Búza – kenyér – ÉLET
A Türr István Múzeumban 2014. március 5-től május 3-ig látogatható a Búza – kenyér – ÉLET című néprajzi kiállítás.
A tárlat azt a modern muzeológiai alapelvet követi, mely szerint „a modern múzeum kutatóhelyből bemutató térré alakult, amelynek kulisszái mögött éppolyan intenzív, értékteremtő kutatás zajlik, mint korábban, de ez nem vetül rá kényelmetlenül a néző és (mű)tárgy találkozására.”
A kiállítást rendező néprajzos muzeológusok, Szabóné Bognár Anikó és Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin célja az, hogy bebizonyítsák a közönségnek, a néprajzi tárlatok a vidéki múzeumokban is képesek megújulásra, a hagyományos témák is képesek újjászületésre, lehetnek érdekesek, eredetiek, sőt meghökkentők; és bizonyíthassák, hogy a néprajzi kiállítások nem feltétlenül „porosak”, hanem lehetnek kifejezetten szórakoztatóak, sőt attraktívak. A tárlat napjaink problémáit is feszegeti, látványos, újszerű megoldásokat felvonultató, igényesen kivitelezett, hasznos időtöltést nyújtó kiállítás.
A búza útját a földtől az asztalig bemutató kiállítás két párhuzamosan futó idősíkot, a 20. század első felét, és a 21. század első évtizedét rendezi egymás mellé. Mit keres a kiállításban a kasza mellett kombájn makett, a szakajtó mellett műanyag kelesztő tál, a teknő mellett robotgép? A paraszti kultúra használati tárgyai és mai „megfelelőjük” együttesen mutatják be –utóbbiak az előzőeket magyarázva, a 21. századi látogató nyelvére „lefordítva”-, milyen úton került, és kerül ma a kenyér az asztalra. A múzeumlátogatók kíváncsisága könnyen felkelthető, ha saját korával és személyes élettapasztalatával vetheti össze az elé tártakat. A régi és az új, a modern és az autentikus egymás mellettiségében egyszerre nyilvánul meg a párhuzamosság és az ellentét. A mai és a népi tárgykultúra közötti párhuzamok „emberközelivé” teszik a kiállítást, a modern eszközök beemelése által élettel töltődnek meg a hasonló funkciójú korabeli tárgyakat. Emellett a makettek és modellek, a kisméretű tárgyak a játék lehetőségét és otthonos érzését nyújtják a látogatóknak.
A vezérfonal végigkíséri a tárlatot:
egykor vesszőborona– ma szántóföldi kultivátor
egykor négy ökör– ma 360 lóerő
egykor vetőzsák – ma vetőgép
egykor acatoló – ma gyomirtó
egykor kasza – ma kombájn
egykor morzsoltka – ma instant élesztő
egykor szakajtó – ma kelesztőtál
egykor kemence – ma kenyérsütőgép…
Napjaink kiállításainak fontos jellemzője az interaktivitás. Ez az interaktív kiállítás a látogatót aktivitásra, tapasztalat– és élményszerzésre, cselekvésre ösztönzi. A különleges térkialakításokkal, a labirintusszerű elrendezéssel önmaga fedezi fel a tárgyakkal közvetített üzenetet, keresi az utat, körbejárhat, megfordulhat, a posztamensek előtt és mögött is érdekes tárgyi világot talál, passzív szemlélődőből aktív partnerré válik.
A bemutatás során a népi kultúra tárgyait és mai megfelelőiket új kontextusba helyeztük. A látogatók zöme, különösen a felnövekvő generáció nem tapasztaltak, nem is láttak, sőt nem is hallottak rávágó aratásról, szarutokmányról, lapickáról, morzsoltkáról, keresztfáról vagy karácsonyi morzsáról. Hosszas magyarázatok helyett a rácsodálkozás öröme várja a látogatótegy látványos, modernitása révén számukra is az otthonosság érzetét adó kiállítási közegben.
Nem csak a látás, hanem az érzékelés és a tapasztalás másik módja, a tapintás is kiemelkedő helyet kap a megismerés folyamatában. A kiállításban megtapasztalható a kaszafogás módszere érzékelhető, hogy korántsem egyformák a gabonafélék vagy az őrlemények; megismerhető a hosszadalmas, megerőltető kenyérsütés, amelyet ma dagasztógépek végeznek. A látogatók zöme nem sejti, hogy heti rendszerességgel végzett, 18 órás munka volt a kenyérsütés, de meghökkentő az is, hogy az aratás-hordás-nyomtatás-szórás-törekelés embert próbáló folyamatát ma egyetlen légkondicionált kombájn elvégzi.
Kiemelt szerepet kap a látvány a kiállításban. Az igényes berendezés, gondos kidolgozás vonzó környezetet teremt az egyébként is impozáns épületben.
Nem zsúfoltak a terek, nincs elhelyezve a kiállításban az összes nagyméretű gazdasági eszköz, csupán egy-egy darab, így nem válik túlzsúfolttá a tárlat. A paraszti környezetből származó tárgyak nem a díszítményeik (többségük díszítetlen), hanem a működésük, rendeltetésük és a kiállításban való elhelyezésük, látványuk miatt érdekesek. Az ismeretekben túltengő, de látványban szegényes vagy értelmezhetetlen kiállítások ugyanis a 21. század folyamatos kép- és hangfogyasztásban élő polgárai számára elfogadhatatlanok.
A posztamensek és paravánok középre rendezve a rajta szellősen elrendezett tárgyanyaggal nem teszik nehézkessé az összképet. A kiállításban nincsenek vitrinek, nem kerülnek üveg mögé és „búra alá” a tárgyak. Ugyanakkor piktogramok hívják fel a figyelmet a kifejezetten megtapintható, megérinthető makettekre, magokra, modellekre.
A kifejezetten ismeretterjesztő jellegű szöveg uralja a teret, de nem nyomja el a tárgyakat, szembeötlő, de nem tolakodó. A szövegek elején a népdalokból vett idézetek azonnal elmondják a látogatónak, mit is lát éppen az adott egységben.
A szövegeket minden esetben a kiállítás „logója” kíséri: sárga-fehér, stilizált búzakalász a minimalizmus jegyében. Ahogyan haladunk előre a gabonatermesztés vagy a kenyérsütés folyamatában, úgy fogy a sárga búzaszemek száma a kalászban…
A kiállításhoz komplex, óvodás kortól a felsőfokú képzésben részt vevőkig minden korosztály számára speciálisan kidolgozott múzeumpedagógiai foglalkozások tartoznak, melyek segítik a kiállítás feldolgozását, és az oktatáshoz ezer szállal kötődő téma elmélyítését.
A kiállítás alapgondolata szorosan kapcsolódik napjaink egyik leggyakrabban emlegetett társadalmi-gazdasági problémájához, erőforrásaink és tartalékaink feléléséhez, illetve a fenntarthatóság elméletéhez.
Társadalmunk ökológiai felelőssége a fenntarthatóságban keres kiutat. Ennek része, a fenntartható gazdálkodás nem új felfedezés, hiszen a 20. század előtt az emberiség ennek szellemében élt, noha nem ismerhette az ENSZ 1987-es jelentésében rögzített fogalmat: a fenntartható fejlődés „…kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.”
A parasztemberek magától értetődően és ésszerűen élték meg mindezt: a földből él az ember, s az ember által él, terem a föld – azaz a természet rendje szerint működött a „fenntartható fejlődés”. Egyetlen évszázad alatt mi tette mégis fenntarthatatlanná, ami évezredeken át fenntartható volt?
A túlnyomóan önellátásra épülő paraszti üzemek, a parasztgazdaságok ideálja a minél teljesebb függetlenség. Igyekeztek minden szükségeset megtermelni, előállítani, egész évre beosztani.
Az egy kilogrammos lisztes zacskó mintegy jelképe a boltra támaszkodó, az 1950-es évektől általános s ma is jellemző háztartásvitel „kiszolgáltatottságának”, rögtönzöttségének az egész évi készletet pontosan beosztani kényszerülő egykori falusi háztartás rendjével szemben.
A takarékoskodás szemléletét mutatja az is, hogy a kenyerét két kezével megszerző parasztság nem ismerte a felesleg, a kidobandó szemét fogalmát sem. Mindent hasznosított, a tehénszarvtól a vesszőn át a búza legkisebb alkotórészéig. „Fenntarthatóan” gazdálkodott, „fenntarthatóan” élt, és óvta környezetét…
A kiállítás időszerűsége a téma aktualitásától függ. Az aktualitást pedig az adja, ha saját életüket érintő, akár életbe vágó kérdésekkel szembesítjük a közönséget. Mondhatjuk akár: létkérdésekkel, mint a fenntarthatóság, a takarékoskodás, a magyar agrárpolitika irányai s ezek hatása táplálkozásukra, jövedelmi viszonyaikra, a hazai agrárgazdaságra, lelkünkre, vagy épp gyermekeik egészséges fejlődésére.
Adatok:
A kiállítás kurátorai, forgatókönyv: Szabóné Bognár Anikó, Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin
Társkurátor: Merinu Éva
A kiállítás fővédnöke: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
Lektorálás: Dr. Bereznai Zsuzsanna, Dr. Wicker Erika
Kivitelezés: E8 Labor Kft., Lantos Szabolcs, Horváth Zoltán, Pencz Tamás
Fotózás: Kiss Béla
Szkennelés: Veszely Ferenc
Műtárgyvédelem: Biacsi Karolina, Boros Ilona, Mala Enikő
A vándorkiállítás helyszínei:
Kecskeméti Katona József Múzeum
Türr István Múzeum, Baja
Thorma János Múzeum, Kiskunhalas
Tárgy-, fotó- és filmanyag:
Kiállító múzeumok
Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza
Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára
Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Dr. Bárth János
A kiállítás támogatói:
Nemzeti Kulturális Alap
Kecskemét Megyei Jogú Város
Cseh Pékség Kft.
Tupperware Kecskeméti Területi Képviselet
Firányi Pékség Kft.