Az úrbérrendezés hatása a természetre
Legelőerdők
Az 1767. évi úrbéri törvény és a pár évvel késÅ‘bb országosan megindult vÃzrendezések, töltésépÃtések után meggyorsult a földesúri tulajdonba került majorsági földek növekedése.
A legelőerdők eltűnése
Nemcsak a hatalmas nagybirtokokon alakultak ki új, eddig nem ismert földhasználati formák, hanem az elkülönözések következtében fokozatosan igen régi növénytársulások, ember alkotta együttesek is eltűntek. Ezt leginkább a legelőerdők sorsa érzékelteti.
A falu határán belül a hagyományos faluközösség rendelkezett minden élÅ‘fával. Épületfát minden lakos a maga szükségletére, a közösség engedélyével vághatott az arra elkülönÃtett erdÅ‘részbÅ‘l, tüzelÅ‘re száraz, hullott fát is mindenki szükséglete szerint szedhetett, ha kevés volt belÅ‘le, az egyenlÅ‘ jog alapján osztoztak. Kialakult a közösség állatainak eltartására legalkalmasabb erdÅ‘tÃpus, a legelÅ‘erdÅ‘ vagy fás legelÅ‘ is. Ezt, mint a késÅ‘bb kialakult fátlan legelÅ‘ket is, minden esztendÅ‘ben a közösség kitisztÃtotta: kivágták a marháktól megkÃmélt tüskés bozótot, a kökényt, vadrózsát, galagonyát, más tüskés gazokat. Az élÅ‘földön felnövÅ‘ vad gyümölcsfákat az ahhoz értÅ‘ emberek beoltogatták tavasszal. A 18. század végéig általában az oltó nem tartott igényt a beoltott fa termésére, de voltak olyan vidékek is, ahol tiszteletben tartották az erdei szállások körül oltott fák terméséhez a szállás gazdájának a jogát.
1793-ban Madocsán végrehajtották az úrbéri elkülönözés határozatai, elvették a falu erdejének nagy részét. A falu jegyzÅ‘je leÃrta, mint történt ez. „MÃg a földesurak nem látták magukat a tÅ‘lünk elfoglalt birtokaiba megerÅ‘södve, egymás után mind kivagdaltatták szegény Házunk népének élelmet adó drága gyümöltsfáinkat […] szivfojtó érzés volt látni, hogy a mint atyáink terhes munkával kiirtatott s megtisztÃtott Földön plántált és oltott szép fák, melyek 70 s 80 esztendÅ‘k alatt nevelkedtenek fel oly nagyra edgy két óra alatt mint púsztÃttanak el! ÉletemtÅ‘l inkább fosszanak meg, kiáltá könyörögve a sok sÃró szegény, csak fáimat, gyermekeimet tápláló fáimat kÃméljék!” Vagyis az úrbérrendezés során a megművelt, telki állományba vett földek után járó erdÅ‘részt kimérték a jobbágyoknak, a földesuraknak maradt erdÅ‘ben lévÅ‘ oltott fákat pedig kivágatták, hogy a parasztok se legeltetni, se gyümölcsért többet már ne járjanak be az uradalmi erdÅ‘kbe. Itt a kisajátÃtott területen az uradalom faárutermeléshez fogott.
A sokféle, közte gyümölcsfákban is gazdag faállományt ezzel elszegényÃtették, "homogenizálták", csak az eladható épületfát adó fajokat tartották meg. Ennek az árutermelÅ‘ erdÅ‘nek már más volt a külsÅ‘ megjelenése, képe is. Az a jó faárut termÅ‘ erdÅ‘, melyben közel egykorú, azonos fajtájú fák sűrűn nÅ‘nek, egymással versenyezve nyúlnak az ég felé, egyenes törzset épÃtve, árnyékba kerülÅ‘ oldalágaikat fokozatosan elvesztve. Ebben az uradalmi erdÅ‘ben a jobbágyoknak megtiltották a legeltetést, hiszen a marhák és lovak nemcsak a fák közti füvet ették, hanem, különösen télen és tavasszal, a fák ágait és leveleit is.
Még a 19. század folyamán is egyik leggyakrabban bÃróságra adott mezei kihágás az erdÅ‘kben való jogtalan legeltetés volt. A parasztok azonban nem nyugodtak bele könnyen abba, hogy elestek "marhaélÅ‘ földjüktÅ‘l". Ezért szigorú rendeletek tiltották az úgynevezett magánlegeltetést, és megkövetelték azt, hogy a községek közös pásztorokat fogadjanak fel és azok keze alá adják legeltetésre jószágaikat, akiket aztán a kártételekért is felelÅ‘sségre lehetett vonni. (A családonkénti legeltetés azonban még sokáig fennmaradt, gyakran épen illegálisan is, az erdÅ‘kben.)
Kényszerű életmódváltozások
Az erdei haszonvételek sokoldalúan gazdagÃtották és változatossá tették az ott élÅ‘k táplálkozását és életét, de ez a sokféle haszon nem volt megadóztatható, a földesúrnak ebbÅ‘l nem jutott számottevÅ‘ jövedelem, amit pénzzé tehetett volna. Ezért igyekezett mindenáron gabonatermÅ‘ szántóföldekhez, bérbe adható halászóvizekhez és faárut termelÅ‘ erdÅ‘khöz jutni, mindez azonban a gazdag biológiai értéket, biodiverzitást biztosÃtó környezet rombolásával, elszegényÃtésével járt.
A Mária Terézia korában végrehajtott úrbéri elkülönözés nemcsak a jobbágyparasztság egy részét fosztotta meg élÅ‘földjétÅ‘l és kényszerÃtette születéskorlátozásra, hanem végzetes társadalmi ellentéteket hÃvott létre a nagybirtokosok és a zsellérek, a nincstelen cselédek között. E társadalmi ellentét feloldására késÅ‘bb sem történt kielégÃtÅ‘ kÃsérlet.
Forrás:
História XXVI. évfolyam 5. szám. 2004. 19-20.