A madéfalvi kőszénbánya
Egy meleg nyári nap kora estéjén, de mikor már „feketén bólingat az eperfa lombja” két székely atyafi ült Szereda végén az út sáncában. Az egyik székely –fajtájának ellenmondóan- hórihorgas magas alak, sovány veres ábrázattal és dús, szárnyként lecsüngÅ‘ veres bajusszal. Egy tekintet rá s mindjárt eszünkbe jut a lesújtó Ãtélet: veres kutya, veres ló, veres ember ritkán jó. A másik székely magán viseli fajtájának egész jellegét; közép gömbölyű termet, fekete haj, fekete szem, fekete bajusz, sötétpiros kerek arc és - karika lábak. Mellettük két teletömött nagy gyapjú tarisznya állott. Most érkeztek éppen e helyre gyalogosan Madéfalváról.
- Hát úgy lesz, amint mondottam Józsi –kezdette bÃztató hangon a vers alak- kétezer pengÅ‘ forintot kérünk; nekem egyet s neked egyet.
- Jó, csak sok ne legyen –válaszolt a törpe alak a kétkedés hangján- s még hozzá mi a fÅ‘, hogy megadják?
- Mán hogy nincs eszed te Józsi, – válaszol ravasz mosollyal a veres alak- hiszen minél többet kérünk, annál inkább elhiszik s minél inkább elhiszik, annál biztosabb, hogy megkapjuk a kétezer pengÅ‘t… Itt hirtelen cigarettára gyújtott a veres alak s az égÅ‘ gyufát társa orcája elé tartva, merev, választ váró, vigyori szemekkel várta társának feleletét. A törpe székely szótlanul nézett maga elé.
- Hiszen egy kÅ‘szénbánya- folytatta a veres alak, barátságosan meglökve társa mellét- nem két, három, tÃzezer pengÅ‘t ér, hanem milliókat. Mi a zab a lónak, az a kÅ‘szén a gÅ‘zösnek… Aztán tudod-e Józsi annak az úrnak van mit a tejbe aprÃtson! Mi neki kétezer pengÅ‘, mikor milliói vannak? Józsi, tudod-e azt, hogy egy félmillót érÅ‘ erdÅ‘t megvett anélkül, hogy még csak meg is nézte volna? Itt vágják el Józsi, –szól nyakára mutatva- ha ma kétezer pengÅ‘ nem üti a markunkat.
- De félek, hogy…
- Ne félj semmit, félni nem kell, csak vigyázni szükséges, vág a törpe alak szavába a veres. A kis alak szemei megvillantak társa erÅ‘szakos biztatására, s mintha már zsebében volna a ropogós ezres, nagyot bólintott fejével, kétfelé taszÃtotta bajuszát s vidám hangon mondja: adja Isten! Ezzel hátukra vették a tarisznyákat s folytatták útjokat be a városba. Itt egy emeletes ház elÅ‘tt rövid tanácskozást tartottak, azután beléptek a nyitott kapun. A lakásból egy nyitott ajtón kiömlÅ‘ világosság az udvar nagy részét bevilágÃtotta. Embereink a világosságba állottak, hogy betekinthessenek a nyitott ajtón a szobába.
– Ez az, ez az, - suttogta a veres alak; miközben tárást, ujjasának gallérjánál fogva maga felé húzta, hogy Å‘ is láthassa a nagyságos urat.
- Jere csak Józsi, menjünk fel az ajtóhoz s ott kihÃvjuk. Mikor az ajtóhoz értek, leemelték hátukról a tarisznyájukat, a két ajtófélfához állottak s a veres alak illedelmesen megkopogtatta az ajtó tokozatot. A nagyságos úr tessékelt, de az atyafiak nem léptek be. E helyett még egyszer kopogtattak, mire a nagyságos úr sietve jött ki, hogy lássa ki kopog, mi kopog. A két atyafi illedelmes köszöntéssel fogadta a nagyságos urat, mialatt a verses alak felemelte tarisznyáját, s a nagyságos úr orra elé tartva suttogó, titkolódzó hangon, rafinérozott mosollyal mutatá: ne mi!...
A nagyságos úr csodálkozva és meglepÅ‘leg nézett a tarisznyába, de egy pillanatra a félhomályban nem tudta felfogni, hogy mi lehet abban. Az atyafi átlátta nagyságos úr zavarát, belenyúlt tehát tarisznyájába, s abból egy jókora nagyságú kÅ‘szenet húzva ki, azt ismét a nagyságos úr orra elé tartá s az elÅ‘bbi arckifejezés kÃséretében mutatá ismét: ne mi!...
- Mi ez? Hiszen ez kÅ‘szén –mondá csodálkozva a nagyságos úr, nem tudván, hogy a kÅ‘szenet bámulja-e inkább vagy az atyafiakat.
- Hát mit akarnak ezzel a kőszénnel?
- Hát eladni, -suttogá a veres alak- azaz, hogy ezt nem eladni hoztuk, hanem csak mustrának. A nagyságos úr zavara nőttön nőtt.
- Milyen mustrának? –kérés.
- Hát hogy a többi is ilyen.
- Melyik többi, hol a többi?
-A többi az erdÅ‘n van a földben, s ezt onnan hoztuk el, hogy megmutassuk. A tegnap köveket, meg gyökereket feszegettünk ki a földbÅ‘l, s akkor bukkantunk rá, úgy-e Józsi? Józsi egy igazoló „ühüm”-mel felelt.
- Egész bánya van ott, úgy-e Józsi?
- Ühüm- válaszolta Józsi.
- Micsoda? KÅ‘szénbánya? – kérdi a nagyságos úr, meleg érdeklÅ‘dés hangján.
- Abbizon, egész kőszénbánya, hát ezt a tét tarisnya kőszenet onnan hoztuk.
A nagyságos úr behÃvta a két székely atyafit a szobába és leültette Å‘ket, a tarisnyákat pedig Å‘ maga az asztalra emelte s ott a lámpa világosságánál szedte ki egyik darab kÅ‘szenet a másik után.
-S hát igazán van ott sok kÅ‘szén? –kérdé kezeit tisztogatva a kÅ‘szén portól.
- Egy egész hegyoldal csupa kÅ‘szén –felelé a veres alak.
- S hát aztán eladnák azt a kőszenet illetőleg birtokot?
–El.
 –Mennyiért?
- Hát nagyságos úr jól tudja, hogy sokat ér az a hely, de én kétezer pengő forintért odaadom. Azt is megmondom, hogy miért adom olyan olcsón. A birtokot még apám adta volt el, de a mi nevünkön maradt telekkönyvileg. A szerződés holnaputánig szól s ha holnap lefizetem a száz pengőt, a birtok a miénk lesz Józsival, mert ketten féltestvérek vagyunk.
-S hát hogy gondolja, hogy holnap már az én tulajdonom legyen a birtok? –kérdi a nagyságos úr.
- Hát egésze egyszerűen: most adásvevési szerzÅ‘dést Ãrunk, s ha a nagyságos úr megveszi a helyet, holnap lefizetem a száz pengÅ‘ forintot mint vételárt a visszaváltásra s kész az egész. A nagyságos úr aranyos rámájú orrcsiptetÅ‘je mindegyre lekÃvánkozott helyérÅ‘l. Majd az orrcsiptetÅ‘n át, majd az alatt, majd a fölött, majd a nélkül nézte a magyarázó székelyt… Szeretett volna ennek az embernek lelkébe pillantani.
- A kétezer forintot megadom –mondá – de elÅ‘bb megÃrjuk az adásvevési szerzÅ‘dést, azután megnézzük a kérdéses birtokot. MegÃrták tehát az adásvevési szerzÅ‘dést annak rendje és módja szerint, azután szekérre ültek, s a kÅ‘szénbányához hajtattak. Egy hosszú, mély völgyön sokáig hajtottak felfelé, mikor egy sziklás, oldalas helységhez érkeztek. Itt leszállottak a szekérrÅ‘l s a két székely atyafi –egyik csákánnyal a kezében- kapaszkodni kezdettek fel a meredek hegydombon. A nagyságos úr lámpással a kezében, lihegve követte Å‘ket. Néhány pillanat alatt egy sziklás, köves helységhez érkeztek.
- Vágd ide a csákányodat Józsi, hadd lássa a nagyságos úr, mi van itt. Józsi bele is vágta a csákányát a földbe s néhány kisebb nagyobb kÅ‘szenet feszÃtettek ki onnan. A nagyságos úr felvett egy darabot, sokáig nézegette a lámpa világánál. Most tovább mentek néhány lépésnyire. Itt is az elÅ‘bbi székely atyafi csákányát a földbe vágta, mire kÅ‘szén darabok fordultak fel.
- Elég, menjünk haza –mondotta a nagyságos úr. Otthon az adásvevési szerzÅ‘dést kicserélték négy darab ezer koronással. Mikor a nagyságos úr lakását elhagyta a két atyafi, a hajnal elsÅ‘ sugarai már pirosra festették keleten az égboltot. Éppen most harangoznak hajnalra is. Embereink levették kalapjukat, üres tarisnyájukat hónuk alá fogták, keresztet vetettek s mélyen felsóhajtva mondották: édes jó Márjám hála légyen, hogy megsegÃtettél, segélj meg ezután is. Aztán szótlanul, sietve osontak a vasútállomás felé. Néhány perc múlva a Brassó felé száguldó vonat ablakaiból mondottak Isten hozzádot a kÅ‘szénbányának és a nagyságos úrnak. Még aznap este Bukarest pályaudvarának közelében lévÅ‘ egyik korcsmában vacsoráltak. Másnap jelentés érkezett a szolgabÃróhoz, hogy a madéfalvi állomáson a kÅ‘szenet lopják; az eladott birtok igazi gazdája pedig jelentést tett, hogy kaszálójában valaki kÅ‘szenet ásott el. A nagyságos úrról nem szól a krónika. Ez a madéfalvi kÅ‘szénbánya históriája.
Megjelent a Magyar Katona - katonai és társadalmi hetilap II. évfolyamának 28. számában a 4-5. oldalon, 1921. június 19-én.