Telhetetlen, mint a papzsák

Ezt a közmondást sokan ismerik, az eredetét azonban igen kevesen. A közmondás eredete ez:

A mócsi* római katholikus hívek lelki szükségleteirÅ‘l a hatvanas években egy Raffy nevezetű plébános gondoskodott, aki híres volt jókedvérÅ‘l, egyszerű magyaros tréfáiról. FÅ‘ nevezetessége az volt, hogy abban az idÅ‘ben senki sem tudta úgy eltáncolni a körmagyart, mint Å‘. Lakadalmakon és házi mulatságokon ezt gyakran produkálta a vigadozó vendégek szerfeletti gyönyörködtetésére. Szerették is Å‘t mindenütt, vallás és nemi különbség nélkül. De az eklézsiája szegény volt. Mócs lakossága oláh és kálvinista magyarokból állott, neki alig volt tizenöt családja. Így, míg más helyeken levÅ‘ pályatársai gondtalanul éltek, Å‘ többször szenvedett szükséget. Egyszer aztán egy ilyen szorult helyzetben a közeli faluba, Cegébe ment gróf Vass Jánoshoz, hogy egy zsák búzát kérjen. ElÅ‘adva szegénységét, a szűkszavú gróf így szólt:

— Páter, hozzon egy zsákot!

A pap jókedvűen fordult haza Mócsra s rögtön a református papnéhoz sietett, akirÅ‘l tudta, hogy jó erÅ‘s ponyvája van. Ezt kölcsönkérte s még azon este egy szegényasszony szomszédjával összevarratta, akihez ezen utasítást intézte:

— Varrja össze jól, minden oldalról a ponyvát és csak annyi helyet hagyjon, ahol egy vékányi mérték beférjen.

Másnap reggel a pap egy ökrös szekérrel ismét a cegei gróf udvarán volt, aki elÅ‘hívatta tiszttartóját s így szólt hozzá:

— Töltse meg a tisztelendÅ‘ úr zsákját tiszta búzával!

A tiszttartó a parancsot teljesítendÅ‘, a zsákot bevitte a magtárba s hozzálátott annak megtöltéséhez, de eközben már észrevette a furfangot, azonban hagyta a dolgot a maga menetére. Bizonyos idÅ‘ múlva a tiszttartó bemegy a grófhoz és jelenti, hogy az egyik hombárt már kiürítette, de a zsák még félig sincs. A gróf haragosan rivallt rá:

— Mit beszél maga? Hát nekem csak annyi búzám legyen? Megmondtam, hogy a papnak töltse meg a zsákját, mert megígértem!

A zsák megtelt, de alig tudták a magtár tágas ajtain kihozni. Tíz ember alig bírta a szekérre tenni, gerendák és másféle emelÅ‘eszközök segítségével. A mócsi plébánosnak egy évig nem volt kenyérre gondja.

A plébános tettén országszerte sokat nevettek és közben megszületett az ismert közmondás.

*Az egykori járási székhely Mocs az Erdélyi medence központi részén, Kolozsvártól 40 kilométerre fekszik. ElsÅ‘ írott említése 1219-bÅ‘l való. A késÅ‘bbiekben, a falu nevében a hosszú ó-s és a rövid o-s alak váltakozik: a település és a környék lakossága ma is hosszú ó-val ejti (Mócs), a magyar helységnévtár viszont rövid o-val rögzíti. A Mocs helységnév puszta személynévbÅ‘l keletkezett, magyar névadással, az alapjául szolgáló személynév talán szláv eredetű. Román neve a magyarból való. A településnek 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 60 új banálist fizet. Középkori katolikus lakossága a reformáció során reformátussá lesz, a templommal együtt, anyaegyházzal. A 17. században magyar lakossága annyira meggyérült, hogy 1673-ban már csak filia. Lakosságának kevesebb, mint 10%-a magyar, döntÅ‘en reformátusok.

Forrás: Téli Esték, 1914. 18. évfolyam, 12. szám 4.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/TeliEstek_1914/?query=v%C3%A1s%C3%A1r&pg=19&layout=s