Ládák a palóc lakodalmi szokásokban

2014. tavaszán, Rozsnyón indul vándorútjára a Dobó István Vármúzeum néprajos muzeológusai által megrendezett „Kocsira ládám, hegyibe párnám…” Ácsolt és festett ládák a Palócföldről című kiállítás.

A díszes ácsolt ládák és a tulipános festett ládák elsősorban a menyasszonyi kelengye számára készültek, a házasságkötés egyik jelképének számítottak a 20. század elejéig. Elnevezésükben is gyakran használják a menyasszonyi láda kifejezést. Az, aki egykoron ácsolt vagy festett ládát rendelt, vagy vásárolt, elsősorban lánya lakodalmára időzítette ezt, hiszen a faluközösség felé reprezentatív szerepe volt ezeknek a bútorféléknek. Ez adott okot arra, hogy egy országosan elterjedt, ágyvitelhez kötődő népdalt választottuk a kiállítás címének, és arra, hogy a lakodalom témakörét is megjelenítsük.

A kelengye

Általánosan elmondható, hogy az új menyecskék költöztek a férjük otthonába, a férjhez megy kifejezés is nagyon jól érzékelteti ezt a jogszokást. Ritka és meglehetősen alárendelt szerepet jelentett az, ha egy férfi vőnek ment. A lányokat a családjuk köteles volt kiházasítani. A magyarországi szokásjog szerint a férjhez menő lányok csupán ingóságokat vittek magukkal a házasságba, a Palócföldön ez a rend csak a 20. században változott meg, amikor már földet is kaphattak a családi vagyonból. A kiházasítás eredetileg meglehetősen szerény volt, jószágokkal gazdagította férje háztartását a menyecske, valamint saját és leendő családja szükségleteit szolgáló kelengyéjét vitte magával.

A kelengye a kiházasításkor átadott hozomány része volt, bútorok, háztartási eszközök, viseleti darabok, lakástextíliák tartoztak bele. A falvak társadalma elvárta, hogy a házasságkötés idejére a lányok számára a család biztosítsa a megfelelő mennyiségű és minőségű ingóságot. [1]  Sávoly Lajos 1846-ban megjelent, az egriek házassági szokásairól szóló művében arról írt, hogy a lány akkor mehetett férjhez, ha „ködmöne, elegendő ágyneműje s a szükséges öltözete meg vagyon, mit a szolgáló osztály csak néhány évek alatt érhet el.”.[2] Egy népi mondás így fejezte ki az íratlan szabályt: „Házasodó legénynek gőbje (a gőb jelentése: hízott marha) gulyája, férjhez menő lánynak ládaruhája!” A ruhák, lakástextilek tárolására használt ládák, majd egyéb bútorok a kelengye legértékesebb darabjai voltak, ezeket általában vásárokon szerezték be, vagy a készítőknél rendelték meg.

A lányokkal adott tárgyak száma és értéke az idők során egyre nőtt. A kelengyeleltárak, néprajzkutatók leírásai a textíliák mellett a bútorféléket is említik, az ácsolt ládákat szekrény, az asztalos készítette ládákat láda, rózsás láda elnevezéssel. A századforduló környékén, a 20. század elején a palóc kelengyékben mindkét ládaféle párhuzamosan jelen volt. A menyasszony mindkettőből kapott minimum egyet- egyet.

A kelengye változása Felsőtárkányban (Bakó Ferenc gyűjtése):

„1. Szegényparaszt 1877-ben: egy láda és egy nyoszolya.

2. Középparaszt 1849-ben: egy láda, egy nyoszolya, hat fejel, két derékalj, egy dunna; annyi ruhaféle, amennyi a ládába belefért, és azon kívül, ami a menyasszonyon volt.

Ugyanakkor »a legszegényebb lány«: egy láda, egy nyoszolya, négy fejel, 1 dunna; és ruha ugyanúgy, mint a módosabb lánynál.

3. Középparaszt 1902-ben: egy kaszli, 1 nyoszolya, 8 fejel, 2 derékalj, 1 nagy dunna, 8 lepedő, 4 fejelruha, 6 asztalkendő, 7-8 öltöző ruha, kázsmir fejkendő, slingolt nyakbavaló kendők.

4. Középparaszt 1925-ben: 1 kaszli, 2 nyoszolya, 9 fejel, 1 derékalj, 1 nagy dunna, 1 kis dunna, 1 ágyhuzat az ágyneműre, 10 öltözet ruha, 1 száras cipő, 1 papucs, 3 selyemkendő, 3 kázsmirkendő, 10-15 törülköző, 8 lepedő és 2 slingolt lepedő.”[3]

A lakodalom témakörében végzett gyűjtések, melyek a múzeum adattárában olvashatók, az egyszerű felsorolások mellett gyakran tartalmazzák azokat az adatokat, amelyek az ácsolt vagy az asztalosok által készített ládák készítési helyére vonatkoznak, illetve a vásárlás helyéről is adatokhoz juthatunk.  Pl: Kazár- a szekrény bükkfából készült, a Mátrába a tótok csinálták. Szarvaskő: A bikkfa szekrényeket a zsérciek csinálták, minden menyasszony ezt kapta. Ki volt cirkalmazva. A kelengyéhez tartozott egy tulipántos láda, ezt Egerben vették a vásáron. Miskolcon készült, úgy hallottuk……

Bakó Ferenc Gyöngyöspatán végzett gyűjtése szerint az 1893-ban férjhez menő Bátori Erzsébet kelengyéje az alábbiakat tartalmazta: ágy- 1 dunna, 4 vánkos, 1 derekalj, 1 szalmatakaró, egy láda és egy szekrény. A láda rózsás láda volt, Gyöngyösön vették. A szekrény vésett díszekkel volt ellátva.

1910-ben 6 fejelet, egy dunnát, 1 derekaljat 1 kasznit, egy három fiókos ládát.

1934-ben Szerencsés Károlyné 1 sifont, 1 kasznit, 1 ládát, 10 párnát, 2 dunnát és 2 derekaljat kapott.

A sifon 1925 körül jött a divatba, aki először kapott csúfolták: „jaj milyen gazdagosan csinálják, sifont vettek neki!” Aztán mindenki azt vett.

Ládák a lakodalmi szokásokban, a források tükrében

A lakodalmak részeként értelmezhetjük a menyasszonyi kelengye ünnepélyes kikérésének és elszállításának szokását, ami a Palócföldön többnyire egy vagy két nappal a lakodalom előtt zajlott le. A szokás elnevezése Nógrád megye egy részén, Őrhalomban: ágyvitel, Szilvásváradon: ágyvitő, Mátrától délre: ágykiadás, ágyváltás. Az ágy az ágyi ruhákat, ágyneműt jelentette, maga a nyoszolya több településen a vőlegény hozománya volt, így pl. Gyöngyöspatáról is erről tanúskodnak a gyűjtések. A lány részéről a saját családjának elhagyását jelképezte a kelengye elszállítása, a faluban való körbehordozás pedig a házasságkötés kihirdetését célozta meg.[4]

A szokást a vonatkozó területről már a 19. századi leírások is említik. Az egri lakodalom Sávoly Lajos tollából származó 1846-os leírása szerint az esküvőt megelőző estén a vőlegény részéről egy szekér állt a menyasszony laka előtt, hogy a menyasszony ládáját és ágyneműjét elvigye. A menyasszony részéről egy asszony régi pénzeket mutatott, követelvén, hogy ilyenekkel fizessék meg a kelengyét. A kb. két órán át tartó alkudozás során a vőfély minden cselt elkövetett, hogy a menyasszony ágyneműjéből egy darabot ellophasson, így díj nélkül vihette az egész csomagot.[5]

A leghíresebb Pintér Sándor 1891-es tanulmánya, A palócz születése, házassága és halála címmel, ahol a menyasszonyi ágy elvitelét a palóc lakodalom legünnepélyesebb részének nevezte. Pintér, aki valószínűleg Heves és Nógrád megye északnyugati határterületén gyűjtött, leírásában a kelengyét két részletben szállították el:

1. A hirdetés első hetében csütörtökön, az ágy és a láda kivételével elszállítják a kelengyét

2. A lakodalmat megelőző napon az ágyat, ami a házasság legfőbb szimbóluma, és a ládát.

A vőfély, a nyoszolyó leány s több vendég a vőlegényes háztól énekelve, felsallangozott, kendőzött lovas kocsikon érkezett a menyasszonyos házhoz, ahol kérték a menyasszony ágyát és ládáját. Itt már a násznagy, vőfély, nyoszolyóleány várták őket, előkészítve az ágyat, hisz a vendégsereg ahhoz hasonlítja a menyasszonyt magát is. Mókás alkudozások után pár száz „aranyban” állapították meg az ágy értékét, ami a menyasszony tulajdona lett. Az alkut követően az ágy és a láda a díszes kocsira került, énekszó mellett vonultak vele a vőlegény otthonába. A lányos háztól két menyecske ment a vőféllyel együtt az ágyat fölvetni.

Ebben a leírásban a lakodalom eseményei között újra megjelenik a menyasszonyi láda a nagy hérészben. A hérész általában kb. a 20. század közepéig volt szokás, amikor a vőlegény és a menyasszony násznépe még külön-külön ünnepelt. A lakodalom estéjén 8-9 óra körül a lányos ház hivatalos vendégei, a nagyhérészesek különböző ételajándékokkal (kalács, sütemény, pálinka, bor) járultak a vőlegényes házhoz, ahol a menyasszony a kamrában fogadta őket, itt az ajándékokat a menyasszony szekrényébe rakták. [6] (ez itt az ácsolt ládát jelentheti)

Istvánffy Gyula a Mátraalji palócz lakodalom leírásában két alkalommal említi a tulipántos láda átszállítását: Mikófalván, Bekölczén szombaton, Szúcson vasárnap este viszik el az ágyneműt, ezekben a falvakban a nyoszolyóasszony a nyoszolyólány, meg az ágyvető asszonyok mennek az ágyneműkért. A tulipános ládával együtt, erre rápakolva szállították el a kelengyét, a vőlegénynél táncos mulatság zárta az estét.

Másodszor a kis hérész bemutatásánál említette a tulipántos ládát, amikor is a lánykiadó elbúcsúztatta övéitől a menyasszonyt, tulipántos ládáját kocsira rakták, és a nyoszolyóasszonnyal együtt, muzsikaszó kíséretében a vőlegényes házhoz vonultak, ahol az összes násznép jelen volt, a menyasszony édesanyját kivéve.[7]

Benkóczy Emil 1908-ban A felnémeti nász címmel közölt tanulmányt az Ethngograhiában. Leírása szerint a menyasszony az ágynemű és a nyoszolya mellett egy szekrényt és egy tulipános színes czifravirágos ládát vitt a házasságba, amiben az ágyvitel alkalmával kalács, sütemény, s egyéb apróság volt.[8]

Ágyvitel

A Palócföldről a 20. század folyamán sokasodó néprajzi leírásokból tudhatjuk, hogy az ágyvitelnek kisebb nagyobb mértékben eltérő változatai alakultak ki falvanként, vidékenként. Bakó Ferenc -a Dobó István Vármúzeum egykori jeles igazgatója, néprajzkutató- első nyomtatásban megjelent tanulmánya az Ágyvitel Őrhalomban[9] nógrádi kutatását mutatja be. Ő évtizedeken keresztül foglalkozott a palóc lakodalom szokáskörével, ennek összegzése a Palócföldi lakodalom tudományos ismeretterjesztő kötet, amelyben a kelengye elszállítása is külön fejezetet kapott. Ez a kötet a palóc kutatás lakodalomra vonatkozó gyűjtéseit összegezte, a gyűjtések eredeti szövegei a Dobó István Vármúzeum néprajzi adattárában megtalálhatók. Bakó Ferenc szerint a palóc lakodalomban csupán a menyasszonyágy elszállításának időpontja tekinthető etnikus specifikumnak. „Nógrád, Heves, Borsod és Gömör megyék palócnak nevezett lakossága ezt a szokást az esküvő előtti estére teszi, eltérően az általánostól, mely szerint a menyasszony ágyát a lakodalom napján és az esküvő után, gyakran a hérésszel együtt viszik át a vőlegényes házhoz.”[10]

 Az ágykiadás jellemzőit a következőben foglalhatjuk össze:

Az ágyért csengővel, szalagokkal ékesített lovas kocsikkal indultak el a vőlegény küldöttei: a vőfély, a vőlegény barátai, ágyvivő lányok. Az ágykiadás szokásában sem a menyasszony, sem a vőlegény nem vett részt aktívan. A menyasszonyos háznál ellenségként fogadták őket, az értékes kelengye helyett értéktelen lomokkal próbálták útjukra bocsátani őket. A feldíszített lovak díszeit rongyokra, tollakra cserélték. Miután bejutottak a lakószobába, a vőfély a menyasszony násznagyával, illetve a nyoszolyóasszonyokkal alkudozni kezdett a valódi kelengyére. Az ágyneműt, kelengyét a vőlegény küldöttei megpróbálták becsmérelni a jobb alku reményében. Pl: szalmát rejtettek el közte, előhúzták, mintha azzal volnának töltve a párnák.  A játékos alkudozás végeztével a vőfély jelképesen megfizetett az ágyért, ládáért, amelyek tulajdonképpen a menyasszonyt szimbolizálták. A fizetség lehetett értéktelen, forgalomból kivont pénz, vagy jelentéktelen összeg. Gyöngyöspatán a vőlegény családjában összegyűjtött aprópénzt a menyasszony az esküvő napján a templomi perselyekbe dobta. Szilvásváradon egy csomó rézpénzt vágott oda, így fizetett.  Erre mondták: kivágta a rezet. A színlelt adásvétel eredetét Degré Alajos a XVIII. századi és azt megelőző korokból eredezteti, amikor a jobbágy a menyasszonykelengyéért a vagyon nagyságához igazodó összeget adott a földesúrnak. Mások a török kalim-ot tartják a szokás gyökerének.

Az alku végeztével a küldötteket megvendégelték, Hevesaranyoson eljárták az ágyvivők táncát.

A feldíszített kocsikra felpakolt kelengyét a faluban igyekeztek a lehető leghosszabb útvonalon szállítani, hogy a közösség lássa a kiházasítás gazdagságát, tanúja legyen a házasság létrejöttének. Általában a ládákra rápakolták az ágyneműféléket, így azok a szállítás során nem látszottak. Sok településről ismertek olyan adatok, melyek szerint a ládákba ilyenkor élelmiszerféléket, a rokonok ételajándékait helyezték el, a textíliák batyukba, kosarakba kerültek.

Az ágyvetők kísérték a kelengyét, az első világháború után sok településen kézben vitték a dunnákat, párnákat, viseleteket.  A szalmazsákokat a vőlegény házánál töltötték meg szalmával, előfordult, hogy tövist, törött fazekat rejtettek belé, a fiatal pár megtréfálására. Az új helyén aztán közszemlére bocsátották a menyasszony kelengyéjét, sokszor erre az egy-két napra még kölcsönbe kapott vászonfélékkel is büszkélkedtek, hogy minél többet mutassanak.

Már a kelengye elszállítása során számos, eredetileg mágikus célzatú szokást gyakoroltak. Hevesaranyoson 1953-ban a nyoszolyát szállító menyecskék hangosan ujjogattak, tenyerükkel ütögették az ágyak végét, talán bajelhárító céllal. Több településről ismert az az adat, mely szerint hamus fazekat törtek össze a kocsik kerekén. Az ágyvetők által összeállított menyasszonyi ágyat gyakran szétrombolták azzal, hogy a vőfély belefeküdt, kutyát, macskát vagy egy fiúgyereket dobtak bele, hogy ezzel a fiatal pár termékenységét befolyásolják.

A kelengye ünnepélyes szállításának, közszemlére bocsájtásának szokása a 20. század közepéig a palóc falvakban elevenen élt. Ezt követően, a szokás elhalt, ám egyes településeken az 1970-80-as években, a teherautó korában is megőrizték ezt a hagyományt. (Nádújfalu, Szentdomokos)

Hérész

A menyasszony násznépét általában a vőlegény vőfélye, vagy násznagya hívta meg a vőlegényes házhoz, a lakodalom estéjén.  A menyasszony vendégei, a hérészesek pénzt, ajándékokat, kalácsféléket vittek magukkal, amiért cserébe megvendégelték őket. Mályinkán 1970-ig szokásban volt, hogy a hérészesekkel együtt ládás asszonyok ládába rakva kalácsféléket vittek a vőlegényes házhoz. Ők alakoskodók voltak, akik a kötényük alatt kendőt csörgettek, míg a kalácsokat kínálgatták. [11]

A menyasszony násznépe égő gyertyával vonult, a menyasszony a kapuban égő gyertyával várta őket. Az ágykiadáshoz hasonlóan itt is színlelt ellenségeskedéssel fogadták a lány rokonságát, Bodonyban a lagzisok igyekeztek a gyertyáikat eloltani.

A hérészesek vendégeskedésének a célja az ajándékozás mellett menyasszonytáncon, illetve a kontyoláson való részvétel volt. A szokás megszűnésének fő oka az volt, hogy a 20. század második felére a két násznép együtt ünnepelt, így értelmét vesztette a két násznép megkülönböztetése. Egyes községek, így pl. Bodony, vagy a már említett Mályinka az 1970-80-as évekig őrizte a hérész hagyományát.

A kutatások azt mutatják, hogy a Palócföld volt az a terület, ahol a legtovább beletartozott a menyasszonyi kelengyékbe az ácsolt szekrény. Míg a magyar nyelvterület nagy részén a 19. első felében kiszorult a kelengyékből, (az asztalos készítette láda felváltotta a helyét), addig a Palócságban az I. világháborúig, egyes helyeken még tovább is a festett asztalos ládával párhuzamosan használták. A szakirodalomban több helyen említik azt a bodonyi adatot, mely szerint 1928-ban rendeltek utoljára egy menyasszony részére szekrényt az egyik szuhahutai készítőnél. K. Csilléry Klára szerint a lakodalmi eseménysorban betöltött szerepe volt az oka annak, hogy ilyen sokáig használták ezeket a bútordarabokat, mivel alkalmas volt a nagy mennyiségű ételajándék egyben tartására.  Nagybátonyban és Maconkán az 1900-as évek elején a helyileg elvárt ajándékok sora a következő volt: egy kis hordó mézes pálinka, némi bor, ünnepi kalácsok- 10-16 fonott morvány, egy fazék mákos ferentő, túrós lepény, fánkfélék, egy fazék rántottába sült hús. A megrakott szekrény kulcsa a menyasszonynál maradt, itt a lakodalom másnapján kínálgatták a lakodalmas háznál egybegyűlteket. [12]

Csupán az ételajándékok tárolása számomra nem ad elég magyarázatot arra, hogy a palóc vidékeken tovább használták az ácsolt ládákat. Saját gyűjtéseim szerint ugyanis a rokonok süteményeinek tárolására az 1960-as években használták az akkor divatos kaszlit, ami a láda szerepét vette át. Egy 1960-ban Gyöngyöspatán lezajlott lakodalomban a kaszli fiókjait rózsa-papírral kibélelték, az alsó fiókba kerültek a kalácsok, a középsőbe a bélesek, felülre a sütemények. A menyasszony az ágy kikérésénél már ebből kínálta a vendégeket: akit nem hívtak a kaszlihoz, azt mondta, ez nem lesz jó lagzi.

A kelengyékből kikopott menyasszonyi ládák egy átmeneti időszakban a lakodalmak kellékeként szolgáltak. A menyasszony már nem vitte magával az új otthonába a divatjamúlt ládát, de a lakodalomban, az ágyvitel, vagy az ételkínálás szokásában még jelen volt az édesanyja vagy nagyanyja menyasszonyi ládája. Heves megye déli részéről a következő leírást őrzi a Dobó István Vármúzeum adattára:

Kömlőn a tulipános láda már az első világháború előtti években is csak úgy élt, mint a lakodalmi szertartás tartozéka. A menyasszony ágyát, ruhaneműjét már előző nap átszállították a vőlegény házába, másnap, a lakodalom napján délután – külön vitték a kocsin a ládát. A kocsira annyi legény szállt fel, amennyi csak felfért. A ládára is ráállt 3-4 legény, azok tartották a nemzeti színű zászlót. „Viszik a menyasszony ládáját”. De a ládában nem ruha volt, hanem sütemény, csirke, egyéb ennivaló. Amikor megérkeztek a vőlegény házába, a lakodalmas násznép kiszedte belőle az ennivaló nagyját, a maradékot aztán kitették a ház elé a gyerekeknek.[13]

Verpeléten Molnár Dezsőné 1948-ban ment férjhez, Ő már nem kapott ládát, de az édesanyja egyszerű, barnára festett menyasszonyi ládáját használták a lakodalmában: ebből kínálták a kalácsot.

A ládák szimbolikája egy külön kutatási területet alkot, mégis említést kell róla tennem, hiszen a ládák lakodalom során hosszú ideig való használatát én elsősorban a láda és az ágy szimbolikus szerepében látom. Jankovics Marcell Jelképtára a ládát elsősorban nő jelképnek tartotta.

Ma ismét készülnek ládák menyasszonyok részére, olyan családokban, ahol valamiképpen fontos szerephez jut a hagyományok ápolása. A kiállításunkban kettő alkotó munkáit mutatjuk be, Gyenes Tamás és Kovács Szabolcs többször is készített már ládát menyasszonyok számára.

IRODALOM

Bakó Ferenc

            1948 Ágyvitel Őrhalomban. Ethnografia. LIX. 145-149.

1955 Felsőtárkány község lakodalmi szokásai. Ethnografia. 368.

1983 A palóc lakodalom. A szokás szerepe a kultúra táji tagolásának vizsgálatában. In: Lakodalom. Szerk: Ujváry Zoltán, Novák László. 105.o.

1987  Palócföldi lakodalom. 43. Budapest

Benkóczy Emil:

1908 A felnémeti nász. Ethnografia XIX. 36-41.

Fülöp Lajos

1969 A születés, házasság, és a halál szokásai Gyöngyöspatán. Gyöngyösi Múzeumi füzetek 10.

Hoppál Mihály- Jankovics Marcell - Nagy András - Szemadám György

            1996. Jelképtár.137.Budapest

Istvánffy Gyula

1894 A mátraalji palócz lakodalom Ethnografia. 42.-44.

 K. Csilléry Klára

1997  Lakáskultúra. In: Magyar néprajz 351. o.

Pintér Sándor

1891 A palócz születése, házassága és halála In: Ethnografia II. 97-109.

Sávoly Lajos

1846 Az egri nép. In: Magyarföld és népei eredeti képekben. 21. o. Pest

Tárkány Szűcs Ernő

2003 Magyar jogi népszokások 346. Budapest

 Viski Károly

 A hagyomány tárgyai. In: Magyarság néprajza. 345

Adattári források

EA: Etnológiai Adattár

ENA: A Dobó István Vármúzeum néprajzi adattára

EA 14171 Lakodalmi szokások Gyöngyöspatán. Józsa László IV. o. 1965.

ENA 1089-69. Vegyes néprajzi és társadalomtörténeti gyűjtés. Dr. Márkus István

Jegyzetek: