A Tiszazugról való elmélkedés

Magyarország, annak is vidéke, és épp a legkisebb falvak népe, az amely minden nehézség és megpróbáltatás ellenére a magyar nemzet, a népesség bőven buzgó forrása volt – eddig. Ma ez is végveszélyben van!

Az erősen vészben álló tájak közé tartozik egész népességével a Tiszazug! Az a kis terület, amelynek változatos talajú, a Tisza-Hármas-Körös zugában fekvő termékeny vidéke gabonát, gyümölcsöt, bort, állatot és halat adott. Amelynek népe ugyan mindig szűkölködött, noha nagy és állandó munkát végzett, de jelentős népességet tartott el és emberi életfeltételeket teremtett.

Népszínmű, magyarnóta

A magyar irodalom, színházi- és zenekultúra méltatlanul elfeledett, mostoha gyermeke a népszínmű és a vele együtt nagyra növekedett magyar nóta. Sajátosan magyar termék, amely egy jó századon át uralta, szórakoztatta a nemzetet, a polgárosodó magyarságot. Sőt éppen, mert részben megújult a magyar hangos filmben, Dérynétől Blaha Lujzán, Földessy Józsefen, Fedák Sárin, Jávor Pálon, Rajnai Gáboron át Tolnay Kláriig, Páger Antalig ér a fővonal, hogy csak színészeket említsek. Ők Shakespearét, Ibsent, Katonát, Csathót, Herceget vagy Kodolányit, Móriczot, Molnárt vagy Maetelichet épp oly nagyszerűen és ihletetten játszottak, mint Tóth Edét, Csepreghyt vagy Szigligetit. A primadonna allűrjeiről, Kukorica János ostorpattogtatásáról elhíresült Fedák Sári egy régi színlap tanulsága szerint Szolnokon a Pillangókisasszony címszerepét énekelte.

A népszínműről, magyar nótáról, cigányzenéről való, ma is élő negatív képet a szocializmus éveiben oltották belénk, s társították a giccsel, kávéházi kispolgári vagy dzsentri, úgynevezett rothadó világgal. Ha bemutattak népszínművet, azt önmaga torzképévé maszkírozták.

Kutyavért nem kapott

Antropológia és gender

Fejezetek a nőket hátrányosan megítélő (téves) hiedelmek történetéből

A hetvenes évek elején a feminista antropológusok kutatásai elsősorban a nők életének és szerepeinek lejegyzésével foglalkoztak az egyes társadalmakban. Ezen korai kutatások jóformán mindegyike a nemi asszimetriát- vagyis a nők világméretű alárendeltségét- feltételezte, melyet különféle teoretikus nézőpontból próbált megmagyarázni. Például Freidl (1975) materialista megközelítésében a nők helyzetét azok létfontosságú szerepeire fókuszálva kísérelte meg értelmezni. Chodorow (1974) az alárendeltség kérdését pszichplógiai nézőpontból vizsgálta a gyermekkori szocializáció fontosságát hangsúlyozva a nemi szerepek kialakulásában. Sherry Ortner (1941) …strukturalista módon közeledik a nemi egyenlőtlenség kérdéséhez, mintegy azt sugallva, hogy a nemi viszonyokat valójában az a tény hozza létre, hogy míg a nők anyaként természetes módon alkotók, addig a férfiak, mivel nem szülhetnek, kulturális alkotók.[1]

Mint vallástudomány iránt érdeklődő ember, e kultúrateremtésben, ezen belül a vallás által is szentesített megkülönböztetés kérdéskörében kívánok egy kicsit elmélyedni.

Babamúzeum

1999-ben Pünkösd napján lépett be az első látogató Közép-Európa legnagyobb "babamúzeumába". A kerámia és porcelánfejű, -kezű és -lábú babákat textiltestek fogják össze. A történelmi Magyarország népviseleteit, iparos- és polgáröltözeteit közel félezer baba prezentálja. Külön két vitrinbe került a mintegy 120 figurából álló erdélyi gyűjtemény.

Elrejtette magát, mint Vászon Pál

 Bujdosdit játszottak valaha. Vászon Pál azt mondta, ő úgy elfog bújni, hogy meg nem lelik.

Úgy is lett. Leereszkedett a kútba, de beleesvén, ott veszett. Ezért mondják néha:

»Elrejtette magát, mint Vászon Pál«

Adatok a „hamis eskü" mon­dáihoz

1.    )    Pesti Frigyes 1864-ben készült helynévgyüjteményében a hunyadmegyei Livádia község helynevei közt olvassuk:

„Livadze nevű düllő, mely jelen­be a szomszéd Borbátvíz község tu­lajdona állítólagosán azon regényes jogalapnál fogva, hogy miután a régi villongós időkben ellenség beütése s azon akkori vad kor szelleme szerint egészbe felégettetelt, elpusztíttatott, a tér pusztán, parlagon maradt s idők teltével a' tulajdonjog fölött perre ke­rült a' dolog, melynek következtében egy borbátvízi hatalmas űrnek, — ki midőn a kérdéses hely színére törvényhatósági bizottmány szállt ki, lábbeliinek a' talpát belőlről megrakta földdel és midőn az eskü részire ítél­tetett, megesküdött, hogy azon föld, a' melyre ő lépik, az ő udvari allodiális földje s így ezen időtől fogva a megnevezett dűlő a borbátvíziek birtokában van mai napig."

Pesty Frigyes : Helynevek. (Kéz­irat). Hunyad megyei kötet. (Nemzeti Múzeum könyvtára. Kézirattár).

Szeptember 4.

Szent Rozália

Rozália a szicíliai Palermo-ban született a XII. században, és Montepellegrino-ban halt meg 1166 körül. A katolikus barokk népéletnek egyik legjellegzetesebb alakja, az egykorú járványos betegségek kiemelkedő hazai védőszentje.

Életéről keveset tudunk, azt is teljesen átszövi a legenda. Az előkelő Sinibaldi grófi család sarjadéka, Margit királynő udvarhölgye, aki a szicíliai udvarban nevelkedett, majd visszavonult a világtól. Palermo mellett a Monte Pellegrino egyik barlangjának mélyén húzódott meg (a királynőtől kapta ajándékba a Pellegrino-hegyet) és 1166 táján ott is halt meg. A barlang földjére feküdt, bal karját tette vánkosul a feje alá, jobbjával a feszületet tartotta. Legtöbbször így ábrázolják. Sírja mellé kápolnát építettek.

Homályban vala elrejtve – írja Rozáliát magasztalva Telek József, a híres franciskánus népszónok – ezen szent test 1624. esztendőig. Mely időben, mivel Szicilia országban oly mindenfelé harapó mirigyes döghalál uralkoda, hogy az egész nép keseregne, és a bosszúálló Istennek irgalmáért esedezne. Panormum várasában is minden nap közönséges búcsújárások tartatnak vala, amelyek között Istennek csudálatos rendelésébül történt, hogy a letániákban, midőn Szent Krisztina és Nimpha mártirok nevét énekelné két pap, egyszersmind mintha egy sugárlást vettek volna, Szent Rozália nevét is énekelve említenék. És az egész nép felelne: könyörögj érettünk. Ezen maga népének veszedelmét és ajtatosságát látván Szent Rozália, ugyanazon a napon, melyen nevét a létániákban énekelték, mint régebben Judit, vidám ábrázatban és öltözetben maga magát megjelentette egy vadászembernek. Kinek is megmutatta először maga kősziklák között lévő barlangját, amelyben sok esztendőkig lakott, és nevét is a kövekre rajzolá vala, azután pedig a Peregrinus hegyén azon helyet is, ahol szent tetemei el valának rejtve.

Mihelyest ezen régen óhajtott örvendetes hír Panormum (Palermo) várasában megcsendüle, azonnal az akkori érsek közönséges ájtatosságot rendelt, és úgy az ájtatosság után, a megjelentett helyen kezdték keresni városuknak elrejtett, legdrágább kincsét. Nem is szükség volt nagy szorgalmatosságra, mivel Isten akarata és rendelése vala, hanem csakhamar a lecsöpögő vízzel környülvétetett és gyöppel befödöztetett nagy követ fölemelvén, mint valami szép világos kristálysirbul fölemelék, és Panormum várasába bévitték vala az elrejtett és már éppen elszáradott szent testet. A járvány a hagyomány szerint azonnal megszűnt.

Azután pedig mindenütt a kerek ég alatt – folytatja Telek – ahol keresztény országok vannak, csakhamar elterjede Szent Rosáliának tisztelete. Szenteltettek az ő tiszteletére egyházak, állíttattak oltárok, képeire függesztettek hálaadó jelek: és közönségesen minden renden lévő hívektől. Oltári áldozatokban, solosmákban és különös ájtatosságokban, mint mirigy ellen Istentül rendeltetett hathatós erejű Patróna segétségül kezde hívattatni. Oly előmenetellel, hogy ez mái napig is alig találkozott valaki, aki akár mirigyben, akár más testi vagy lelki veszedelmes nyavalyákban Szent Rosáliát méltóképpen tudta segétségül híjni és meg nem hallgattatott.

Rajzolták s tisztelték sokan Szent Rosália képét házokban, bízván szorongatásoknak üdején az ő esedezésében és íme meg nem csalatkoztak. Jártak egész várasok döghalál üdején Szent Rosália tiszteletére bulcsúkot, ajánlottak Istennek oltári áldozatokat és szerencsésen meghallgattattak.

Utópia a mai múzeumi kiállításokról

Sajnálatos, hogy a sors nem adta meg nekem azt a lehetőséget, hogy a múzeumban tovább dolgozhassak. Így nem érhettem meg azt a fordulatot, mely a patinás intézmény kapuit szélesre tárta az érdeklődő nagyközönség előtt. A muzeológusok olykor még éjjel is, élőszóval, szakszerűen és vidáman vezetik teremről-teremre a népet, vagy az óvodások közé kuporodva homokból sütnek-főznek nekik népi ételeket, s maguk hajtogatta papírcsákóban, kenderkóc bajusszal verseket idézve, dalokat dúdolva nevetgélnek önfeledten. Csak néhány dolgot említettem, hisz én át sem látom múltunk felidézési módjának számtalan számát, az élmény- és korszerű tudományos ismeretterjesztés modern módozatait. Hajdanában, az én időmben még egészen másként muzeológoskodtunk. Ám ne vegyék szerénytelenségnek, ha néhány megjegyzésre ragadtatom magamat. Néha jó az öreg a háznál.

Keserű bevezető – avagy miről is maradunk le?

A "Vészhelyzet a Tiszazugban" című írásomat 2009. Szent György napján fejeztem be, akkor, amikor Magyarország gazdasági és politikai bajai egyik legválságosabb korszakát éltük. A már akkor elindult "PEREMLÉTBEN?" nevű OTKA támogatta kutatásunk égisze alatt voltam bátor meghirdetni egy előadást Kunszentmártonban, s ide az egyes tiszazugi települések vezetőit, prominens személyeit is meghívni. Kevesen éltek a lehetőséggel. S akik ott voltak, s hozzá is szóltak, lényegében filosz okoskodásnak vették mondandómat és arról beszéltek, miért nem lehet ezt megtenni vagy ezekből realizálni valamit.

Kivágták az erdőt, mint a bedői oláhok

Biharban van Bedő nevezetű oláh falu, melynek határában nagy erdőség van, melyen néha roppant seregei tanyáznak a varjúknak.

Megijedtek az oláhok egyszer, hogy a varjúk megeszik az erdőt, levágták; máig is rajtuk maradván az eszteleneken, hogy : »kivágták az erdőt, mint a bedői oláhok.«

Augusztus 29.

Nyakavágó Szent János

Nyakavágó János, jámbor szegedi öregek ajkán Nyakavesztő János, újabb egyházi szóhasználat szerint Szent János fővétele. Másként nevezik Keresztelő Szent Jánosnak is.

Jézus előhírnöke, Zakariás pap és Erzsébet fia.  Körülbelül Kr.e. 4-ben született és feltehetően Kr.u. 29. augusztus 29-én halt meg, ezért e nap vértanúságának föltételezett emléknapja.

A Szentírásban születését és küldetését Gábor angyal adta tudtul az idős Zakariásnak, aki nem tudott hinni az angyali szónak, ezért megnémult. Fia születésekor írótáblára írta föl a János nevet, ekkor „megnyílt a szája” és „magasztalta Istent”.

Halálát az Érdy-kódex így adja elő: mikoron az hóhér az temlecben ment vóna, szent János Babtista térdén állván, kezei, szemei fölemelvén, nagy hálaadással és édes szívvel, lélekkel, nagy felszóval mondá: óh én édes teremtő Istenem, teneköd ajánlom az én lelkömet. És lehajtá nyakát, mint az ártatlan bárány, és az hóhér elvágá nyakát. Óh szent halál, óh nemes mártiromság, kinek miatta sem teste, sem lelke el nem vész. Szent Dávid prófétának mondása szerént. Drágalátus Úristennek előtte az ő szentinek halálok… Temeték el kedég őtet, az ő szent tanojtványi Sebaste nevő várasban, kinek régi időben Samaria vala neve. Szent Elizeus és szent Abdias prófétáknak koporsójokban, kinek testét nagyobb részre, mint meghallók, Julianus megégettette. De az édes ujja, kivel Krisztust megmutatta vala, az Jordán vize mellett megmarada, és feje…

A történet fölbukkan protestáns bibliai epikánkban is. Erdéli Máté műve Az Szent János Baptistának feje vételéről való szép ének (1560). 

Föltétlenül az epikai folytonosság ihleti Varga Lajos jászárokszállási szentember épületes versezetét amelynek címe: A házasságtörő király vagy Keresztelő Szent János lefejeztetése. János fővétele jellegzetes epizódként, példázatként felbukkan a máriapócsi szakrális táj fiának, Fedics Mihály híres szabolcsi mesemondónak egyik meséjében is.

A régi Magyarország területén az ünnepnek néhány dedikációjával is találkozunk: Zárány (Zagersdorf 1641), Farád (1785), Vitnyéd (1794), Zalalövő, Tarany, Balatonederics, Hódoscsépány (1824), Rimaszombat (középkori), Vittenc (Chtelnice, 1489), Cserfalu (Dubova), Pominóc (Pominovce). A középkorban Nyakavágó Jánost tisztelte védőszentjéül még az elenyészett Medös (1460, Csesztreg mellett).

Az Arad megyei börtön kápolnáját (1820) a fogságravetett Keresztelő János oltalmába ajánlották. XX. századi titulus: Kígyós (tanyaközség Kiskunmajsa mellett).

Augusztus 28.

Szent Ágoston napja

Ágoston egyházatya (354 – 430), a philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás alapító nagymestere, minden idők egyik legnagyobb emberi szelleme.

Aurelius Augustinus néven 354. november 13-án született Észak-Afrikában, egy numídiai kisvárosban, Tagastéban (a mai Algéria keleti részén). Valószínűnek látszik, hogy a kisbirtokos család római eredetű volt, sorsuk azonban egyre rosszabbra fordult, mert a birodalom egyre súlyosabb terheket rótt rájuk is az adókkal.

Ágoston szellemének elevensége nagyon korán megmutatkozott. Rendkívül temperamentumos természetet örökölt, nagy volt a fogékonysága is, s ennél csak fegyelmezetlensége volt nagyobb. Diákkorában túlságosan tudatában volt annak, hogy neki a tanulás nem okoz nehézséget. Az első éveket Tagastéban töltötte, később Madaurában egy grammatikus iskoláját látogatta, hogy majdan rétor lehessen belőle. Homérosz és a görög szerzők általában nem hagytak benne mély nyomokat, Vergilius azonban elindította képzeletének szárnyalását. Karthagóban retorikai és jogi előadásokat hallgatott és életközösséget kezdett egy nővel, akitől fia született.

Olvasta Cicerót és a Bibliát, valamint több egyházi szerzőt is, de ekkor még a manicheizmusért (iráni, buddhista és keresztény elemekből vegyített, szinkretista vallás) lelkesedett. Tanár lett Tagastéban, ahol tizenhárom éven át tanított. Karthagóba, majd Rómába, végül 384-ben a birodalom akkori fővárosába, Milánóba került. Itt Ambrus püspököt hallgatta, akinek nyomán az evangélium behatolt lelkébe. Egy alkalommal, váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: ,,Tolle-lege, tolle- lege'', azaz ,,Fogjad-olvasd, fogjad-olvasd''. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: ,,Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen'' (Róm 13,13). Ez Isten válasza volt a kiáltozásokra és békét, megnyugvást adott Ágoston szívének.

Augusztus 26.

Boldog Percy Tamás és Bichier des Ages Szent Johanna-Erzsébet 

Boldog Percy Tamás vértanú

+Anglia, 1528. +York, 1572. augusztus 22.

Thomas Percy Northumbria grófjainak nemzetségéből származott. E család tagjai Shakespeare több királydrámájában szerepelnek (pl. IV. Henrik).

Apját 1537-ben kivégezték, mert nem ismerte el VIII. Henrik (1509-1547) egyházfőségét. Öccsével, Henryvel együtt elszakították hű katolikus anyjától. Az apa kivégzésével a család elvesztette polgári-politikai jogait, de amikor Tamás nagykorú lett, visszakapta. A katolikusbarát Tudor Mária királynő (1553-1558) hálából megengedte, hogy újból felvegye a grófi címet, amiért Scarborough-ban levert egy összeesküvést. Egy évvel később feleségül vette a Worcester grófok régi, híres nemzetségéből származó Anne Somersetet.

Northumbria Észak-Angliában, a skót határ közelében fekszik, Tamás gróf pedig ott szolgált királynőjének hűségesen és sikeresen. I. Erzsébet (1558-1603) idejében is, aki az anglikán egyházat támogatta, kezdetben még jól alakultak a dolgai; 1563-ban a királynő a térdszalagrendet adományozta a grófnak. Csakhamar azonban ,,túlságosan katolikusnak'' találták.

Augusztus 25.

Kalazanci Szent József és Szent IX. Lajos király

Kalazanci Szent József

Perasalta de la Sal, 1556/57. +Róma, 1648. augusztus 25.

Kalazanci József (José Calasanz) a piarista rend alapítója Peralta de la Sal faluban, egy tekintélyes észak-spanyolországi családban született 1557-ben. 1571-től a léridai egyetemen hallgatott filozófiát és jogot; teológiai tanulmányait Léridában, Valenciában és Alcalában végezte. A valenciai egyetemet azért hagyta el, mert az egyik unokahúga beleszeretett, és addig üldözte, amíg József át nem ment az alcálai egyetemre. Már iskolás korában ,,a kis szent''-nek nevezték.

1583. december 17-én szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz, mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie. Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános helynökévé.

Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.

Augusztus 24.

Szent Bertalan napja

Szent Bertalan az Úr Jézus tizenkét apostolainak egyike, az igaz izraelita, akit az Úr a fügefa alatt látott (János 1,47). A hagyomány szerint elevenen megnyúzva szenvedett vértanúhalált (Marsyas christianus). Ez a mozzanat magyarázza, hogy a régi céhvilágban a szegedi szűcsök védőszentjüknek választották. Ő volt a patrónusa a bőrrel dolgozó jászberényi csizmadiacéhnek is.

Életéről keveset tudunk, még neve körül és bizonytalanság tapasztalható. Fülöp mellett szerepel mint Bertalan; ugyanakkor Szent János evangéliumában ugyancsak Fülöppel együtt jelenik meg, de Natánael néven (Jn 1,45-50). Valószínűnek látszik, hogy a Bertalan - ami a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz Talmai fia magyarosított formája - a családi, a Natánael pedig a személyneve. Az ilyen kettős elnevezések akkoriban gyakoriak voltak (lásd Simon, Jónás fia).

Bertalan vértanúságára utal az a jellemző pécsi monda is, amely a városhoz tartozó gyükési szőlők között emelkedő barokk Bertalan-kápolnához fűződik. Az itt buzgólkodó remeték a török elől a Mecsek erdőségeibe menekültek. Bertalan barát azonban a helyén maradt, és a kápolna kincseit egy közeli barlangba rejtette el. A törökök követelték rajta a kincseket. Ő azonban a rettenetes kínzások ellenére sem árulta el, hol vannak. Lekísérték a hegyről és egy présház mellett elevenen megnyúzták, bőrét karjára vetették, és most már megengedték neki, hogy visszamenjen a kápolnához. Amikor azonban odaért, összeesett és meghalt. A törökök ezeknek láttára annyira megrémültek, hogy még a tájára sem mertek menni többé a kápolnának. Világos, hogy a monda képződését az apostol kápolnabeli képe ihlette és adott neki sajátos pécsi színezetet. A helyi kultuszra még utalunk.

Legendáját az Érdy-kódexben olvassuk. Eszerint Bertalan indiai pogány királyok nemzetségéből származott. Hallván Jézus Krisztusnak hírét, nevét és isteni csodamivelködetit, jöve zsidóságban és mikoron mindennek bizonyságára ment volna, Jézus tanítványa lett. A Szentlélek eljövetele után visszament Indiába, ahol bement Astaroth bálvány templomába. Sokan gyültenek vala oda irgalmat várván, és naponkéd áldozván őneki. A bálvány nem segített rajtuk. Erre másik városba mentek. Itt egy Beryt nevű ördögöt megkérdeztek, mi van a bálvánnyal. Ez elárulta nekik, hogy Bertalan tüzes láncokkal kötözte meg, meg hogy ő a mindenható Istennek barátja. Azt is mondta az ördög, hogy Bertalannak már húsz esztendeje sem ruhája, sem lábabeli meg nem szennyesedtek. Istennek szent angyalai járnak ővele, kik sem éhezni, sem fáradni nem hagyják. Mindent tud, minden nyelvön szól.

Háromszékmegyei népies időjóslások

Dr. László Ferencz sok népies időjóslást figyelt meg a háromszéki székelyeknél. Az időjárás után közöljük az érdekesebbeket:

Mikor a kisebb állatoknak jó kedvük van és tánczolnak, akkor mindig eső lesz.

Pál-fordulóján a medve kijön barlangjából s ha süt a nap, megigazítja a barlangját és visszamegy, mert még nagyobb hideg lesz.

Füvet rág a kutya, eső lesz.

Ha a sertés szalmát visz a szájában és szalad vele, hideg lesz. (Úzon)

Mikor a varjú a torony hegyig károg, esőt jelent az.

Ha a czinke szaggatott, vékony füttyszerű hangot hallat: esős idő lesz.

Ebrúdon vetették ki

Az alföldi lakadalmakban sok kutya gyülekezik össze, hogy az elhányt-vetett konczon rágódhassanak. Marakodásukat elunván a legények, rést csinálnak a nádkerítésen s ketten egy hosszú rúddal kívül a résen állanak, míg a bennlevők kergetni kezdik a kutyákat.

Midőn aztán a kutya a lyukra ugrik, a kinnlevők fölkapják alattuk a rudat, s a levegőbe vetik. Miokból az ilyen kutya többször nem megy oda. Ezért mondják: »Ebrúdon vetették ki.»

A vasgyúró

Macskási Imre erdélyi nemes ember híres volt csodálatos nagy erejéről. Fiatalságában, Mária Terézia korában, Bécsben katonáskodott. Egy este őrt állott a schönbrunni kastély előtt. Arra a gondolatra vetemedett, hogy megszökik egy-két órára. De biztosítani akarta a palota kapuját is. Fogott hát egy ócska malomkövet, a karjába öltötte, a kastélyig vitte és betámasztotta vele a kaput.

Hanem egyszer emberére akadt egy székely kovácsban. Vasaltatni vitte hozzá a lovát. Azt mondja:

— Hadd lám azt a patkót!

— Imhol, uram, — mondja a kovács.

— Mit, hisz e nem jó! — zsörtölődik Macskási.

És kettétöri a patkót, akár csak vajas perec volna. A kovács odaad neki még egy patkót; azt is kettétöri. Végre a harmadikat jónak találja és felvereti. Fizetésre kerül a sor.

Augusztus 08.

Domonkos napja

Domonkos népiesen Damonkos, a róla elnevezett domonkos-, nyelvújítási szóval dömésrend alapítója (1170 – 1221).

Az Ó-Kasztíliai Caleruega városában született 1170 körül. A vidéken óriási birtokokkal rendelkező Guzman család sarját szülei egész kicsi korában az egyik nagybácsihoz, a közeli Gumiel de Izan esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást és a nagybácsi vezesse be őt a templomi szolgálatba.

1190-ben került Domonkos a palenciai székesegyház iskolájába, s ekkor már világossá vált, hogy pap akar lenni. Fivére és lánytestvére is szerzetesek lettek, de tankönyveinek lapszéli jegyzetei és a felebarátai iránt megnyilvánuló szeretete is már előre jelezték, hogy mi lesz belőle, ha felnő. Kasztíliában éhínség volt, Domonkos pedig pénzzé tette könyveit, és árát a szegények között osztotta szét. Azt mondta: ,,Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek?!'' - Ez az első mondat, amit Domonkostól feljegyeztek, de már ez is mutatja segítőkész emberszeretetét.

1206-ban Domonkos Diego de Azevedoval együtt Rómába ment, és azt kérte a pápától, hogy adjon mindkettőjüknek felhatalmazást a kunok közötti misszionálásra. A pápa megörült apostoli buzgóságuknak, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket, ahol ebben az időben a katarok és az albigensek eretneksége pusztította az Egyházat. Ide irányította őket, hogy reformálják meg a papságot, és vezessék vissza a katolikus hitre az eretnekeket. Diego püspök és Domonkos teljes szegénységben és alázattal járták a vidéket, prédikáltak a hívőknek és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. A pápának tetszett a módszer, és jóvá is hagyta. Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az Egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak és elárulták az evangéliumot. Domonkosék prédikációja és magatartása eleven cáfolat volt ezekre a vádakra.

Később Prouille-be ment, ahol egyedül viselte a misszió egész terhét. Innen járta be a környéket és tanított, prédikált, vitatkozott fáradhatatlanul az eretnekségtől veszélyeztetett vidéken. Minden útja előtt hosszasan imádkozott, és vezekléssel készült a térítésre. Sem gúnyolódások, sem ellenségeskedés, sem sikertelenség nem tudta feltartóztatni a lelkek üdvösségéért végzett fáradozásban. Domonkos a misszió kemény és áldozatokkal teljes iskolájában megtanulta, hogy milyen értéke van a lelkeknek és a kegyelemnek, amely egyedül ad erőt a prédikáló szónak. Megtapasztalta, hogy csak a kegyelem képes megnyitni és átalakítani a szíveket.