Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Telhetetlen, mint a papzsák

E-mail Nyomtatás PDF

Telhetetlen, mint a papzsák


Ezt a közmondást sokan ismerik, az eredetét azonban igen kevesen. A közmondás eredete ez:

A mócsi* római katholikus hívek lelki szükségleteiről a hatvanas években egy Raffy nevezetű plébános gondoskodott, aki híres volt jókedvéről, egyszerű magyaros tréfáiról. Fő nevezetessége az volt, hogy abban az időben senki sem tudta úgy eltáncolni a körmagyart, mint ő. Lakadalmakon és házi mulatságokon ezt gyakran produkálta a vigadozó vendégek szerfeletti gyönyörködtetésére. Szerették is őt mindenütt, vallás és nemi különbség nélkül. De az eklézsiája szegény volt. Mócs lakossága oláh és kálvinista magyarokból állott, neki alig volt tizenöt családja. Így, míg más helyeken levő pályatársai gondtalanul éltek, ő többször szenvedett szükséget. Egyszer aztán egy ilyen szorult helyzetben a közeli faluba, Cegébe ment gróf Vass Jánoshoz, hogy egy zsák búzát kérjen. Előadva szegénységét, a szűkszavú gróf így szólt:

— Páter, hozzon egy zsákot!

A pap jókedvűen fordult haza Mócsra s rögtön a református papnéhoz sietett, akiről tudta, hogy jó erős ponyvája van. Ezt kölcsönkérte s még azon este egy szegényasszony szomszédjával összevarratta, akihez ezen utasítást intézte:

— Varrja össze jól, minden oldalról a ponyvát és csak annyi helyet hagyjon, ahol egy vékányi mérték beférjen.

Másnap reggel a pap egy ökrös szekérrel ismét a cegei gróf udvarán volt, aki előhívatta tiszttartóját s így szólt hozzá:

— Töltse meg a tisztelendő úr zsákját tiszta búzával!

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 10:46 Bővebben...
 

Sírfeliratok a Székelyföldön

E-mail Nyomtatás PDF

Sírfeliratok a Székelyföldön

Székely néprajzi gyűjteményemnek egyik legérdekesebb része a sírfeliratok. Ezek éppen mint a kapufeliratok, egészen jellemzik a székely nép felfogását és egyéniségét. Őseitől átöröklött eredetiség, a népköltészet hamisítatlan kincsesbányája, de főképp az az eredeti humor csillámlik fel bennök, mely annyira jellemzi a székely népéletet.

A székelyben sok a költői tehetség. Ha örül, ha búsul, dalban, versben szereti kifejezni szíve érzelmeit. S ha néha itt-ott döcögősek is a rímek, de van bennök sok érzés, igazság és hangulat, melyeknél fogva lelkünk rokonszenvét biztosítják a maguk részére.

Mint néprajzi gyűjtőnek gyakran van alkalmam érintkezni a székely nép versmondóival — ahogy a nép nevezi őket — és mindig örömömre szolgál tapasztalni, hogy mennyi verselő hajlam van e népben. Úgyszólva minden falunak meg van a maga házi verselője, aki kapu- és sírfeliratokat, lakodalmi és egyéb felköszöntőket gyárt a saját emberségéből. Amellett szorgalmas munkás, kasza-kapa nem hull ki a kezéből s a téli favágást sem végezteti mással.

Mikor megkérdeztem tőlük, hogyan csinálják ezt a sok szép verset, a székely megrázta a vállát s mintha a legegyszerűbb dologról lenne szó, egykedvűen felelte:

— Hát csak úgy, instálom, az eszünkből, nem kell azt találni, magától jön, csak úgy né.

Módosítás dátuma: 2018. október 10. szerda, 04:31 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Október

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Október

„Az én szőlőmre, mely reám néz,

nekem gondom leszen.”

(Énekek éneke VIII.12.)

 

Kukoricafosztás, Öcsöd, 1969. A fotó a Damjanich János tulajdona

Ház és udvar.A cséplés egész erővel folyik, a hol t. i. még nincs bevégezve. Az épületeket, a hol szükséges, kitataroztatjuk, kimeszeltetjük, hogy jó karban menjenek a télnek. Kazlakat, boglyákat, ha szükséges, kiigazgatjuk.

Szántóföld, rét és legelő. Az eddig elmaradt vetéssel sietni kell. Az ősziekkel bevetett tábláknál egyik főgondja most a gazdának, hogy azokat elegendő és kellő irányban vezetett vízvezető barázdákkal lássa el, mit ha eddig tenni elmulasztott, tétessen meg. E hónap elején érik a tarlóba vetett tatárka. Learatás után kévékbe kötve, utánérés végett csomókba kell állítani. Kukoriczatörés és répafelszedés folytattatik.

A legszebb, legszabályosabb alakú répát külön kell rakni magnak. A tavasziak alá való tarlótörés, ha már meg lett kezdve, folytattatik vagy kezdetét veszi. A repcze alá szintén az őszi ugarlással lehet legjobban előkészíteni a földet. Trágyát is lehet hordatni, továbbá utak javítását és sánczolásokat megkezdeni. A mohos réteket meg kell boronáltatni és hamuval meghordatni. Ha az időjárás túlnedves, akkor a rétek legeltetéséről mondjunk le, mert a nedves talajú réteken a marha tízszer annyi kárt tesz a talaj összetaposásával, összegyúrásával, mint a mennyi haszon van a legeltetésből.

Állattenyésztés. A zöldtakarmányetetés után szárazra való átmenetel ne egyszerre, hanem apránként történjék. Hol a csikók legelőre jártak, most már beszorulnak, de az se történjék egyszerre, hanem eleinte csak éjjelre köttessenek be, később pedig csak a déli órákra bocsáttassanak ki a legelőre. Eleinte csak reggel s este kapjanak száraz takarmányt, később aztán délben is. A juhoknak, a mint fogy a legelő s hűvösödik az idő, adni kell reggel s estve egy kis száraz takarmányt. A hágó kosok az anyáktól ismét különválasztatnak. A rendes sózásról meg ne felejtkezzünk s főleg, ha nedves az időjárás, a sóba fehér ürmöt, fenyőmagot s varadicskóró port kell keverni. A métely ellen egy gazda a baj kezdetén minden 5 darab anyajuhra 1 liter kemenczében pörkölt rozsot, 2 liter darát s 2 deka törött zöld gáliczkövet ajánl naponkint. Ezt 30 napig kell folyvást adni, azontúl pedig bőven kell táplálni szénával s darával az állatokat. A kijáró sertések a felszabadult burgonya-, répa- és kukoriczaföldeken most eleget találnak. A makkon hízlalandókat a makkra kell hajtani. A februáriusi malaczosás végett a kanokat most kell a koczák közé bocsátani. Minden 5-6 koczára egy kant számítva, különben nem megy elég gyorsan a búgás, a malaczozás soká tart s nagyon egyenlőtlen lesz majd a malacznyáj. A kanoknak a búgás alatt naponta 1 ½ liter zabot kell adni.

Módosítás dátuma: 2016. október 03. hétfő, 07:10 Bővebben...
 

Geszten Jóska cimborája. Történetek a betyárvilág korszakából VII.

E-mail Nyomtatás PDF

Geszten Jóska cimborája

Történetek a betyárvilág korszakából VII.

Geszten Jóska híres legény volt. Vezér volt, vezére vagy 12 embernek. Vezérelte pedig embereit arra, hogy elvegyék a másét s ha nem adják mindjárt, hát üssenek is, lőjenek is. Vagyis zsiványvezér volt őkigyelme. Csinos barna ember, erős mint a medve, kegyetlen, mint a farkas.

Alvezére volt Major Illés bagaméri lakos. Erős fiatal ember volt ez is, talán erősebb is, mint Geszten Jóska.

Amit Geszten Jóska ráparancsolt, hogy tegye meg, törik-szakad megtette, de ha valami váratlan jött közbe nem tudta magát feltalálni.

Azért mondta neki Geszten Jóska:

— Illés koma. Nekem mind a két kezem jó, hát nem mondhatom hogy a jobb kezem vagy, hanem, hogy a harmadik kezem vagy. Ütök veled akkor és úgy, ahol és ahogy akarok. Hanem fejem csak egy van, azzal is megvagyok elégedve, s abból már semmitse engedek neked. Mert neked nem is kell gondolkoznod, hanem csak azt tedd, amit mondok. Ugyanazért ne is menj te sehova, maradj velem, mert ha magad kezdesz valamit, bizonyosan belebukol.

— Nem is megyek én el — morgott az alvezér.

Jóska nem csak betyárnak, hanem ebben az esetben jósnak is bevált.

Ugyanis valami lány félén Major Illés öszeveszett Geszten Jóskával.

Pedig az nem értette a tréfát.

Geszten Jóska felemelte pisztolyát, amellyel a repülő fecskét le tudta lőni, de aztán leeresztette.

Módosítás dátuma: 2018. október 23. kedd, 12:30 Bővebben...
 

A váci Mária-névnapi búcsú. Hétkápolna búcsúja a huszadik század elején

E-mail Nyomtatás PDF

A váci Mária-névnapi búcsú

Hétkápolna búcsúja a huszadik század elején


Legkedvesebb helyünk mindig csak a Hétkápolna maradt.

A Mária-névnapi búcsún pedig melyik fiatalember, leány ne ment volna le a Hétkápolnához? Sokan azon reményben, hogy szerelmi vásárt is köthessenek.

Magam előtt látom még az istenfélő egyes vidéki búcsúsok érkezését, midőn minden egyes kápolnácska előtt szent zászlajukat meghajtják, letérdelnek (letérgyepülnek, mondja a váci nép, a mint gyónni helyett gyovonni mond) és elrebegik a Miatyánkot. Este aztán az egyes falvak kis csoportjai külön-külön helyezkednek le a fűbe és gyertyafény mellett énekelnek kántorjuk előmondása után.

Egyik-egyik a csoportból menekül, miután hajnalban vissza kell térni a nagy, távoli faluba, búcsúfia nélkül pedig haza nem térhet. Ott járnak a vevők hosszú sorokban álló, lámpákkal kivilágított sátrak között. Mézeskalácsos, olvasó s imakönyvek, szent tárgyak, még bor és sör is kerül eladásra. Szándékosan hagytuk utoljára clou-nak szent énekek ponyvakereskedőit. Hogy az áru kelendőbb legyen, a szöveghez mindjárt a dallamát is elénekelik. A falusi nép nem az esetlegesen magvas szöveg után indul. A fő: szép-e a dallam, fülbemászó-e az előadó éneke, jól cseng-e a hangja. A kereskedők ezért is tartják a jobb hangú kisegítőket. Ez időben történt, midőn az énekes könyvkereskedő éppen a versek refrainjét énekli: ». . . Boldogságos szűz Mária!« amidőn a falusi vevő kérdi, hogy mennyit kér a néhány oldalos füzetecskéért? Mire a kereskedő, nehogy a tónusból kiessék, tovább énekelve feleli: »Csak két krajcár az ára.« Átvette az oda tartott tenyerébe a pénzt, a könyvecskét a vevő a kezébe veszi és belőle nézi a verset és a kereskedő énekét kísérgeti dúdolgatva, nehogy a nótát elfelejtse, ott is marad egy ideig, hogy a dallam a fülébe fészkelje magát.

Nehogy azonban akaratlanul valakit vallásos érzületében megsértsek!

Szombat délelőtt már szállingóznak városunkba a Hétkápolnai Mária templom felé. Délután s este felé, sőt éjfélkor is még sűrűbb az egyes falvak zarándok búcsúsai, kik mintegy küldöttségileg jönnek az egész falu nevében. Ma több a búcsús itt, mint a keresztjáró hetekben, a májusi esői kérő processzión. Vasárnap reggel jönnek kocsikon, vonatokkal, dereglyéken túl a dunaiak. Úri nép nem jön gyalog, az ilyeténkép nyilvánuló ájtatosságot a parasztságra bízza. Úri ember, kinek valami köze van Váchoz, vonaton érkezik meg rokonai, vagy ismerősei látogatására, felhasználván a búcsú napját.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:20 Bővebben...
 

Szentmihály

E-mail Nyomtatás PDF

Szentmihály

Abban az időben — mondja a szájhagyomány — amikor a keresztény hadak Budavárnak a töröktől való visszafoglalásával voltak elfoglalva, Szent-Mihály területén gyönyörű pázsitos tisztásokkal tarkított rengeteg erdőség volt.

E rengeteg szolgált menedékül Pest város lakóinak, mikor a tüzes várostrom otthonaik elhagyására kényszeríté. A mondott időben ez gyakori eset volt.

*

Az Úr 1686. esztendejében Károly herceg keményen szorongatta a várvédő törököket és az ostromlott sereg már-már föladta a várat, azonban közbe esett Szent István király napja, amikorra a fővezér beszüntette a vár ostromát.

Ezt a pihenőt jól fölhasználták a törökök. A vár fölmentésére siető basának sikerült árulás útján néhány száz janicsárt a várba csempészni.

Az ostrom alatt Pest város vénei, az asszonyok, gyermekek, meg a fegyverfogásra alkalmatlanok megint csak az erdőben húzták meg magukat. A táborban levők ki-kilátogattak övéikhez hírt vinni.

Szent István napját követő éjjelen egyik legelőkelőbb pesti patrícius családnak fiatal tagja, a ki az ostromló seregben küzdött a törökök ellen, kétségbeesetten rohant öreg apjához az erdei menedékbe.

Alig volt annyi ideje, hogy elmondhassa, miszerint őtet gyanúsítják az árulással és hogy e miatt halálra ítélték, — s nyomon követték üldözői. A szerencsétlen fiatal embert elfogták, s nyomban atyjának szeme láttára karóba húzták.

Az öreg patríciusra fiának rémítő halála, de különösen az a fölött való lelki tépelődés, hogy csakugyan fia volt-e a hazaáruló — megőrjítő hatással volt.

*

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 09. vasárnap, 07:32 Bővebben...
 

Életet betöltő feladat

E-mail Nyomtatás PDF

Életet betöltő feladat
 

Ennek a népnek a tagjai vagyunk mindannyian, szükségünk van egymásra és a hazánkra, mint a vízre és a levegőre. Tudományos kutatások igazolták, hogy aki tudja szeretni a hazáját és azért képes áldozatot is hozni, az tovább él – mondta Andrásfalvy Bertalan. A néprajzkutató professzor szerint az ember ott érzi otthon magát, ahol a szerettei élnek, és ahol viszontszeretik.  Andrásfalvy Bertalan professzorral a XI. Harkányi Szabadegyetemen tartott előadása után beszélgetett Fekete Zsuzsa.


- Azt mondta az előadásában, hogy a néphagyomány megteremtette a módját annak, hogyan kell szeretni egymást.

Valóban, hiszen a népművészet a szeretet kifejezésének az eszköztára. Ha nem fejezzük ki szeretetünket, akkor semmik vagyunk. A szeretet cselekvésre való felszólítás, nem érzelem. A néphagyomány bölcs. Például arról is gondoskodott, hogy az anya szerethesse kicsinyét, mert a szülés utáni időszakban nem kellett házimunkát végeznie, főznie. A kisbaba megérkezésekor a nőnek a választott komaasszonya segített háztartást vezetni. A néphagyomány megtanította, hogyan adják át a szeretetet.

- Hogyan jutunk el a néphagyománytól odáig, miként szeressük a hazánkat?

A szeretetnek körei vannak, és ezek a körök egymásra épülnek. Első az anya-gyerek szeretet, majd a házastársi szeretet, ezek nélkül nem jöhet létre a hazaszeretet sem. Az erkölcsi törvények az élet boldogságának alapját jelentik. Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy szeressük a hazánkat, egy darab földet, és azokat akik ott élnek, vagyis szerethessünk fenntartás nélkül.

- Ezek szerint a hazaszeretetre nevelés már a születéskor elkezdődik?

A szeretet megélésének, élményének a művészeteken keresztül való állandó táplálása, jelenvalóvá tétele a feltétele annak, hogy a hazánkat is szerethessük.

- Idézem egy mondatát: „Ennek a népnek a tagjai vagyunk mindannyian, szükségünk van egymásra és a hazánkra, mint a vízre és a levegőre." Furcsa ezt hallani a globalizált világban.

Ezt nem én találtam ki, tudományosan bizonyított tényekről beszélek. Ezt a területet Kopp Máriáék kutatták, eszerint aki tudja szeretni a hazáját és képes áldozatot is hozni érte, az boldogabb és tovább él.

Módosítás dátuma: 2018. augusztus 21. kedd, 06:49 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Szeptember

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Szeptember

„Ki mint vet,

úgy arat.”

(közmondás)

Ház és udvar. A vetőre szánt magot tisztogassuk. A gabonát gyakran meg kell forgatni. A netán hibás utakat rendbe kell hozni, a kutat tisztogatni.

Szántóföld, rét, legelő. Az őszi vetést e hónapban már mindenfelé meg kell kezdeni. A vetőszántásra különösen ügyeljünk, hogy az kellő módon történjék, azért is mindenekelőtt fogassunk hozzá inkább jóval előbb, semmint hogy az elkésés miatt el kellessék hamarkodni a munkát. Széleset fogatni, miáltal igen nagy magházak esnek, főleg, ha csak magházra vetünk, - semmi esetre sem kell engedni, mivel ennek az a következése, hogy már a vetésnél a vetőmag legnagyobb része a magház közötti mélyedésekbe pereg s a boronálás által még több kerülvén oda, míg a magházak élén alig marad egy-két szem a magból, addig a magházmélyedésekbe meg túlságosan sok is jut, minek azután az a következése, hogy míg egy része a túlsürű állásnál fogva elcsenevész s kivész, más része meg mélyen takartatva alá, ki sem kél; nem csuda, ha ily esetben bármi sürüen vetünk is, mégis ritka lesz vetésünk, miért is a vetőszántásnál, ha szórva magházra vetünk, kétszeres figyelmet kell fordítani az apró forgatásra. Főleg könnyebb természetű földeken a vetés előtt – s ezt a rozs különösen megkivánja – a földet legalább 4-5 napig hagyjuk megülepedni. Homokos talajokon a vetőszántást 8-10 napig se árt ülepedni hagyni. Szabály szerint a rozsot mindig előbb kell vetni a búzánál, mivel a rozs csak akkor szokott jó termést adni, ha még ősszel elbokrosodott, miután tavasszal hamar szárba hajt, míg a búza elbokrosodása meg jobbára tavasszal történik. A bevetett földeket körül kell szegni és elegendő s kellő irányba vezetett vízvezető barázdákkal látni el. A korai kukoricza-fajok: Cinquantino, Pignoletto, e hónap végén már törhetők, de legbiztosabban a legkorábbi székelytengeri. E hónapban a burgonyaszedés is kezdetét veszi. A burgonyát a kiásás után azonnal osztályozni kell s a szerint használni fel vagy rakni, el, a mint melyik mire való. A vetni való burgonyának meghervasztása, megfonnyasztása tapasztalat szerint igen kitünő eredményűnek mutatkozott a termés emelésére. A leggondosabban őrizni kell a magnak való burgonyát a kicsirázástól, mit is a burgonyának fonnyasztás s száraz, szellős, és világos helyen való tartása által lehet elérni. Jó lesz tehát a vetni valót meg fonnyasztani mielőtt elrakjuk. Ugyanis a vetni való burgonyát azonnal a kiásás után valami jó száraz helyen vékonyan leterítve fonnyasztjuk meg s aztán valami száraz, világos pinczébe, hol a fagytól tartani nem lehet, vékonyan elterítve tesszük el.

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 08:32 Bővebben...
 

Az igazságot is meg lehet szokni…

E-mail Nyomtatás PDF

Az igazságot is meg lehet szokni…

A második bécsi döntés

 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés értelmében a Partium nagy része, valamint Észak-Erdély a Székelyfölddel egyetemben visszakerült Magyarországhoz.

A két világháború közötti Magyarország külpolitikájának legfontosabb célja az elcsatolt országrészek visszaszerzése volt. A magyar és román fél közötti tárgyalások augusztus 16-án kezdődtek meg Turnu Severinben, magyar nevén Szörényváron. Hazánk mintegy hetvenezer négyzetkilométert követelt vissza az elcsatolt területekből, míg a román fél lakosságcserét és területi autonómiát ajánlott. A tárgyalások így hamar megszakadtak, s mindkét ország mozgósította hadseregét. A német kormány, hogy megakadályozza a háborút, német-olasz döntőbíráskodást javasolt. A második bécsi döntésnek nevezett határozatot a bécsi Belvedere-palotában Joachim Ribbentropp német és Galezzo Ciano olasz külügyminiszterek hirdették ki, mely szerint 43.000 négyzetkilométernyi terület került vissza a magyar állam kebelébe, igaz, közel félmillió magyar így is az új határokon kívül ragadt.

Az eseményre Tamási Áron erdélyi írónak a kolozsvári bevonulást követő szavaival emlékezünk, aki diákkorában, a trianoni békediktátum kihirdetését követően még „törvénybíró" akart lenni, hogy „igazságot szolgáltathasson”:

„Nemcsak a Hargita tért vissza, hanem maga Ábel is visszatért. Azután, eszibe jutott neki, hogy számadást csináljon. Vajon minden terület visszatért-e a magyar hazához, olyan területek, amelyen ő járt? Akkor eszibe jutott, hogy Amerika se tért vissza, de Dél-Erdély különösen nem tért vissza. Akkor azt gondolta, hogy Amerikát nem bánjuk még, de Dél-Erdélyt azt semmi esetre, soha nem fogjuk hagyni. Tovább gondolkodott, s az jutott eszibe, hogy Surgyélánt fel fogja keresni, akivel együtt szenvedett a Hargitán, és meg fogja neki mondani, hogy most már ide, Észak-Erdélybe a magyarok bejöttek. S őt fel akarják kérni arra, hogy miután a muszkák őt megborotválták, s nagyon jó színben van, menjen el Dél-Erdélybe, és mondja meg ottan a románoknak, hogy térjenek vissza a magyar impérium alá, mert ott nem lesz nekik rossz dolguk. Hiszen az igazságot is meg lehet szokni."

A kolozsvári bevonulás a korabeli híradóban:

https://www.youtube.com/watch?v=eCg3VtAljM4

 

Módosítás dátuma: 2017. szeptember 03. vasárnap, 20:48
 

Sisa Pista. Történetek a betyárvilág korszakából VI.

E-mail Nyomtatás PDF

Sisa Pista

Történetek a betyárvilág korszakából VI.


Az 1877. év augusztusának egyik reggelén egy magas, erőteljes parasztember állított be Tóth Mór egri királyi ügyész elé.

— Mi az Matyi?

— Holnap meglesz.

— Sisa Pista?

— Igen; ha addig élek is.

— Úgy? Akkor mi lesz Borcsából?

— De élni akarok ám, tekintetes uram. Nem félek én Sisától, ha fegyver nincs nála.

— De lesz.

— Lerakja, mert tánc lesz.

— Hát a kés?

— Arra vigyázunk.

— És hol?

— Baktán, ahol én lakom.

— Küldjek pandúrokat ?

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 02. vasárnap, 06:25 Bővebben...
 

Néphagyomány és művelődés

E-mail Nyomtatás PDF

Néphagyomány és művelődés

 
Az oktatásnak és a nevelésnek minden időben az a feladata, hogy egy nép folytonosságát, ezen keresztül az emberiség folytonosságát biztosítsa. Ellássa a fiatalokat azzal a tudással, értékrenddel, amely képessé teszi őket arra, hogy fennmaradjanak, megéljenek és tegyék lehetővé a távozó öreg nemzedéknek a méltó öregséget és a gyermekek felnevelését. Minden nép kialakítja a maga módszerét, intézményrendszerét, hogy azt a tudást, tapasztalatot, amit a történelem folyamán felhalmozott, azt is ami a történelem előtti időkből egyáltalán fennmaradt – természeti népektől a modern társadalomig – megismerjék az egymást követő nemzedékek.

Azt, hogy mindez hogyan történik, az változott. A mi problémánk, hogy ez a minden kultúrában létező rendszer és törekvés egyszer csak megritkul, hiányossá válik. Az iskolai nevelés is válságba jutott napjainkra, nemcsak nálunk, hanem mindenhol, Észak-Európában éppen úgy, mint Amerikában és Japánban – ez az emberiség nagy problémája.

Mi is ennek a lényege? Az iskola (az európai iskola) eredetileg egyet vállalt fel ebből az óriási átadandó anyagból: az írás és olvasás tanítását, az ezzel elérhető ismereteket és a hittant. Régen a templom körül alakultak az iskolák, a pap volt az első tanító. A hittantanítás ma már nem a társadalom feladata, hanem a szervezett egyház feladatává vált. A tudás, a hagyomány átadásában az egész társadalom, a családok, a rokoni és helyi szervezetek is részt vettek és minden nélkülözhetetlen tudást átadtak, azt is, amit természetesen az iskola nem vállalt fel. A társadalom ma már nem így működik, így kimarad a nemzedékek oktatásából mindaz, amit az iskola nem vállalt fel.

Itt nemcsak tárgyi kultúráról van szó. A népi társadalom egész életrendje gondoskodott az élethez szükséges gyakorlati tudás átadásáról, a munkára nevelésről, de az élethez szükséges művészeti készségek átadásáról, megtanulásáról is. A falusi népiskolákban nem tanították a paraszti munkát, a fiúknak szántást, vetést, a lányoknak a szövést, fonást, a gyermekápolást, a népdalt, a táncot, a mesét. A család, a nagycsalád, a fiatalok közösségei, az öregek, vagy a tapasztalt, egy-egy tevékenységben kiemelkedő egyéniség vállalta el, tekintette tisztjének, hogy tanítsa a fiatalabbakat, hogy ezekről szóljon, hogy a tudást továbbadja. Az iskola régen – munkacsendes időben – télen tanított olvasásra, írásra. Más közvetlen, a paraszti élethez szükséges tudást nem tanított. A polgárosodás, a munkamegosztás, a műszaki fejlődés magával hozott néhány újítást, módszert, ami már nem a paraszti közösségen belül hagyományozódott, sőt ez a polgári tudás már egyenesen szembeszállt a hagyományos paraszti műveltséggel.

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 02. vasárnap, 16:51 Bővebben...
 

Bojtosék tették! Történetek a betyárvilág korszakából V.

E-mail Nyomtatás PDF

Bojtosék tették!

Történetek a betyárvilág korszakából V.


Nagy volt Bodor Pista baja. Három vármegye csendőrsége állt már talpra, hogy az üldözött embert elfoghassa. Azt még csak megbocsájtottak volna, hogy Nehéz Lacit a „Nefelejts” csárdában annyira „helybenhagyta”, hogy soha életében el nem felejti s nem lesz kedve máskor a más szeretőjét rágalmazni; de azzal, hogy a köztiszteletben álló Veres Lajos urat s kocsisát majdnem fényes nappal a madai úton leütötte s kirabolta, ezt már nem bocsájthatták meg neki s ezért az örökösök is 1000 forintot tűztek ki a fejére.

Sírt a szép Kulcsár Mari, a magyarok Istenét hívta bizonyságul és saját esküjét ajánlotta fel arra, hogy Bodor Pista nem lehet gyilkos, nem lehet rabló.

De hát a magyarok Istenét nem lehet kihallgatni, a Veres úr inasa pedig, Makra Pista, aki a hideg miatt a futószekér hátuljába a széna között volt elbújva, megismerte a szürkületben Bodor Pistát, aki a kocsist lelőtte, urat pedig fokossal főbe ütötte. A leírás ráillett Bodor Pistára, még ha nem ismerte is volna Makra. És aztán éppen a Nehéz Laci megverését követő reggel történt a gyilkosság, amikor Bodor a faluból már megugrott. Bizonyosan a bujdosáshoz kellelt neki a pénz.

Tudták, hogy a madai erdőn tartózkodik, de bár napról-napra felhajszolták az erdőt, nem tudtak ráakadni.

Beszélték, hogy egy korán reggel látták a falu felől menni Bodort; bizonyosan a szeretőjénél volt. Kérdőre fogták Marit, s az meg is vallotta, hogy nála volt Pista, de hogy hol tartózkodik, a világ minden csendőrje se veszi ki belőle. Hanem ezen látogalás után nem sírt már, nem bizonyítgatta, hogy szeretője ártatlan, nem hivatkozott sem esküjére, sem a magyarok Istenére. Gondolták, hogy ezek már bizonyosan összebeszéltek, mint fognak megszökni, s a rablott pénzből megélni.

Könnyű volt szemmel tarlani a leányt, mert háza közvetlen a csendőrségi laktanya mellett volt.

— Kiderül még a Pista igazsága — szokta mondogatni a hány.

S a leány nyugodt maradt, csak ha zaj keletkezett kint, esett térdeire, tette össze kezeit s imádkozott.

Sok embernek fájt a foga az 1000 forintra, de Bodor Pista is vigyázott arra az egy fejére.

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 03. hétfő, 08:01 Bővebben...
 

Régi világ. Történetek a betyárvilág korszakából IV.

E-mail Nyomtatás PDF

Régi világ

Történetek a betyárvilág korszakából IV.


A régi nemesi világban alispáni engedély nélkül nemes embernél házkutatást nem lehetett tartani, még akkor sem, ha csak az asszony volt nemes. Mire aztán megszerezték az alispáni engedélyt, akkorra már a betyárok mindent elhordták onnan. Osváth Pál, Biharvármegye egykori csendbiztosa írja, hogy a harmincas években egy b.-n.- mártoni nemes házánál lopott marhát vágtak le. A csendbiztos házkutatást akart tartani, de a nemes asszony a házba való belépést megtiltotta, ő két pandúrt állított a ház elé s bement Váradra az alispánhoz. Másnap visszatért az alispáni engedéllyel, de a betyárok éjszaka a ház túlsó részén létrát támasztottak a falhoz, a kéményen kötelet eresztettek le s azon az asszony kiadogatta nekik a húst. A földesurak, ha a betyárok kopogtattak náluk, ellátták őket mindennel, csakhogy a termésüket fel ne gyújtsák.

A betyárok többnyire szép száll legények voltak, sőt akadtak köztük olyanok is, akik igaz mintaképei voltak a tökéletes férfiszépségnek. Nem csoda aztán, ha sok asszonyembernek elcsavarták a fejét. A múlt század közepén megtörtént, hogy a főszolgabíró elé kísértek egy csinos betyárt, akit aztán az egyik szobába zártak el éjszakára. De reggel hűlt helye volt a betyárnak, meg a szolgabírónénak. A szép asszony éveken át bujdosott a betyárral s mikor a kedvesét agyonlőtték, a családjától kitagadott úriasszony a zsandárok szakácsnéja lett. A kapcabetyárokat, akik közönséges útonállók voltak, a puszták igazi fiai megvetették és szóba se álltak velők. Leghíresebb betyárok voltak: Devecz András, Angyal Bandi, Zöld Marci, akiről Petőfi népszínművet írt, Patkó Bandi, Bogár Imre és Rózsa Sándor. Ez a középtermetű, komor és szótalan ember, aki a szamosújvári börtönben végezte életét, 1848-ban kegyelmet nyert s csapatával a rácok ellen küzdött. Legényei karikás ostorral voltak ellátva, mint a Hunyadi-huszárok.

Egy ideig vitézül és elég becsületesen viselték magukat, hanem aztán sok panasz ment ellenük Vukovics Sebő kormánybiztoshoz. A rác templomokból kihurcolták a misemondó ruhákat, magukra vették, maskarákat csináltak magukból, a papokat megcsúfolták, a néppel kegyetlenkedtek s emiatt később feloszlatták ezt a veszedelmes csapatot, amely valóságos ostora volt a rácoknak. Zöld Marcit a szolgabíró tette betyárrá. Nemes ember volt, mégis besoroztatta. Zöld Marci aztán megszökött és betyár lett. Vele esett meg, hogy magányosan négy német tisztet állított meg a pisztolyával. Elszedte mindenüket, aztán közéjük dobta a töltetlen pisztolyt. Sokat emlegették valamikor Sobri Jóskát, aki igazi betyár volt s azt híresztelték, hogy nem más, mint egy előkelő szabolcsi főúr, aki nagyon szerette a betyáros öltözetet, a borjúszájú inget, az ezer ráncú lobogós gatyát, hosszúszárú csizmát, makrapipát és darutollas pörge kalapot. Egy dancsházai földbirtokos is betyáros viseletben járt; egyszer fokossal kezében nagyot köszönt Tisza Kálmánnak, aki nyájas „Isten hozott“-tal felelt. Akik nem ismerték a földbirtokost, elámultak, hogy Tisza Kálmán oly nyájasan fogadja egy betyár köszönését. Volt e földesúrnak egy szobája s a kőkorszaktól fogva ezer és ezer kés meg bicska benn.

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 03. hétfő, 09:05 Bővebben...
 

Okulásul a jövőnek

E-mail Nyomtatás PDF

Okulásul a jövőnek

A közelmúltban jelent meg A magyar föld sorsa (Agroinform Kiadó. Budapest, 2014.) című kötet, amelyben öt neves tudós – Andrásfalvy Bertalan, Ángyán József, Márai Géza, Molnár Géza és Tanka Endre – elemző írásai olvashatóak földviszonyaink múltjáról és jelenéről a jövőnek. Mi most Andrásfalvy Bertalant kérdeztük, miként látja a magyar föld sorsát. Hardi Péter 2016-os interjúja a Szabad Föld Kalendáriumban.

– Professzor úr az írásában azt mutatja be, hogy földművelő elődeink – amíg hagyták – milyen nagyszerű harmóniában tudtak élni a természettel. Miért annyira fontos ez?

Azért, mert meggyőződésem, hogy egy nép boldogulása attól függ, hogy tagjai milyen kapcsolatban, viszonyban vannak egymással és az életet adó környezettel. Ez a két viszony szorosan meghatározza egymást. Az egésznek pedig a kereszténységben is megfogalmazott erkölcsi norma az alapja.

– A sokistenhitű népek azonban mintha nagyobb harmóniában élnének a természettel.

A törzsi vagy állami szervezeteket még ki nem alakító, természeti népek kutatására szakosodott verbita szerzetesek néprajzi kutatóintézete bebizonyította, hogy e primitívnek tartott népek együttélési normái megegyeznek azokkal, melyeket a kereszténység is elénk állít. Önfeláldozó módon segítik a rászorulókat, vezetőik szolgálatnak tekintik tisztségüket, tartós párházasságban élnek és egyistenhívők.

– Alapvetően miben változott meg az ember viszonya a természethez?

Eleink nagyon jól ismerték a természetet, gazdag változatosságát sokoldalúan kihasználták megélhetésükhöz, miközben biztosították a gazdagság fenntarthatóságát. Vagyis fenntartható módon éltek. A ma emberének, különösen a városi életformában, alig van kapcsolata a természettel. Tárgynak, tőkének tekinti, amiből a lehető legtöbbet leggyorsabban akar kisajtolni magának. Ez fenntarthatatlan, ezért önbecsapás.

– Milyen jelei vannak a fenntarthatatlanságnak?

Hogy csak egyetlen példát említsek: a megtermelt javak, vagyis a termésátlagok egyre magasabbak, ám a belőlük készült ennivaló tápértéke a korábbi töredéke. Erről egyébként a kötetben Márai Géza írt tanulmányt.

Bővebben...
 

Augusztus 02. Porcinkula

E-mail Nyomtatás PDF

Augusztus 02.

Porcinkula

Porciunkula népünk ajkán porcinkula, purcinkula, porcinkulabúcsú, Porcinkulai Szent Ferenc a franciskánus rend három ágának: a ferencrendieknek, minoritáknak és kapucinusoknak, továbbá a velük kegyelmi közösségben élő harmadrendnek legnagyobb ünnepe.

Akik a rend történetét ismerik, jól tudják, hogy a S. Maria degli Angeli titulusára szentelt kis kápolnát, a Monte Subasio kamalduli remetéinek ajándékát Szent Ferenc mindennél jobban szerette. Ez volt az első rend, vagyis a férfiág bölcsője. Itt lett apáca Szent Klára, a női ág, vagyis a második rend társalapítója. Itt halt meg Ferenc testvér.

A kései legenda szerint, amelyről a Fioretti, sőt a Speculum Perfectionis, de még a mi, XIV. századból származó Jókai (Ehrendfeld)-kódexünk is még hallgat, egyszer Jézus és Mária jelent meg a kápolnában Ferencnek. Felszólították, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. A Poverello azt kérte, hogy mindenki, aki ezt a templomocskát meglátogatja, teljes búcsút nyerjen. A kérést Krisztus helybenhagyta és Ferencet a pápához utasította. III. Honorius teljesítette Ferenc kérelmét és augusztus elsejének delétől másnap alkonyatig minden esztendőben teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a kápolnában megszabott feltételek mellett ájtatoskodnak.

Módosítás dátuma: 2020. április 06. hétfő, 13:10 Bővebben...
 

Piros rózsa. Történetek a betyárvilág korszakából III.

E-mail Nyomtatás PDF

Piros rózsa

Történetek a betyárvilág korszakából III.


1871-ben augusztus végén törei és tótmegyeri Tóth Mór, Ráday kormánybiztos mellé kirendelt egyik ügyész és Klemm Jusztin, a már akkor nagyhirű nyomozó csendbiztos a szegedi pusztákon űzték a Tóth Mór szóló-agarával a nyulat. Klemm Jusztin csak nemrégiben épült fel sebeiből, amelyeket akkor kapott, a mikor a makói szenátort, a nagymájú Weér Györgyöt, a többszörös rablógyilkost, a ki mindaddig Makó legtiszteltebb polgára volt, elfogta.
A két vadásznak éppen egy napra esett a pihenője és Szeged végén kerültek össze, hogy a délutánt agyonverjék.
A szóló-agár már három nyulat csípett nyakon, melyeket az útjokba kerülő parasztoknak ajándékoztak, mikor egy magánosan álló házhoz értek, a mely „Most már pihenj” néven ismert híres csárda volt.
— Betérnénk tán? — szólt szemhunyorítva Klemm.
— Tudja, hogy nem iszom bort.
— Van itt aludt tej is. Meg tán olyan kínálja, a kitől a bort is megissza.
— Alig hiszem. No de menjünk. Egy óra nem a világ.
Tóth Mór atlétai termetű, vállas, erős ember volt, a sport minden nemében jártas, bátor, a ki nem egy veszélyes kalandon ment már keresztül. Szép, szabályos arca volt, mindkét oldalon halvány pirossággal. Ráday, a mikor kedélyeskedett, „az én szép ügyészemnek” hívta.
Beléptek a csárdába. Két szoba volt benne. Az egyik kicsiny, ezt a csárdás maga használta, a másik nagyobb, itt volt a söntés, azonfelül fa-asztal és lócák, meg üres üvegek.
A két vadász lovát az udvaron ácsorgó kis legény vette át.
A mint a konyhába léptek, a kis szobából egy leány került eléjük, úgy tizennyolc - húsz éves lehetett. De gyönyörű leány ám. Hiába nem volt vendég, hiába volt hétköznap, ugyancsak kackiásan volt felöltözve. Barna szépség volt, a milyenért nagy földet lehetett volna bejárni.
— Adj' Isten hugám — szólt az ügyész.
— Fogadj Isten — felelt a leány kellemesen csengő hangon s féloldalt, gyanakodva nézett Klemin Jusztinra.
Mert bizony azon most is meglátszott, hogy csendbiztos; vagy talán ismerte a leány?
— Tessék erre uraim — szólt a leány s kinyitotta az ivó ajtaját.
— Jobb lesz erre hugám — mondta tréfásan az ügyész. — Jobb szoba ez, látom, be is van sötétítve.
— Oda nem mehet ám be mindenki.
— Ej, szép piros rózsám, én sem vagyok ám mindenki.
— Látom — szólt a leány; látszott rajta, hogy kedvtelve pihentette pajkos szemeit a szép ügyészen — Honnan tudja az úr a nevemet ?
— A nevedet? Hiszen nem is tudom.
— Én mondtam meg, — szólt Klemm — hogy itt lakik a „piros rózsa”.

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 04. kedd, 11:29 Bővebben...
 

Július 08. Szent Kilián napja

E-mail Nyomtatás PDF

Július 08. Szent Kilián napja

Szent István (egykor Szent Kilián) kápolna Mecseknádasdon. 2012.

„Írország sziget az óceánban, szántóföldjei termékenyek,

de híresebb a szentjei miatt, akik közül Itália Kolumbánnak,

Alemannia Gallusnak, Frankföld Kiliánnak örvendezik.”

Kilián Würzburg ír származású vértanú püspöke (†689 táján). Már hazájában püspökké szentelték kolostorában, amikor elhatározta, hogy a szigetországból az európai szárazföldre megy, és ott néhány társával együtt „teljes szegénységben követi Krisztust.”  Mielőtt megkezdte volna misszióját Würzburgban, elzarándokolt Rómába, ahol Konon pápa teljhatalmat adott neki „a prédikálásra és a tanításra.” Frankföldre két társával, Kolonatus pappal és Totnan diákonussal érkezett. Kilián még Írországból tudta, hogy mekkora a jelentősége az uralkodónak a pogányok megtérítésében, és csakhamar sikerült a fiatal Gozbert von Thüringen herceget a keresztény hitre téríteni, akitől rögvest hite megvallásának gyakorlati bizonyítását kívánta, vagyis azt, hogy hagyja el bátyja özvegyét, akivel az egyházi törvény ellenére addig együtt élt. A későbbi hagyomány azt közli, hogy Gozbert „először nagyon meghökkent”, „nagyokat sóhajtott, mert szerette ezt az asszonyt, akit feleségének tekintett.” Amikor az asszony, név szerint Geilana megtudta, hogy Gozbert végül beleegyezett a lassú elválásba, elhatározta a püspök meggyilkolását. Ő a veszélyt felismerve figyelmeztette társait, hogy bátran vállalják a vértanúságot. Geilanának hamarosan alkalma nyílt terve megvalósítására. Amikor a herceg egy hadjárat alkalmával távol volt otthonától, egy, az asszony által felbérelt bérgyilkos lefejezte  az éppen imádkozó Kiliánt és társait.  A tetemeket, az egyházi ruhákat és könyveket elásták a cellában, és lóistállót rendeztek be föléjük. Csoda folytán azonban egy idő múlva sértetlenül megtalálták a három vértanú testét. A gyilkos megőrült és öngyilkosságot követett el, a frank nép Isten ítéletét látta benne, és végleg elfordult a pogányságtól.

Módosítás dátuma: 2020. április 06. hétfő, 12:49 Bővebben...
 

Embervadászat. Történetek a betyárvilág korszakából II.

E-mail Nyomtatás PDF

Embervadászat

Történetek a betyárvilág korszakából II.

A hevesmegyei siroki várrom közelében álló erdősház előtt az 1877. év egy nyári reggelén három vadász állott meg. Az egyik hatalmas termetű férfi volt, törei és tótmegyeri Tóth Mór egri királyi ügyész. A másik kettőben egri ember két börtönőrt ismert volna fel, a kik most vadászoknak voltak kiöltözve.
Tóth Mór mellett egy rövid lábú kis vizsla ficánkolt, a melyet Tóth még hivatalos kirándulásai idején se hagyott otthon. A mint nekem többször elbeszélte, ez a kis Mokra nevű vizsla kedvesebb volt egy négy megyében híres szóló-agarárnál, amelyik pedig nem egy billikomot nyert a gazdája számára. Hanem azzal nem lehetett beszélni, mig a kis Mokrával „majdnem” beszélni lehetett.
Most is csak bámult beszedés szemeivel Mokra a gazdájára, hogy hát miért is álltak meg? Ilyen jókor és itt?!
— Na Marcsa! — kiáltott be az ügyész az udvarra. — Jó reggelt sem mondunk?
Az udvaron valamivel foglalatoskodó palócz asszony meglehetős ügyetlenséggel mutatta, mintha csak rnost venné észre a házuk előtt megálló vadászokat és zavartan köszönt.
— Andris hol van? — kérdi Tóth.
— Az erdőt járja.
— De csak hagyott itthon valamit abból a tavalyi szilvóriumból.
— Óh van még, csak tessék beljebb fordulni.
Mindezeket azonban az asszony szokatlanul hangosan kiáltotta, a mi el nem kerülte Tóth figyelmét.
Tóth Mór kissé gondolkodott. Habozott, hogy bemenjen-e. Majd eszébe jutott különleges megbízása s az ezzel járó nagy kötelesség.
— Eh, segítünk valahogy — mormogá, s két kísérőjével bement a kis erdő-lakba.
A csinos asszonyka előhozta a szilvóriumot. Tóth csak megízlelte, míg két kísérője három-négy kupiczával bellebbezett a jó italból.
— Andris hogy van?
— Jól, uram. Köszönöm kérdését.
— Meggyógyult a karja?
— Alig is volt fájós.
— Akkor talán most már ki is békülne Vidróczkival?
— Nem is haragudott rá. Hiszen csak véletlen volt, Vidróczki nem tudta, hogy Andris ment utána. Andris se tudta, ki után megy.
— Jó barátok?
— Azok voltak, de most dehogy, dehogy...
— Pedig rokonok.
— Azok ... De hát tetszik tudni, hogy Vidróczki micsoda?

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 05. szerda, 06:55 Bővebben...
 

Szegényeké az utolsó kenyér

E-mail Nyomtatás PDF

Szegényeké az utolsó kenyér

Egykor a falvak népe szoros közösséget alkotott, s ennek az értékét nehéz volna túlbecsülni. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós szerint az új földtörvény megalkotásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot. A Pécsi Egyetem professzorával a faluközösségek és a föld kapcsolatáról is beszélgettünk. Hardi Péter 2013-as interjúja a Szabad Föld című hetilapban.

– Tudomásom szerint ön évek óta a Mecsek lábához simuló Hosszúhetényben lakik. Jól érzi ott magát?

Feltétlenül. Lassan két évtizede élek egy kertes házban, amelyhez egyhektárnyi kert is tartozik. Be is telepítettem több mint száz gyümölcsfával.

– Honnan érkezett a faluba?

Pécsről. De laktam Szekszárdon is, korábban pedig a fővárosban, ahová Sopronból kerültem.

– Vagyis Hosszúhetény előtt városokban lakott. Tudatosan választotta lakóhelyéül a falut?

Volt benne némi kényszer is, mivel a költözésem körüli időben már kikerültem a politikából, és annyi pénzért, amennyit az új otthonomra tudtam fordítani, városban nem kaptam volna ekkora tulajdont. Egyébként örömmel költöztem falura, mert igazán emberhez méltón csak ott lehet élni.

– Sok városlakó olvasónk kapja fel most a fejét…

Nem csupán az érzéseimre hagyatkozva állítom ezt, hanem tudományos kutatásokra, a John Gowdy professzor nevéhez köthető biofiliára alapozva.

Módosítás dátuma: 2018. május 04. péntek, 06:15 Bővebben...
 

Árterek, folyómenti települések

E-mail Nyomtatás PDF

Árterek, folyómenti települések

Magyar paraszti életmódmodellek

A lakóház

A lakosság állandó és ideiglenes telephelyekkel rendelkezik, állandó telepe is osztott, vagyis külön van az emberek szálláshelye az állatokétól, nemritkán tetemes távolságra egymástól.

A lakóházak egy nemzetség, több rokon család falujában, az ármentes szinteken helyezkednek el, rendszerint még külön. Minden ház alapját mesterségesen fel is töltik. A kiválasztott ormókon, göröndökön, hátakon a házak alá emelt háztöltések földje valahonnan hiányzik: a házak alá bejövő mesterséges csatornák, fokok medréből vagy vízzel feltelő gödrökből, az úgynevezett ásványokból való. Ily módon e falvakban még ma is látható, az év nagy részében vízzel telt árok, tó veszi körül, néha csatlakozva a holtághoz, melynek hátjára, övzátonyára a falu települt. E vízfelületekből ugyancsak mesterségesen kialakított csatornák, fokok ágaznak szét az ártérbe, innen kap a falu alatti mélyedés friss vizet és halat a távoli folyókból is. A múlt században még nem egy helyen közvetlen a házak alatt ott ringott a csónak, amellyel a gazda távoli szállásait vagy szőlőbeli hajlékát közelíthette meg. A falubeli házakat a feltöltött alapra építik. Mivel ez a töltéstalaj nem szilárd, az egész épület nagy, egy darabban lévő gerendákra, talpakra épül föl. A gerendaváz közeit karókkal és vesszőfonással töltik ki és besározzák. Nagyobb, váratlan árvíz idején sem nagy a kár, a víz kimossa a sarat, a váz marad és újrasározható. A talpas házat szét lehetett szerelni és másutt újra felállítani.

A lakóházak mellett nemigen tartottak állatokat, legfeljebb néhány gyenge növendéket, hátaslovat, fejőstehenet és a baromfiakat, nagy részük a vízre lejáró lúd és réce. A gazdaság vagyonát képező nagyállatok és sertések az ártérben legelnek, estére vagy télire különböző helyeken felállított ármentes szállásokra húzódnak be, ahol némi készített takarmány, szélvédő enyhely vagy istálló szolgál védelmül az időjárás ellen. Természetesen a szállásokon emberi tartózkodásra alkalmas kunyhók is vannak, többnyire nádból rakva.

A szállásokon ritkán épültek nagyobb, szilárd falú épületek. A jószágot csak fészer, szélvédő palánk, nagy fák árnyéka védte a téli időjárás hófúvásaitól. Az ártérben több helyen is voltak felmagasított szénaállások, ahová a réteken levágott szénát gyűjtötték, és az állatokat télen ezekhez hajtották etetésre. Ezeket a szénaállásokat nemcsak fölmagasították, hanem mély árokkal és sánccal védték meg a szertekóborló marhák és lovak kártételétől.

Módosítás dátuma: 2018. április 28. szombat, 05:30 Bővebben...
 

Az utolsó tündér

E-mail Nyomtatás PDF

Az utolsó tündér

A Latorca és Bodrog közti vidéken, a mostani géresi határ még csupa láp volt abban az időben, a midőn az utolsó tündér, a Liliom tündér élt. Olyan láp volt az egész vidék, a melynek nádas, kolokányos, hínáros szélére sem mert halandótól született behatolni. Hát még oda, a hol a csupa vizi liliommal fedett sík víz tündökölt. Oly mély volt ezek közelében a víz, hogy a mostani legmagasabb templom tornya sem látszott volna ki belőle. A megközelíthetlen víztükör közepén volt az utolsó tündér király csupa liliomból készített palotája. A tündér királynak egy leánya volt: Liliom. Mintha az utolsó tündérleánynak az elmúlt tünderek minden szépségét, báját egyesíteni kellett volna, olyan volt Liliom.

Más tündérek nem álltak szolgálatára az utolsó tündérnek, az óriási víz minden úszó és repülő állatai végezték tehát az udvari szolgálatokat.

Mindenfelől az új, üdvözítő vallás, az új Istenházainak harangkongásait hozta a szél fülükbe, mintha folyton mondogatta, csillingelte volna, hogy a lápokkal együtt elfognak tűnni a rege, a pogánykori alakok. El kell tűnni a tündéreknek is.

Liliom órákig eljárt liliom kocsiján, melyet vadludak, vadréczék, vagy a láp halai húztak a liliomok közt. Aztán ha estenden megszólalt minden oldalról a templomok harangja, visszatért a palotában búsuló atyjához, akinek nincs már barátja, akinek nincs már reménye. Csak azt a véget várja, amely a tündéreknek is meg kell hogy érkezzék.

Nem is volt annak már egyéb öröme, mint a tündérek közt is gyönyörűséges, tündér szép leánya Liliom, s nem is volt egyéb vágya, hogy az uralja az ő elmúlása után ezt a gyönyörű láp vidékét sok emberöltőn keresztül.

Tiltotta is a láp szélétől, nehogy meglássa azokat, akik a halandóságnak kitéve vannak.

Szárazabb időkben a láp széleit ellepték a lakosok marhái, s az ökör pásztorok furulya szava elhangzott csendes estéken a tündér király liliom palotájáig. Olyankor hívta a király leányát, a palota alsó részeibe, a hova nem hatolt el a társaságban élő emberek zaja.

De azért Liliom meg nem állotta, hogy liliomról-liliomra lépkedve el ne menjen a lápok széleire, a hol a pásztorok legeltettek. Sokáig elhallgatta azok beszédjét, amelyben annyiszor előfordult a szerelem. A szerelem, amiről mitsem tudott, de a mit atyjától megkérdezni nem mert.

Egyszer egy ilyen kirándulása alkalmával, egy lovast látott a láp szélen léptetni, a kinek szemei a víz tükrét nézegették, mintha keresne, mintha látni akarna valakit.

Bővebben...
 

A sárközi népművészetről

E-mail Nyomtatás PDF

A sárközi népművészetről

Népünket a természet csöndes harmóniával veszi körül. Ezt a harmóniát öntudatlanul, ösztönszerűen igyekezett bevinni otthonába, mert a természet gazdag formáitól telitett lelke mindent díszíteni kíván. Ezen alkotások erős nemzeti jellege, üde, sokszor költői természetessége, a hagyomány iránti tisztelete mellett is erősen hangsúlyozó önállósága, szerkezeti élelmessége és helyessége iparművészetünknek épp úgy lehetnek példái, mint ahogy lehetnek célszerűség, az anyaghoz való alkalmazkodás és olcsóság szempontjából.

Az egyszerű népet e törvényekre ösztöne és a természet vezette rá. Épp úgy, mint ahogy építkezésében is mindenkoron tekintetbe vette a talaj és éghajlati viszonyokat, valamint szükségleteit.Ez jellemzi a Dunántúlnak ebből a szempontból egyik legérdekesebb vidéke, a Tolna vármegye délkeleti csücskében négy községet számláló Sárköz népies művészetét is.

Ahová a szem tekint, mindenütt a nép szükségleteiből fejlődött s egész életével szervesen összefüggő művészi alkotást lát.

A legértékesebb művészi alkotásokat a Sárközben az asszonyoknak köszönhetjük. Ennek igen egyszerű az oka.

Régebben a rengeteg nádasok, kákás és zsombékos helyek, a számtalan vízfoltok és kobolyák a halászatra voltak kedvezők. Ezen vízjárások közt elterülő magaslatok pedig buja füvet teremve, az állattenyésztésre voltak alkalmasak.

S míg az „embörök” künn a pásztortűznél vagy a víz partjánál szorgoskodtak, addig az asszonynép a főzés mellett bőségesen ráért a fonás-szövésre, a varrás-hímzésre. A földrajzi helyzet és a talajviszonyok a kereskedelmet is távoltartották s így a szükség is rávitte őket, hogy a ruházatuk sok részét maguk csinálják.

E körülményekből kifolyólag a Sárközben a női háziipar, nevezetesen a szövés-hímzés fejlődhetett. S tényleg amíg különösen a hímzésben az elképzelhető legtökéletesebbet alkották, addig a férfiak között csak elvétve találunk egy-egy faragó művészt.

Ebből aztán természetszerűleg folyik az is, hogy a nők szépérzéke messze túlszárnyalja a férfiakét.

Bámulatos színérzékük különösen festői viseletükben érvényesül. Csupa szín és a vonalak csodálatos játéka itt minden. S mennyire tudják összehangolni a színt a korral!

Ösztönszerűen megérzik, hogy az ifjúsághoz a viruló tavasz színpompája illik. A kor előrehaladtával a színek is egyre halványodnak, lefokozódnak, míg végül az 50–60 év körüli asszonyoknál fekete színben végződnek.

Módosítás dátuma: 2018. április 20. péntek, 05:46 Bővebben...
 

Bandi bojtár - Történetek a betyárvilág korszakából I.

E-mail Nyomtatás PDF

Bandi bojtár

Történetek a betyárvilág korszakából I.

A B - y ezer holdas szántójának ugarban maradt fele részén legeltett az öreg bojtár, Bujtor András. A homokos föld kellő közepén egy domb van, a melyet a jó nyíri atyafiak előszeretettel hegynek neveznek és régi időktől fogva „Méneslátóhegy” nevén ismerik. Valamikor régen, amikor a magyaroknak sok volt az őrizni való marhájuk, a pásztorok ezen a dombon tanyáztak, amely egyidejűleg őrálló hely is volt, mert innen Szabolcsnak tényleg jó részét be lehet látni. A hosszú jelző kürtökkel aztán még kellő időben tudtak jelt adni jó Gyula vezér maradékainak, a kik vezérük után azt a helyet Gyulaházának is elnevezték.
A honfoglaló ősök maradékai készségesen fogadták később maguk közé Szvatopluk ivadékait is, de a kik aztán időjártával minden állami iskola beavatkozása nélkül is oly szépen megmagyarosodtak, hogy most már ember legyen, aki kitudná válogatni őket.
Nem is maradt meg a régi szokásból semmi más, minthogy a Meneslátóhegy vidéke legalkalmasabb legelőnek. De persze, a midőn a tagosításkor a hegy s annak környéké a B - y uradalom egyrészévé vált, a többi embereknek másfelé kellett legelőt keresni, ami azonban a Nyíren nagy fejtörést nem okozott, lévén még abban az időben veszettül sok hely csak legeltetésre alkalmas.
Így hát az öreg Bujtor egymaga legeltette a sok százra menő szép magyar juhokat.
A forró napon ott áll most is az öreg bojtár, kampós botjára támaszkodva mozdulatlanul, mint egy szobor. Széles karimájú kalapja beárnyékolja szürke fejét, hatalmas két bajusza erősen kikenve mered két oldalra. Szájában ott az elhagyhatatlan pipa, a melyben pedig talán tegnap óta nem volt dohány, de hát legbiztosabb így. Szájában el nem veszti. Arccal a juhok felé van fordulva, a melyek erősen közelednek a tilos részhez.
A kis kutya ott fekszik lábánál, kilógó nyelvvel és látszik, hogy a juhok készülendő kihágásait ő is észrevette és szinte csodálkozik, hogy az öreg még sem int neki, hogy a gyapjasokat a korlátok köze szorítsa.
Majdnem mintha rá akarna kiáltani az öregre, hogy ne álmodozz gazdám, hisz a tekintélyed ellen akarnak véteni!
Nagy köröket írva le a levegőbe, egy sas ereszkedik le a közeli kútgémre, előbb pislantás nélkül néz a forrón sütő napba, azután rátekint a mozdulatlanul álló emberre s mintha gondolkoznék, hogy vajjon a legnagyobb ragadozók e mozdulatlanul álló egyike él-e, vagy pedig egy ijesztésül kitömött bábu? Aztán, midőn hiába várta, hogy az megmozduljon, letekint a kútba, ahol a homok a nagy szárazságban egy korty vizet sem bocsájtott már fel.
A napsugár ólomsúllyal nehezedik mindenre, a mi él, míg egy szellő végig suhan a síkságon, órák telnek el, csend van mindenfelé, még a tücsök is hallgat, alig-alig eresztve meg egy hangot s mintha az is panasz volna a perzselő forróság ellen.

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 03. hétfő, 09:48 Bővebben...
 

Néprajzi érdekességek 9

E-mail Nyomtatás PDF

Néprajzi érdekességek 9

Fogasként újrahasznosított mosósulyok

Mosósulyok a szolnoki tanyavilágból

A mosósulyok téglaalap alakú, keményfából készült használati eszköz, melyet a mosáshoz használtak a népi kultúrában. A kilúgozott vásznat a mosószékre fektetve csapkodták vele a vízben (folyóban, patakban, tóban). Legtöbbjük,  mint a képen látható darab– igen egyszerű kivitelű, de akadnak köztük díszesen faragott, jegyajándékba adott darabok is. Az ilyen ajándék nem csupán a másik fél, de az egész közösség számára jelzés értékű volt, kifejezte a házasulási szándék komolyságát. "A mosósulyok egykor általánosan használt egyszerű ütőszerszám volt, hengeres, nyeles, bunkós végű formában (→ lentörő sulyok). Ebből alakult ki a ruhamosásra alkalmasabb táblás forma." A felvételen látható darab Farkas Imre tulajdona, melyet a szolnoki tanyavilágban használtak. Egyik oldala letört, korábbi funkcióját elvesztette, tulajdonosa így szegeket vert bele és fogasként használta. 

Irodalom:

Benedek Csaba: Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában In: TISICUM XXII. 2013. (szerk: Gulyás Katalin, Horváth László, Kaposvári Gyöngyi)

Manga János-Szolnoky Lajos: mosósulyok, sulyok, mosólapicka, In: Magyar Néprajzi Lexikon 3. (Ortutay Gyula főszerk), Budapest, 1987. 646.

Györgyi Erzsébet: A házasságkötés szokásai, In: Magyar Néprajzm, Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság (Dömötör Tekla főszerk) Budapest, 1990. 40.

 

 

Módosítás dátuma: 2018. március 27. kedd, 08:51
 

VII. Falusi Kamramustra Bogácson

E-mail Nyomtatás PDF

A hideg márciusi idő ellenére szép számú érdeklődő látogatott el a 2018. március 17-én megrendezett hetedik kamramustrára Bogácsra. A rendezvény alapötlete a hagyományok megőrzése és népszerűsítése. A látogatók betekinthettek több tájegység hagyományos népi kamrájába, megkóstolhatták azok ínycsiklandó kincseit és megérthették, miért "több nap mint kolbász". A szervezők gazdag háttérprogramokkal igyekeztek mindenki kedvébe járni. Volt rétessütő és kolbásztöltő verseny, kocsonyafőző verseny, fellépett a helyi pávakör, valamint a népzene és néptánc iránt érdeklődők is találtak elfoglaltságot. A gyerekek népi játékokkal ismerkedhettek meg a kis szabadtéri játszóházban. Tekintsék meg filmünket, amely rövid betekintést nyújt a teljesség igénye nélkül!

Módosítás dátuma: 2018. március 18. vasárnap, 18:15
 

Arany János a szalontai nép emlékezetében

E-mail Nyomtatás PDF

Arany János a szalontai nép emlékezetében

A szalontai népköltészet anyagát gyűjtögetve, itt-ott Arany Jánosról is hallottam egyet-mást. A hallottak között sok volt az olyan, amit sem Ercseinél, sem Kolozsvárinál, sem Gyöngyösynél nem olvastam; de meg föltűnt az is, hogy Aranyról, a jegyzőről és költőről, mennyire keveset tudnak; inkább gyermekkorából mesélgetnek egyes dolgokat s ezeket is inkább az asszonyok, mint a férfiak. Összegyűjtöttem tehát mindazt, amit hallottam és csoportosítottam a nyert adatokat, tekintet nélkül arra, van-e már róluk tudomásunk vagy nincs, valók vagy legalább is valószínűek-e vagy sem. Akiket érdekel, úgyis meg fognak tudni mindezekre felelni s észre fogják venni, mi az új adat közleményemben. S ilyen sok van, még ha az emlékezet tévedéseit nem számítom is; és ennek oka, hogy én természetszerűleg a gazdálkodó néppel érintkeztem, adataimat tőle nyertem (Bényei Sándorné, Szathmári György, Arany Mihály, Boros Lajos, Jámbor Mihály stb.), nem pedig az intelligensebb osztálytól. Azt akarom tehát bemutatni, hogyan él Arany emléke saját néposztályának, távoli rokonságának emlékezetében.*

Hogy a család régen költözött be Szalontára a biharmegyei Nagyfaluból s hogy a beköltöző ős neve Sámuel volt, általában ismeretes dolgok itt. Családfáját így ismerik: Sámuel – György – György (és János) – János (és György) – György (és János, Mihály, Ferenc) – Sára és János. 

Sokan tudják még azt is, hogy házuk kicsiny «gazos» ház, amolyan «cserin»-lakás volt: «úcs csinálták aszt, kírem szípen, hogy két fëcskefarku-gerendát szëmbë ëgymással lëástak a fődbe, ótán kërëszbe vetëttek rajtuk ëgy harmadikat: êre pácákat erősítëttek úgy, hogy a pácikók vígeji a fődet írtík, ótán szalmát mëg gaszt hintëttek rájuk; még a kútostor is venyigébűl vót fonva, av vëdër mëg kákábúl.»  

Költőnk apjára, Arany Györgyre is sokan emlékeznek; tudják, hogy amolyan «két ökrös» földesgazda volt, néhány köböl földdel, annyira szegények voltak, hogy van, aki arra is emlékezik: «mikor eccër felesíge hazavitte a szomszídba a kőccsönkírt dagasztószéklábat». Mondják azt is, hogy «magoss, sován, barna embër vót», amolyan egyszerű, de írni-olvasni tudó, józaneszű földesgazda: «gyönyörű szípen tudott ám mesélni; ugy fojt a szájárúl asz szó, mint a csurgatott míz». Emlegetik, hogy «eccër a tehene kilükte a szemit» s hogy milyen csodálatosan gyógyult meg magától. Nagyon boldogan élt feleségével, Megyeri Sárával, kiről azonban csak annyit hallottam, hogy «nagyon dógos asszon vót a, magaszűtte, magamosta vászonpendejbe járt, ótán ëgy nap së hijánzott a templombúl».

Módosítás dátuma: 2018. március 20. kedd, 16:14 Bővebben...
 

Szép asszonyt magáért, rossz kocsit vasáért pártolják

E-mail Nyomtatás PDF

Szép asszonyt magáért, rossz kocsit vasáért pártolják

Újrahasznosítás a paraszti kultúrában és napjaink társadalmában

Újrahasznosítás a paraszti kultúrában és napjaink társadalmában meghívó

Módosítás dátuma: 2018. március 19. hétfő, 20:02
 

Az évfordulók szerepe a nemzettudat formálásában

E-mail Nyomtatás PDF

Az évfordulók szerepe a nemzettudat formálásában


A Honismereti Akadémia rendezői és a Honismereti Szövetség elnöksége nyilván alapos okkal választotta meg előadásom témáját. A nemzettudat kérdése, a hazafiság kérdése vagy ahogy mostanában nevezik, az identitástudat kérdése nagyon fontos, és nagyon vitatott téma napjainkban. Azt hiszem, mindnyájan egyetértenek azzal, hogy valami baj van ezzel a nemzettudattal – különös az elmúlt hónapok keserű tapasztalatai alapján.

Nemzettudat! Holott talán inkább nemzetérzésről kéne beszélni. A tudat ismeretanyagot tételez fel. Vajon most az ismeretek hiányában van ilyen szükség, ilyen ínség, vagy pedig valami másról van szó. Talán az érzelem kérdése az, amit ma meg kell tárgyalnunk.

A mai ember nem fogadja el az érzelmekre alapozott érveket. A mai ember csak a rációnak hisz, az ésszel megragadható érveknek. Mégis megkísérlek egy szinte lehetetlen vállalkozást, az ész érveivel szeretnék beszélni az érzelmekre alapozott nemzettudat fontosságáról.

Egy nemzetnek nyilvánvaló szüksége van arra, hogy tagjai tudatosan tartozzanak hozzá. De én megfordítom a tételt: az ép, egészséges embernek van szüksége nemzettudatra, identitástudatra, ami nélkül a saját személyes élete nem teljesedhet ki. Éppen ezért a tudomány szavaival és eszközeivel kell megközelíteni ezt az összetett kérdést. A néprajz, a kulturális antropológia az identitástudatot így definiálja: az identitástudat az egyén kapcsolatainak az összessége, amit tudatosan megél. Tehát ember és ember közti kapcsolat, ember és család közti kapcsolat, ember és szülőföld, falu, társadalmak közti kapcsolat. Kapcsolat a tájjal, kapcsolat a nemzettel. Ezeknek, a kapcsolatoknak az összessége adja az egyén identitástudatát. Az identitástudat pedig kijelöli a helyemet, megadja közösségi szerepvállalásom lehetőségét, és – mondhatnám így – kényszerét is, hogy teljes életet élhessek.

Először az identitástudat kialakításáról szeretnék szólni. Mert látható, hogy jelszavakkal, hazafias frázisokkal nem lehet nemzettudatot, hazafiságot az emberekben fölkelteni. Sőt, napjainkban azt látjuk, hogy tudatosan elfordulnak onnan, ahol puffogtatnak, ahol nagy szavakat mondanak, hatástalanok maradnak. Látnunk kell, hogy a nemzettudat kialakításában valami baj van, valami hiányzik, valami elmaradt. Mi maradt el? Ha a szigorúan tudományos meghatározásából indulok ki, akkor rögtön a kapcsolatoknál kell kezdeni, ember és ember közti kapcsolatoknál kell keresni a hiányt.

Módosítás dátuma: 2018. március 15. csütörtök, 08:33 Bővebben...
 

A magyar halásztanya ügye

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar halásztanya ügye


A tollam alatt keletkező »Magyar Halászkönyv« történeti anyagának az élő, népies halászattal való egybevetése azt a meglepő, de mégis természetes tanúságot szolgáltatta, hogy történetíróink között azok, a kik Magyarország vízrajzával történelmi szempontból foglalkoztak, tévedtek, a midőn mindazokat a neveket, a melyek régi okiratainkban a halászattal kapcsolatban felhozatnak, halastavaknak vagyis piscináknak tekintették és tárgyalták; sőt némelyik odáig jutott, hogy csupa mesterséges halastavat látott bennök.

Az élő népies halászat fölkutatása azt bizonyítja, hogy valamint a föld fel volt és fel van osztva határokra és részekre s valamint ezek a részek külön-külön neveket viselnek, azonképen fel voltak és fel vannak osztva a vizek is s minden egyes résznek meg van a maga neve. Nem is lehetett ez másképen, mert úgy a föld, mint a víz jogélvezet, birtok, örökösödés, adás-vevés stb. tárgya, tehát a határt ki kellett szabni s a kiszabott részt meg kellett nevezni.

Halászat tekintetében a magyar halasvizek úgynevezett »halásztanyákra«, a Balaton melléken »vonyókra« vagy »vetőkre« vannak felosztva s minden tanyának (vonyó,vető) neve van. Úgy vagyok meggyőződve, hogy a régi okiratokban előforduló legtöbb név nem »halastavakra«, hanem a halászat tekintetében felosztott folyók, tavak részeire, vagyis halásztanyákra vonatkozik.

Kijelentem azonban, hogy voltak mesterséges halastavak is, még pedig oly nagyszámban, hogy Kálmán király a fölöslegesek eltörlése iránt törvénnyel intézkedett; de a tanulság határozottan az, a mit már érintettem, hogy nem mind halastó az, ami a régi okiratokban nevet visel.

Módosítás dátuma: 2018. március 24. szombat, 19:46 Bővebben...
 

Elbukik-e a magyarság?

E-mail Nyomtatás PDF

Elbukik-e a magyarság?

A hagyomány nem tart meg minket, ha elhagyjuk – mondja Andrásfalvy Bertalan (1931) Széchenyi-díjas néprajzkutató, a Százak Tanácsa Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. A népi gazdálkodás és a népi kultúra avatott ismerőjével beszélgettünk a paraszti életforma múltjáról, megszűnéséről és a hagyományok mindent megtartó erejéről. Pataki Tamás interjúja a Petőfi Népe című  napilapban.

–Írásaiban sokszor kárhoztatja az úgynevezett régi nagybirtokrendszert. Miért?

A 13. században alakult ki a nemesi nemzet, amely sokszor került szembe a királyi hatalommal – ez utóbbi inkább a népet védelmezte. A gazdaságban egyre inkább a földesurak érdeke érvényesült, ezért a földbirtokaikon olyan árut kezdtek termelni, amit jó pénzért el lehetett adni külföldön. A magyar parasztság gazdálkodása a szellemi és szociális szükségleteit is fedezte, mert ma már tudományos tény, hogy nem csak ételre, italra és ruhára van szükségünk hanem emberi kapcsolatokra és kultúrára is.

– Miben különbözött a paraszti gazdálkodás a földesúritól?

Arra törekedett, hogy sokoldalúan gazdálkodva elégítse ki minden szükségletét, tehát nemcsak a szántóföldet, hanem az árteret, az erdőt és a pagonyt is művelte. A földesúri gazdálkodás a mennyiségre koncentrált. Ma már nehéz ezt a formát rekonstruálni, mert megváltozott az a természeti környezet, amelyet a parasztság használt. A levéltárak peres irataiból, különféle hagyatékokból mégis kirajzolódik a környezetük és gazdálkodási formáik. Például tudjuk, hogy az Alföld csak a 13. században kezdődő marha­kivitel miatt kezdett legelővé változni. Azelőtt sűrűn lakott, apró falvakkal, halastavakkal és gyümölcsösökkel teli terület volt, amely minden szociá­lis szükségletet fedezett, és a nemzet is gyarapodott, mert rengeteg gyermek született ebben a ,,hátországban”.

– Mikor bomlott meg ez az egység?

A közösen művelt területeket, tehát az erdőt, az árteret és a réteket Mária Terézia idejében vették el a falvaktól az úrbéri rendelettel. Ezeket törvényesen kisajátították a földesurak, és ez nemsokára meg is látszott, hiszen az erdőművelést a 18. században mindenhol felváltotta a fakitermelés. De nem nyersanyagként vitték külföldre, hanem a rengeteg fát felemésztő végterméket, a hamuzsírt. Az angol üvegipart is nagyrészt a magyarországi hamuzsír tartotta el. Pedig a honfoglaló népesség azért gyarapodott ilyen sikeresen, mert sokoldalúan gazdálkodott.

Módosítás dátuma: 2018. január 27. szombat, 15:20 Bővebben...
 


14. oldal / 29

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 18 vendég böngészi