőt is magukkal viszik, még olyan helyekre is, ahol már nagyon régen nem esett vagy ebben az évszakban egyáltalán nem is szokott…

Útjuk során továbbra is nagy érdeklődés kíséri őket. Ez ideig tizenkét lovas bemutatót tartottak, nagy sikerrel. Így írják: „a rövid ünnepségek és bemutatók után a nézőkkel és az ünneplőkkel sokáig még közös fotókat készítünk, amely elárulja az őszinte érdeklődést. Az arcokon öröm és kíváncsiság, némelyiken a tisztelet és csodálat tükröződik. Minden fáradtság ellenére, nagyon jól érezzük magunkat, hiszen a küldetésünket egy testvéri, szeretetteljes közegben teljesíthetjük.”

Kazahsztán közigazgatásilag tizennégy területre (oblisz) és két területi jogú városra, Almatira és Asztanára osztódik. A lovas expedíció most az Aktöbei területen halad, s ha minden a tervek szerint alakul, néhány nap múlva átlépnek a Kosztanaji területre.

Népnévként a kazak szó a 15. század második felében jelent meg, de a múlt századi forrásokban még legtöbbször kirgizként, kirgiz-kazakként vagy kirgiz-kajszakokként említik őket. A kazak szó jelentéséről megoszlanak a vélemények. Mondák alapján némelyek a liba, lúd szóból származtatják, míg mások egy katonai terminushoz kötik. Megint mások a lázadó jelentést kötik hozzá, amit az özbegektől való elválással magyaráznak, de sokkalta valószínűbb, hogy a kazak szó a szabad, független ember jelentéssel bír, ami egy qaz- ’szabadon vándorol, bolyong’ ige származéka lehet. Mint ahogy Kun Péter leírja könyvében (Kun Péter: A sztyeppei nomádok lovaskultúrája. Arkadas Kiadó. Debrecen, 2003.), a magyar nyelvben használatos kazah elnevezés helytelen. Az oroszok ugyanis a kozák és kazak szavak megkülönböztetésére alakították ki a kazah elnevezést, de a magyar nyelvben erre semmi szükség nincsen, mert jól hallható és világos a két szó közötti különbség.

A kazakok nyelve török nyelv, az altaji nyelvcsalád tagja. A nogaj, a kirgiz és a karakalpak nyelvvel együtt alkotják a kipcsak nyelvek Aral-Káspi vidéki csoportját. Megjegyzendő, hogy a Magyarországra betelepült kunok nyelve is a kipcsak nyelvek közé tartozott.

A kazak nép, a nomád népeknek megfelelően törzsek, altörzsek, nemzetségek és nagycsaládok szervezetére épül. A törzsek egyfajta érdekszövetségként Hordákba tömörültek, melynek alapja a háborúskodás és a területek védelme volt. Mára természetesen ezeknek a törzsi felosztásoknak a lényege megváltozott, most már inkább nemzetösszetartó erőként működik. A törzsi, a nemzetségi hovatartozás tudata azonban továbbra is rendkívül erősen él közöttük.

A 15. század közepén Dzsánibek és Kerej szultánok vezetésével a pusztai törzsek megalapították a Kék Hordát, majd nemsokára megtörtént a három Hordára való tagozódás (a Horda eredeti jelentése káni udvar vagy tábor volt, de jelen esetben jobban megfelel a törzsszövetség elnevezés), így minden törzs és nemzetség megkapta a maga végleges helyét. Ez a tagozódási rendszer mind a mai napig használatban van! Ezek alapján a Kicsi Horda a nyugat- kazaksztáni vidékét, a Középső Horda az ország középső, észak- keleti és északi részeit kapta, míg a Nagy Horda szállásterülete a Hétfolyó vidéke lett. A Kicsi Hordából a 19. század folyamán kivált Belső Horda nemzetségei az Etil-folyó két partján, a mai Oroszország területén élnek.

A három Horda között elsőbbségi jogok voltak érvényben. Legelőválasztáskor például először mindig a Nagy Horda törzsei választhattak, utánuk következtek a Középső Horda törzsei, s a megmaradt területek jutottak a Kicsi Horda tagjainak. Kánjaikat is szinte mindig a Nagy Hordából választották. A Hordákon belül is van egy-egy kiválasztott, előjogokkal bíró törzs, őket „kötőfék bátynak” nevezik, utalva arra, hogy ez a törzs irányít, megfékez, miképpen az ember a kötőfékkel cselekszik.  

„A Nagy Hordának kamcsit adj, s a jószághoz használja; a Középső Hordának tollat adj, s a vitákhoz használja; a Kicsi Hordának kopját adj, s az ellenségre használja.” Ez a közmondás jól jellemezi a Hordák tulajdonságait, hiszen a Nagy Horda tagjai jó pásztorok, a Középső Hordában van a legtöbb regös és énekmondó, míg a Kicsi Horda a legharciasabb.

A kazak társadalom alapvetően két részre oszlik: a „fehér csont” (aq süyek) nevű csoportot az előkelő, káni származásúak alkotják, míg a népesség többi része a „fekete csonthoz” (qara süyek) tartozik.

Mint említettük a nemzetiségi, törzsi hovatartozás tudata ma is nagyon erősen él a kazakok körében, így nem csoda, hogy a családfa ismerete szent dolog, elengedhetetlen kötelesség. Az öreg akszakálok így oktatják a fiatalokat:

„Ha akarod tudni származásod,

Ha azt akarod, hogy utódjaid sora ne szakadjon meg,

Ha azt akarod, hogy fajtád tiszta legyen,

Akkor tudd a családfádat,

És legyen családfád!”