Más házában szemes, magáéban vaksi
Ez a bölcs mondás a mindennapi élet kellÅ‘s közepébe nyúl. Mert szokása sok asszonynak, leánynak, no meg afféle trécselÅ‘ embernek is, hogy szeretnek a más háza körül, meg még benne is sepergetni. Pedig hát bizony volna mit szemre venni, meg seperni a magukéban is. De ott, a saját tűzhelyükön csodálatosan vaksikká lesznek.
Nem jól van már ez így. Pedig mindennapi dolog, amibÅ‘l aztán nem egyszer ellenségeskedés, perpatvar keletkezik. Hányszor történik, hogy a koma, meg a sógor, meg a szomszéd legszívesebben fogadják a látogatókat. Aztán, mikor jól kibeszélték magukat, jól szemre vettek mindent a vendégek, már az utcán megkezdÅ‘dik a porolás:
— Láttad, milyen lim-lomos az udvaruk?
— Hát még a pitvaruk!
— A szobában is olyan rend van, mintha bizony zsibvásár lett volna!
— Milyen loncsos az asszony!
— Hogy el van hagyatva a férfi!
Így megyen ez sorra, rendre, kegyetlenül. Aztán fut a beszéd tovább, mint a folyóvíz. Ez is, az is suttog. Majd a tyúk is kikaparja, mit mondott a koma, a szomszédasszony stb. Azt se tudják aztán, honnan az elhidegülés, honnan az ellenségeskedés, honnan kerekedett a zivatar. Lehet, hogy sokszor igazság rejlik a szóbeszédben. Lehet, hogy csak a sanda szem látta azokat a dolgokat. De aztán, ha fordítanánk a dolgon. Akkor bizony nem egy nyelves asszonynak, meg trécselÅ‘ emberférfinek a szeme közé hajíthatnák: Hej, más házában szemes vagy, a magadéban meg vaksi!
Mindenki törÅ‘djék tehát a maga bajával. Van elég baja-gondja úgyis minden asszonynak, minden tűzhelynek. Ha minden emberfia a maga sorsával bíbelÅ‘dnék, akkor bizony nem lenne ideje a más baján rágódni. Ez a példaszó sokat mond, jól jegyezzük meg tehát.
Forrás: Téli Esték. A keresztény család hetilapja. XV. évfolyam, 6. szám. 1912. 3.