Pünkösdi királyság

Mégis csak békítÅ‘ gondolat az, hogy az esztendÅ‘ háromszázhatvanöt szürke napja között ott van harmatos rózsa gyanánt piros pünkösd napja is. Piros is, rózsás is volt ez a nap réges-régen, mikor még a földreszálló Szentlélek tüzet jobban érezték az emberek, mikor még ama tüzesen égÅ‘ lángnyelvek jelképe gyanánt tűzpiros pünkösdi rózsából fontak fejükre koszorút. A Néprajzi Múzeumban néhány érdekes kép Å‘rzi a magyar pünkösdi szokások emlékét. SzázesztendÅ‘s, öreg könyvekben turkálva kellett a képekhez magyarázatot szerezni.

A zöld kalamáris

Úgy volt, az régen, hogy piros pünkösd napján – istentisztelet végeztével – összegyűltek a faluházánál a helység vénei. Bíró uram, nótárius uram és esküdt uramék ünnepi köntösben jelentek meg és bemenvén a helységházába egy nagy zöld korsóval, amiben bor vala, csináltak valamit, ami az Å‘ dolguk. Odakünn azalatt lóháton sorakoztak az ifjú legények, gyolcsingben, gatyában, bokrétás kalapban, tarka kendÅ‘vel a mente gomblyukában. Mikor aztán az elöljáró urak odabenn mind kiírták a tintát abból a nagy zöld kalamárisból, elÅ‘állott kisbíró uram Å‘kegyelme, nagy piros zászló volt a kezében, nagy vÅ‘félybokréta a süvege mellett, a legénycsapat élére rugtatott lován és mialatt a zenészek rárántották az indulót, nekivágtak a mezÅ‘nek. ElÅ‘l kisbíró uram, utána a banda cigány szekérre rakva. A szekér mögött mészároslegények haladtak felpántlikázott tulokkal, merthogy ökörsütés is lészen. De fogyatkozás egyébben sem volt: a következÅ‘ szekér kereke tízakós hordó súlya alatt sírt, a boroshordó tetején pedig két szép leányzó ült mázos korsókkal, azután jöttek a lovas legények négyes sorban és bezárta a menetet az érdemes elöljáróság. A nép már jóelÅ‘re kitódult a verseny színhelyére.

A pünkösdi király

Odakünn kisbíró uram leszúrta a zászlót a határhalomba, sorba állította a legényeket, aztán jelt adott a kovácsmesternek, aki katonaviselt ember létére értett az ágyúzáshoz. Három mozsár állt készen, szájuk facövekkel beverve. A kovácsmester hosszú nádszál végébe égÅ‘ taplót szúrt, hasonfekve a mozsarakhoz csúszott s egymásután pukkantgatta el a nagyhangú szerszámokat. A harmadik lövésre oldalba kapták lovukat a versenyzÅ‘ legények s nekiugrattak a távoli célnak. Gyolcs fehér ruhájuk lebegett utánuk, mintha repültek volna. Hol egyik, hol másik tört elÅ‘re, de végre valamelyik csak célhoz jutott. De három a tánc. Második fordulóra álltak föl. Most is csak elsÅ‘ lett valaki. Harmadszorra az elsÅ‘ két forduló gyÅ‘ztese állt föl, s aki elsÅ‘nek ért célhoz: az lett a pünkösdi király. Kalapjára virágból és hosszú szomorúfűzágakból koszorút tettek a hajadonok, este pedig már Å‘ kezdte a táncot. Nem volt üres cím a pünkösdi királyság: viselÅ‘je minden ünnepélyre, minden lakodalomba, mulatságra hivatalos volt, minden kocsmában ingyen rovása volt. Fizette, amit fogyasztott: a község. Lovát, marháját társai tartoztak Å‘rizni még a törvény sem bántotta, ha netán valami apróbb vétség – fejbe verés és efféle – terhelte vállát. Nagy úr volt a pünkösdi király. Kár, hogy csak esztendÅ‘ig tartott urasága.

A pükösdi királyné

A pünkösdi rózsás koronát a legények erejükkel, a leányok szépségükkel és jóságukkal nyerték el. A falu hajadonai maguk közül választották a királynét. Nagy, tornyos koszorút tettek homlokára és vállukra emelve hordozták körül a faluban. A palócoknál a pünkösdi királyné kezébe virágokkal díszített pálcát adtak, arcát hófehér lepellel fedték le és karjára kosarat akasztottak ajándékul szánt virággal töltve. Végre négy fehér rúdra piros kendÅ‘t feszítettek ki mennyezet gyanánt. Országszerte szokás volt, hogy házról-házra járva, énekelték azokat a dalokat, amelyeket senkise írt, mégis megszülettek:

Nem anyától lettél,

Rózsafán termettél,

Piros pünkösd napján,

Hajnalban születtél.

A ház gazdája azután ajándékot adott a leányoknak. Ha öregúr volt: pár krajcárt, ha fiatal: pár csókot.

Feledik a nótát

Ma csak árnyéka él a pünkösdi szokásoknak a gyermekeknél. Gyermekkirálynét választanak, avval járnak házról-házra, azt a nótát énekelve, amelyet ki tudja melyik dédöreganyjuk is énekelt már:

Mi van ma, mi van ma?

Piros pünkösd napja.

Holnap lesz, holnap lesz a második napja.

Ne tipegj, ne topogj, mert ha megtapodod

A pünkösdi rózsát, megadod az árát.

Szálljon házatokra az egek harmatja,

Mint azelÅ‘tt szállott az apostolokra –

A pünkösdi rózsa kihajlott az útra,

Szedje föl a király, kösse királynénak

Arany bokrétának…

A nóta közben fordulnak egyet a gyerekek, hogy cseregjen, peregjen sári sarkantyújok. Hanem már a gyermekek is feledik a nótát, talán rövid idÅ‘ múlva senki sem emlékezik rá, a lányok sem mosdanak napfelkelte elÅ‘tt, hogy szépek maradjanak, bodzavirágot sem szednek torokfájás ellen. Elmúlnak a pünkösdi szokások, életük már oly rövid, mint a régi, híres, esztendeig tartó, hamar elmúlandó pünkösdi királyság.

Forrás: Kis Újság XLI. évfolyam 120. szám, 1928. 6.