A magyar népzene
E néhány sorban a magyar népzenekutatás terén elért eredÂményeket szeretném lezárni és összegezni. MindenekelÅ‘tt azonban két alapvetÅ‘ kérdést kell tisztáznunk, nevezetesen: „Mit kell értenünk a népzenén?”, továbbá „Hogyan kell hozÂzálátnunk a gyűjtÅ‘munkához ezen a téren?”
A tágabb értelemben vett tulajdonképpeni népzene azokat a dalokat öleli fel, amelyeket valamely földrajzi szélességi fokon élÅ‘ nép ma is énekel, vagy régebben énekelt, s amelyek az illeÂtÅ‘ nép zenei ösztönének elemi erejű kifejezÅ‘i. Szűkebb érteÂlemben véve, a népzene a melodikus alkotóművészet egésze, amely minthogy szervesen kapcsolódik valamely népréteghez, különbözÅ‘ stÃlusú ugyan, de érzelmi elrendezés szempontjáÂból bizonyos mérvű egységet mutat. Azokat az egyszerű daloÂkat, amelyeket csak egyes földművelÅ‘ falusi emberek énekelÂnek, s a nép körében nincsenek elterjedve, nem tekinthetjük a népzene mintáinak. Hasonlóképp nem tartoznak a népzene körébe a hazafias dalok sem, mert a parasztok csak az iskoláÂban ismerkednek meg ezekkel a dallamokkal, és sohasem fejeÂzik ki elemi erÅ‘vel kollektÃv zenei ösztönüket. Ezek a dallaÂmok csupán vegetálnak a paraszti rétegben és a mesterséges haÂtás nyomait hordják magukon. Mindamellett a népi dallamok sorába emelhetünk néhány műkedvelÅ‘, álnépi melódiát, ha azokat nem csak egyes személyek éneklik, hanem az egész paÂraszti réteg hosszabb-rövidebb idÅ‘n át. A dalok idÅ‘beli és térÂbeli elterjedtségének tulajdonÃtható, hogy a dallamokban válÂtozások mennek végbe és különféle változatokban terjednek. Ha az idegen befolyások hatására keletkezett változások egyséÂges műfajúak, azonos irányban haladnak és hosszú életűnek biÂzonyulnak, akkor egész sor olyan dallam forrásává válhatnak, amelyeknek már bizonyos stÃlusegysége van, más szavakkal kiÂfejezve: olyan zene keletkezik ily módon, amely már a népi alÂkotás félreismerhetetlen jegyeit viseli magán.
Mindazonáltal nagyon könnyen és gyakran azonosÃtják az igazi, eredeti népdalokat a műkedvelÅ‘ álnépdalokkal, az un. műdalokkal. A műdalok szerzÅ‘i kétségtelenül rendelkeznek bizonyos zenei kultúrával, de a városból importált zenei kulÂtúrával. Ezek a szerzÅ‘k azonban rendszerint kontárok, s épÂpen ebbÅ‘l adódik, hogy dalaik a városi muzsika agyoncsépelt sablonos formáit keverik a népzene sajátságos, egzotikus stÃÂlusjegyeivel. Ezzel magyarázható, hogy az ilyen dallamok, anÂnak ellenére, hogy bizonyos egzotikus nyomok vannak benÂnük, túlságosan vulgárisak ahhoz, hogy valóban értéket képviÂseljenek. Az igazi népi dalokban mindig tökéletes stÃlustisztaÂságot találunk.
Ami a második kérdést illeti („Hogyan kell hozzálátni a népÂzenei gyűjtéshez?”), a vélemények sokáig megoszlottak, de az idÅ‘k folyamán kikristályosodtak, s néhány szigorúan meghaÂtározott elvre épültek fel. Nem elegendÅ‘, ha a dallamokat csupán művészi szempontból jegyezzük fel, hogy késÅ‘bb kiváloÂgassuk közülük a zenei értékkel rendelkezÅ‘ket. MindenekÂelÅ‘tt tisztán tudományos elveket kell szem elÅ‘tt tartanunk: leÂhetÅ‘leg minden dalt, a nép által énekelt minden dallamot össze kell gyűjtenünk, függetlenül zenei értéküktÅ‘l. Az sem elegenÂdÅ‘, ha a gyűjtÅ‘ csupán hallására támaszkodva jegyzi fel a daloÂkat; fonográfot vagy gramofont kell használni még akkor is, ha egészen egyszerű dallamokról van szó, mert a népi éneklésÂmódnak különféle jellegzetességei vannak, Ãgy pl. a hanghorÂdozás, az irracionális ritmizálás stb., amelyek megérdemlik a pontos feljegyzést, megörökÃtést; az ilyen finom eltéréseket leÂhetetlenség rögzÃteni a hagyományos feljegyzési módszerek seÂgÃtségével. Az is fontos, hogy a gyűjtött dallamok több variÂánsban szerepeljenek, ezek ékesszólóan tanúskodnak a dallam Å‘si jellege és az igazi népi dallamok életképessége mellett. TelÂjes határozottsággal állÃthatjuk, hogy az olyan dallam, amelyÂnek nincs variánsa, amely nem kapcsolódik más, közeli vagy hasonló dallamhoz, nem tekinthetÅ‘ igazi népi dallamnak, amelyet a tudományos mérlegelésben fel lehetne használni.