A jászok vallásossága a XVIII. században

2011. augusztus 11. csütörtök, 05:24 Zsolnay László
Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

A jászok vallásossága a XVIII. században

A jász öntudat művészettörténeti, vallásnéprajzi megközelítése

A fotóra kattintva több képet is megtekinthet!1. Bevezetés

A kutatási téma ismertetése, célkitűzések, módszerek, az elemzett források bemutatása

Dolgozatomban egy alföldi kistáj, a Jászság katolikus egyháztörténetét, népi vallásosságát vizsgálom a XVIII. században. Mivel a jászok Magyarországra való betelepülésük óta egy tömbben éltek, vallási életük folyamatos és katolikus hiten maradt az évszázadokon át, kiválóan alkalmas a jászsági helyi sajátságok nyomon követésére. A privilegizált jászok helyzete, önkormányzatuk önállósága, az, hogy jobbágyi helyzetben nem voltak, tovább erősíti azt a lehetőséget, hogy a Jászságot a környezetétől elkülönülő egységként határozzuk meg.

A török időkben a Jászság nem néptelenedett el, élete, így vallásossága is folyamatos volt. Templomai, ha romos állapotban is, megmaradtak. Kapcsolatuk a ferences atyákkal folyamatos volt. A török idők után, az eladatásból[1] megváltva magukat, a Jászság vallási élete nagy fellendülést mutat. Sorra építik saját költségükön az új templomokat, kápolnákat, kereszteket, szobrokat állítanak olyan számban és minőségben, ahogy az a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye más tájain egyáltalán nem jellemző. Élénk kereskedelmi kapcsolataik hozzák, viszik az új lelkiségi áramlatokat, melyek színesítik a Jászság vallási életét.

A templomok, szobrok állítása, ezek sajátosságainak, az ezekhez kötődő vallásosság vizsgálata tartozik a dolgozat céljai közé, valamint a Jászság népi vallásosságának szakrális építményekben tükröződő vizsgálata: körmenetek, vallásos társulatok, szokások, szentek tisztelete.

Mivel a kutatás a XVIII. századi Jászságot érinti, témámhoz különféle forrásokat használtam fel, legyen az könyv, cikk, levéltári forrás vagy maguk a szakrális építmények, templomi berendezési tárgyak együttese. Könyvtárak, múzeumi adattárak szolgáltatták a források egy részét, melyeket a szolnoki múzeumban szép számban leltem fel. E mellett a plébániák irattára szolgált fontos iratokkal, ahol azonban gyakran találkozunk rendezetlenséggel, olyannyira, hogy a plébános meg sem engedi azoknak áttekintését, egyrészt, mert magát sem érdekli az anyag, másrészt, mert szégyelli azok elhanyagoltságát, állapotát, elhelyezésének körülményeit. Ilyennel találkoztam pl. Jászalsószentgyörgyön, ahol a fiatal plébános restelkedve utasított el, jelezve, hogy az irattár most van rendezés alatt, s majd e munkák elvégzése után szívesen lát egy későbbi időpontban.

A nyomtatásban már megjelent kutatási eredmények mellett legfontosabbak a levéltári források voltak. Ezek közül azokat, amelyeket én közlök először, dőlt betűvel emelem ki. A szolnoki levéltár Jászkun kerületi anyagában szép számmal leltem fel a kerületi közgyűlési iratokban az egyházra és a templomokra vonatkozó iratokat olyan témában, melyben a kerület határozott. Ilyenek a templomok tervrajzai és építészeti iratai, melyek lehetővé tették a jászok építkezéseinek, a jászoknak, mint sajátos megrendelőknek a vizsgálatát. Ebből kitűnt, hogy a jászok érvényesítették saját elképzeléseiket, akár a hivatalos építészeti igazgatósággal, a Kamarával szemben is.

Egyes településekre a községi iratok világítanak rá, ahol már az adott település tanácsa intézkedik saját hatáskörében. A települések életébe, immár kizárólag vallási életébe enged betekintést az Egri Főegyházmegyei Levéltár plébánia iratainak összessége, melyekben a települések plébánosainak beszámolói, kérvényei, jelentései olvashatók. A Heves Megyei Levéltárban elhelyezett Érseki Gazdasági Levéltár további adatokkal szolgálhat, mint például az egri püspöki építési iroda iratanyagával, mely pontosabb kép felvázolását tette lehetővé a kor építészeti szervezetéről.

A néprajzosok körében bevezetett fogalom a jász öntudat. E fogalom magyarázata lehet annak az intenzív vallási életnek, ami a mai napig megfigyelhető a Jászságban. Kutatási munkám közben külön odafigyeltem az általános vallási jelenségek mellett azokra a tényekre, amik a jászok azon tevékenységét jelzik, amelyek a hivatalos vallásgyakorlás mellett plusz, saját maguk által vállalt és teljesített vallásos cselekedetek. Ezt vallásszociológiában a vallási virtuóz fogalmával jelölik. Anélkül, hogy e fogalmat adaptálni szeretném a vallásnéprajzra, mégis az e témakörbe tartozó vallásos gondolat és vallásos cselekmények azok, amelyek segítenek abban, hogy a jászok vallásosságát elkülöníthessem környezetüktől.

Mindemellett fontos, hogy a fenti jelenségeket helyesen értékeljük, megvizsgáljuk azt, hogy ezek mennyire valósak vagy mennyire formálisak, mennyire fejtik ki hatásukat a mindennapi életben. Ezért gyűjtöttem a negatív példákat is (káromkodás, viselkedés), hogy a megfogalmazott, s elvárt vallásos rendet sértő cselekedetek kimutatásával helyesebben tudjam értékelni a Jászság vallási életét. Ezt az értékelést, majd az összegzésben próbálom megfogalmazni.

A módszer tehát a forrásoknak a dolgozat célja szerinti osztályozásából állt. Általános vallási jelenségek mellett megkeresni a specifikust, ami ha különlegessé nem is teszi a jászok vallásosságát, de a vallási élet intenzitását jelzi, hiszen kiinduló pontom az volt, hogy a jász települések lakói, identitásuknak megfelelően, valamilyen szinten elkülönülnek környezetüktől, mindennapi életüket erősebben áthatja a vallásosság.

A kutatási problémák, a megközelítés és a fogalmak tisztázása

Témaválasztásomban nagy szerepe volt annak a ténynek, hogy művészettörténészként, már évek óta foglalkozom Jász-Nagykun-Szolnok megye barokk katolikus templomainak építéstörténetével. A vizsgálat közben hamar fény derült arra, hogy a jászsági templomok különböznek a megye más területein lévő katolikus templomok többségétől. Igényesebbek, díszesebbek. Ez következtetni enged arra, hogy a Jászság, kezdetben, mint önálló etnikai, később, mint közigazgatási, kulturális és gazdasági egység egy sajátos jász öntudattal rendelkezik. A kifejezést természetesen már korábban is hallottam, de figyelmemet saját témaköröm hívta fel rá. Észrevettem, hogy a megye más településein többnyire kisebb, dísztelen templomok találhatók. Az igényesebbek vizsgálatakor kiderült, hogy azok a Jászságban, illetve Eszterházy Károly egri püspök magánbirtokain (Tiszapüspöki, Besenyszög, Tiszaörs) találhatók. A templomok mestereinek (építészek, festők, szobrászok) vizsgálata további elkülönülésre derített fényt. Ellentétben a megye más részeivel- legyen az igényes, vagy kevésbé igényes épület- az az eredmény vált szembetűnővé, hogy míg a megye egyéb területein főként Eszterházy egri építési irodájának alkalmazottai dolgoztak, addig a Jászság, mint saját pénzén építtető, függetlenedik az egyházmegye többi részétől. Így pesti és különösen gyöngyösi mesterekkel is dolgoztat az egriek mellett. Ezt művészettörténészként úgy értékeltem, hogy sajátos gazdasági, kulturális, politikai érdekek kell, hogy mozgassák, mivel az egri és gyöngyösi mesterek között érezhető különbséget fedezhetünk fel az egriek javára. Elég, ha a gyöngyösi Kurinszky Simon jászalsószentgyörgyi oltárán lévő, kissé darabosan, keményen mintázott angyalait összehasonlítjuk az egri Steinhauser Antal Tiszaörsön látható hasonló, de mégis finoman megformált figuráival.

Mindez azt a következtetést érlelte meg bennem, hogy a jászok, akik büszkék arra, hogy templomaikat a maguk költségén építtetik, tudatosan választották a gyöngyösi mestereket, hisz e térséggel egy régi gazdasági és kulturális kapcsolat fűzte össze őket- lásd például a gyöngyösi ferenceseket- s így saját lelkületüknek megfelelő választás mellett döntöttek. E következtetési folyamat vezetett el a jász öntudathoz, melynek érvényesülését a Jászság vallási életében innen kezdve pusztán logikai okokból is feltételeztem.

A jász öntudat vallásosságban megnyilatkozó létéhez vezetett az a tény is, hogy amíg a megyében a XVIII. században egyetlen vallásos egyesületnek sem akadtam nyomára, addig ezek szép számban virágoztak a Jászságban.

A jászok IV. Béla hívására a kunok katonai segédnépeként Magyarországra érkező iráni (alán) jászok kultúrája és nyelve különbözött a kunokétól és a magyarokétól, s az 1323-as privilégiumok tették lehetővé, ahogy Szabó László írja,[2] a későbbiekben megmaradásukat. Kultúrájuk, nyelvük és életmódjuk különbözősége pedig korábban a magyarokhoz való erős közeledésüket indította el, s ez vezetett el a kunokkal való szakításhoz is, majd az elmagyarosodási folyamat megindulásához. A privilégiumok védelme vált fő összetartó erővé egy halványuló etnikai tudatban és egy erősödő történeti- jogi tudatban, vagyis ezek megjelenési formájában a jász öntudatban.

Az újkor kezdetén a Jászság a Török Birodalom része lesz, úgy, hogy bizonyos szempontból a magyar koronához is tartozik. Ez a kettős helyzet, s az állandó háborúk miatti létbizonytalanság megakasztja az addigi átalakulást, sok dolgot megváltoztat. Mindenek előtt a törzsökös jász lakosság erősen keveredik a környező, sőt déli, legfőképp északi (palóc) magyarsággal, úgy, hogy a jász tudat- immár a közjogi különállás jegyében- megmarad. Ám új tendenciák jelennek meg, s a régiek háttérbe szorulnak. Az egykori etnikai különállás tudata már nem számottevő. A fontos a Jászság területén lakás, a privilégiumokban való részesedés. Kevéssé fontos a bármiféle történeti tudat, legfeljebb alátámasztja a jogokért való küzdelmet. A többszöri jogcsorbítások elleni küzdelemben újra erősödik a jász-kun testvériség. Ez vezetett el a közös nagy tettig, az elzálogosításból való megváltásig, a redempcióig. A redemptus irredemptus öntudat két szemszögből erősítette a jászkun tudatot: az előző a megváltásban való pénzügyi részvétel alapján, a második pedig történelmi okoknál fogva, miszerint ottlakásával mindenképp tagja a közösségnek. A betelepülő idegenekkel szembeni fenntartás megmaradt, de meghatározó már nem lehetett. Korszakunk végére a jászok és kunok eltávolodása újra megfigyelhető, egyrészt vallási okokból, másrészt a kerületi vezetésért folytatott verseny miatt.[3]

Mindezeket figyelembe véve indokoltnak látszott a Jászságot vallási téren is külön egységként vizsgálni.

2. A téma kutatástörténete

A Jászság néprajzi kutatásának történetét három jól elkülöníthető időszakra oszthatjuk.[4] Az első a néprajzi érdeklődés felébredésétől Fodor Ferenc művének[5] megjelenéséig tart. A második a mű megjelenése utáni korszakot jelenti, s ennek hatását. Míg a harmadik az 1960-as évek elejétől kezdődik, amikor a helyi múzeumok szervezésében a Jászság és Szolnok megye szisztematikus kutatása megkezdődik. Ezek a korszakok a Jászság néprajzi kutatására vonatkoznak, melyekben a témámra vonatkozóan elvétve találok adatot, mintegy kiegészítve az éppen kifejtett témát- a jászok társadalma, a jászok vallásos élete, a jász öntudat, vagy egy község monográfiája, melynek része a vallásosság is. Így ezek ismertetése is szükséges, vagy mint korai forrásoké melyek értékes adatokat tartalmaznak, vagy mint a harmadik időszakban Gulyás Éva munkáié, aki először foglalkozik egy- egy résztémával vallásnéprajzi szemszögből. Ezeket kell nekem a jász identitás szempontjából saját forrásaimmal egyeztetve e dolgozat céljai szerint megfogalmazni.

Az első korszakot a szisztematikus kutatások hiánya, az adatok esetleges feljegyzése, megkezdett, de be nem fejezett kutatások jellemzik. Elsőként Bedekovich Lőrinc kéziratos könyvét említhetjük a XVIII. századból, mely tartalmaz néprajzi adatokat is.[6] De ilyen jóval későbbről, pl. Brandt József népi jogszokásokkal összefüggő tanulmánya.[7] Herbert János árokszállási monográfiájában[8] néprajzi leírások is olvashatók. Jankó János néprajzi vizsgálatai csak megkezdődtek Jászapátiban. Csupán a millenniumi falu jászapáti háza, néhány fénykép, pár soros jegyzet, elindított anyakönyvi vizsgálat utal terveire. Györffy István népművészeti és település kutatásai,[9] illetve a jászok és kunok megkeresztelkedését, különálló jellegét vizsgáló kisebb írása már jelentősebb előrelépésnek tekinthető. Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos szervezésében jászsági tanárok és diákok kezdtek folklór gyűjtéshez. Ez akkor kevés eredménnyel járt, jó részük később került csak az Ethnológiai Adattárba. Csete Balázs jászkiséri rajztanár is ekkor kezdi meg szülőföldje népművészetének legszebb darabjait rajzolni.

A gyűjtések kései megindulása, esetleges volta kevés archaikus anyag megőrzését tették lehetővé. Ez azért sajnálatos, mert tisztában vagyunk azzal, hogy a beköltözés után milyen gyorsan átalakult a magyarországi jászok kultúrája, s hogy milyen mértékig polgárosodott a jászsági lakosság az utolsó 300 esztendőben. S tudjuk, hogy ilyen anyag hiánya, csekély volta mennyire megnehezíti a néprajzi módszerekkel történő kutatásokat.

Fodor Ferenc kiemelkedő emberföldrajzi műve nem a semmiből bukkant fel. Kellett hozzá minden korábbi történeti, jogtörténeti eredmény: Gyárfás István[10] és mások alapvető munkái. A magyar történettudomány és földrajztudomány ekkortájt bizonyos területeit tekintve erősen a néprajz hatása alá került. Kitűnően képzett tudósok hasznosították módszereit, eredményeit. Fodor Ferenc ilyen, a néprajztól is megtermékenyített földrajzi metodikával, a néprajzi kérdések iránti érzékenységgel közeledett a Jászsághoz. Könyvét számos tekintetben felhalmozott eredeti anyaga, kifejtett vagy csak vázolt megállapításainak sora ma is elsőrendű kézikönyvé teszi. Eredményei közül a mai néprajzi kutatások szempontjából legfontosabbnak talán azt kell tekintenünk, hogy ő az első- beleértve a történeti irodalmat is- aki a Jászsággal kapcsolatban nem jászkunokról, hanem jászokról beszél, aki etnikailag is elválasztva a két népet, pontos leírást ad. Bár néprajzi szempontból összehasonlítást nem tesz, csak a Jászságra koncentrál, a jászokról adott leírást Györffy István kunokról szóló tanulmányai mellé állítva azonnal nyilvánvalóvá válik a két etnikai csoport közötti különbség. Ez a munka a kezdete a jászok önálló kutatásának, s mindjárt kézzel fogható eredménnyel is szolgál számos területen.

A jász öntudattal is, mint megtartó erővel ő foglalkozik sokrétűen. S tudjuk, hogy egy etnikai csoport létét elsősorban ez a mi tudat az, ami eldönti.

Fodor Ferenc munkája révén a Jászság rákerült az ország néprajzi térképére, határozott jegyekkel beépült a néprajzi szakirodalomba, viszonyítási ponttá vált. Ugyanakkor bénítólag is hatott, nem inspirálta sem a helyi, sem az országos kutatásokat. A Jászság kutatását a mű zártsága, gazdagsága miatt szinte tökéletesnek, befejezettnek tekintették, s további kutatások helyett csak adatait használták egy ideig.

A harmadik kutatási korszak kezdetét attól kezdve számíthatjuk, amikor a Jász Múzeum gyűjteménygyarapító munkája mellett tervek készültek Szolnok megye néprajzi atlaszának elkészítésére. Az atlasz az egész megye anyagának számbavételére törekedett, de benne természetesen a Jászság átfogó dokumentációja is benne volt. E mellett Szabó László átfogó kutatásainak eredményei is megjelentek[11], ösztönözve ezzel a Jászság újra kutatását. Bács- Kiskun megyével közösen a szolnoki múzeum kutatásokat, konferenciákat szervezett, amelyen a Jászkunság kutatásának legfrissebb eredményeit publikálták.[12] Majd további konferenciák anyagai jelentek meg, ahol a legfrissebb eredmények kerültek napvilágra.[13]

A nagyobb összefoglaló munkákban, de az egyes községeket, vagy részterületeket feldolgozó írásokban is találhatunk használható adatokat a Jászság egyháztörténetére nézve. De ezek mellet már korán megjelentek a vallással kapcsolatos részeredmények publikációi is. Mindmáig hiányzik azonban egy összefoglaló munka a Jászságot vizsgálók könyvespolcáról.

A XIX- XX század fordulóján Egerben megjelenő Adatok az Egri Egyházmegye Történelméhez című füzetekben több jászsági vonatkozású tanulmányt találhatunk. Így Zupkó Ágostonét Jászdózsáról,[14] Balássy Ferenc a jászok keresztény hitre téréséről[15] írt cikkei érdemelnek figyelmet. Helyi kismonográfiák is születtek, melyek közül most kettőt említünk meg: Lippay Lajosét, mely Jászalsószentgyörgyöt dolgozza fel 1893-ban[16] és egy újat Kiss Józseftől, aki az árokszállási barokk templom történetét dolgozza fel.[17]

Jó kiindulópont lehetne az egyes települések vallási életének vizsgálatához Soós Imre munkája az egri egyházmegyei plébániák történetéről,[18] de mikor adatait megpróbáltam néhány településnél leellenőrizni az egri levéltárosok nem tudtak a jelzetek egy részével mit kezdeni.

Konferencia kötetekben és más tudományos munkákban is jelentek meg részeredmények, így Szilárdfy Zoltán tanulmánya a jászapáti Rozália kápolnáról, valamint magam is írtam e témában, melyekből e dolgozatban is idézek.[19]

A Jászság népi vallásosságának legavatottabb kutatója kortársaink közül Gulyás Éva, aki számos tanulmányában járta körül e téma egyes elemeit több évtizedes kutatómunkája során. Írt többek között Jászdózsa néphitéről,[20] a jászdózsai hiedelmekről,[21] a jászalsószentgyörgyi betlehemes játékokról,[22] a pünkösdölésről,[23] a Vendel- kultuszról,[24] és a jászberényi kőképekről.[25] A magyarországi megközelítéshez jelentős segítséget nyújtanak Tüskés Gábor írásai a feszületekről és kálváriákról,[26] valamint a temetői és útmenti keresztekről.[27]

A ferencesek szerepének tisztázására nélkülözhetetlen Szántó Konrád műve,[28] s gyöngyösi kapcsolataikban eligazít Molnár Antal könyve, mely a gyöngyösi rendház történetét illeszti be a város történetébe.[29]

3. A jászok a XVIII. században

A Jászság privilegizált helyzete, környezetéhez képest gazdaságilag stabilabb volta miatt a török időket könnyebben átvészelő terület volt, s a formálódó Hármas Kerületnek természetes központjává vált. 1699-ben, amikor összeírták a három kerületet, a Jászságban tizenegy falut, a Kiskunságban négyet s a Nagykunságban mindössze egy települést laktak. Akaratlanul is ez lehetett a jogokért folyó küzdelem bázisa. A Német Lovagrend, amelynek 1702-ben az udvar elzálogosította, majd eladta a két Kunságot és a Jászságot, a Jászságot és ezen belül Jászberényt tette meg székhellyé.

A lovagrend birtokait nem sokáig élvezhette, mindhárom kerület együttesen csatlakozott Rákóczihoz. Ám hosszas harcok után 1710-ben a jászok ellenállás nélkül adják át falvaikat a bevonuló Habsburgoknak, s ismételten elismerik kényszeredetten a Német Lovagrend földesuraságát, amely visszamenőleg is követeli tőlük, az elmaradt adót. A Jászságnak tehát bele kellene nyugodnia jobbágyi állapotába. A Német Lovagrend azonban kénytelen feladni, a Hármas Kerület ellenállásának a hatására, a jobbágyként kezelés hagyományos módját s Orczy Istvánt elismeri jászkun kapitánynak. Ezzel némileg visszatért a hagyományos igazgatási rendszer. A három kerület azonban elégedetlen állapotával. Közös szervezkedések készítik elő azt az akciót, amelynek vége az 1745-ös megváltakozás (redemptio) s jogaik végleges biztosítása. Mária Terézia a gazdasági szolgáltatások mellett kiköti a katonai szolgálatot is.[30]

“Amikor a mai Jászság néprajzi anyagának legfontosabb sajátosságaira akarunk rámutatni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a korábbi szerzők véleményét, amelyet Fodor Ferenc a következőkben összegzett: A török kiverésétől 1745-ig, a redempcióig tulajdonképpen nem is beszélhetünk jász népről. Az ősi jászok maradékai, ha meg is voltak még itt, jász voltuk közjogi értelemben elveszett az eladatással… A jász nép fajilag meghalt a török alatt, mint közjogi fogalom pedig elhalványult az eladatás szomorú idejében. Új-jász népnek kellett itt megszületnie. Új közjogi helyzetből és új környezethatásokból és ennek az új nép-alakulásnak már csak egyetlen hatótényezője volt: a még ki nem halt történelmi öntudat, az egykori kiváltságok, az egykori szabadság emlékezete, a föld egykori birtoklásának tudata. Ezt adta át a maradék nép mindenkor az újonnan jövőknek. És ebből megszületett a redempció új jász népe. A redempció történelmi ténye rendkívüli erejű népalakító tényezővé vált: most már csak az mondhatta magát ezután jásznak, aki azzá tette magát a földváltásban való részvételével. Többé nem azon múlott jász voltuk, hogy ki volt itt régen a jász földön, hanem, hogy ki váltott földet.”[31]

Másik helyen a redempció hatását így értékeli Fodor Ferenc: “Az 1745. Évi földváltás nem csak közjogilag fontos esemény a jászok életében, hanem gazdasági földrajzi szempontból is nagy horderejű tény volt. A jászok felszabadultak minden kívülről jövő kényszerhatás alól és szabadon fejthették ki képességeiket, saját tehetségük és gazdasági ízlésük szerint foghattak hozzá a táj gazdasági berendezéséhez…A Jászság ezután már olyan amilyenné a jászok teszik.”[32]

Szabó László elismerve Fodor Ferenc eredményeit, némi kritikával illeti annak megállapításait: “Fodor Ferenc nem csak számos elődjének eredményeit és szemléletét veszi át, hanem nagy apparátussal, a geográfia és történelemtudomány segítségével újabb bizonyítékokat sorakoztat fel arra vonatkozóan, hogy a jász népet valójában a redempció formálta olyanná, amilyen ma, anélkül elveszett volna, a gazdasági fellendülésük, különleges helyzetük is csak ettől az időtől kezdve válik számottevővé.

Kétségtelen tény, hogy a XVII. és a XVIII. század folyamán igen nagy népáramlat irányult (főként palócok) a Jászság felé, s az is bizonyos hogy a redempció ennek gátat vetett, s mintegy kohó forrasztotta össze az addig itt egybesereglett népet. Nem tagadhatjuk a redempció rendkívüli szerepét sem közjogi, sem társadalomtörténeti, sem gazdasági tekintetben a Jászság életében. Mégis Fodor Ferenc, s az a régebbi történetírás, amelynek eredményei magas szinten összegződnek jeles szerzőnk idézett helyeiben, bizonyos kritikára, aránymódosításra szorul.”[33]

Szabó László a Conscriptio Jazygum nevű összeírásból a következő következtetésre jut: “Ha katonai szempontjai miatt töredékesnek is kell ítélnünk az összeírást, úgy véljük, mégis képet kaphatunk arról, hogy a Jászságban 1705-ben már igen aprólékos részletességgel, differenciált funkcióval kiépült községi szervezet volt, amely tagjainak életét, gazdasági tevékenységét szabályozta, s bizonyos szempontból ezért összefogta, integrálta. Ahhoz, hogy ilyen differenciált megoszlású községi szervezet kialakulhasson nem elegendő néhány év. Különösen nem bizonyos zavaros, háborús és létbizonytalan időkben. Ez csakis úgy lehetséges, ha nagyobb múltra tekint vissza az itteni lakosság, s az itteni települések. Ami a település rendjét, belső szerkezetét, gazdasági metódussal való összeforrottságát illeti, úgy véljük nem kétséges a nagyobb, XVI. Századra visszanyúló múlt.”[34]

Majd így folytatja Szabó László következtetéseit: “Fodor Ferenc idézett véleményével szemben az új szerzők a gazdasági életet, a társadalmi fejlődést vizsgálva egybehangzóan állítják, s a községszervezeti adalékaink alapján magunk is hozzájuk csatlakozunk, hogy a jászkun redempció a kerületek életében nem hozott fordulatot. A redempció jelentősége lényegében abban áll, hogy a már-már elveszni látszó szabadságot, különleges jogi helyzetet sikerült konzerválnia, s némileg új alapra helyeznie. 1745-től hivatalosan is elismerték és szentesítették a jászok és kunok korábbi jogait, azokat, amelyeknek jó részét az eladatás ellenére is sikerült megőrizniük. Nem kerültek tehát jobbágysorba, nem kényszerültek végeláthatatlan perekre, mint a hajdúság jó része ebben az időben, hanem az elismert kiváltságok birtokában szabadon fejlődhettek. Ez a fejlődés azonban nem előzmény nélküli. Irányát, jellegét meghatározzák a már kialakult viszonyok mind társadalmi, mind gazdasági, mind kulturális tekintetben. Az eladatás időszaka, a jobbággyá válás tényét, a szabadság elvesztését illetően nem volt olyan sötét, mint azt a jászkunok történészei korábban leírták. A lovagrend valójában a Rákóczi szabadságharc miatt 11 évig, utána pedig a lakosság panaszai miatt ténylegesen nem érvényesíthette földesúri jogait. A tőlük a Jászkunságot átvevő Pesti Invalidusház sokkal inkább, mert közelebb voltak, s a helyzet is nyugodtabb volt már. Mindez azonban nem jelentette a földesúr ittlétét, beleszólását a belügyekbe. Csupán az egy összegben beszedett adókat emelhette. A meglevő szilárd községi közigazgatás azonban jól harcolt a túlzott adóemelések ellen, védte a községek polgárainak érdekeit. A jászsági községek tanácsjegyzőkönyvei az 1730-as évek közepétől megvannak, s bennük hasonló ügyintézési metódus érvényesül, mint amilyen a redempció után. Ez a községi szervezet, élén a vagyonos polgárokkal, támogattatva szegényebb rétegektől, véghez tudta vinni a redempciót, ezt a maga korában valóban bámulatos teljesítményt, amelynek lényege végeredményben a jogok, korábbi kiváltságok megerősítése, szentesítése. A redempció azonban csupán betetőződése egy korábbi fejlődésnek, méghozzá szerves és töretlen fejlődésnek, amelynek gyökerei a török koron át visszanyúlnak a XVI. Századig. Kétségtelen tény, hogy a redempció a társadalomban korábban is meglévő, már kialakult tendenciákat éppen legális elismertetése miatt felgyorsította, kibontakoztatta az élet minden területén. Ám ez csak gyorsulás és nem egy már meglévő álló helyzetből megindulás vagy fordulat. Ami sajátosan új volt benne az nem más, mint a vagyonosabb és szegényebb rétegeknek bizonyos új, más-más jogokkal körülbástyázott rendje, ami társadalmi szakadáshoz, szinte kasztszerű állapothoz vezetett.”[35]

A korábban is meglevő vagyonosabb és szegényebb réteget a földváltság alapján redemptussá és irredemptussá tették, s a meglévő vagyoni különbségeket mintegy jogilag is szentesítették. Természetesen a kasztszerűség némi túlzás, hisz voltak átmenetek, de az is igaz, hogy a jász öntudat megőrzését is e kettészakadás erősítette, hisz az irredemptusok kiváltságaikat ősi ottlakásuk alapján követelték maguknak. S ezt erősítette Mária Terézia azon intézkedése is, hogy a befizetett váltságösszegtől eltekintve továbbra is minden jász egyenlő jogú legyen.

A témánkat szorosan érintő kérdések közül röviden még egyet kell érintenünk, a beköltöző idegenekét. Kétségtelen, hogy a XVII. század folyamán és a XVIII. század elején hatalmas népmozgás irányult a Jászságba. Főként Heves és Nógrád megye területéről, kisebb mértékben Gömör és Borsod területéről jöttek jobbágyok. A palóc vidék tehát az, ami a legtöbb nem jász lakost adta a Jászságnak. A Jászkunság vonzerejét a meglévő kiváltságok adták, a földesúri kötöttségek elől menekülő jobbágyok számára, akik igyekeztek minél előbb beolvadni új környezetükbe, mielőtt uraik visszahurcoltatták volna őket földjeikre. Benősülés, névváltoztatás, jó magaviselet és szorgalom segítette az elrejtőzést. Mindezekből következik, hogy a betelepülők nem egy időben, s nem egy helyről jöttek, ami azt a feltételezést erősíti, hogy jelentős kulturális változást nem idézhettek elő. A szivárgó lakosság az ottani kultúra elemeit csak mint egyéni, vagy családi kultúrát hozhatta magával, amely a Jászságban egy nagyobb múltú, szilárdabb kultúrával találkozott. Történetileg tehát a hasonulni kívánó beköltözőknek nem sok lehetősége volt arra, hogy nagyobb hatást gyakoroljanak a jászsági kultúrára. De elemeiben fel-feltűnhet összehasonlító vizsgálatok során.

A XVIII. századi jegyzőkönyvekből megtudjuk, hogy a papokat idegenként, irredemptusként kezelték, s így azok alá voltak rendelve a közösség érdekeinek. Talán innen fakad, hogy a jászok által telepített Csongrád megyei Apátfalván még mindig úgy mondják, hogy: A nép a papot eteti, itati, de ha vele nem egyezik, a belét kitaposi.[36]

4. Templomépítés és a hivatalos építészet a XVIII. századi Jászságban

I.

A töröktől felszabadult Jászkunság, átvészelve a XVIII. század elejének háborús viszonyait, új építési feladatokkal nézett szembe. A török megszállás előttről megmaradt templomaik, kezdetben még némi reparációval elégnek bizonyultak az egyre szaporodó népességű településeknek. A XVIII. század második felére azonban az akkorra már önmagukat megváltó redemptus jászkun települések mind lakóinak számában, mind gazdasági erejükben kinőtték kis toldozgatott templomaikat.

Lázas építkezés indult meg kerületszerte, és a települések anyagi erejük és becsvágyuk mérete szerint felépítették új templomukat. Ez az építkezési hullám egybeesik a hivatalos Magyarország központi építészeti szerveinek kialakulásával, mely először a kamara, majd a helytartótanács keretei között működött. Felépítésüket, szervezetüket Ember Győző és Kelényi György tanulmányai alapján próbálom felvázolni.

Az országszerte folyó építkezések felügyeletét a XVIII. században az egyéb kincstári ügyekhez hasonlóan a kamara intézte. A kincstári és a különböző alapítványi uradalmakon az építkezések száma jelentősen nőtt, s ugyanez mondható el a szintén központi kormányszerv által ellenőrzött megyei és városi építkezésekről. A kamarai bizottságok a kamarai tanács elé terjesztették az építési ügyeket és ott szakképzettség nélküli emberek döntöttek az építési ügyekben.

A megnövekedett építési feladatok hamarosan megkövetelték azonban az ellenőrzési rendszer fejlesztését, így szükségessé vált, hogy az építészeti ügyeket állandó és hozzáértő előadó intézze. Így nevezték ki Johann Baptist Martinellit az építési ügyek irányítójává. Mellette másodépítészként Lorenz Lander működött. Később a kamara iratanyagában az 1784-es státusz-, és fizetésrendezéssel kapcsolatban, már egy egész építészeti osztály (departamentum architectonicum) szervezete és tagjainak névsora is megtalálható. A műszaki személyzet egy része állandó jellegű tisztviselő volt, mások csak egy-egy alkalmi jellegű munkára kötöttek szerződést a kamarával. Az építészeket és a folyammérnököket már korán kamarai osztályokba szervezték.

Az építészeti osztályt Franz Anton Hillebrandt vezette (director supremus), aki egyben az 1783 októberében megszervezett bécsi Allgemeine Ober Hofbau Directionnak is igazgatója volt. Ebből következett, hogy a magyar ügyek intézésére kevés ideje maradt, így ez a feladat a rangban utána következő Joseph Tallherr-a, az 1783-ban kinevezett másodépítészre hárult, aki megnövekedett jelentőségének megfelelően az első építészi (architectus primarius) címet kapta. A két segédi (adjuncti) állást Franz Ferestein és Joseph Kitzling kapta. A rajzoló (delineátor) Konrad Baldauf, a gyakornok (practicans) Franz Tallherr volt.

A kinevezetteken kívül még 28 mérnök állott a kamara szolgálatában, a státuszrendezéskor ezeket is osztályokba sorolták. Ezt a státuszrendezést kell tekintenünk az első lépésnek a magyarországi építészeti igazgatóság megszervezése felé, amely már igen korán kapcsolatba került a helytartótanáccsal is.

“Az 1770-es, 80-as évektől a helytartótanács ügyintézésében is egyre több építészeti ügy szerepelt. Számos mérnököt, építészt alkalmaztak az ún. kegyes alapítványok birtokain, a jezsuitáktól elkobzott birtokokon és más uradalmakban. 1786-ban a vidéki adminisztrációkban is mérnöki állásokat szerveztek: 45 megyei és 6 városi mérnököt foglalkoztattak.

A helytartótanácsnál is felmerült tehát az önálló műszaki személyzet alkalmazásának kérdése. és ez a törekvés 1788-ban sikerrel járt. Megalakult az Országos Építészet Igazgatósága, mely hatvan éven át a magyar építésügy legfőbb szervezője, irányítója lett. Élén igazgató állt, és az építési ügyeket Joseph Tallherr irányította. A központi és vidéki alkalmazottak száma 92 volt. 1848-ban ez a szám meghaladta a 200-at. Az Építészeti Igazgatóság feladatkörét meghatározó általános utasítást 1798-ban adták ki. Eszerint az Építészeti Igazgatóság feladatkörébe tartozik az udvari, kamarai, állami kezelésben lévő alapítványi, megyei és szabad királyi városi építkezések és épületjavítások irányítása, művezetése és ellenőrzése. Az építkezéseket a vállalkozó végezte az igazgatóság által engedélyezett, jóváhagyott tervek alapján. A költségvetéseket a számvevőség, tehát egy másik helytartótanácsi hivatal ellenőrizte. Azt láttuk tehát, hogy a fejlődés a XVIII. század 40-es éveitől fokozatosan megkövetelte az építészetet irányító, szervező hivatali apparátus felállítását. Az igazgatóság megalakítása után szervezett, szakképzett mérnök-építész gárda végezte az állami építkezéseket, és nemcsak az építkezések technikai oldalát szervezte meg, hanem az építőművészeti kérdéseket (stílus, alaprajz, homlokzatalakítás) is meghatározta.”[37]

II. József összeolvasztotta a kamarát és a helytartótanácsot.

“Az új hivatal két éven keresztül a helytartóság alatt állott, de amikor II. József halála után a közigazgatást különválasztották a pénzügyigazgatóságtól, felmerült a kérdés, hogy a hajózási és építészeti igazgatóság a helytartótanács vagy pedig a régi hatáskörébe visszahelyezett kamara alá tartozzék. A kérdést az igazgatóság addigi fejlődésének: és jellegének figyelembevételével oldották meg. Mivel műszaki ügyek mind a helytartótanács, mind a kamara működésével kapcsolatban felmerültek, s ezekben szakvéleményére mindkét hivatalnak egyaránt szüksége volt, úgy döntöttek, hogy az igazgatóság továbbra is mindkét hivatalnak rendelkezésére álljon, és a hozzá áttett ügyekben tanácsot adjon. Vagyis ezután is önálló véleményező szakhivatal maradt, s ezt a jellegét további működése folyamán mindvégig megtartotta. Önállósága azonban csak a műszaki ügyek intézésére terjedt ki, a számadási személyzeti és fizetési kérdésekben a fennálló hivatalszervezetbe kellett illeszkednie.”

Láttuk, hogy eredete a kamarába nyúlt a vissza, hogy vidéki szervezete a kamarai igazgatóságok keretei közé illeszkedett. Mindez, továbbá az a körülmény, hogy a tisztviselői fizetéseket a kamara utalta ki, érthetővé teszi, hogy a személyzeti és fizetési kérdésekben, a státus personális et salariralis ügyeiben az igazgatóság a kamara főhatósága alá tartozott. De a hivatali ügyvitellel kapcsolatos más kérdésekben is a kamarán keresztül nyert utasítást. A szervezetét illető lényeges elvi kérdéseket azonban úgynevezett vegyes bizottságokban (comissio mixta) tárgyalták meg, amelyekben a kamara és a helytartótanács kiküldött tanácsosai vettek részt, s amelyeknek javaslatához először a kamara is, a helytartótanács is hozzájárult és csak azután terjesztették jóváhagyásra az uralkodó elé.[38]

A helytartótanács fokozatosan egyre nagyobb szerephez jutott az Építési Igazgatóság irányításában, míg 1848-ra a kamara szerepe szinte teljesen névlegessé vált.

II.

Jász-Nagykun-Szolnok megye két egyházmegyéhez tartozik. Durván elosztva, a Szolnoktól északra fekvő része az egri egyházmegyéhez, a déli részek, Szolnokkal együtt a váci egyházmegyéhez, kivéve a jászok által telepített Kunszentmártont és Mesterszállást, akik Egerhez csatlakoztak.

Az egri egyházmegyei részt három külön területre oszthatjuk: a Tisza-melléki részekre, melyek 1876-ig Heves megyéhez tartoztak, tehát vallásuktól függetlenül az egri püspök, majd érsek főispáni hatáskörébe. Ezek a területek vegyes vallásúak, s legfőbb területét képezték az egri püspökök rekatolizációs törekvéseinek. Egy-egy település vallását meghatározza birtokosainak vallása, s ahol ezeknek módjában áll, vallásuknak megfelelő templomot is építenek. Találhatók itt püspöki (Tiszaörs, Tiszapüspöki, Besenyszög) és káptalani birtokok is (Nagyiván). Fontos helyek ezek a református Nagykunság körülbástyázásában, mely a Tisza mente rekatolizálása mellett fő célkitűzése az egri püspököknek.

Másik területünk a Nagykunság, mely teljes mértékben református vallású a XVIII. században. A Nagykunság, mint a Hármas Kerületek része, közjogilag független az egri püspököktől. 1702-ben Lipót császár az egész Jászkunságot eladta a Német Lovagrendnek. 1731-ben a Német Lovagrendtől a Pesti Invalidusház vette át ezeket a területeket, akiktől a Jászkunság 1745-ben saját pénzén megváltotta magát, s ezzel visszanyerték régi privilégiumaikat. Legfőbb uruk és bírájuk a mindenkori nádor volt.

Az egri püspökök, a Vallásalap segítségével, már a XVIII. században kierőszakolták plébániák felállítását a Nagykunságban, s néhány kápolnát sikerült építeniük, jelentősebb templomok azonban csak a XIX. században, klasszicista stílusban készültek (Túrkeve, Kunhegyes) a ma is döntően református településeken.

A harmadik, számunkra jelen tanulmány esetében legfontosabb, területünk a Jászság, szintén a Hármas Kerületek része. Templomaikat szinte teljes mértékben a maguk költségén építették, közadakozásból és bizonyos községi jövedelmekből, pl. a szombati rév jövedelméből. Így jogosan áll a büszke felirat 1768-ból a jászárokszállási templom déli kapuján: “Honori Sanctae Triadis Senatus cum Populo”.

A jász települések templomainak tervei a település tanácsától indulnak ki. A tanácstól jut el a kerületi gyűlésre, ahonnan továbbítják a nádorhoz vagy a kamarához. Egy másik engedélyeztetési útvonal pedig az egri püspökhöz vezet, aki szintén véleményezi a terveket. Mivel a jászok saját pénzen építenek, s közjogilag is függetlenek, az egri püspök szerepe itt formális. Kevesebbszer szól érdemileg bele: pl. Eszterházy nem engedi meg az árokszállásiaknak, hogy az ő pápai templomának mintájára kettős tornyot építsenek, vagy elutasítja a jászberényiek igénytelen tervét.

A visszaérkezett engedélyek birtokában azután a település tanácsa szerződést köt az építőmesterrel, s a kerület kijelöli az építést felügyelő bizottságot.

E folyamat érzékeltetésére három települést választottam ki a Jászkunságból, mely települések státusza megegyezik. Szempontként vetődött fel, hogy az iratanyag mellett tervrajzokon is tudjam érzékeltetni mondanivalómat.

III.

Az 1770-es évekre meggyengült a korábban már kétszer is toldozgatott jászdózsai templom, a hívek tehát új templom építését tervezték. Eszterházy püspök 1776-ban az új plébános bemutatása kapcsán a következőket írta nekik: “Mivel a Török Szent Miklósi Plébános P. Horváth Ferentz, mind Jász-fi, mind elegendő érdemú, reméljük, hogy a Dósai Templom építtetésében serénykedni fog hallgatóival együtt, az instánsok kérésére őtet resolváljuk Jász-Dósai plébánosnak.”

A püspök személyesen is meggyőződött a templom leromlott állapotáról, s ezért méltányolta a hívek azon elhatározását, hogy most már nem a réginek helyreállítását, hanem újnak építését kell szorgalmazni. Nem számít, hogy az új templom kerek vagy ovális lesz-e, csak az a fontos, hogy beférjen a hallgatóság. De az építkezések megkezdése előtt a terveket be kellett neki mutatni átvizsgálásra.[39]

Az 1777-1782 között épült jászdózsai katolikus templom építésének kezdetéről így jelent a község a főkapitánynak:

“... hogy ha csak nagyobb teher nem éri Helységünket hat hét esztendeig minden esz tendőben le tehet a Templomunkra 500 R.ft, úgy hogy még marad is a cassában mellyet ha Eő felsége kegyessen meg engedni méltóztatik, tellyes reménységünk vagyon abban, hogy lsten Kegyelmibül ezen el kezdendő Templomunk építésének tökélletes végére lépünk.”[40]

Több tervrajz közül a C-vel jelölt tervrajzot választották ki, melyről Anadri Kristóf tarnamérai kőművesmester küldött, űberschlagot a “Felséges Herczeghez”[41], az ország nádorához, a privilegizált jászok és kunok grófjához és bírájához, aki mint a helytartótanács elnöke, illetékes volt építészeti ügyek elbírálásában. Ez időben a nádori tisztség betöltetlen volt, így az engedélyező okiratot Albert szász herceg, nádori helytartó írta alá 1777. május 31-én Pozsonyban.[42] Ezekben az években már a kamara foglalkoztatott állandó építészt Martinelli személyében, aki hivatott volt az építkezések engedélyezésére, de még nem működött a kamara hivatalos építészeti osztálya, a jászdózsaiak így jogosan fordultak a nádorhoz, szemben például a jászalsószentgyörgyiekkel, akik már 1787-ben a departamentum architectonicum első építészétől, Jozef Tallherrtől kérték templomuk építésének engedélyezését.

1777. július 22-én Anadrihoz hasonlóan Quadri Kristóf gyöngyösi kőműves is szerződik a községgel a templom felépítésére:

“Én alább meg irt adom tudtára mindenkinek az kiknek illik, hogy privilégizált Jász Dósa Helységében C betővel szignált, és Tekintetes Zsadányi Almásy Ignácz V. Kapitány Uram által, úgy Nemzetes Dósa Páll Uram által is megpecsételtetett (tehát első szinten a kerületben is jóváhagyott) és Felséges Locumtenens Urunk, s Herczegünk által helyben hagyattatott ujjonnan ex Fundamentis épitendő Templomnak Delineátiója szerint... az le rajzolva vagyon az következendő mód szerint felül emlitett privilégizált Helységnek ki küldetett érdemes Bíráival végző alkura Iéptem.”[43]

Hogy végül is a kivitelezést mely mester végezte el, azt a község irataiból tudjuk meg, ahol is 1779-es évszámmal egy irat másolatát jegyezték be pótlólag, mely Quadri Kristófot jelöli meg építészként.[44]

Tervezőként, véleményem szerint, lehet, hogy egyikőjük sem jöhetett számításba, mivel mindketten egy C jelű tervrajzról beszélnek, mely valószínűleg központilag küldetett le.

A szolnoki levéltárban két terv maradt fenn, mindkettő szignálatlan, s mindkettő hátuljára feljegyezték, hogy a királynő jóváhagyta őket.[45] (1. és 2. kép)

Mindkét tervrajz két boltszakaszból álló, hosszházas, egyhajós, egyenes záródású szentély elrendezésű. Az első számú alaprajz fő eltérése a másikkal szemben, hogy egy-két oszlopon álló, karzati térrel bővülő, mindkét oldalán ajtóval ellátott terv. Az első tervrajz homlokzati megoldása a középső rizalitos ajtó- és ablaknyílás melletti oldalrészekre is helyez el két-két ablakot, s kétféle oromzatot, illetve toronysisakot kínál. A második tervrajz homlokzati megoldása ettől merőben eltérő. A rizalitban elhelyezkedő, kőpárkányos ajtó és ablak mellett nincsenek az oldalsávokban ablakok. Hangsúlyos homlokzati párkánya felett ívelt, volutás oromzat látható, tetején kővázákkal, eltérően az előző tervtől. A ragaszkodás a környék bevett barokk formáihoz tehát itt is látható. A toronysisak viszont itt egyszerűbb, mint az előző tervnél. A két tervet láthatólag egy rajzoló készítette, ha nem is egy tervező. Valószínűleg további tervek is voltak még, de ezek nem maradtak ránk.

Jelzése nincs a második rajznak, de ha összevetjük az elkészült jászdózsai templommal, láthatjuk a homlokzaton, hogy igen kevés az eltérés. A nyílászárók feletti díszes kőfaragványok maradnak el, talán takarékossági szempontból, s az ajtó felett, ablak helyett vakablakot alkalmaztak, s az elmaradt párkányok miatt az ajtó és ablak közé egy négyzetes faltükröt illesztettek, s így az arányokat megtarthatták. A toronysisakot viszont, élve az eleven barokk hagyományokkal, jóval díszesebbre készítették.

A templom régi festményeit Farenzon Ferenc egri festő készítette, melyeket Tancsa Lajos 1882-ben megújított. Jelenlegi főoltárképét Kovács Mihály festette 1856-ban. A templom titulusa Szent Mihály főangyal.

IV.

A jászalsószentgyörgyiek helyzete hasonló volt a jászdózsaiakéhoz. A török, majd labanc pusztítások után egyre gyarapodó település toldozgatta régi templomát, majd, mikor az már végleg kicsinek bizonyult és a boltozata is megrepedt, egy teljesen új templom építésébe kezdtek.

Lippay Lajos leírása szerint a templom építésének sima útja volt: “Az 1703-ban épült templom szűk és célszerűtlennek találtatván, még 1786-ban elhatározták, hogy egy nagyobb és a kor igényeinek is megfelelőbb templomot fognak építeni. Erre 1787-ben folyamodik a tanács templom építési engedélyért, mi József császár által, Majláth József ellenjegyzése mellett megadatik, bekéretvén a templomépítés tervrajza. Mely Rábl Károly gyöngyösi építőmester által elkészíttetvén, a helytartó tanácshoz felküldetett. Onnét hamarosan leérkezvén, Kovács Imre kerületi ellenőr magával hozza a községi gyűlésre s itt Tót István bírósága alatt az új templom felépítése a fent megerősített terv alapján kimondatott.”[46]

De nézzük meg ezt a történetet még egyszer, a fennmaradt iratok tükrében!

1787-ben a jászalsószentgyörgyiek három tervrajzot küldtek fel a kamara építési osztályához elbírálás végett. A tervek készítője valószínűleg a kivitelezéssel megbízott gyöngyösi vállalkozó, Rábl Károly volt. Jozef Tallherr, a kamara architectus primariusa azonban egy új tervrajzot küldött le a jászalsószentgyörgyieknek saját szignójával ellátva.[47] (3. és 4. kép) Tallherr alaprajza a hosszházas és centrális elrendezés egyesítése. A dongaboltozattal fedett hosszhajó középen kereszthajóként kiszélesedik és kupolával fedett, a lekerekített sarkú szentély ovális kupolával boltozott. A tornyot a homlokzat foglalja magába, a szentélyhez sekrestye csatlakozik. A főhomlokzat négy falpillérrel tagolt, ajtajával közel egyméretű ablakkal, s a kettőt elválasztó körablakkal. Elmaradt a barokk oromzat a főhomlokzatról, a tornyot egy klasszicizáló triglif-metopé sáv választja el az alsó részektől. A szintén nagyméretű toronyablakot két falpillér fogja közre. Az óra sem töri meg a toronypárkányt, s két falpillér veszi közre. A torony sisakja egyszerűbb a szokásos hagymasisaknál, kupolás fedésű.

Ha az 1793-ra elkészült templomot összehasonlítjuk ezzel a tervrajzzal, azt látjuk, hogy a hasonlóságok ellenére némileg megváltozott tervek szerint épült fel. Az alaprajz megmaradt, viszont a homlokzatot áttervezték, barokkizálóbbá tették, a kamarai hatóságok ellenében. Elhagyták a homlokzat falpillérei közül a kiemelkedő faltükröket, a kör alakú ablakot, a triglif-metopésort, s a kupolás toronysisakot. Hozzáterveztek viszont megszokott barokk elemeket: az ajtó és ablak fölé rokokó füzéreket, íves oromzatot, kővázákkal, attika szintet, s az óra is megtöri az immár hagymakupolás torony párkányzatát. A jász település tehát ragaszkodott a megszokott barokk formáihoz, ahhoz a képhez, amit magukról kialakítottak. A változtatásokra fényt derít egy Eszterházy püspökhöz írt évszám nélküli levél szövege:

“Nagy Méltóságú Gróff Egri Püspök

Kegyelmes Urunk, s Fő Pásztorunk!

Ő megboldogult II.-ik Jóseff Fölséges Császárunk üdejében mindenféle Fundátiók és Congregátióknak pénzei el szedettek volna, hogy mi Templomunknak már akkor is 5000 Forintokbul álló Cassáját meg menthettük, újj Templomunknak építéséről gondolkottunk, és azon instántiánkban a Fölső Helyeken Districtussaink által elő mozdítattuk, amint is három rendbéli Delineátióink a Fölséges Consilium által meg vettetett, és egy más oda fönt készült küldettetett le oly rendeléssel, hogy ha azon módon akarunk építeni, építhetünk. Azomban a Gyöngyösi Rábl Káro/y Kőmives mester kinek az építendő Templomot kezére bíztuk, némely változásokat tett a Deliniatióban, mely a meg erőssítés végett üsmét föl küldetett, azon üdőtül fogva semmi bizonyos rendelését a Fölséges Conzíliumnak nem vehettyük. Eddig Kegyelmes Urunk mind a mostani környülállásokra, mind Templomunkra nézve várakozhattunk, de már most a meg indult Templomunknak Boltozatytya, hogy a tapasztalt félelmes szakadozások továbbá veszedelmet okozhatnak a népben. Ezeket Districtussainknál bé jelentettük, és azontis, hogy mivel ezen üdő alatt más vallásbéli Templomok fel épültek, mi több resolútiót nem várunk, hanem Excellentiádnak jelentést teszünk (amit a Fő Tisztűnk is jóvá hagyott) és az építéshez hozzá fogunk.

Ugyan azért alázatosan jelentyük Excellentiádnak, hogy minden további várakozás nélkül az építést el kezgyük, azon esedezvén Excellentiádnál, hogy a történhető Kérdésben minket Kegyelmessen védelmezni méltóztasson

Kikis mindenkori Kegyelmes reflexióinak hódolattal vagyunk Excellentziádnak

alázatos engedelmes szolgái Jász Alsószent György Helysége Birája s Tanácsa”.[48]

A jászalsószentgyörgyiek tehát önhatalmúlag tették meg változtatásaikat, bár azt jámborul az építész Rábl Károlyra kenik, de vélhetőleg ez saját ízlésük kifejeződése mégiscsak. Az ellenreformációs tevékenységéről közismert Eszterházy püspök jóindulatát pedig azzal próbálják megnyerni az esetleges retorziók esetére, hogy arra hivatkoznak, hogy egy más vallásbeli templom már régen elkészült volna ez idő alatt.

Ilyen előzmények, s ízlésbeli döntés után épült fel a templom az “Elöljárók gondoss igyekezetei által, ugyancsak ez Nemess Helység Lakossainak egyenlő Köz akarattyával a Szent Háromság egy Élő lsten Ditsőségére, Gyöngyös Városában Lakzó Rábl Károly Kőmíves Mesterrel.”[49]

A templom berendezése egyrészt a templom malomjavadalmaiból, másrészt a lakosság adományaiból történt. A nagy oltár és képkerete körül levő részleteket Pércsi János gyöngyösi mester márványozta. A tabernákulumot, a két angyalt és Szent István és László szobrát Kurinszky Simon gyöngyösi szobrász faragta. A szentély festését, Szent György alakjával Farenzon Ferenc egri festő vállalta el. A szószéket Mózer József egri képfaragó készítette. A főoltár képét, Szűz Mária megkoronázását a Szentháromság által, s a két mellékoltárt (Krisztus a keresztfán Mária Magdolnával és Mária eljegyzése) Lochbiller Ferenc pesti festő készítette. Később Sajósy Alajos képekre cserélték őket. Látjuk, hogy a templom gyors ütemben készült így a berendezésével is sietni kellett. Pesti, egri, gyöngyösi mesterek dolgoztak, s mellettük még helyiek is, hogy minden időben elkészüljön. A templom titulusa: Szentháromság.

V.

Jászapátiban a hívek nem bontották el a kicsinek bizonyult középkori templomukat, hanem addig-addig bővítgették, hogy ma megyénk egyik legnagyobb templomává vált az itt oly ritka kéttornyú épület.

A középkori eredetű templom nagyobbításáról Braun Sebestyén, szolnok-abonyi írástudatlan kőműves kötött szerződést a várossal 1744-ben. A régi templom déli oldalát megnyitotta, a hajót megtoldotta és új szentélyt épített. Sekrestyét épített a szentélyhez, a hajó falába pedig pilléreket a boltozat hordására. 1746-ban a homlokzatot előrébb vitte, és boltíves kórust épített. Ugyanekkor a kisebbik, nyugati tornyot úgy építette át, hogy az hasonló legyen a keleti, 1493-as toronyhoz.[50]

Az ekkor elkészült templomról tervrajz nem maradt fenn, de képet kaphatunk róla a későbbi átalakításkor készült tervrajzokból.[51] (5. kép) Kéttornyos, egyhajós, belül kör alakú, kívül sokszögzáródású szentélyű épület volt.

A századfordulóra ez a templom kicsinek bizonyult, és jelentős romlásokat szenvedett el. A felvetődött új igény a templom meghosszabbítását és oldalirányban való bővítését követelte meg. Készített tervet Francz József,[52] mely évszám és minden kiegészítés nélkül szerepel a község iratanyagában, téves levéltári datálással 1743-ra, hiszen Eszterházy kedvelt mestere ekkor még nem építhetett koránál fogva sem. A tervrajz sem indokolja az 1743-as datálást, hiszen ekkor még nem vetődött fel a keresztirányú bővítés terve. Francztól két tervrajz maradt fel az iratanyagban: egy alaprajz és egy metszet a kereszthajóról (6. és 7. kép). Az alaprajz meghagyja a templom hosszát, s a templom közepén told be kereszthajót. A metszeti rajzon a feltüntetett díszek és a szószék terve a barokk iskolázottságú mester keze nyomát viseli magán. A várostól felkérés érkezett Povolini Ferenc kőművesmesterhez is, aki viszont lemondja a megbízást.[53]

A Jászkun Kerületek 1821-ben küldenek ki bizottságot a templom állapotának megvizsgálására. A bizottság tagjai: Dósa József jászkun kapitány, Bariczay István számvevő, Drián András esküdt és ifj. Rábl Károly gyöngyösi építőmester. Ugyanebben az okiratban olvashatunk arról, hogy a “Nádor Ispányi Fő Kapitány Úr meg ajánlani méltóztatott, hogy az Aedilis Directiónak egyik tagját, s ha szükség mást tapasztalt Építő Mesternek kiküldése eránt a szükséges lépéseket megfogja tenni.”[54] A jászapátiak azonban végig kitartottak a tervezésnél Rábl mellett.

Ezután kötöttek szerződést a kivitelező mesterrel:

“Mi alábbis megírottak jelen levelünk rendében elismervén adgyuk tudtára mindeneknek a kiknek illik egy részrűl ugyan mi Szabad JApáthi várossának Bírája s Tanátsa, hogy minekutánna Templomunknak nagyobbítását annak reparátióját, az elöl adott Delineátiók és Sumptuum Projectumok szerint) Felséges Palatinus Ő Cs. Királyi Fő Herczegsége 1824 május 13-án költ kegyelmes Resolutiójával meg engedi s a Leg felsőbb Aedilis Directiónak megvizsgálása után jóváhagyni méltóztatott volna... meg egyeztünk, hogy annak építését nemes nemzetes Homályosi Ferencz Szolnoki Camerális Áts Mester úrra bizzuk.[55]

Erre az időre a helytartótanács és kamara már közösen irányította az Építési Igazgatóságot, így a Jászkunságban a jászkunok grófja és bírája, a nádor újra az építési ügyek legfőbb irányítója. Nem esik viszont szó a szerződésben a tervek készítőjéről, melynek okáról Bedekovich Lőrinc kerületi geometra leveléből szerezhetünk tudomást:

“ JApáti Várossában építendó Templomnak rajzolat darabjait meg vizsgálván e következó észre vételeim vannak ugyan

1. Mint hogy az Aedilis directió sub Z levő rajzolatot el készit vén Ő Ts. s Királi Fő Hertzegsége azt tsak azért méltóztatott le kűldeni hogy a mostani időhöz képest ahhoz tett Sumptuum projectum készitessen nem pedig azért hogy az ujabban változást szenvegygyen, ellenbe Építő Mester Rábl Károly Urnak észre vételei mind az elöl fordulható veszedelmek eltávolítására mind pedig az építendő Templomnak díszítésére igen is helesek”[56]

A leküldött tervrajzok tehát nem nyerték el a város tetszését teljesen, s így Rábl kiegészítéseket tett azokon. A kerületi gyűlés helybenhagyta a leküldött terveket, s bizottságot rendelt ki az építkezések ellenőrzésére 1824-ben:

“Jelenti Kapitány Úr által bemutatott Jász Apáthi Közönsége és Camerális áts mester Homályosi Ferencz között a Templomnak felépítetése tárgyában kötött egyezés a Kerületek által is helybe hagyatik s ahhoz képest Apáti Városa Előljáróinak meghagyatik, hogy magok részekről is mindent elkövessenek, mely szerént Templomjok felsőbb helyről nyert rajzolat szerént tökélletesen építtessen. Egyébb eránt Kerületbeli Kapitány Úrnak felvigyázattya alatt V. Fiscalis Vágó Ignátz és Ingeniur Bedekovits Lőrintz urak ki rendeltetnek avégre, hogya kérdésben forgó Templomnak a megállított rajzolat szerént való építésére felvigyázzanak.”[57]

Itt tehát a megye szerez érvényt az építési igazgatóság rendeleteinek kiküldött bizottsággal. Bedekovich, mint bizottsági tag azonban ennek ellenére helyesli Rábl változtatásait. Egy 1829-es feljegyzés tudósít róla, hogy Rábl tervei nyertek végül is jóváhagyást:

“Felvétetett avégre Delineatió és sumptuum projectum az 1823-as esztendőben Rábl Károly Gyöngyösi Kőműves Mester által, és az az Országos Építő Directióhoz felküldettetvén némely változásokkal tsak ugyan helyben hagyattatott.”[58]

A fennmaradt tervrajzok szerint Rábl többféle tervet nyújtott be a városnak. Van egy tévesen 1743-ra datált tervrajz szignó nélkül,[59] (8. kép) mely a korábbi templom hosszúságát megtartva két, karzatokkal ellátott oldalhajót told a templomhoz. Ez kísértetiesen hasonlít egy évszám nélküli, de Rábl aláírással szignált tervhez.[60] (9. kép) Hogy ez Ráblnak egy korábbi elképzelését tükrözi-e vagy esetleg idősebb Rábl Károlytól származik, nem tudtam eldönteni.

Fennmaradt egy tervrajz Bedekovich aláírásával, mely pontosan mutatja a templom megnagyobbított mértékét,[61] (10. kép) melyen láthatjuk, hogy mi maradt meg a régebbi templomból.

Egy másik fennmaradt tervrajz, mely Fidélió Kasselik aláírással szerepel, s 1823-ban a magyar Királyi Területi Építési Főigazgatóság pecsétjét viseli, három karzatos megoldást kínál. Karzatot helyez el a hajó bejárati végében és a kereszthajó két végében.[62] (11. kép) Bedekovich egy másik rajza tudósít arról, hogy milyen rajz küldetett fel az Aedilis Directióhoz, s hátlapjának tanúsága szerint ezt el is fogadták.[63] (12. kép) Ez az alaprajzi megoldás teljesen megegyezik egy szintén 1821-es tervrajzzal, mely szignó nélküli, s felirata szerint a Magyar Királyi Építészeti Főigazgatósága tervezte.[64] (13. kép) Ettől csak részleteiben tér el Rábl tervrajza, melyről természetesen nem tudhatjuk, hogy egyetlen-e.[65] (14. kép) Mindkét alaprajzon jól látható, hogy a régi hajót megtartják, csak magasságát, s ablakainak formáját változtatják meg. Rábl tervében más a szentély belső kiképzése, s a kereszthajó belső kiképzése is. Eltérő a sekrestyék száma és mérete is. Homályossy 1821-es tervrajza, amely az ácsmunkákhoz készült, s melyet a Magyar Királyi Területi Építészeti Főigazgatóság ellenőrzött, alaprajzában az igazgatóság tervrajzához alkalmazkodik.[66] (15. kép)

Mindezen előzmények után kezdte meg Homályossy 1825 tavaszán a templom bővítését, mely a kései építési dátum ellenére kifejezetten barokk stílusjegyeket mutat.

A templom berendezése XIX. századi, de semmiképp sem elhanyagolható mesterektől származik. Szűz Mária születését ábrázoló főoltárképét, Pyrker érsek közbenjárásával, Jozef Dannhauser bécsi festőnél rendelték meg 1831-ben a jászapáti hívek. A négy mellékoltár képét pedig Than Mór alkotta. A templom titulusa: Szűz Mária születése.[67]

Példáim segítségével próbáltam eligazítást nyújtani a kor templom építészetében melynek teljes feldolgozása természetesen nem lehetett célom, s adataimból még nem is oldható meg. A levéltárakból előkerülő további tervrajzok és iratok tovább fogják finomítani, pontosítani képünket a XVIII-XIX. századi építészetről.

 

 

5. Adatok a jászsági patrocínium választás kérdéséhez[68]

 

“Valamint a Jászság egyik jelentékeny alkatrészét képezi az egri egyházmegyének, s a jászok nem csak számuknál, hanem főleg vallásos buzgalmuknál fogva is szép contingensét teszik ezen egyházmegye kath. népességének és kitűnő példányképét a buzgó híveknek: úgy az egyházmegye történelmének is figyelemre méltó kérdése: hogy mikor kezdődött a jászok között a kereszténység terjedni és virágzásnak indulni, és különösen mikor keletkeztek e területen a plébániák?”

Az előbbi kérdés, amit Balássy Ferenc l87l-ben tett fel[69], jórészt még ma is megválaszolatlan. A pápai tizedjegyzékben nem talált jász egyházakat Balássy a XIV. század első feléből, mint ahogy Ortvay Tivadar sem.[70] Ennek több okát is felsorolták eddig a kutatók: az alakuló egyházak tizedmentességében, egyházmegye váltásban, mivel a jászkunok kezdetben az esztergomi egyházmegyéhez tartoztak, és eltűnt iratokban is kereshetők az indokok a tizedjegyzékből való kimaradásra, s természetesen szóba jöhet az ekkor még kialakulatlan egyházszervezet is. Dolgozatomnak nem feladata ezen kérdések megválaszolása. Célom csak néhány következtetés levonása, a XIV. század végétől már rohamosan gyarapodó templomok titulusainak vizsgálata alapján.

A hevesi, majd patai f'őesperességbe besorolt jász plébániák patrocíniumainak vizsgálata annál is érdekesebb, mert a jászok, mint szabad népek, saját költségükön állították fel plébániáikat, azok fűlött eleitől fogva kegyúri jogokkal rendelkeznek. Így jogilag, gazdaságilag s kulturálisan viszonylag zárt közösségben vizsgálhatjuk egy terület vallásos és ebben megnyilvánuló művészi szellemiségét.

E kérdés fokozott vizsgálatára Szabó János Győző hívta fel a figyelmet: “A magyar történeti kutatás csak a közelmúltban ismerte fel, hogy egy-egy tájék (vagy országrész) védőszentjeire vonatkozó tudásanyagot nem nélkülözheti, hiszen a korai középkorra vonatkozólag igen kevés konkrét adattal rendelkezik. A védőszentek összehasonlító vizsgálata révén komolyan remélheti, hogy képes lesz, egy-egy terület szellemi arculatához, szokásformáihoz sajátos oldalról közelíteni, s az egyháztörténet számára újabb időrendi támpontokat is szolgáltathat.”[71]

Megpróbálom a szűkös korai adatok alapján felvázolni, hogy a jászok eltértek-e védőszent választásukban a környező területek nem jász településeitől, voltak-e csak rájuk jellemző választások, melyek esetleg más etnikumukból, vagy későbbi katolizálásukból fakadhat. Majd megvizsgálom, hogy a török kiűzése után ezen a téren jelentkeznek-e változások, s azt is röviden, hogy mindez hogyan jelenik meg az oltárképeken.

A török előtti Jászságból tizenöt jász település adatait tudjuk megvizsgálni.[72] A tizenöt település védőszent szerinti megoszlása a következő:

Szűz Mária tiszteletére 7

Szent György tiszteletére 3

Szent András tiszteletére 1

Mindenszentek tiszteletére 1

Szent Kozma-Damján tiszteletére 1

Szent Jakab tiszteletére 1

Szent Pál tiszteletére 1

Szabó János Győző már idézett munkáját figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a szomszédos patai főesperességben ezek a védőszentek kettő kivételével (Szent Kozma Damján és Szent András) előfordulnak, s ami a legfontosabb, Szűz Mária, Szent György, Mindenszentek a legkedveltebbek közé tartoznak. Hasonló a helyzet a hevesi főesperességben is, ahová a középkorban egy ideig a Jászságot is sorolhatjuk, azzal a különbséggel, hogy itt megjelenik Szent Kozma és Damján is védőszentként. Ha megnézzük az egri egyházmegye összesített adatait, azt látjuk, hogy a 308 féle adatból 42 Szűz Mária, 21 Szent György, 19 Mindenszentek, 8 Kozma-Damján, 7 Szent Jakab, 6 Szent András. Vagyis a Jászságban előforduló patrocíniumok kivétel nélkül a környék, az egri egyházmegye legkedveltebb védőszentjei közül kerültek ki a középkorban, az egy Szent Pált kivéve, melyet felsorolásomba csak egy középkori helynév miatt vettem fel, így szerepeltetése egyébként is bizonytalan. Megállapíthatjuk azt is, hogy az itt felsorolt védőszentek szinte kivétel nélkül kedveltek a bizánci kereszténység körében is. A jászok magukkal hozták a bizánci kereszténység bizonyos elemeit keletről, a magyarok pedig, kelet és nyugat határán élve, szintén kedvelték a bizáncban is népszerű védőszenteket. Ez megkönnyítette a jászok beilleszkedését, s ez adja a magyar kereszténység sajátos ízét is.

A számszerű adatokból láthatjuk, hogy a jászok, legalábbis védőszentjeiket figyelembe véve, szervesen, s a megszokott formában kapcsolódtak be a török előtti magyar egyházi szervezetbe. Patrocínium választásukban nem kötődtek a vallási székhely, az egri székesegyház Szent János titulusához egy alkalommal sem, de ez nem tükrözheti függetlenségüket, mert a 308 egyházmegyei adatból mindössze 9-et ismerünk, mely Szent János evangélistát védőszentként jelöli meg.

Adódik a kérdés, vajon a magyar szentek hiányában láthatunk-e valamilyen elkülönülési tendenciát? Szabó János Győző adatait vizsgálva rögtön szemet szúr, hogy magyar szentek nem szerepelnek a legnépszerűbb védőszentek között. Közülük is az első, Szent István király csak a nyolcadik helyet foglalja el az egri egyházmegyei rangsorban. Ilyen kisszámú településnél azt hiszem elhamarkodottság lenne végső következtetéseket levonni, bár elgondolkodtató, hogy magyar szentnek a török kiűzése után sem szenteltek templomot.

Mindezek után a Jászságra is érvényesen levonhatjuk a következtetéseket Szabó János Győzővel: “Amíg tehát a püspöki székesegyházakban a szentek nagy egyetemességének a tisztelete virágzott, az egyháztartományok falusi templomai a szentek tiszteletének viszonylag szűk körét képviselik és láthatólag, nem a megkülönböztetés, hanem az egymáshoz való hasonulás tendenciája erősödött fel a századok folyamán. Előfordult, hogy egymással szomszédos falvak templomainak védőszentje azonos volt. Mindez arra mutat, hogy a falusi templomok védőszentkultuszának a kialakításában, nem a legfelső egyházi vezetésé volt a döntő szerep, csupán jóváhagyásukkal számolhatunk.”

A török világ elmúltával újjáéledő egyházszervezetet vizsgálva tizenkét jász település barokk kori védőszent választását értékelhetjük. Innen kimaradnak török után újra nem népesedő falvak, s bekerülnek olyanok, melyek bár korábban templomos helyek voltak, de középkori védőszentjeik nem ismertek, s természetesen vannak olyanok is, melyek patrocíniumai megváltoztak. (Lásd a táblázatot.)

Megoszlásuk a következő:

Szűz Máriának szentelt 3

Szentháromságnak szentelt 2

Jézus nevének szentelt 1

Szent Mihálynak szentelt 1

Szent Györgynek szentelt 1

Mindenszenteknek szentelt 1

Szent Jakabnak szentelt 1

Szent Keresztnek szentelt 1

Szent Mártonnak szentelt 1

Elnéptelenedett falvakkal eltűnt Szent Pál, Szent András, Szent Kozma-Damján, két Mária és egy Szent György patrónus, s nem sorolhatjuk már ide az újszászi Mária egyházat sem. Megjelent Szent Márton, Szent Kereszt, Szent Mihály, Szentháromság mint patrónus olyan helyeken, ahol az előzményeket nem ismerjük. S lett egy Szent Györgyből Szentháromság, egy Szűz Anyából Jézus neve.

Az újonnan megjelent patrónusok: Szent Márton, Szent Mihály, Szent Kereszt már a középkorban is nagyon népszerűek voltak az egri egyházmegyében, s Szentháromságot is találunk három alkalommal. Mivel mind a négy patrónus olyan helyen fordul elő, amelyek már a középkorban is templomos helyek voltak, de védőszentjüket nem ismerjük, így van rá esély, hogy középkori elnevezésüket őrizték meg. Ezt az is igen valószínűvé teszi, hogy a védőszent változtatás igen körülményes volt, csak pápai engedéllyel történhetett. S azt is tudjuk, hogy az esetleg romossá vált templomot ugyanúgy használták, búcsúját ugyanúgy megtartották, ami igen fontos titulusának megőrzésében. Igazán új elnevezést csak a jászberényi ferences templomnál találunk, ahol is a Szűzanya helyét a Jézus neve elnevezés vette át, bár főoltárképe ennek ellenére Máriát ábrázolja.

Mint látjuk, a barokk korban is a Szűz Máriának szentelt templomok vezetik a sort, de korántsem annyira, mint azt elvárnánk a kor ismeretében. Ennek megértéséhez egy kis kitérőt kell tennünk. A török megszállta Magyarországon, a tragédia okait kutatva, két ellentétes nézet ütközött össze.

Az egyre terjedő reformáció a katolikusok bálványimádásával hozta összefüggésbe a magyar balsorsot, a katolikus tanok szerint pedig az ország, a reformáció terjedésével letért az igaz útról. Mindkét álláspont szerint a török hódítás isten büntetése, azokért a bűnökért, melyekkel az ország vétkezett. A reformátusok elvetették a szentek tiszteletét, bálványimádásnak minősítve azt. A katolikusok épp ellenkezőleg, a szentek nem kellő tiszteletében látták a bajok forrását. A katolikus ellenreformáció nagy hatású gondolatrendszere egyszerre vette fel a harcot a reformáció és a török ellen a Patrona Hungariae gondolat feltámasztásával. Eszerint, a Szent István legendában leírt történet szerint, Szent István Szűz Máriának ajánlotta koronáját, s az ország azóta Mária oltalma alatt áll. Máriával együtt védik az országot Magyarország szentjei is, mindaddig, amíg őket tiszteletben tartják. A jezsuiták által kidolgozott harcos eszme szerint a törököt csak egy rekatolizált ország tudja kiüldözni. A Patrona Hungariae ábrázolás kezdetben a sokszorosított grafika eszközeivel nyilvánult meg: tézislapokon, könyvekben, így Pázmány Igazságra vezérlő kalauzában. Majd a Dunántúl barokk templomainak oltárképein, ahol a magyar szentek Szűz Mária oltalma alatt, pajzsukkal védelmezik a töröktől Európát (Árpás, Győr). A barokk formavilágát hozó jezsuita művészet eszmeisége ez.

A török veszély multával maradt a gondolat a harcos rekatolizáció eszköze, s a magyar rebellisekkel szemben a Habsburg-ház is felhasználta politikai céljai elérésére. A Máriának felajánlott szent koronával megkoronázott király Istentől kapta a hatalmát, így minden ellene lázadó, Isten ellen lázad. Mindezek után azt hihetnénk, hogy az erős jezsuita és Habsburg propaganda nyomán a töröktől felszabadult területeken egyre-másra szaporodni fognak a Máriának és a magyar szenteknek ajánlott templomok. De nem így történt, bár megőrizte vezető helyét Mária a védőszentek sorában, ám mint azt láttuk a középkorban is, a helyi patrocíniumok igen szűk körből válogatták védőszentjeiket, az újjáéledt egyházak sokszor megtartották a régieket. A hatalom nem igen tudta befolyásolni a helyi szokásokat.

Várható lett volna ez a többnyire aulikus[73] Jászságban, ahol a kiváltságokat biztosító hatalommal szembeni lojalitást is kifejezhette volna. Nem így történt, s nincs okunk feltételezni, hogy bármiféle nyomás is történt volna ez irányban. A fő propagátor jezsuiták hatalma is megtört, mire a jászsági barokk templomok épültek, mivel XIV. Kelemen l773-ban megszüntette a rendet.

Egy azonban biztos: a barokktól kezdve a mai napig alig találunk katolikus templomot, amelyben a Patrona Hungariae eszméje valamilyen formában ne jelenne meg. Mennyezeten, mellékoltáron, festményeken. S a magyar szentek szobrai is ott állnak az oltárokon.

Mint láthattuk tehát a Jászság közjogi és gazdasági különállásával szemben vallási téren, ha e bizonyítékaink elegendőek, egyházi téren teljesen integrálódott a magyar egyházi szervezetbe. Hogy mik mégis a különbségek? Többek között az, hogy az önmagukat megváltó jász települések a XVIII. századra mind lakóiknak számában, mind gazdasági erejükhöz mérten kinőtték kis toldozgatott templomaikat. Lázas építkezés indult meg szerte a Jászságban. Papjukat maguk választották, templomaikhoz a költségeket maguk teremtették elő, így azoknak nagysága, díszítése, stílusa tőlük függött.

A megye egri egyházmegyei részein mindenhol megtalálhatók az egri püspökök mestereinek munkái, de a Jászságban, ahol az adott település tanácsa lép fel megrendelőként, az ország számos vidékéről találhatunk mestereket. Így a gyöngyösi Rábl Károlyt és Quadri Kristófot, a pesti Jung Józsefet és Mayerhoffer Jánost. S így festett a Jászságba oltárképet a kor számos kiválósága is: Johann Lucas Kracker, Josef Dannhauser, s később Than Mór, Kovács Mihály, Szoldatics Ferenc.

Mindezeket az előzményeket figyelembe véve érthetjük meg, hogy a Jászságban milyen okok magyarázzak a védőszent választást, s minek köszönhető, hogy a többi környező területhez képest miért itt találjuk a védőszenteket és egyéb szenteket ábrázoló szobrok és oltárképek legkiválóbbjait. Ezután egy következő tanulmány keretében mindenképp vizsgálatra alkalmas, hogy vajon a jász megrendelésekre készült oltárképek ikonográfiai elemzése mutat-e helyi sajátosságokat. Őszintén megvallva nem hiszek a felvetésben az úgynevezett magas művészetben. Erre lehetőség inkább ott van, ahol a művészet popularizálódik, helyivé válik, mint az útszéli kereszteknél, szobroknál.

A jász települések patrónusai

 

Település

Török előtti patrónus

Barokk kori patrónus

Barokk utáni alapítás

Jászalsószentgyörgy

Szt. György

Szt. Háromság

 

Jászárokszállás

 

Szt. Háromság

 

Jászberény (Ferences)

Szűzanya

Jézus szíve

 

Jászberény (főtemplom)

Nagyboldogasszony

Nagyboldogasszony

 

Jászberény (Szentkút)

 

 

Mária nevéről nevezett

Jászberény (Portelek)

 

 

Jézus mennybemenetele

Jászboldogháza

 

 

Szt. Család

Jászdózsa

Sarlós Boldogasszony (a Kápolnahalmon)

Szt. Mihály főangyal

 

Jászfelsőszentgyörgy

Szt. György

Szt. György

 

Jászfényszaru

Mindenszentek

Mindenszentek

 

Jászivány

 

 

Jézus szíve

Jászjákóhalma

Szt. Jakab

Szt. Jakab

 

Jászkisér

 

Szt. Háromság majd Szentkereszt

 

Jászladány

Nagyboldogasszony

Sarlós Boldogasszony

 

Jászszentandrás

Szt. András

 

Szentkereszt

Jásztelek

 

Szt. Márton

 

 

 

 

 

 

 

A török után újra nem települt, vagy már utána nem jász települések patrónusai

 

Település

Patrónus

Kozmadamján

Szt. Kozma és Damján

Rassang

Nagyboldogasszony

Szentpál

Szt. Pál

Szarvas

Szt. György

Újszász

Boldogasszony

 

6. Ferencesek a Jászságban

A régiónak Gyöngyös után a második legfontosabb települése a Jászság központja, Jászberény volt. Középkorban elért vezető szerepét a török hódítás után is megtartotta, azon sajátos, kettős arculattal rendelkező hódoltsági mezővárosok közé tartozott, amelyek részben oszmán katonai székhelyekké váltak, részben pedig magyar lakossággal rendelkező gazdasági központok maradtak.

Jászberény—sőt a környékbeli jászsági falvak—lakosságának nagyobb részét, miként Szegeden és Gyöngyösön, a ferencesek lelkipásztori munkája tartotta meg a katolikus hitben.[74]

Tehát a középkor folyamán Jászberényben megtelepedett ferencesek befolyása a török időkben sem szűnt meg teljesen, de az újabb fellendülés mégis csak 1690-ben indult meg, amikor a barátok visszatértek Jászberénybe, és leromlott templomukat újra birtokba vették. Működésüket Szántó Konrád műve[75] alapján foglalom össze röviden.

Azt, hogy 1690-ben kik mentek vissza elsőnek nem jegyezték fel a háztörténetben. Valószínűleg azért, mert még nem dőlt el a mariánus barátok által felvetett kérdés: kié legyen a felszabadított templom és kolostor? A mariánusok maguknak követelték azzal, Hogy annak idején Mátyás királytól és IV. Sixtus pápától ők kapták, s 1492 körül erővel vették el tőlük és adták az obszervánsoknak, a későbbi szalvatoriánusoknak. A vitában Jászberény vezetősége a szalvatoriánusok mellé állt. Elismerő levélben fejezte ki háláját, és ragaszkodását azok iránt a barátok iránt, akik a török idők viszontagságai közepette a város lakóival sorsközösséget vállaltak. A tanács levele így hangzik:

“Böcsülletes Páter Franciskánus Uramék!

Jóllehet itt városunkban elpusztult klastromnak az Pöre nem az böcsülletes városunké, hanem az Kegyelmeteké, de mivel, hogy ennyi sok üdők alatt Pogánságnak is közellökben hideget, meleget akikkel az közel lévő Böcsülletes Páterekkel szenvettünk, most is meg elégszünk vélek: Ha Pátereink betegségben estenek is, azok szolgáltanak s azokhoz folyamottunk mindenekben. Ehhez alkalmaztatván magukat az böcsülletes Páterek, melyet megerüsítvén városunk szokott élő Pecsétével.

Dátum in oppido Jász- Berény die Julii 1692.

Jászberényi Fő Biró Kemenczey Mihály böcsülletes Tanácsával szolgálnak kegyelmeteknek és Tisztelendő Atyaságtoknak”.[76]

Miután a vita eldőlt, a rendi vezetőség 1694-ben Jászberénybe küldte P. Hetényi Albertet és Fr. Takács Lőrinc rendtagokat, akik, mivel otthonukba még nem költözhettek be, valamelyik hívőnél húzták meg magukat, s valószínűleg már a következő évben, a kolostortól nem messze, a hívek segítségével kis házat építettek maguknak. Rendbe hozták a romos Szent László kápolnát is, amiben aztán a templom újjáépítéséiig az istentiszteleteket végezték. 1698-ra a templomnak egy részét ideiglenes tetővel látták el, amiről Pentz János egri kamarai tisztviselő összeírása is tudósít: A városnak van egy katolikus temploma, egy külön kápolnája, kolostora, melyben csak egy elöljáró egy páterrel és egy fráterrel lakik, s a kolostor szép nagy templommal rendelkezik, amely már be van fedve, oltára nincsen, hanem egy újonnan épült kápolnában van az istentisztelet.[77]

1701-re már a templomhajó belseje is annyira rendbe lehetett hozva, hogy ott megkezdhették az istentiszteletek tartását, s a középkori Szűz Mária Neve titulus helyett Jézus Legszentebb Neve tiszteletére szentelték fel.

Az 1700 március 7-én, Gyöngyösön rendezett általános rendi gyűlésen választották el a jászberényi rezidenciát a gyöngyösi kolostortól és nevezték ki az első önálló jászberényi házfőnököt P. Spányik Sándor személyében. Eddig a Jászberényben tevékenykedő barátok a gyöngyösi kolostor főnöke alá tartoztak, és a jászberényi rezidencia a gyöngyösi kolostornak mintegy kihelyezett állomása volt. Évente bizonyos összeget kellett az anyaegyház részére befizetnie.

A romos templom felújítása nem ment volna a hívek segítsége nélkül. Különösen serény volt az adakozásban Kovács György, jómódú gazda és főbíró, aki végrendeletében úgy intézkedett, hogy halála után öltöztessék a rend ruhájába, s abban temessék el. Emlékét hirdeti a templomhajó északkeleti falán látható, nemesi címerét is ábrázoló síremléke.

1710-ben Baranyai János, a rend tiszteletbeli tagja, 1879 forintot szerzett a ferencesek számára, a pénzből további felújításokhoz fogtak, s elkészítették a főoltárt is és a Szűz Anya oltárát. A főoltárnak és a Mária oltárnak elkészültével négyre emelkedett az oltárok száma. A másik kettő a Szent Ferenc és a Szent Antal oltára volt, melyet valószínűleg már 1700-ban kőből építhettek fel. Mindkettőt 1767-ben bonthatták le, amikor a templomhajót átboltozták. Az 1710-ben épült két oltárt az 1770-es években bontották el, amikor a templomot rokokó oltárokkal rendezték be. A kolostor építéséhez 1723-ban fogtak hozzá. A templom képében a gótikus és barokk elemek ötvöződését mutatja.

1748-ban újra renoválták a Szent László kápolnát. A kápolna renovációja után Szent László király ünnepén hosszú évtizedeken keresztül a főtemplomból körmenetben jöttek ide a hívek. Az első körmenetet a város plébánosa Aranyosi Zsigmond vezette 1748-ban. A kápolnában lelkigyakorlatokat is végeztek a jámbor egyesületek tagjai részére.

A XVIII. század közepén új oltárokat helyeztek el a templomban: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz oltárát, a győri csodatévő Mária képmását, Nepomuki Szent János oltárát. 1753-ban készíttette a Szent Ferenc Társulat azt a hordozható Mária szobrot, melyet körmenetek alkalmával a társulat hajadon tagjai vittek. S volt egy barokk kuriozitás is, amit sajnos csak leírásból ismerünk: egy kétoldalú Mária szobor, amit a templom közepén függesztettek fel.[78]

1758-tól közel 150 éven át kisebb megszakításokkal a jászberényi kolostor volt a szalvatoriánus papnövendékek egyik újoncháza, melyben a lelkészkedéssel, majd gimnáziumi tanítással is foglalkozó papságon kívül 10- 12 újonc kezdte el felkészülését a szerzetesi és papi életre.

Az 1766-os esztendővel új korszak köszöntött a ferencesek templomára, egy nagyarányú barokkosítással, ami egészen 1802-ig tartott. Ez érintette a templom építészeti tagozatait ugyanúgy, mint berendezését. Miután a legfontosabb építési munkálatok megtörténtek, 1770- 1780 között a barokk belsejű templomot új oltárokkal rendezték be. Az egyes jobb módú hívek és a különböző jámbor társulatok egymással versenyezve építették az oltárokat, festették az oltárképeket. A barokkos népi áhítat végül is minden talpalatnyi helyre oltárt helyezett, úgyhogy 1780-ra már 13 oltár zsúfolódott össze a templomban. Az első mellékoltárokat néhány jótevőn túl a jászberényi juhászok és két egyházi társulat csináltatták, a kordások és a ferences harmadikrend.

Szent Ferenc oltárát a korda viselők társulata finanszírozta, az oltárképet Péli Gáspár nemesember csináltatta. Szent Erzsébet oltárát Péli Gáspár és a ferences harmadrend. Az oltárok alkotója Alter Antal pesti műasztalos és Hebenstereit József szobrász 1770-ben. Valószínű ugyanebből a műhelyből került ki a lakosok által adományozott Szent Antal oltár és a juhászok által fizetett Lourdes-i, eredetileg Jó Pásztor, oltár is. Nepomuki Szent János oltárát, a későbbi Szent Vendel oltárt, és Szent István oltárát 1771-ben állították. A főoltár 1772-ben készült Szent Ferenc és Szent Antal szobrait szintén Hebenstreit készítette. Az oltárképet 1871-ben lecserélték. Az oltárképek festőit nem ismerjük.

1771-ben a Jó Pásztor oltárára a kisded Jézus viaszból készített szobrát helyezték, melyet Betlehemben a Születés Templomban áldatott meg két jászberényi születésű ferences testvér, Kiss István és Kiss László. Kiss István szentföldi élményeit színes útinaplóban örökítette meg. Ugyancsak a Kiss testvérek hoztak Jeruzsálemben megáldott képet a szenvedő Krisztusról, mely ma már, a szoborhoz hasonlóan, nincs meg.[79]

Szent Vendel 1775-ben Molnár Erzsébet állíttatta. 1776- a tisztítótűzben égő lelkek oltára, 1777 két Fájdalmas Szűz oltár, Mária oltár, amire a Lorettói Szűz (szerecsen Mária) szobra került, melyet ünnepeken öltöztettek. 1780-ban Szent Anna oltár készült. Mindemellett építkezések is folytak úgy a templomon, mint a kolostoron miknek köszönhetően a XIX. század legelejére egy gótikus elemeket őrző barokk templom, tele oltárokkal és egy barokk kolostor állt a ferencesek és a jászberényi hívek istenes szolgálatában.

7. Egyéb felekezetek és idegenek a Jászságban

Az 1746-os és 1766-os Canonica visitaciók számszerű adatokat adnak a Jászságban lakó nem katolikus lakosságról. Ami elsőre feltűnik, hogy számuk kevés és nem is minden településen tűnnek fel, ami érthető a vallásukat szerető, előjogaikat védő Jászság esetében. A Rákóczi szabadságharcot leszámítva a jászok aulikussága megkérdőjelezhetetlen. Lojálisok katolikus királyaikkal, s ez annál is inkább fontos, mert ez erősíti a Hármas Kerületen belüli vezető szerepüket. Nem véletlen, hogy a kerület központi intézményi, a vezető szerepet egyre inkább megszerző Jászságban (Jászberény) épülnek ki a XVIII. században.

Jászalsószentgyörgy 1766.: 2 skizmatikus kivételével katolikus.

Jászapáti 1746.: 7 skizmatikus

Jászapáti 1766.: 4 skizmatikus, 3 lutheránus

Jászárokszállás 1746.: 4 görög skizmatikus kivételével katolikus

Jászberény 1746.: 447 kálvinista, 12 lutheránus, 18 skizmatikus, 4 konvertita

Jászberény 1766.:579 kálvinista, 5 lutheránus, 30 skizmatikus

Jászdózsa 1746.: 3 jövevény kivételével mind katolikus

Jászdózsa 1766.:2 skizmatikus

Jásziván 1746.: 7 kálvinista, egy család

Jászladány 1746.: 3 skizmatikus

Jászkisér 1746.: 1103 kálvinista, 4 skizmatikus és egyetlen katolikus sem

Jászkisér 1766.: kb 1500 protestáns, 14 katolikus

Szembeötlő a településeken tehát a más vallásbeliek alacsony száma. Jelentős populáció Jászberényben, a legjelentősebb városban, a térség központjában van. Panaszkodnak is eleget Eszterházynak a jászberényiek a XVIII. század második felében, aki tudvalevőleg nagy ellenségük, s már több községben lecserélte a lakosságot, ha tehette.

Másik, ami azonnal szembetűnik Jászkisér tiszta kálvinista népessége. Persze már koránt sem meglepő ez a tény, hogy ha figyelembe vesszük, hogy e teljesen a Jászság testébe ékelődött községet a Tiszán túlról, nagykun lakosság népesítette be, vallását is magával hozva, a katolikus főpapok és a jászok nem kis kétségbeesésére.

A problémát már korán 1701-ben megpróbálták megoldani, ahogy az Sőtér Ferenc, a jászkunok nádori alkapitánya, Kollonics prímáshoz küldött jelentéséből kitűnik, de a konok kunok megmaradtak vallásukon, amit az is bizonyít, hogy a község ma is döntő többségében Kálvin hitén van.

“Kegyelmes Herceg! –írja Sőtér[80]- A Herczegséged kegyelmes parancsolatja szerént én az jászkiséri prédikátort, onnét szép módjával kitudám, az templomot elfoglaltam, és egy beöcsületes, tudós pápista plebánust oda helyeztettem. Méltóságos Egri Püspök Uram eő Nagysága (Telekesy István) az elmúlt vasárnap Jász Jákóhalmán lévén, az ott való templomnak megszentelésére, mindjárt eő Nagysága jászberinyi plebánus úrnak eő Kegyelme adott jurisdictiot a jászkiséri templom reconciliatiojára, melyet is az elmúl kedden úgymint Szent Anna asszony napján szép solemnitással végben vittünk. Az kiséri lakosok semmi zenebonát nem indítottak, hanem Herczegséged kegyelmes parancsolatjának engedelmeskedtek, az plebánosnak a szokott fitetést, valamint más pápista falukban vagyon megigérték, de hogy eők az prédicátiójára járnának, gyermekeiket eő kegyelmével kereszteltetnének, az házasulandókat eő kegyelme által esküdtetnék és halottaikat temetetnék, arra semmi lett úttal magokat nem ajánlották, hanem azt mondották, hogy azoktúl is az szokott stólát megfogják ugyan adni, az mint Herczegséged az jászberinyi calvinistákat ennek előtte, méltóztatott volt hagyni, de eők vagy más calvinista helyeken azt végben fogják vitetni, a vagy magok között, Hercegséged kegyes engedelméből, egy mestert tartani és azzal egy közönséges háznál mindeneket végbevitetni az eő szokoktt modjok szerént. Én ugyan Kegyelmes uram erős büntetés alatt, Herczegséged neve alatt keményen megparancsoltam nekik, hogy az templomban plebánus úr prédicatiójára legalább csak minden vasárnapokon is eljárjanak, eő kegyelmével kereszteltessenek, esküdtessenek és temettessenek, de ugyan csak azt mondották, hogy eők addig nem cselekedhetik, míglen Hercegségedhez ujontan fel nem mennek, és ha Hercegségedtűl megnyerhetik szabadságokat, jóval jó, ha Hercegségedtűl nem nyerhetik meg, magát Kegyelmes Urunkat eő Feölségét fogják miatta supplicalni, azután azt cselekszik az miben fognak oda fel hagyatni.—Az jászberinyi calvinistákot is most már eltiltottam, hogy külön könyörgésre és prédicatióra együvé ne járjanak, hanem eők is az pápista templomokba járjonak, mert Kegyelmes uram már Hercegséged kegyelmes engedelmével annyira visszaélnek, hogy régtűl fogva egy házat vévén közönségesen annak pitvarát, kamaráját, szobáját öszvevágták és magok közül egy deákos csizmadját praedicatorúl választván, az mindennap kétszer könyörgéseket, praedicatiókat tészen nekik, és oly fideliter mindnyájan oda együvé járnak, hogy alig csak egy is, kiváltképen vasárnapokon, marad el közülök, hogy együtt mindnyájan nem volnának. Az Hercegséged kegyelmes engedelme pedig úgy volt nekik, hogy kiki magaházánál szokása szerént könyöröghet és énekelhet, dehogy mindnyájan egy házhoz járjanak, azt Hercegséged nekik meg nem engedte. Így azért Kegyelmes uram, ha az mi pápistapraedicatioink, kereszteléseink, esküdtetéseink és temetéseink gyakorlására nem erőltetem őket, azokbúl sohasem magokbúl, sem gyermekeikből pápista nem leszen.—Fénszarun is három vagy négy calvinista szegény szabású emberek laknak, azoknak, ugyan már régen meghattam, hogy az új templomunkba eljárjonak, és ott való plebánus urammal kereszteltessenek, kit ugyan eddig el is követtek, de gyovonni sem magok nem akarnak, sem gyermekeiket meg nem engedik gyovonni, azoknak is azt hattam, hogy ha e jövő Mindszent napig gyermekeiket meg nem engedik gyovonni, azután magukat is az falubúl kiküldöm, ne legyenek botránkozásul ott annyi sok pápisták között.—Azért Kegyelmes uram Hercegségedet alázatosan kérem, Herczegsd méltóztassék ezen irántok tett disposítiómat kegyelmesen helybenhagyni, mert már nekem szintén olyan gyűlölségem vagyon előttük, hogy az templomjokat elvettem, praedicatorokat kiküldöttem, mint ha erővel pápistákká tettem vola őket, had már egy füst alatt erőltessem őket is pápistaságra, máskint szabadra magok akaratjok szerént bocsáttatnak, soha az gyermekeikből is pápista nem lészen, bizony Kegyelmes uram minket pápistákot, az ide alávaló calvinistaságnak nagyobb része, az pogányoknál is alábbvalóknak tart, azért méltók, hogy erővel is az igaz hitet velek megismertessük. Kisírre nem sok idő múlva egynéhány pápista embereket fogok szállítani.”

Talán nem volt haszontalan ilyen hosszan idézni Sőtér Ferenc levelét, hiszen számos érdekes adatot tudunk meg belőle. A török megszállók nem akadályozták a református lakosság letelepedését, így azok addigi katolikus helyekre is beköltözhettek, így a Jászságba is. Kiűzni nem lehetett őket. A török uralom megszűnte után is zavaros volt a helyzet. Először is kellett a lakosság, aki megműveli a földet, aki adót fizet. Később, amikor megerősödtek a települések, fel lehetett tölteni őket katolikusokkal, vagy áttértek. A helyzetet az bonyolította, hogy ellentétben a török által soha meg nem szállt magyar területekkel, itt nem jelölték ki az artikuláris helyeket, ahol a protestánsok jogosan tartózkodhattak. Sok református közösség foglalt el régi katolikus templomokat, amikről aztán később elkeseredett viták dúltak.

Idézetünkből láthatjuk, hogy a Jászság területén lévő kun falut nehéz visszafoglalni, azt is mondhatnánk lehetetlen. A lakosok eltartják a betelepített papot, fizetik a stólát, de hozzá nem járnak. S kevés a főpapi tiltó parancs, fellebbeznek a királyhoz, ha kell. Jászberény számos reformátusa sem hajlandó felvenni a katolikus szentségeket, s a tiltás ellenére is összejárnak magánházakhoz istentiszteletre. Még az a három-négy szegény sorsú jászfényszarui kálvinista is ellenáll, bár a kényszer hatására bemennek a katolikus templomba, de a gyónást megtagadják, vállalva a faluból való kiűzetést is. Nem véletlen, hogy Sőtér Ferenc engedélyt kér tehát az erőszak alkalmazására. S Jászkisér esetében pedig a bevált taktikához folyamodik, katolikusokat telepít be, hogy alapja legyen a lakosságra hivatkozva, fellépnie a kálvinista többség ellen.

Sőtér nem járt sikerrel Jászkisér esetében. A református asszonyok és asszony ruhába öltözött férfiak összeszedték a plébános cókmókját, szekérre rakták és kivitték a faluból. A plébános lovon menekült a holmija után. Némi bírsággal és kárpótlással aztán el is simították a dolgot egy jó időre. 1763-ban aztán, mikor egy Tót Sára nevű asszony áttért a katolikus hitre, őt is kiebrudalták a faluból gyermekeivel együtt. Eszterházy püspök nem tehetett mást, mint hogy a nádornál panaszkodott, aki aztán leküldött egy királyi biztost, hogy az megakadályozza az erőszakot. De mikor a biztos ki akarta a faluból zavarni a vétkeseket, azok bizony nem mentek sehova. A végeredmény viszont az lett, hogy lassan-lassan mégis megtelepedhetett néhány katolikus hívő Jászkiséren, a Jászság addigi szín református falujában.[81]

Papp Izabella tanulmányában[82] jelentős XVIII. századi bevándorlásról ír a Jászság területén., s arról, hogy a települések tanácsai egyre határozottabb formában próbálták szabályozni a betelepülés módját és mértékét. A főként állattartással és földműveléssel foglalkozó helyi lakosok még a saját szükségletükre szolgáló kisipari tevékenységet sem tudták ellátni, ezért a XVIII. században szinte akadálytalanul költözhettek be a mesteremberek, közöttük sok protestáns, a Jászságba. Különösen nagy számban telepedtek le Jászberényben, amit a város közigazgatási vezető szerepe is indokolt.

Az idegenek bekerülésének lehetséges módja volt a települések haszonvételeinek- kocsmáknak, mészárszékeknek, boltoknak- bérbevétele is. A XVIII. század bérleti szerződéseinek idegen hangzású nevei, mint pl. Viedman, Marhofferin, arra utalnak, hogy egyes bérletekre, mint például a serfőzés, nem akadt helyi vállalkozó. A boltok, kiskereskedések bérletében jelentős szerephez jutottak a görögök, s a XVIII. század végére ők bérelték valamennyi jászsági település boltjait.

Az idegenek közé tartoztak a cigányok is, akik Mária Terézia rendelete nyomán megtelepedhettek a helységekben, és házhelyet is kaphattak, lakosi jogot azonban csak kivételes esetben szerezhettek. Életüket, tevékenységüket rendkívül szigorú tanácsi rendeletek szabályozták.

Mint láttuk már a harmadik fejezetben, s most itt is, a Jászsággal foglalkozó kutatók jelentős számú idegen és más vallású elem bevándorlásáról beszélnek a XVIII. században, s a jászok kultúrájának markánsságával magyarázzák, hogy a Jászság mégis megőrizte önálló jász arculatát. Most, csupán a Canonica Visitatiok adataira támaszkodva, teszek néhány óvatos észrevételt. A látogatási iratok alapján feltételezhetjük, hogy az idegeneket vallásuk alapján (skizmatikus, kálvinista, protestáns, lutheránus, konvertita) vagy nemzetiségük alapján (magyarul beszélő szláv, magyarul nem értő szláv, jövevény, görög, cigány) különböztetik meg. Természetesen lehet magyar származású, katolikus is a jövevény, de a 3. fejezetben már leírtak alapján vélhetőleg nem ők voltak többségben a XVIII. században. A Jászberényről leírtakat igazolják az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, sok kálvinistát találunk ott, igazolt Jászkisér helyzete is, s az is, hogy a kereskedelemben a görögöké volt a vezető szerep a Jászságban, hisz majd minden településen találunk skizmatikusokat. De szembetűnő, hogy a kutatók mindegyike jászberényi példákat emleget írásaiban, ami egyrészt köszönhető annak, hogy a város iratai lényegesen nagyobb számban maradtak fenn a többi jász településsel ellentétben, részben pedig annak, hogy itt találtak olyan eseteket nagy számban, amikben a jászok védték magukat az idegenekkel szemben, s ebből precedenst állítottak fel az egész Jászságra nézve. A Jászberénnyel való példálózás érthető is, hiszen valószínűleg Jászberény volt a legvonzóbb a térségben, hiszen gazdasági, kulturális és közigazgatási központ volt.

De nem látom meggyőzőnek a bevándorlás mértékének nagy számban való megfogalmazását a többi településen, értendő ez a redempció utáni időkre, s az egész Jászságra kiterjesztve, hisz a vizitációs iratok alapján megállapíthatjuk, hogy a bevándorlók száma egyetlen településen sem éri el a tizet, ami gyakorlatilag talán csak egy- egy családot jelenthet. Természetesen olvashatunk panaszokat, melyek a kálvinisták ellen szólnak, s azok szenvedélyes hangvételéből már- már arra következtethetünk, hogy azok elözönlik a Jászságot, de jól tudjuk, hogy egy ilyen panaszos levél jóval eltúlozza a valódi helyzetet, épp azért, hogy súlyát, komolyságát hangsúlyozza és a pozitív elbírálását kikényszerítse.

Más a helyzet a redempció előtt. Csak 1720-ban és csak Nógrád megyéből rengeteg megkeresés érkezett a Jászságba szökött jobbágyok kiadatásának ügyében. Így Jászdózsától 25, Jászjákóhalmától 13, Jászberénytől 57, Jászapátitól 19, Jászfényszarutól 17, Jászalsószengyörgytől 8, Jászárokszállástól 14 jobbágyot követeltek vissza név szerint.[83]

Ezek befogadása a redempció előtt azonban jóval könnyebb volt, s beolvadásuk is zökkenőmentesebb a jász társadalomba, mint utána, mikor a megváltással, a jász jogok visszaállításával zártabb lett a Jászság.

8. A szentek tisztelete

Keresztek, kápolnák, szobrok

A töröktől felszabadult Jászságban a katolikus egyház megerősödése, pozícióinak visszaszerzése a XVIII. században ment végbe. Az ellenreformáció idején az egyház különböző intézkedésekkel próbálta hatalmát visszanyerni: új templomokat építettek, új szentek kultuszait vezették be, kereszteket, szobrokat állítottak, hogy az emberek mindennapi életének részévé tegyék a vallást. A barokk szellemisége hívta létre ezeket az emlékeket, és kialakított egy sajátos, katolikus magatartásformát is, mely tiszteletükben, a népi ájtatosságokban nyilvánult meg.[84]

A védőszentek szobrainak meg volt a maguk hagyományos helye, így az állatpatrónus Szent Vendel szobrát a legelők szélén, a vizek patrónusáét, Nepomuki Szent Jánosét, hidak, folyók mellett, a Szentháromság oszlopokat többnyire köztéren, kálváriákat, kálvária kereszteket temetőkben, vagy egykori temetők helyén, a Mária oszlopokat a templom körül vagy az állíttató család háza előtt helyezték el. A Jászságban a szakrális emlékek egy része a templom körül található, ligetes, fás környezetben, az adott település építészeti, műemléki csúcspontjaként (Jászalsószentgyörgy, Jászladány).

A szakrális emlékek készíttetői a kommunitások, a vallásos társulatok és egyének (vagyonos családok) voltak. A keresztállítás a középkor óta kegyúri joghoz volt kötve, vagyis a földbirtokos jogában állt saját birtokán templomot, keresztet építtetni, temetőt nyitni. A Jászságban, mivel nem volt földesúr, maguk a települések rendelkeztek kegyúri joggal. II. Ulászló megerősítette a jászokat kegyúri jogukban, melyet, mint régi jogot említ meg. Ennek értelmében a jászsági községek maguk állíthattak keresztet, általában közadakozásból. A templomi, temetői kereszteket, illetve kálvária- kereszteket, a Szentháromság oszlopokat, kápolnákat többnyire közköltségen emelték. A felirat legtöbbször utal az építtetőre. A szakrális emlékek másik részét vallásos társulatok, társadalmi csoportok csináltatták. A szakrális emlékek jelentős részét azonban helyi családok csináltatták, szinte minden mást felülmúló mértékben. Nevüket mindig feltüntették a talapzaton, sok esetben a keresztet is róluk nevezték el.[85]

Míg a megye más részein alig- alig találunk kereszteket, hogy a szentek szobrairól ne is beszéljünk, a buzgó jászok a mai napig jeleskednek állításukban, gondozásukban, őrizvén a több évszázados hagyományt. Példaként elég, ha Jászladányt említjük, ahol az 1950-es években 20 kereszt mellett temetői kálvária, Nepomuki Szent János, Szentháromság, Szent Vendel, Mária és Szent Flórián szobra állt, s ebből 19- et családok csináltattak.

A másik fontos kérdés, ami a szakrális emlékek vizsgálatánál felmerül, hogy miért állították őket. Általában fogadalomból készültek, pl. egy csodálatos gyógyulás emlékére, egy látomás hatására, a dögvész megszűnésére, a kolerajárvány emlékére, gyermekáldás beteljesülésére, elhunyt családtagok emlékére.[86]

A Jászság gazdag, vagyonos lakossága általában kőből készíttette a szakrális emlékeket, fából ritkán és csak a szegényebbek. A Jászságban és tőle északra a Mátrában és a Bükkben kitűnő kőfaragók dolgoztak. De név szerint csak a későbbi mestereket ismerjük. A XVIII. századi mesterkérdés a jövő kutatásának feladata.

Ott, ahol nem hivatalos egyházi kultuszról van szó, előfordul, hogy a szentek szobrainak megformálása az emberek saját képére történt, ugyanolyanoknak képzelik őket, mint saját magukat. Példa erre a Szent Vendel szobrok jászsági megformálása: az állatok patrónusát, vészek elhárítóját gatyás, pásztorkalapos parasztszentnek ábrázolják.

A szentek kultusza, a búcsújárás szokása, a szent helyek felkeresése, de e kultuszok más hiedelmekkel való keveredése is jellemző vonása a jászsági néphitnek.

A szobrok körüli életet a vallásos társulatok szervezték meg. A patrónus szobrához körmenetben vonultak ki névünnepén. Imádkoztak, megkoszorúzták, gyertyát égettek alatta. A búcsújárók is mindig megálltak az útba eső keresztek, szobrok előtt. A keresztek előtti viselkedést szigorú szabályok határozták meg. A férfiak kalapot emeltek, a nők keresztet vetettek, ha elhaladtak előtte. Az év folyamán többször kivonultak a szobrokhoz, a névünnepen túl is. Így az áldozócsütörtök előtti keresztjáró napokon végiglátogattak minden határbeli keresztet. Erre az alkalomra valamennyit kifestették, rendbe tették. A másik Mindenszentek napja, amikor gyertyát égettek a szobrok, feszületek talapzatán. Jászberényben ezen kívül a gazdasági év kezdetén Szent György napján kimentek az időjósló szentek szobrához, hogy jó időért esedezzenek és védelmet kérjenek a természeti csapások ellen.

A szobrok gondozásának feltételei leginkább ott voltak biztosítva, ahol az egy család tulajdonában volt. Itt az utódokra is átszállt a gondoskodás kötelessége. Szokás volt a kiadásokra alapítványt tenni a plébániákon, különösen, ha nem voltak örökösök. Alapítványi tőkéhez volt kötve a szoborállítás is, megelőzve azok későbbi romlását. A közösségi tulajdonban lévő emlékeknek gyakran mostohább volt a sorsuk, bár a közelben lakók azoknak is gondjukat viselték.[87] Bár Gulyás Éva itt nem adja meg forrásainak korát, magam találtam adatokat a megállapítások XVIII. századi meglétére.

Most egy konkrét esetben vizsgáljuk meg egy szobor fenntartásának, s a kultuszban való részvételének körülményeit, Dósa Pál 1772-es rendelkezése alapján Jászapátiban (21. kép):

Alább meg írt Ifjú Dósa Pál Privilegizált Jász Apáthi Várossának egyik Tanátsossa e jelen lévő írásommal adom tudtára, és örök emlékezetére minyájoknak akiknek illik, hogy 1772dik esztendőben szabad akarattal, jó indulatbul azon Városunkban Püspöki Hatalommal fel állítatott Iskoláknak elő menetelére, és Házom előtt már fen álló Boldog Asszony Statuájának nagyobb becsületének állandóságára tulajdon Isten áldásábul, és saját Keresményembül 300 Rh frkat ugyan azon Jász Apáthi Városunk béli Iskoláknak által adtam örökössön, úgy hogy azon Capitalis summának esztendőnként follyó interessét vegye, ossza, és rendellye aláb le írt szándékom szerént. És pedig:

 

1mo Hogy Házom előtt Boldog Asszony tiszteletére fen álló statua történhető romlása által Csúfossá ne tétessen, avagy becsületében meg ne fogyatkozzon, minden esztendőben annak csináltatássára tetessenek állandó Cassában fére Rh 2

 

2do Sőtt inkább hogy azon emlétet statua előtt naponként nevekedgyék Szentséges Szűz Anyánknak tisztelete, rendeltessenek az Deákok közül Ketten, akiknek ékessebb szava vagyon, és azok minden Szombatokon az Lauretomi Lytániát, a Boldog Szűznek pedig hat jelessebb ünnepein, úgymint Gyertya Szentelő, Gyümölcs Oltó, Sarlós, Kis, és Nagy Boldog Asszony Napján, és Fogantatáskor egy Magyar Éneket a Boldog Szűznek tiszteletéről azon Statua előtt mondgyanak, amely fáratságokért végyenek Rh 4

 

3tio Hogy pedig ami hathatósabb ösztön példája légyen a Népnek, az Deákok Congregatziója Nagy Boldoh Asszony Napja előtt való Nap szokott Solemnitassával a Statua előtt meg jelenvén ottan Ájtatosságot tartson úgy mint vagy az Lauretomi Lytániát el mondgya, vagy más dícséretess jelel mutassa Szűz Máriához buzgóságát, azon kívűl ha halott történne vagy az én házomtul, vagy pedig Uram Atyám házátul az Temetésen meg jelennyen, és a test felet az háznál Zsoltároztasson, amellyért esztendőnként jusson az Congregatiónak Rh 3

 

4to Ezekre pedig mivel az Professorok gondot viselni fognak és hasonlóképpen a Temetéskor, testnek bé tételén (adstalni) tartozzanak, jusson esztendőnként az egyiknek, a ki Congregatzio (Prassese) lészen 5 Rh frt, a másiknak Négy, de úgy, hogy esztendőnként hét misét az élőkért, hetet a halottakért, a kik familiámbul voltak, és vannak el mondgyanak, és így Ketten az Professorok venni fognak Rh 9.

 

Mindezekhez azt a Clausulat tészem, hogy ha a Statuára esztendőnként fére tett summa elegendő nem lenne, és fiaim azt magok költségével toldani nem akarnak, akkor meg szűnésével némelly szándékaimnak, a mellyek a népnek botránkozása nélkül el múlhatnak fordítasson azokra rendelt pénz a Statua csináltatássára.

 

Ezeket valamint Kegyessen Püspök Ő Excellentiája nékem Kegyelmes Uram méltóztatni fog akár melly részében jobbítani, ugy helyben hagyom, és azok erősítésére magamat kötelezem, a mellyeknek bizonyítássára adtam Apathiban ezen Levelemet 1772dik Esztendőben Szent Mihály havának 30 napján. Fellyebb is írt Iffiu Dósa Páll[88]

Hasonló Mária oszlopot találhatunk 1783-ból Jászárokszálláson. (20. kép) Az ikonográfia elterjedt és közkedvelt országszerte a barokk kortól. Mária dicsőséges diadala a gonosz fölött. A földet körülfonó, kígyó képében megjelenő gonosz fején tapos a Szűz, kezét imára kulcsolva.

Szentháromság

Bár középkori eredetű, de ábrázolásának virágkora mégis a barokk. Védelmet nyújtott a három rossz ellen, az éhség, háború és pestis ellen. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök által szerzett ének tanúskodik erről:

Három súllyosb csapás

Gyakran mi reánk száll

Éhség, hadakozás és mirigyhalál,

Szent Háromság ezektül meg-tartsál.

 

Áldgy-meg minket,

Örök Isten, mi Istenünk,

Álgy-meg Isten

Egyet áldunk három személyekben.[89]

Az Istent természetesen emberarcúnak képzelik el, de igen- igen öregnek, ősz hajúnak és nagy szakállúnak. A mindenütt jelenlévőséget tudják ugyan, de nem képzelik el, hogyan is lehet mindenütt jelen, ha egy valóságos, emberforma személy. Jóllehet gyönyörű barokk Szentháromság szobor áll több jász településen a XVIII. század óta, a Szentháromságot, mint istenséget nem fogják fel, nem tudják, hogy az az egyházi tanok szerint egység, magának Istennek az egysége, de mégis három megjelenési formája. A Szentháromság szobor három alakja, az idősnek ábrázolt Isten, a fiatalnak mintázott fiú és a galamb formájában jelen lévő Szentlélek három elkülönülő fogalom. (23. kép) Úgy képzelik, hogy bár imádkozhatnak közvetlenül az Istenhez, mégis közvetítők, Jézus és a szentek kellenek ahhoz, hogy vele megértessék magukat. Lényegében Jézust is közvetítő szentnek képzelik el a gyakorlatban. Jézushoz azonban külön imádkoznak, éppen úgy, mint az Istenhez. A határban önmagukban álló feszületek mégis magát az istenséget szimbolizálják.[90]

A Szent Család ábrázolásnak hasonló a megfogalmazása, mint a Szentháromságnak. Egyedüli példaként itt csak a jászfényszarui 1769-es szobrot említhetjük. (22. kép)

Szent Vendel

A Jászság juhtartással foglalkozó lakossága pásztorpatrónusként tisztelte Szent Vendelt, akinek népies, faragott, festett szobrait a legelők szélén állították fel. Pásztorviseletben, vászongatyában, pásztorkalapban, kezében bot, lábainál juhokkal ábrázolják. Másik típusa királyfiként ábrázolja. Az egri egyházmegyében Barkóczy Ferenc egri püspök terjesztette tiszteletét. Először harangot szenteltek tiszteletére, majd elkészült a jászberényi ferences templom Vendel oltára a XVIII. század végén. Szobrai, melyeket juhász társulatok emeltek, megjelentek ugyan a XVIII. század végén, de mára egy sem maradt fenn belőlük. A mai Jászságra oly jellemző szobrok keletkezése főként a XIX századra tehetők.

Nepomuki Szent János

Nepomuki Szent János 1350 körül született a dél-csehországi Nepomukban. 1389-től prágai érseki helynök és a Szent Vitus székesegyház kanonokja, ezért papi öltözetben, reverendája fölött karingben, fején birétummal ábrázolják. Bátran kiállt az egyház jogaiért IV. Vencel királlyal szemben, aki 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába dobatta. A legenda szerint Zsófia királyné gyóntatója volt, és azért ölték a folyóba, mert a királlyal szemben is megőrizte a gyónási titkot. Öt ragyogó csillag segített holtteste felkutatásában. A Szent Vitus székesegyházban helyezték örök nyugalomra. 1719-ben találták meg épségben a nyelvét, s 1729-ben avatták szentté, s ettől kezdve számos szobrát állították fel, főleg hidakon. A gyónási titok, a jezsuita rend, a haldoklók és a vízen veszélybe jutottak védőszentje.

Díszesen faragott szobrait hidak közelében, vízparton helyezték el. A XVIII. században készültek első jászsági szobrai. Legkorábbi a jászkiséri templom mellett álló 1715-ből. A szent mellett angyalkák vannak, egyik keresztet tart a kezében. Szintén korai szobra állt Jászberényben a vízimalom mellett. 1766-ban készült, ma a halastó szigetén áll. A szobrok felirata az árvizektől kér védelmet. A jászladányi Nepomuki Szent János szobor felirata: Őrizd szép hírünket ellenségtől, Oltalmazz bennünket árvizektől, 1808. A jászalsószentgyörgyi szobor 1764-ből való (24. kép) és a Vizi család állíttatta. Utódaik még 1939-ben is megújíttatták a szobrot.

Szent Rozália

Szent Rozália Jászberény védőszentje, ábrázolása megjelenik a kőképeken is. (Lásd a Jászberényi kőképek című résznél) Több jászberényi szakrális emléken is feltűnik alakja, így a Pálinkás kereszt talapzatán, ma főtéri kereszt, és a Rozália kápolna homlokzatán is. Gyakori ábrázolására nem csak a pestistől való félelem, hanem védőszent mivolta is magyarázatot nyújt. A jászapáti Rozália-kultusz minden bizonnyal összefüggött a szent jászberényi tiszteletével.

Szent Rozália szerepét a Jászság vallásosságában Szilárdfy Zoltán jászapáti temetőkápolnával foglalkozó tanulmánya alapján foglalom össze.[91] Az 1738-39-es országos és egyben utolsó nagy pestisjárvány alkalmából tett fogadalom beváltásaként épült a temetőkápolna, a homlokzatán jelzett kronosztikon és dátum szerint 1740-ben. (28. kép)

A pestisjárványokkal kapcsolatos ikonográfiában igen ritkának számító motívumegyüttes kőreliefjeinek a monumentális művészet építészeti műfajában való megjelenítése feltétlenül az ábrázolás jelentőségét emeli ki. Hozzá hasonlók legközelebb a prágai híres Aranykút-ház homlokzatán láthatók. Az ábrázolások és feliratok a barokk kor embere számára érthetőek voltak, számunkra azonban értelmezésre szorulnak.

Az ajtó fölötti fülkében a fejedelmi remetelány önként választott lakhelyén, egy barlangban alussza örök álmát, fejét jobb kezére támasztva, másik kezében pedig Krisztus feszületét szorítja magához. Haját, nevére utaló, rózsakoszorú ékesíti. A mulandóság ijesztő halálfej- koponyája az enyészetet idézi. A fölötte latin nyelven olvasható dedikációs felirat egyben fohász, hogy akinek nevére kápolnát szenteltek, kérlelje meg Jézust, hogy a döghaláltól őrizze meg védenceit. 1633-ban a jászapáti kődomborműhöz hasonló halotti képe került Itáliából a grazi jezsuitákhoz, ahol ennek nyomán bontakozott ki Rozália közép- európai kultusza.

A jászapáti kápolna homlokzatának központi motívuma a pestis ikonográfia legsajátosabb tárgya a Zakariás áldás kettős keresztje, amelynek talapzatát egy másik hathatós szent szöveg képezi. Az áldás eredetét és a kettős keresztbe írott kezdőbetűk értelmét éppen az 1739-es kritikus esztendőben elsősegély gyanánt ismét kiadták Lelki Méreg ellen- való orvosság címmel az uralkodó döghalálnak veszedelme ellen. A könyvecske leírja azt a történetet, mikor a tridenti zsinat résztvevőit egy karperec menti meg a pestistől, amire az áldás betűi voltak vésve. Az áldás szövegét magam nem közlöm, de Szilárdfy Zoltán idézett tanulmányában az teljes egészében megtalálható.

A homlokzat timpanonjának közepén keretbe foglalták az Európa szerte közkedvelt, pestistől oltalmazó Mária ének kezdőszavait: Az egeknek szép csillaga melly az Úrjézust szoptatta. A felirat a kápolna csúcs szimbólumára vonatkozik, amely a nyolcágú csillag körébe foglalt Szoptató Szűzanya domborműve. Az ének üdvös hatásának legendás története a portugáliai Coimbrából ered.

Láthatjuk tehát, hogy a pestistől egyaránt védő Szent Rozália ábrázolás, Zakariás kereszt, imaszövegek és Szoptatós Mária ábrázolás a jászapáti temető kápolnán együttesen jelenik meg, mintegy egyesítve erőiket a döghalál tomboló pusztítása ellen.

Rossz időjárástól védő szentek

Az időjárást befolyásoló szentek együttes szobra Jászberény határában a Donátus dombon áll, 1749-ben készült. (27. kép) Középen Donát áll római katonai viseletben, két szélén Orbán és Medárd látható püspöki ornátusban. A néphit szerint Orbán napján (máj. 25) szokott lenni az utolsó tavaszi fagy. Ha Medárd napján esik (jún. 8), akkor még negyven napig tart az eső. Donát püspök (aug. 7) szobrát pedig a szőlőkben szokták elhelyezni jégverés ellen. A szobor latin nyelvű felirata természeti csapások ellen kér védelmet: Ne ártson nekünk a vihar, villám és jégeső. (St Orbane, Donate, Medardo orate oro nobis ne nobis noceant tempestas fulmino nando) Alapította a város elöljárósága 1749. Újraemeltette özv. Rácz Imréné szül Csikós Erzsébet 1910.

Keresztek, kálváriák

A kereszteket általában a település kiemelkedő pontjain, utak mentén, fontosabb kereszteződésekben, a falu határában, a templom mellett és a temetőben állítottak fel. Sokszor az állíttató család háza elé tették. Nem csak az áhitat helyei voltak, hanem tájékozódási pontok is.

A kora középkor óta a kínszenvedés és a győzelem jelképe a kereszt, de kultuszának virágzása igazában a barokk kor. A kereszt jelképezte a hitet, a vallást, s az ellenreformáció idején, amikor a katolikus egyház pozícióinak megerősítésére törekedett, minden eddiginél nagyobb mértékben bontakozott ki tisztelete. A Jászságban is ebből az időből találhatók az első keresztek. Az útmenti keresztek két típusát figyelhetjük meg a Jászságban. Az egyik a kőfeszület, vagyis kereszt korpusszal, alatta Bűnbánó Magdolna vagy Mária. Ez az általánosabb típus szinte mindenütt előfordul. A másik a többalakos kőkereszt, melyen a feszület két oldalán Mária és Szent János látható, a kereszt alatt pedig Magdolna. A jászsági népnyelvben ezt is keresztnek hívják, bár valójában kálvária-keresztről van szó stációk nélkül. Templom mellett vagy temetőben található. Ha az előbbi helyen áll, arra utal, hogy egykor a templom köré temetkeztek. (17. 26. kép)

A népies barokk kálváriák valóságos szigete a Jászság, csupán Jászberényben áll belőlük négy XVIII. századi. Az egyik legrégebbi a főtéren álló Pálinkás kereszt 1752-ből, mely a közelében álló kocsmáról kapta a nevét. A kereszt alatt kis fülkében a pestistől mentő várospatrónus, Szent Rozáli fekvő alakja látható. A Pálinkás kereszt mögött kis harang függött, melyet napjában háromszor az arra lakók halottainak húztak meg.

1757-ben készült, s a népies barokk szobrászat egyik remekbe szabott alkotása a jászladányi festett kálvária. (16. kép) Azt mesélik róla, hogy valamikor nem erre nézett, hanem az útnak háttal állt, egy éjszaka csoda történt azonban, mert magától az út felé fordult.[92]

A jászsági kőfeszületek tipikus mellékalakja a kereszt alatt álló Szűz Mária vagy Bűnbánó Magdolna. A kálváriákon mindig Magdolnát látjuk ott, mert Mária az oldalsó talapzaton áll. Magdolna ábrázolásai különbözők. Jászalsószentgyörgyön serleg, Jászladányban koponya van a kezében, a jászberényi Pálinkás kereszten térden állva átkarolja a keresztet. A serleg és a koponya vezeklésének eszközei. Az útmenti kereszteknél nem mindig lehet eldönteni, hogy melyikük szerepel, többnyire azonban eléggé merev testtartású, kendőjébe takart, imádkozó Mária van a kereszt alatt.

Már az eddigi anyaggyűjtés alatt is körvonalazódtak bizonyos stílusbeli sajátosságok, melyeknek segítségével több korszakot különböztethetünk meg a keresztállításban. Ezek azonban meglehetősen tág időbeli határok, melyek még pontosításra szorulnak. Az első korszak a XVIII. század, beleértve még a XIX. század elejét is. Erre az időszakra jellemző a barokkos vonalvezetés, a mozgalmasság az alakok megformálásánál, a talapzatok kiképzésénél. A jászberényi, jászladányi kálváriák, keresztek képviselik ezt a stílust. A korszak vége felé már megmerevedik a barokkos lendület, főleg a talapzatformák változásán szembetűnő ez a jelenség. A Jászberény határában álló, 1794- es keresztnek szép barokk csavarulatú talapzata van, az 1802-ből való jászteleki kereszté ennek sajátos népies formaváltozata. Ezután szögletes, klasszicista formák veszik át az uralmat.[93]

A jászalsószentgyörgyi kálvária-keresztet a közösség állíttatta, felirata szerint: Urunk halálának emlékezetére építtetett Varga Gergely bíróságában Ano 1765. S a Varga család jó gazdája volt a keresztnek, mert egy utóduk, Varga András 1890-ben megújítatta.

A megfeszített Krisztus és Mária ábrázolások egyik sajátságos, s a Jászságban egyedül álló formája a XVIII. századból, a jászapáti temetőben található papi sírkő az 1770-es évek végéről, mely ikonográfiájában teljesen megfelel a szabadon álló formáknak, mégis unikális darab egyedisége okán. (25. kép)

Jászberényi kőképek

Jászberény egykori határát jelölték azok az építmények, melyeket a nép kőképeknek nevez.[94] A kőképek kb. 5 méter magas, 2 méter széles négyzet alapú, lábazattal ellátott, zsindely vagy cseréptetős építmények, csúcsain kereszttel, oldalain mélyedésekkel, melyekben különböző szentek domborműveit helyezték el. Sokan és sokféle szempontból, más- más vonatkoztatásait hangoztatva (településtörténeti, művészettörténeti, népművészeti) foglalkoztak eddig a kőképekkel. Először Blénessy János említi Jászberény műemlékeit összegző munkájában, keletkezési idejüket a XVII. századra tette. Fodor Ferenc településtörténeti szempontból, mint határjeleket vizsgálta, Jászberény korabeli kiterjedésére következtetett elhelyezkedésükből. A máig legteljesebb leírást Sáros Andrásnak köszönhetjük. Mint szakrális emlék, kegyoszlop szerepel az országos műemléki topográfiákban.

A kőképek a határbeli, útmenti szakrális építmények sajátos csoportjába, a képoszlopok körébe tartoznak. Az elnevezés a német Bildstock szó fordítása, a magyar szakirodalomban a hasonló jellegű osztrák és német kutatások hatására képoszlopnak nevezik, bár elég nagy ebben a vonatkozásban a terminológiai változatosság.

A képoszlop középkori eredetű építmény, amelyet gyilkosságok esetén maga a gyilkos vagy a családja állíttatott a tetthelyen bűnhődése jeléül. Szerencsétlenségek esetén a város is állíthatott az elhunytak emlékére. Ez a középkori hagyomány a későbbiek folyamán sokat módosult tartalmában, megjelenési formájában.

A jászságihoz hasonló téglából épült kőképek a XVI –XVII. században készültek az újraéledő katolicizmus hatására. A jászberényi Kőkép utcait (18. kép) felirata szerint Georgius Kovács emeltette 1699-ben, aki Jászberény török kor utáni első főbírája volt. A kőképek állításához az az eredtmagyarázó hagyomány kapcsolódik, hogy a török kiűzésének emlékére készültek, s alatta török sírok vannak. Hasonló hagyomány él a győri képoszlopokkal kapcsolatban is.

A képoszlopok legszembetűnőbb eleme az oldalán elhelyezett kép, dombormű vagy szobor. Ennek nem csupán díszítő, hanem kultikus funkciója is volt. Általában csak az út felé néző oldalán volt ábrázolás. Ha több oldalát is díszítették, akkor rákerült a település védőszentje, a Mária ábrázolások valamelyike, esetleg valamelyik segítő szent. Mindhárom jászberényi kőképen van Pieta ábrázolás, ami, ha hitelt adunk a kőképek török ellenes győzelmi funkciójának, nem lehet véletlen, hisz a Mária kultusz azokban az időkben a török feletti győzelem hivatalos vallásos megnyilvánulása volt. Terjesztésében a franciskánus jámborságnak is nagy szerepe volt, s mint tudjuk a ferenceseknek ebben az időben már ősi rendháza volt Jászberényben. A jászberényi Pieta- domborművek sajátos ábrázolási típusba tartoznak, az ún. sasvári Pieták közé. A felvidéki Sasvár (ma Sastin) búcsújáró templomának Fájdalmas Anya képe hatására készültek. Ez az ábrázolási típus népszerű volt a Jászságban később is, egyszerű kivitelű kegyszobrok formájában is.

A Kőkép és Alkotmány utcai (19. kép) képoszlopokon kizárólag Pieta ábrázolás van, a Szobor utcain Jászberény védőszentjének, a pestistől védő Szent Rozáliának fekvő alakja, a harmadik oldalán pedig egy kereszt, mely a hitet jelképezi. A Rozália ábrázolást a kutatók sokáig összetévesztették a Szent Sír ábrázolásával, valójában pedig az Rozáliát ábrázolja, amint a barlangban, feje alatt kövekkel, kezében kereszttel fekszik.

A kőképek a város terjeszkedésével elvesztették határ jelölő szerepüket, de vallásos funkciójuk megmaradt. Az volt a szokás, hogy keresztjáró napokon, Szent György napján, búzaszentelés vagy búcsú alkalmával itt is megállt a körmenet. Mindenszentek napján gyertyát égetnek a peremén. Nagyobb ünnepek előtt rendbe teszik, virágot helyeznek el rá. Archaikus hiedelem, hogy a korán elhunyt zabi gyerekeket alá temették. Nem sajátos jászberényi jelenségek, hiszen a Kisalföldön, Északkelet-Magyarországon s a palócoknál is találhatunk hasonló építményeket.

9. A céhek vallásos tevékenysége

A vallási néprajz fontos forrása a céhek szerepének vizsgálata a vallásos életben. A céhek a középkor iparosainak azon szervezete, mely védte az egy szakmában, egy településen dolgozó mesteremberek érdekeit. Szerepük még a XVIII. században is jelentős volt. Figyelmet fordított tagjai életvitelére, mesterségük igényes művelésére, a céhen belüli hierarchiára, a felnövekvő iparos ifjúság képzésére, a kontárok kizárására. A céhet érintő rendszabályokat írásba foglalták, úgynevezett céhprivilégiumokban rögzítették. A céhek vallásos tevékenysége kihatott a céhekbe nem tömörült lakosság vallási életére is, a kegyes társulatok alapítására.

Kezdetben e privilégiumokat kézzel írták, később már előre nyomtatott regulákat használtak, melyek üresen hagyott helyeire beírták saját céhük nevét és működésének helyszínét. E regulák minden esetben királyi megerősítéssel bírtak. Magam néhány, még kézzel írt privilégiumot vizsgáltam meg, amelyekben még nagyobb a lehetőség arra, hogy egyéni sajátosságok is feltűnjenek, ellentétben az előre nyomtatottakkal. Természetesen ebben az iratanyagban is megfigyelhető, hogy a privilégiumok már kötött formában, egy meghatározott rend szerint íródtak. A jászberényi asztalos és lakatos mesterek kérelmére Nagykőrös város bírája küldött egy céhprivilégium mintát Jászberénybe 1768-ban.[95]

A jászberényi takács céh a következőkben fogalmazta meg mesterlegényeinek vallásos kötelezettségeit 1773-ban:

Első articulus

 

Mindenek előtt az Isten Dicsőségét illető dolgokban úgy igyekezzenek, hogy cselekedettyekről nem csak Mester legényeknek, hanem igaz Keresztényeknek is meg ismertessenek, arra való nézve az Becsületes Czéhnek el rendelt Ünnep napján, úgy mint: Olajban főtt Szent János, Úr szineváltozása, Mind Szentek, és Szent Mátyás napjaiban tartattni szokott ájtatosságokon Szt. Miséken Offertóriumokon, és Processiokon nékiek rendelt helyen becsűletessen magok viselésével akár mely hiten leendenek is, meg jelenni tartozni fognak akik pedig ezeket helyes ok nélkül el mulatnák bűntetések leszen fél font sárga avagy fejér viasz.

 

Második arlus

 

Ezen Czéhbeli Mester Legények akármely hiten leendenek is az Úr Napi, és annak octavaján szokott Processiókon ájtatossan meg jelenni tartozni fognak, aki pedig ezt helyes ok nélkül el múlatná büntettessék a Parochiális Templom részére egy font fejér, vagy sárga viaszra. Ezen kivől a Parochiális Templomnak szokott több Processióin is meg jelennyenek, aki el mulatná, büntetése lészen tizenkét pénz. Ezen Processiók alatt az Öreg Czéhnek Zászlóját az Mester Legények hordozni tartozni fognak.

 

Huszonharmadik arlus

 

Hogy ha valamelly Mester Legény súlyos betegségben esne, a többi Mester Legények az betegnek segétségére legyenek, a mennyire nékie szükséges leszen, a mellett sorral vigyázván az Dákány Mesternek rendelése szerént, úgy hogy Nappal egy, étszaka pedig kettő vigyázzon és ha magának annyira való Értéke nem volna, hogy magáébul élhetne tehát az Társaság őtet segétse, de leg inkáb arra vigyázzanak a mellette levők, kivált a Dékány Mester, aki a beteget gyakran meg látogassa, hogy a beteget a Lelki dolgokban segétség, Szent Gyónásra, Oltári Szentség vételére, és az Utolsó Kenetre gyakran ébrezgetvén, ha pedig meg halna, a Czéhnek szokása szerént tisztességessen el temettessék, és ha magának költsége arra nem maradna, a Becsületes Társaság költségén temettessék, ha ki pedig az ollyan temetésen meg jelenni, vagy a beteg szolgálattyára a rendelés szerént menni ok nélkül el mulatna, valahányszor szt cslekedné, annyiszor huszonöt pénzre büntettessék, az ollyatén büntetés, az olly betegeknek szükségére vagy az meg holtaknak temetésére fordíttassék.

Most nézzük meg ugyanezen céh privilégiumát korábbról, 1764-ből, ami az egész céh tagságát érinti:[96]

Első articulus

Ezen Czéhbeliek mindenek előtt azon legyenek, hogy az Isten dicsősségét előttök viselvén igaz, jámbor, tökélletes Keresztényekhez illendő dologban foglalatoskodgyanak, hogy annak Kegyelme által mint ezen, mint a más világon kévánságok szerént boldogulhassanak. Arra nézve a Czéh, ha még nincsen Zászlója, azt hova hamarább meg csináltattya Parochiális Templomban tartani fogja, és azon Zászló alatt, minden Úr napi és annak Octáváján tartandó Processión Mesterek, és Mester Legények, és inasok, akár melly hiten valók leendenek is tisztességessen meg jelenni, és egész végezetik azon ájtatossan meg maradni tartozzanak, akik el maradnak, és el maradásoknak helyes okát nem adhattyák, az ollyanok Mesterek ugyan két font, Legények pedig egy font fejér, vagy sárga Viaszra Parochiális Templom részére büntettessenek. Azon kévül kötelessége lészen a Czéhbelieknek, a Czéhnek Szent patrónussa napján, és a négy Kántorokon egy Szent Misét szolgáltattni, mellyen hasonló-képen minnyájan a Mesterek, Mester Legények, és Inasok is meg jelennek, és azt minden ájtatossággal meg halgattyák, Offertoriumra minnyájan (ki vévén az inasokat) el mennek, akik pedig ezen Szent Miséknek halgatását heles ok nélkül el mulattyák, Mestereknek egy font legényeknek fél font sárga vagy fejér Viasz lészen büntetések. Ok nélkül el maradandó inasok helet azoknak Mesterjeik, Legényeknek rendelt bűntetésének felét meg adgyák. Ezen Isteni szolgálatokon kívől a Czéhbeliek különös ájtatosságokbúl nékiek rendelendő, vagy általok építendő Oltárnak tisztességes Isteni Szolgálatokhoz kívántató ruházatokkal, Viasz Gyertyákkal, és más szükséges eszközökkel fel ékesítésére, s a szerént mindenkor szép rendben tartására, és a meg írt Oltárnál, a Czéhnek élő Tagjaiért tizenkét Szent Miséket, úgy a meg holtakért is annyinak, a Város Plebánussa által, annak alkalmatos idejében szolgáltatására, és azokért meg írt Plebánus Úrnak tizenkét rhen forintoknak le tételére magokat ajánlyák.

A jászárokszállási szűcs és szabó céh legényeinek kiadott artikulusok szintén fennmaradtak, s mivel találunk különbséget a jászberényiekkel szemben, nem haszontalan az idevágó passzust idézni 1768-ból[97].

Második Articulus

Nem csak az elválasztott Patrónusunk napjain hanem minden Ünnepeken sőt köz napokon is, csinossan fel öltözve másoknak kivánatos Példájára tartoznak a mint illik Pálczával be gombolt Dolmányal és övel fel övezve járni amely tisztességes öltözet el mulatásának Bűntetése lészen 10 pénz.

 

Harmadik Articulus

 

Valóban Istenes Állapotnak Jele és Czímere, Ünnepeken Vasárnapokon, hogy az Mester Leginyek az Város Templomában, kilencz órakor Sz. Misén és Predikátiokon, meg jelenvén végiglen meg várják. Ezek alat minden Buzgósággal és Ájtatossággal Tündökölvén. Aki pedig Ezen Articulus ellen vét 25 pénzre Bűntetődik. Hasonló Bűntetése leszen annak is ki ithon lévén az említett Isteni Szolgálatot el múlattya ok nélkül 50 pénzeknek letételire bűntetődik. Az Úr napi Processión pedig minden Mester Leginy köteleztetik meg jelenni az fellyebb írt mód szerint Tisztességessen az Czéh Zászlója alat menni 25 pénz Bűntetés alat Istennél kedves Embereknél kellemetes Ájtatosság.

 

Negyedik Articulus

 

Az Igaz Ájtatosságnak Példás elő mozdítására ébreszt minnyájunkat az mi el választott Patrónusunknak, úgy mint Szent Imre herczegnek tisztelete, amelyre az következendő Isteni Szolgálatot ajánlyuk: Első vecsernyén szővétnekkel szolgálni és az Ifjak azt ájtatosan meghalgatni tartoznak más nap az offertoriomos Misén minden Leginy meg jelennyen, mivel is hogy sinte úgy mind az vecsrnyén az Szövétnekek Világoskodásával illik azon Szent áldozatnak véghez vinni és azt az ki el mulattya 30 pénz Bűntetése lészen.

Tovább már nem idézek a megmaradt kevés céhes anyagból, mindössze csak annyit, hogy a jászberényi csizmadiák 1763-as privilégiuma Szent József, Keresztelő Szent János, Szent Imre és Szent Pál fordulásának napján írnak elő miseszolgáltatást.[98] S a szintén jászberényi vékony szűrszabók és szűcsök legényei 1726-ban kelt artikulusaik szerint Sarlós Boldogasszony, Szent István király és Szent Katalin ünnepén mondatnak misét.[99]

10. Körmenetek, kegyes társulatok, búcsújárás

Az egyházi kultusz és a búcsúk életben tartásában Jászság-szerte nagy szerepük volt a laikus búcsúvezetőknek, szent embereknek, akik a közösségre erős hatással voltak. Bálint Sándor a középkori licenciátusok, félpapok működésének továbbélésével hozza összefüggésbe őket, úgy tekinti, mint ezek kései utódait. A Jászság török megszállta területén-ahonnan a papság elmenekült, s legfeljebb vándor ferencesek tűntek fel időnként-az efféle embereknek nagy szerepük volt a kultusz életben tartásában.[100]

Mindemellett azonban figyelembe kell vennünk újabb kutatási eredményeket is a hódoltság végi katolikus lelki élet helyzetéről:

A XVII. század második felére az egri püspökség hódoltsági területén félszáznál több olyan településről tudunk, amelyet katolikus pap vagy licenciátus látott el. A gyöngyösi és jászberényi anyakönyvekben a számos vácegyházmegyés pap mellett olvasunk többek között a jászapáti, jászalsószentgyörgyi, jászfelsőszentgyörgyi, jászfényszarui, jászjákóhalmi plébánosokról. A gyöngyösi Szent Antal Társulat tagjai között találjuk az egri egyházmegyéből a jászalsószentgyörgyi, jászárokszállási, jászberényi plébánosokat is. Ezek az adatok nem jelentenek kevesebbet, mint hogy a hódoltság utolsó negyedszázadára a plébánia hálózat rekonstrukciója és a világi papi utánpótlás biztosítása az egri püspökség megszállt területein nagyrészt megtörtént, s a felszabadulás után a már meglévő alapokra építhettek a századforduló főpásztorai.[101]

A búcsú elnyeréséhez és a különböző szakrális tárgyak-keresztek, olvasók-egyre nagyobb népszerűségéhez találunk adatot az egri egyházmegye levéltárában az Archivum Vetus 151. számú iratcsomójában. Az iratok nagy száma, melyek engedélyekből, útlevelekből áll külföldi zarándoklatokhoz, mutatja a XVIII. század buzgalmát az egyházmegyében. E mellett megtaláljuk itt XII. Kelemen pápa 1736-ban kinyomtatott szabályzatát és rendeletét arról, hogy hogyan használhatók a búcsú elnyerésével megszerzett tárgyak és mik a feltételei a búcsú elnyerésének. Ezeket a kis nyomtatványokat szétküldték az egyházmegyében és korabeli fordítást is készítettek róla, amiből most egy részletet idézek, annak reményében, hogy ez rávilágít arra, hogy a magánáhítat tárgyai a személyes viseletben, illetve a kor otthonaiban, hogyan lehetett jelen, valamint a konfraternitások alapszabályaira is minden bizonnyal hathatott, a kegyes célok és viselkedésmód meghatározásával.

Bútsúk, a mellyeket a tizen negyedik (??) Kelemen Pápa Szentséges Urunk meg Szentelvén az öreg, és közönséges olvasókat, kereszteket, feszületeket, apró faragott vagy öntött képecskéket és ereklséket a Krisztus híveinek ki enged azokat magoknál tartani, vagy magok hajlékán tartani ha következendő jóságos cselekedeteket véghez viszik.

Leg elsőben is mind két nemen lévő Krisztus Híveinek tuttára adgya Szentséges Urunk, hogy ha ezen ki adott Bútsúkat el nyerni kívánnyák, szükség képpen tartoznak a fellyebb meg nevezett Ereklyéket, Olvasókat s.a.t. Szentségeket vagy magoknál hordozni, vagy hajlékokban tartani.

 

Azt akarja ezeken felől, hogy az Imádságokat és az alább meg írt mód szerént lévő ájtatos foglalatosságokat a mellyek különösen kívántatnak a Bútsúk el nyeréséhez, ki-ki el végezz, vagy magánál hordozván az olvasókat, kereszteket s.a.t. vagy a ki magánál nem hordozza azokat szobájában, vagy hajlékának más tisztességes helyén tartván előttök a hozzá tartozandó könyörgéseket el végezze.

 

Ezen meg Szentelésben lészen neki Szentséges Urunk az nyomtatott és írott képeket, feszületeket, apró faragott vagy öntött képecskéket, Szentségeket, a mellyek vagy vasbúl, vagy czinbül, vagy ólombúl, v agy más egyéb féle törendő és hamar romlandó matériákbúl készíttetnek.

 

Ezek felett azt akarja Szentséges Urunk, hogy a képek, a mellyek a meg Szentelésre vitetnek azon Szenteknek hasonlatosságát mutassák a kik vagy Canonizálva vannak, vagy a Római Mártírok írott könyvében fel jegyeztetnek.

 

Mindezen elöljáró intések után következik már a Bútsúknak, mellyeket ki-ki el nyerhet, és az el végezendő jóságos cselekedeteknek mivolta és rende, tudni illik:

 

Valaki hetenként ettzer az Úrnak, vagy a Szűz Máriának olvasóját, avagy annak harmad részét, vagy az Isteni officiomot, máskép Breviáriumot vagy a B. Sz. Mária, vagy a meg Holtak vagy a Sz Dávid Penitentzia tartó zsoltárait avagy a Graduális Zsoltárokat el mondgya, vagy ha mást az üdvességnek útyára hoz és a tudatlant oktattya, vagy ha az temleceken lévőket és betegeket látogattya vagy a Szegényeket segíti, vagy a Szent Mise halgatásban, avagy ha pap annak mondásában magát gyakorollya.

Mindezek után az irat még rendelkezik a vétkek megvallásáról, ünnepek megtartásáról, gyónásról, s arról hogy mely kegyes és Istennek tetsző cselekedet után hány napi búcsú jár. Valamint a megszentelt búcsús tárgyak-olvasók, keresztek-elidegeníthetetlenségéről, sőt még kölcsönadásának tilalmáról is. Ezek a tárgyak az elvégzett személyes szent cselekedetek nélkül az irat értelmében nem érnek semmit.

A szolnoki Damjanich János Múzeum történeti adattárában 3096-97 szám alatt található egy dokumentum, ami Canonica Visitatio, Szolnok megyei vonatkozású műemléki, helytörténeti adatai az Egri Érseki Levéltárból feliratot viseli. Kijegyezte Kovács Béla muzeológus, Eger.

Az iratcsomó 1746, 1766-67-es egyházlátogatási jegyzőkönyvek kivonatait tartalmazza, vagyis a Barkóczy és Eszterházy félét, melyek értékes adatokat nyújtanak számunkra az egész megye, így a Jászság területéről is a konfraternitások és búcsúk vizsgálatához.

Jászalsószentgyörgy

A településen a két visitatio alapján két konfraternitás működött: Szűz Máriáé, melyet 1717-ben alapítottak és Szent Ferencé, amit 1740-ben alapítottak. Búcsúra Keresztelő János napján Jánoshidára, Sarlós Boldog Asszony napján Jászladányba, Kisboldogasszony napján Jászapátiba és Szent Mihály napján Jászapátiba jártak.

Lippay Lajos plébános a következőket mondja el a vizitációkban említett társulatokról: “Jászalsószentgyörgy népe minden időben kedvelte a vallásos életet, ezt tanúsítják leginkább a kebelében fennállott vallásos egyesületek, társulatok. Ilyen volt a b. Szűz eljegyzéséről nevezett társulat, mely 1717-ben keletkezett önként, a főpásztor engedélye nélkül. Ennek bizonyos szabályai voltak, melyek a tagok előtt minden évben, midőn a társulat elöljáróit választá, felolvastattak. Tagjai évenkint 9 kr tagsági díjat fizettek. Számadásait a helyi plébános jelenlétében, valamennyi tagja előtt vizsgálta. Volt a plébános által jóváhagyott főelöljárója, kit atyának nevezett. Pénztárában 1766-ban 7 frt 10 kr találtatott.

A másik társulat Szerafikus Szent Ferencz chordás társulata volt. Ez is a főpásztor tudtán és engedélyén kívül 1740-ben alakult körülbelül ugyanazon módozatokkal, mint az előbbi: Ennek tagjai is 9 krt fizetnek évenkint. Ennek pénztárában a visitatió alkalmával 8 frt 37 kr. találtatott.

E két társulat a plébánosnak évenkint 26 frtot fizetett 48 sz. miséért. Ez utóbbi társulatot látogatni, s igazgatni évenkint egy Sz. Ferenczrendi szerzetes járt ki Szolnokból.

Az említett püspöki látogatás a két társulatot egyesíteni rendeli, a szerzetes beavatkozását eltiltja és Barkóczy püspök által ajánlott Oltári Szentség társulatát behozatni parancsolja.”[102]

1719-ben a Szűz Mária társulatnak hordozható Mária szobrot vesznek Márkus Ilona és Simon Anna dékánasszonyok. 1720-ban pedig vörös palástot a Mária képre.[103]

Szent Ferenc tisztelete, vallásos társulatai az egész Jászságban nagyon népszerű volt. Ez természetesen betudható a ferencesek folyamatos jelenlétének a Jászságban, s jelen esetben annak is, hogy Jászalsószentgyörgyön, mint pl. Jászárokszálláson is, a XVIII. században szinte végig a ferencesek adták a káplánokat.[104] De itt, Jászalsószentgyörgyön, fordul elő az első adat arra, hogy a Jászságban nem a szalvatoriánus jászberényiek, vagy gyöngyösiek, hanem a minorita szolnokiak gyakorolnak vallásos felügyeletet, ráadásul egy olyan rendházból, ami már a váci egyházmegye területére esik. Ennek okát, egyelőre nem tudom megmondani források hiányában, annyi viszont szembetűnő, hogy Barkóczy 1746-ban rendeli el a két testvérület összevonását új néven, s 1783-tól kerülnek egri egyházmegyei káplánok a településre. A késlekedést talán a jászok kegyúri joga magyarázza. Azt sem tudjuk, hogy a két konfraternitás egyesült-e, mivel az 1766-os vizitáció még mind a kettőt említi, s Oltári Szentség társulatról nem számol be.

1782-88 között viszont királyi rendelet tiltotta meg a vallásos társulatok működését. II. József rendeletére ekkor számba vették őket Magyarországon, s vagyonukat is elkobozták. Különösen nehéz helyzetbe kerültek ekkor a ferencesek, akik csak akkor tarthatták meg templomaikat, ha plébániaként is működtek azok. A koldulás eltiltása is alapjában rengette meg a rendet.[105]

Jászalsószentgyörgyön régen a búcsú utáni csütörtökön ünnepelték az Úrnapját, amikor a templom kertjében a négy világtájnak megfelelően négy sátort állítottak fel és körmenetben azt körüljárták imádkozva, énekelve. A sátrakat feldíszítették virággal, zölddel. A körmenet után ezeket a hívek elhordták, mert gyógyító hatásuk volt.[106]

Jászapáti

Konfraternitási 1746-ban: Szent Ferenc, Szűz Mária, Szent Kereszt. Búcsújárásai: Keresztelő Szent János napján Hevesre, Szentháromság napján Jászalsószentgyörgyre, Sarlós Boldogasszony napján Jászladányba, Szent Jakab napján Jászjákóhalmára, Szent Anna napján Tarnaörsre, Szent István napján Erkre, Szent Mihály napján Jászdózsára, Szent Márton napján Mihálytelekre.

Az 1766-os vizitácio konfraternitásai pedig: Szűz Mária, 1693-ban alapították. Szent Ferenc, 1730-ban alapították. Nepomuki. Szent János, 1763-ban alapították.

Az egri érsekség levéltárában az Archivum Novum 3199 szám alatt fennmaradt iratok között megtalálható a Szent Ferenc és Szűz Mária társulatok regulája. Itt most a Szent Ferenc társulatét közlöm, Szűz Máriáét egy hasonló alapján, pedig Jászjákólhalmánál.

Szent Ferenc társulatát a Canonica Visitatio alapján 1730-ban alapították, az 1787-ben leírt regula alapján viszont az alapítási idő 1721.

Tanulságos a regula, mert bepillantást enged a tagok erkölcsi életébe, vallásos feladataiba és kötelezettségeibe. Megtudjuk belőle, hogyan lehet valaki tag, s ezért mit várnak el tőle.

Privilegizált Jász Apáthi Várossa Templomába 1721 dik esztendőben felállítatott Sz. Ferencz Congregatiojának Regulái

 

Első

 

Mivel ezen Gyülekezet egyedül az Isteni tiszteletnek, és Jóságos cselekedeteknek öregbítésén és Krisztus Urunk Keresztinek Keserves Kínszenvedésének és ött mélységes Sebeinek: mellyekkel Sz. Ferencz Atyánkat csudállatosan meg bélyegezni méltóztatott: emlékezetére vagyon felállítva, azért valakik ezen alázatos Társaságba kívánnak lépni, elsőben az elöl járók előtt magukat meg jelentvén és a bé vételre méltóknak itiltetvén, azután pedig Bűneiket töredelmessen meg gyónván és az Oltári Szentséget ájtatossan magokhoz vévén, arra rendeltetett Lelki Atyátul meg Szenteltetett Kötelecskével övedztessenek fell, és a Társaságnak Könyvében név szerint be írattassanak. Mely kötelecskét Üdvözítőnk Köteleinek mellyekkel váltságunkért mind a Kereszten, min az Oszlopnál megkötöztetett buzgó emlékezetére magokon hordozzák, és leginkáb mikor az Úr testének vételéhez járulnak, vagy a Holnapnak első Vasárnapján és egyébkor a Búcsú járásokon, Offertoriomokon a meg holt vagy élő Atyafiakért, és Jótevőkért mondandó Sz. Miséken, Nagy Böjtkor vagy más közönséges ájtatosságokon, és gyülekezeteken meg jelennek világossan mindenek láttára viselni ne szégyenellék. Ezen Társaságban pedig be leírattassanak egyebek, hanem tsak igaz Keresztény hitben lévő jó hírrel és névvel bíró és tökéletes életett viselő személyek, kik közük ha a Korda fel vétele után valaki vétekbe esik és másokat botránkoztat háromszor az Elöl járóktul meg intetvén, ha meg nem jobítya … a Gyülekezet könyvébül neve kitörülteték.

 

Második

 

Valaki ezen Társaságnak Bútsúiban és számtalan Lelki javaiban részesülni akar a Templomban vagy másut naponként mongyon ell ött Miatyánkot, ött Üdvözletet, és ötször e verset Ditsőség Atyának, és Fiúnak, és Szent Lélek Istennek miképpen kezdetben vala most és mind öröké Ámen. Krisztus Urunk ött Mélységess Sz. Sebeinek és Sz. Ferencz Atyánk ött Béllyegeinek tiszteletére. Egy Miatyánkot pedig az Üdvözlettel, és az említett verset együt agyon hozzá a közönséges Keresztény Anya Sz. Egy háznak öregbítéséért, és boldogulásáért.

 

Harmadik

 

Ezen Társaságnak tagjai a Sz Gyónást és az Oltári Szentséggel való élést, ha lehet minden holnapban gyakorolják, de kivált képen Víz Kereszt után való Vasárnapon a Ditsőséges Jézus nevének ünnepén, Páduai Sz. Antal napján, (Portzinulusa) Nagy Búcsúján, Serafinus Sz. Ferencz Atyánk napján, Boldog Asszony Makula nélkül való foganatatása napján, úgy mint a Szerzetnél, és ezen Társaságnak leg főbb Ünnepein azon Szentséghez mindenki tetsző buzgósággal járulyanak.

 

Negyedik

 

Az Anya Sz. Egyház közönséges Processioira, kiváltképen pedig arra a mely minden holnapnak első Vasárnapján, és a Szerzetnek főbb Ünnepein szokott tartattni a Szentelt Kordával övedzvén és ha ki tehető az Oltári Szentség nagyobb tiszteletére égő gyertyákat kezekben hordozván ájtatossan meg jelennyenek, és példás magok viselésekkel másokat is a Fölséges Úr Istennek szolgálattyára fel gerjeszteni szorgalmatosan igyekezzenek, Szent Ferencz Atyánk Templomait és Oltárait örömest látogassák minden nap de kivált képen a Holnapnak szokott Vasárnapja után következő arra rendelt napokon midőn az élő vagy megholt Atyafiakért, és jó tevőkért szolgáltatik a Sz Misét halgatni oknélkül el ne mulassák, az Isten Igéjének figyelmetes halgatásában, és meg tartásában foglalatoskodjanak egy más között Istenes egyességben, és felebaráti szeretetben élyenek, a haragban, gyűlölségben, és vissza vonásban lévőket meg békéltetni, a Téveledetteket üdvösség útyára hozni, a Tudatlanokat oktatni, a Szegényeket, Rabokat, és egyéb meg nyomorodottakat Isten szerelméért tehetségek szerént segíteni iparkodjanak, az Tasokért és más veszedelemben forgó Atyafiakért, de fő képen a Halálra váltakért imádkozzanak, minden Bűnüket, és azokra vivő alkalmatosságokat magoktul eltávoztatni, és naponként Kereszténi tökélletességben, és a Jóságos tselekedetekben elő menni szorgalmatoskodjanak.

 

Ötödik

 

Ha valaki a Kordások közül testi betegségben esik legottan hírül adják a Betegek Látogatójának, és ez a Prefectus Úrnak megjelentse, hogy idein mind Lelki, mind Testi szgségében segítségel lehessenek hozzája, a töb Atyafiak is tehetségek szerént a Beteget gyakorta meglátogassák, vigasztalják főképen a Szentségeknek idein való fel vételére ösztönözzék és valahányszor a Szentség a Beteghez vitetik aszt méltó tisztelettel, és ájtatossággal kisérjék. Ha pedig valakinek Halála történik Prefectus Úrnak mingyárt adattassék tudtára, hogy szokás szerént az egész Társaság egyben hivattatván a Temetésre meg jelenjenek, azonban mennél hamarább lehet egy énekes, vagy olvasó Misét mondattassanak a meg holtnak Lelkiért, melyre minyájan meg jelenvén érette ájtatossan imádkozzanak, valamint magokért kívánnak másokat imádkozni, melyre ugyan rövid üdő múlva magoknak is szükségek lészen.

A Canonica Visitatio alapján láthatjuk, hogy amíg 1746-ban létezett egy Szent Kereszt társaság, 1766-ra annak helyét már a Nepomuki Szent János társaság foglalta el. Ennek okát nyomozhatnánk valamilyen helyi változásban most, azonban szerencsénk van, mert források alapján abban találhatjuk meg, hogy Eszterházy püspök 1768-ban a gimnáziumi ifjúság lelki életének fokozottabb gondozására Jászapátiban is engedélyezte a jezsuita gimnáziumokban szokásos Mária kongregáció működését:

“Mivel Jász Apáti helységben a Parochialis Templomban még 1693 esztendőben bé hozatott s azután 1743-ikbe a Szent Kereszt Társaságával egybe kapcsolatott, de mind eddig megyebeli püspöktül annak rendi szerint nem erősített Boldogságos Szűz Máriának Congregatióját vele egyesült Szent Keresztnek Congregatiójával együtt helyben hadgyuk, erősíttyük és némineműképpen felállíttyuk, tituláris ünnepére Boldogságos Szűz Szent Neve napját rendelvén.”[107]

Mint látjuk a dátumok néhány évet itt is eltérnek, mint már annyiszor vizsgálódásaink során, de a magyarázat mégis helytálló egy társulat eltűnésére, illetve egy új létrejöttére, anélkül, hogy valami helyi sajátosságot kellene nyomoznunk a jászapáti vallásos élet változásában.

Jászárokszállás 1746

Konfraternitás:-Havas Boldogasszony

-Keresztelő Szent János

-Páduai Szent Antal

-Szent Ferenc

Búcsúk: -Sarlós Boldog Asszony napján a jászdózsai kápolnához

-Szent György napján Csányba

-Szent László napján Visznekre

-Szent Jakab napján Adácsra

-Szent Anna napján a tarnaörsi kápolnához

-Szent Mihály napján Jászdózsára

Processiones exeundo non comitantur e templo, sed adjungunt se turnatim post et extra pagum, redeundo vexilla humeris referunt et turmatim pipando, jocando redeunt.

Jászárokszállás 1766

Konfraternitás:- Szűz Mária

-Szent Antal

-Szent Ferenc

-Keresztelő Szent János

A templomban négy oltár volt, a főoltárt a legrégibb időktől fogva a Szentháromság tiszteletére szentelték fel, a mellékoltárok közül az egyiket először Keresztelő Szent János, később Szűz Mária, a másodikat Szerafikus Szent Ferenc, a harmadikat pedig Páduai Szent Antal tiszteletére építették és szentelték fel. Mindegyik oltárnak a gondozására és illendő karbantartására négy társulat szerveződött. Az egyiket Havas Bodogasszonyról, a másodikat Keresztelő Szent Jánosról, a harmadikat Assisi Szent Ferencről, a negyediket pedig Páduai Szent Antalról nevezték el. E két utóbbi társulat laza szervezetileg a gyöngyösi főtársulatokhoz tartozott, de ettől függetlenül itt évente négy-négy alkalommal szabály szerint egy-egy énekes szentmisét mondattak az élőkért és holtakért. A Kordaviselő Társulat az újhold vasárnapján tisztelgő körmenetet tartott a templom körül énekes szentmisével és szentbeszéddel.

A XVIII. században az Árokszálláson szolgáló plébánosok között sok gyöngyösi és jászberényi, egri ferences barátot találunk. A mindig jelenlévő ferences atyák részvételével a konfraternitások szervezték meg az egyházi körmeneteket, a búcsújárásokat. A körmenetek résztvevői részben a templomból indultak el, részben a község mellett csatlakoztak a társulati zászlókat vivőkhöz. A mintegy 50 kilométerre lévő Mátraverebély-Szentkútra Pünkösd és Nagyboldogasszony napján (aug 15) az 1780-as évektől kezdve szerveztek zarándokutakat.

A katolikus egyház állandó és változó ünnepein és a vasárnapokon általában két szentmise volt a templomban: téli időszakban az első misét, a kismisét 7 órakor tartották, a nagymisét 10 órakor. Nyári időszakban 6 illetve 9 órakor történt a beharangozás. A nagymisék előtt mindig szentbeszédet mondtak. Hétköznapokon egy mise volt, alkalomszerűen ezzel egy időben a mellékoltárnál is miséztek a vendégszolgálatban lévő ferences atyák. [108]

Az 1760-as években a templomot átépítették. Mester nevek nem maradtak meg. Kiss József, a templom monográfusa, az egri ferencesek között véli megtalálni őket magas szakmai nívójuk okán, amit szerinte erősít az a tény is, hogy a főoltárképet és két mellékoltár festményét Eszterházy legkvalitásosabb művésze, Johann Lucas Kracker festette. A templom külső díszítésére elhelyezték Szent Péter, Szent István, Szent Pál, Szent László és Szűz Mária szobrait. Két tábla is megemlékezik a templom építéséről. Az egyiken ez áll: A Szentháromság tiszteletére a városi tanács együtt a néppel-1768. A másikon pedig ez: Minden javak bő forrásának, a Szentháromság egy Istennek építették az árokszállásiak 1767-ben. A régi mellékoltárokat megtartották, s két újjal, Nepomuki Szent János, Boldogságos Szűz Mária, kiegészítették. Az új főoltárkép két oldalán Szent István és László szobra áll. A templomban elhelyezésre került még Krisztus koporsója, egy hordozható Mária kép, Fájdalmas Szűz Mária, Boldogságos Szűz Mária és Dávid király képe. A műtárgyak sokasága és kvalitása mindenképp szükségessé tesz a későbbiekben egy alapos ikonográfiai elemzést. Árokszállás külterületein két kápolna is volt, ahol rendszeresen miséztek. Az egyik Jászszentandrás pusztán a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére, a másik az Adácsra vezető út mentén Havas Boldogasszony tiszteletére volt felszentelve.[109]

Jászberény 1746

Konfraternitás:-Szeplőtelen fogantatás, megerősítve 1703-ban

-Szent Kereszt, megerősítve 1715-ben

-Szent Anna

Körmenetek: Processiones publicae per modernum parochum abrogatae, quia sine ulla devotione, imo cum plurimo scandalo peragi consveverunt.

Jászberény 1766

Konfraternitás:-Szentháromság, a budai kongregáció fíliája

-Krisztus Teste, az egri főegyházi kongregáció fíliája, mindkettőt 1760-ban hagyták jóvá.

-Szent Kereszt, 1715-ben alakult

-Szűz Mária mennybevitele, régen alakították

-Szent Anna

A jászberényi ferencesek kegyes társulatai

Szántó Konrád beszámol a jászberényi ferencesek által alapított Szent Ferenc Társulatról, melyet kordásoknak, vagy övhordóknak is neveztek,[110] s melynek hajadon tagjai körmenetek alkalmával hordozható Mária szobrot vittek.

A társulatot V. Sixtus pápa (1585- 1590) alapította Szent Ferenc tiszteletére, a vallásos lelkület öregbítésére és a tagok kölcsönös támogatására. A társulat elnevezését onnan kapta, hogy tagjai kordát és fehér övet viseltek a ruhájuk alatt, mely övet körmenetek alkalmával a felső ruha felett hordozták. Vallásos összejöveteleiket havonta újhold vasárnapján rendezték, melynek során Szent Ferenc oltáránál ájtatosságon vettek részt. Ezen kívül a ferences szentek ünnepein is rendeztek ájtatosságokat a templomban.

A jászberényi kordások egyesületét 1701-ben alapították a ferencesek. Az egyesületről bővebb felvilágosítással a nagytemplomnak 1766-os kánoni látogatási jegyzőkönyve szolgál:

A szentferencrendiek legszigorúbb szabályok szerint élő és az Üdvözítőről elnevezett tartományához tartozó házát találjuk itt. Ennek vezetése alatt van az Övhordók társulata, melyet elődünk, néhai méltóságos és főtisztelendő Telekessy István úr engedélyével alapítottak. Jövedelme a hívők kegyes ajándékaiból vagy hagyatékából és onnét származik, hogy minden tag köteles az övért 9 garast fizetni. Ezen jövedelmekről a felügyelő számol el. A pénztárban van 50 Ft.

A ferencesekhez köthető másik kegyes társulat a ferences harmadrend, melyet 1221-ben maga Assisi Szent Ferenc alapított világban élő követői részére. Magyarországon a középkorban igen elterjedt rendet a török hódítás megsemmisítette. A felszabadítás után a XVIII. században azonban újból virágzásnak indult a harmadikrendi élet.

Jászberényben az 1750-es években alakult meg a rendi közösség. A kordások társulatától elsősorban abban különbözött, hogy több imára és egyéb vallási gyakorlatra kötelezte tagjait. A szigorúbb követelmények ellenére a rend tagjainak száma gyorsan növekedett, és a XIX században már elérte a 300-at.[111]

A juhászok kegyes célokkal létrehozott társulatának megalakulási ideje ismeretlen. A XIX század elején biztosan létezett, de nincs okunk arra, hogy megalapításukat ne tegyük az előző évszázadra, mivel akkor már egységesen oltár építtetőként léptek fel a jászberényi juhászok, akik majd az 1860-as évektől hívják magukat Szent Vendel Társulatnak.

A társulatnak nem volt egyházilag hivatalosan jóváhagyott szabályzata, a kor lelkületének és szokásainak megfelelően azonban vallásos céllal alakult. A vallásos megnyilatkozások lényegében azonban csak keretét alkották egy társadalmi réteg összefogásának.

A juhászok társulata az állattartó, birkatenyésztéssel foglalkozó réteget tömörítette. A társulat védőszentje Szent Vendel volt. A szent a legenda szerint skót hercegi családból származott, de elhagyta a királyi udvart, és remete lett először Franciaországban, majd Németországban. Az emberek seregestől jártak hozzá, mert meg tudta gyógyítani az állatokat, a pásztorok is ezért választották patrónusukká.

A társulat tagjai évente kétszer mondattak a barátok temploma Szent Vendel oltáránál szentmisét: élő tagokért tavasszal, a megholtakért pedig ősszel. Ezenkívül minden évben október 20-án, Szent Vendel ünnepén részt vettek a Szent Vendel oltárnál mondott ünnepi misén. Ilyenkor az oltárt égő fáklyákkal vették körül, majd utána a társulat zászlaja alatt körmenetben vonultak az Akasztófa hídjánál lévő Szent Vendel szoborhoz, hogy ott ájtatosságot végezzenek. Utána a társulat elnökénél közös birge ebéden vettek részt. Ezekre a társulati ebédekre a XIX. század második felében már meghívták a város vezetőségét és papságát is.

A társulat tagjai a közös misék előtt az I. kerületi körben gyülekeztek, innen mentek a barátok templomába, s a mise után ide tértek vissza leöblíteni az út porát. Ilyenkor jó pár liter pálinka is elfogyott, s jó hangulatban vonultak az elnök házához a birkapaprikásból és neszüri borból álló ebédre.

A XIX. században a társulat vezetőségét: elnököt, jegyzőt és pénztárost, valamint a kis dékánt három évenként választották.

A jászberényi határban három Szent Vendel szobor van, a ferences templomban pedig három régi Vendelinus- társulati zászló, amit a tagok temetésére is kivittek.[112]

A ferencesek Úrnapi körmenete 1782-ben

A rend Historia Domusa így számol be az eseményről: Június 2-án az úrnapi ünnepélyes szent misét templomunkban püspöksüvegben a prépost úr mutatta be, miközben káplánjai és a mi testvéreink segédkeztek neki. Utána ugyancsak ő vezette az úrnapi körmenetet a közeli utcában felállított négy oltárhoz. Az első oltár Baranyai János szabó háza előtt, a második Horninger István szobafestő háza előtt, a harmadik Leifner Károly háza előtt, a negyedik pedig a Fájdalmas Szűz szobra előtt, a szentély falánál volt felállítva. Itt mondta el az ünnepi prédikációt P. Országh István hitszónok atya.[113]

Jászjákóhalma 1746

Konfraternitás:-Sarlós Boldogasszony

-Szent Kereszt

Búcsúk:-Kisboldogasszony napján Jászapátiba

-Szent Mihály napján Jászdózsára

-Szent Márton napján Mihálytelekre

Jászjákóhalma 1766

Konfraternitás:-Szűz Mária

-Szent Kereszt

Az egri érsekség levéltárában, az Archivum Novum 3199-es raktári számú iratcsomójában fenn maradt mindkét társulat regulája 1785-ből, melyek viselkedési normákat, kötelezettségeket fogalmaznak meg, melyek minden bizonnyal követendő példát mutattak az egész közösségnek:

Cogregatio Sancta Crucis

 

Első Regula

 

Minden Nap igyekezzenek a cogregatio béliek mondani ött Miatyánkot, ött Angali Üdvözletet és egy Hiszek egyet a Krisztus Jésus ött mélységes sebeinek emlékezetére, hogy magokk és a Congregatio béli társokk boldog ki múlást nyerhessenek azon végre emlékezzenek meg Reggeli, Déli, és Estveli csendítéskor, az Úr Krisztusnak Szent Halálárúl.

 

Második Regula

 

Minden héten két Misét Hallyonak, ha lehetsíges lészen egyet Pénteken a Krisztus Jésus kínszenvedésirűl az Élőkért, mást pediglen Hetfőn a meg holt Hívekért.

 

Harmadik Regula

 

Minden Új hold első Vasárnapján Solenniter Énekes Sz. Mise Processio Szentség nélkül szokott tartattni az Congregatiokban lévő élő Személlyekért, más Énekes Requiem tartatik az Congregatiobúl ki múlt hívekért a melly Sz. Misékre kötelességek szerint tartoznak meg jelenni és azokat figyelmetessen ájtatossan meg halgatni, magokértés a meg holtakért buzgón fel ajánlani az magos Sz Kereszt fán meg holt Úr Jésus Krisztusnak tiszteletire.

 

Negyedik Regula

 

Minden Cantor Vasárnapokon: melly négyszer esik Esztendőben, énekes Sz. Misék Processiók a Sz. SacramentommalPredicatiok Solenniter tartattnak az harmadik Regulában említett Sz. Miséken kívül ezeken is köteleztetnek az Congregatioban lévő Hívek jelen lenni azt ájtatossan meg halgatni, és fel áldozni.

 

Ötödik és Utlsó Regula

 

Ezeken a napokon tartoznak a Congregatioban lévő Személyek meg Gyónni, és meg áldozni, ha lehet. Aki ez Regulákban valamit elmulatnak, nem vétkeznek ugyan de halálok óráján kevesebb öröké való jókat nyernek.

Congregatio B. M. Virginis

 

Első Regula

 

Leg főbb indúlatya ezen Sz. Gyülekezetnek az Isten dicsőséginek nagyobb terjedése, és öregbítése, kitűl, hogy szügségekben hamarébb Kegyelmet nyerhessenek az iratos Hívek kivált képpen e világbul boldogul ki múlást az Úr Krisztus Sz Annya érdemes esedezése által Szószólójokká és Patrónájokká választván Isten után bizonyos rend tartással tisztelni kívánnyák az Boldogságos Szűz Máriát, és másokat is tiszteleteri gerjeszteni igyekezzenek.

 

Második regula

 

Reggel fel kelvén első gondolatyokat is fordícsák az Úr Istenhez, és hálát adván az éczakai őrizetért ajánlyák bé az Úr Istennek egísz napi munkájokat, kiket is az Úr Sz. nevinek segítsége hívásával kezdvén úgy is végezzenek. Estve hasonló képpen azon napi bűnükrűl Istent meg követvén, és alázatossan bocsánatott kérvén ajánlyák magokat, és hajlékjokat az Úr Istennek B. Szűz Máriának és az őrző Sz. Angyaloknak.

 

Harmadik Regula

 

Minden nap szerencsés ki múlásért: mellytűl függ ami Üdvösségünk: a B. Asszony hét öröme emlékezetire mongyonak két Miatyánkott és Üdvözletett és egy Hiszek egy Istent kitt ugyan ha el nem mondanak nem vétkeznek, de érdemek kissebbedik Isten előtt azomban a B. Asszony olvasóját minden Vasárnapokon és Ünnepeken el mondani igyekezzenek még közz napokon is tehetségek szerint.

 

Negyedik Regula

 

Minden holnapban két Sz. Miséjek vagyon mellyeken Ájtatossan meg jelenvén edgyikét az élő Congregatio béli Atyafiakért, és jó tevőkért, másikát a ki múltakért Lelki Attyokol áldozzák fel az Istennek. Ezek után szokott Litániákra pedig ájtatossan ők is felellyenek, ha pedig az említett Sz. Misékrűl röstségétűl viseltetvén el marad azon drága kincsben része nem lészen, sem az hívek imádságában, és egyébb ájtatosságokban.

 

Ötödik Regula

 

Minden botránkozásokat, Isten káromlást, Szidalmas átkokat Parázna szóllásokat, rágalmazást, harag tartást, részegsíget és más hasonló jó Keresztény Emberhez illetlen dolgokat távoztassák és mint dögleletes mirigyet (fussák?) hogy mint Krisztusban egy Istennek tagjai és Szűz Anyában Atyafiak a tűrő szenvedő igazz felebaráti szertetett fen tarcsák meg emlékezvén arrúl, hogy úgy hordozzák annak ideiben az égő gyertyákat kezekben hogy Üdvözítőnk mondása szerint mások is látván az ő jó példa adásokat dicsőítsék az Atyát ki a menyben vagyon.

 

Hatodik Regula

 

Hogy ha valaki nagy vétekben másoknak lelki romlásokra tapasztaltatik és re ábizonyosodik főképpen ha jobbúlását nem láthatni nem méltó hogy a B. Szűz Fiai Leányai közé számláltassék hanem az ollyan a Gyülekezetnek egyenlő akaratyábúl Lelki Pásztoroknak itélete szerint ki törűltessék, ha pedig föddésre érdemes mind Lelki Atyátúl mind a Congregatio elől járóitúl a dorgálást jó neven végye, más különben ha bűntetésre méltó abban is érdeme szerint tartozik engedelmeskedni és eleget tenni.

 

Hetedik Regula

 

Ennek az Congregationak Tituláris Ünnepe Sarlós B. Asszony tehát azon fő ünnepeket böjtöléssel, Litániával meg előzzék az napját pediglen búcsú járással, Sz, Mise Predicátio figyelmetes halgatásával, Szent olvasó mondással, ha mógyok lészen Sz Gyónással és az Oltári Szentségnek fel vételivel meg tisztelni és Szent Patrónájuknak fel szentelni híven munkálkodgyanak. Az többi ünnep napjait is a Szűz Máriának másoknál ájtatosabban meg ülleni ügyekezzenek.

 

Nyolczadik Regula

 

A Sátoros Ünnepeken és más tellyes búcsúkon Lelkeket tisztítani és az Istennel meg békélleni a Penitentia által srinykedgyenek követvén a Szentt Szűz Anyának alázatosságát ki is amelly Törvinyre köteles nem vala és tudván, hogy Istennél kedves nagy buzgósággal bé töltötte. Ha az búcsú járásban kivántatik jelen létek tehát égő gyertyájok kezekben lévén Sz olvasótt imádkozván vagy énekléssel Istent dicsérvén magok zászlójok alatt olly szép rend tartással ájtatoskodgyanak, hogy szemérmetes és Istenes magok viselésével Isteni áldásokra gerjesszenek másokat.

 

Kilenczedik Regula

 

Reggeli Déli és Estveli csendítésre az Angyali Köszöntés, és szokott imádságok által Sziveket Istenhez fel emellyék, munkájok és foglalatosságok között a Jésus, és Mária nevét segítségül híván gyakorrollyák: Szentelt vizet házoknál tartani a gonoszok gonosz szándéki ellen tanácsoltatik: Fiaikat, Leányikat Istenes erkölcsökben nevelni kötelesek egy szóval az Anya Szentegy Háznak egyébb dicsiretes szokásit is másoknál ájtatosabban gyakorollyák.

 

Tizedik Regula

 

Mikor valaki a Gyülekezett béliek közül betegségben esik látogassák és akik ügye fogyottak segítségeket hozzájok nyújcsák a beteghez Lelki Atyárúl szorgalmatosak légyenek üdein korán ha el nehezedik melléje rendelyen az dékány kik Istenhez tudgyák a beteget gerjeszteni és jó reménységre ébreszék szemeik előtt hordozván a Krisztus szavaitt: hogy valakinek e kisdedek: szeginy erőtlen betegek: közűl egynek cselekedtétek, nékem cselekedtétek. Bizony el nem vész Jutalmatok.

 

Tizen egyedik Regula

 

Ha a beteg az Árnyík világbúl ki szólíttatik mind halála óráján, utolsó vonakodásában Ájtatos fohászkodásokal örök életett kíványuk néki, mind pedig holta után illy buzgó kívánságal kisírcsük Lelkét az öröké valóságnak útyán. Adgy Uram örök nyugodalmat néki, és az örök világosság fényeskedgyék néki Nyugodjék békességben az öröklétbe amint hogy a végre vonatatnak az Harangok.

 

Tizen Kettedik Regula

 

Temetéskor a Congregatio béli Atyafiunak jelen légyenek tisztességét utószor meg adván égő gyertyájokkal és Lelkinek nyugodalmáért kiki mongyon egy olvasótt, hasonló mértékben várja sorsát halála után. Ha olly szűkölködő hogy nem volna mivel el takarítattni, a Congregatio tartozik segíteni, végre adgya meg kiki Istennek a Dicsőséget, Szűz Anyának a tiszteletett Felebaráttyának illendő betsűletett hogy önnön magának nyerhessen örök üdvössígett. Amen

11. Hiedelmek, szokások

Ebben a fejezetben röviden érintem a jászok hiedelemvilágának azon elemeit, amelyek a valláshoz köthetők. Valamint azokat a szokásokat, amelyek idegen etnikai hatás befogadására, asszimilálására utalnak. Mindez, bár nem kötődik szorosan a valláshoz, de párhuzamuk utalhat az élet egyéb területeire is, mikor a jászok idegen etnikai elemekkel, hatásokkal találkoznak, azokkal szembesülnek.

A jászok őshazából magával hozott zoroaszteri dualista világképe, amely a Jó és Rossz harcán alapult, ellentétben a kunok sámánisztikus hitével, hamarabb hozzásegítette őket a kereszténység felvételéhez, viszont szinte teljesen kizárta a táltoshithez kapcsolható elemeket. Természetesen fellelhető hitvilágukban a táltos alakja, de nem mint belülről gyökerezett elem, hanem, mint, aki csak úgy kívülről, máshonnan jött.

A magukkal hozott dualista szemlélet és a kereszténység hasonló jellegű világképe találkozott, és a magyar néphitben ekkor más gyökeret vert nyugat- európai hiedelmek is könnyen utat találtak a jászokhoz. A középkor évszázados boszorkányüldözéseinek hatására a jászok világképével összeegyeztethető boszorkány hiedelemkör szokatlan intenzitással került át néphitükbe, s a mitikus alakok és a természetfeletti erővel bíró személyek között elsőrendű szerephez jutott. A boszorkány- hiedelemkör jászsági változatára jellemző, hogy igen erősen gyökerezik a keresztény vallásban, mindig vallási motívumok kísérik.[114]

Hild Viktor 1902-ből idézi Matók István 43 éves ember esetét, aki fényes nappal, mintegy harminc ember szeme láttára Jászberény V. kerületében brutálisan meggyilkolta a gonosz léleknek tartott Szarvas Józsefné, Kurdi Klára nevű 61 éves szomszédját, s tettéért felmentését várta, mert bízott benne, hogy a bíróság elismeri: valóban a gonosz lelket ölte meg.[115]

A boszorkány mindig nő képében mutatkozott, s olyan személy, aki tudását mástól kapja, s érte még a lelkét is eladja. A boszorkányságtól nagyon nehéz megszabadulni: A boszorkányok tudományukat úgy tudják elveszíteni, hogy kilenc napon át a templom küszöbén ültek, és, ha nem mozdultak el ezalatt az idő alatt, sikerült nekik kivetkőzniük a boszorkányságból. Ilyenkor a többiek, bárhogy is haragudtak rá, nem tudták megbosszulni. De ha nem bírta ki megcsigázták, és addig kínozták, amíg belehalt. A boszorkány halálakor mindig történik valami: edények s egyéb tárgyak maguktól a földre esnek. Ebből tudták meg, hogy boszorkány lelke szállott el.

A boszorkányok még az állatokat is arra használják fel, hogy az embereket megrémítsék, halálra hajszolják. Jászalsószentgyörgyről való a történet: Ment kifelé a béres a tanyára, utána egy nagy feketeség ment állandóan, Mikor közelebb ért, látta, hogy egy kutya. Egész közel jártak már a tanyához, de a kutya csak ment utána. Füttyentett egyet az ő kutyáinak, szaladtak is mindjárt, ő uszította őket arra a kutyára, amelyik követte, a kutyák rárohantak, és utána vissza is szaladtak hozzá, mert nagyon féltek tőle, és el sem mertek mozdulni a béres mellől. Mikor beértek a tanyába, bement az istálló ajtón, és becsukta, akkor egy hatalmasat vágtak az ajtóra, úgy, hogy megremegett minden, az állatok is felugráltak. Még a gazdaasszony is észrevette és kijött. Kérdezte, hogy mi volt ez a nagy dörgés. A béres elmondta, hogy meg akarták kísérteni. A gazdaasszony bement és szentelt vizet hozott ki, és a tanya környékét megszentelte.

A boszorkány elviszi a tejhasznot, megrontja a tehenet, megveri szemmel a gyereket, éjjel megnyomja az embereket. Sokszor az ártalmait azzal lehet megszüntetni, hogy a fejére olvassák rossz tetteit.

Voltak tudományos és bűbájos emberek, akik mások elkápráztatására, a maguk szórakoztatására használták tudományukat vagy éppen gyógyításra, de nem ártottak senkinek, ez volt az, ami a boszorkányoktól megkülönböztette őket. Elterjedt volt az is, hogy a hetedik gyerek különleges tudománnyal jön a világra. Ezek a gyerekek gyakran különbnek tartották magukat testvéreiknél. Jártak a jászok a környék híres halottlátóihoz. A halottlátásnak azért volt kultusza, mert az emberek lelki nyugalmukat vélték megtalálni abban, hogy kapcsolatot teremthettek halottaikkal. Úgy gondolták, hogy az eltávozott hozzátartozók is örülnek annak, ha létrejönnek ezek a találkozások egy közvetítő segítségével.

Gyakoriak voltak a jelenések. Az elhalt hozzátartozók egy ideig hazajártak. A hazajáró lelket látni vélték, amint fehér ruhában, vagy abban, amelyikben eltemették, megjelentek. Az eltávozottak jeleket adtak a családnak, különleges helyekre tettek bizonyos tárgyakat, amivel tudtul adták, hogy otthon jártak. Ilyenkor szenteltvizet használtak, imádkoztak, misét mondattak, hogy a hazajáró lélek nyugalmat találjon.

A természetfeletti világ és az emberek közötti kapcsolat megteremtése a vallás gyakorlása révén, különösen a jeles ünnepek és vasárnapok megtartásával jött létre. Ezeket az egyház írta elő, Jézushoz, a szentekhez fűződtek vagy valamilyen fontos egyházi eseményhez. Igen fontosak voltak az ünnepek, vasárnapok megtartásához fűződő szokások, melyek rendszert alkottak, azoktól nem tértek el, mindenki által elfogadottak voltak. A munka tilos volt, csak a legszükségesebbekre korlátozódott. Ezekre a napokra külön készültek, főként az esztendős ünnepekre. A húsvéti ünnepeket, a búcsút az egész házra kiterjedő takarítás előzte meg. Meszeltek, súroltak, az ágyneműt kihordták szellőztetni. Más volt az étkezés, változatosabb, bőségesebb, mint más napokon. Aki csak tehette esztendős ünnepre új ruhát varratott, és abban ment a templomba, ami alkalmas volt a ruhabemutatóra. Ez rangot, gazdagságot is jelzett. Ezt a ruhát sokszor nem is vették fel más alkalomra, ami a templom megtisztelését szolgálta. [116]

Amit Jézus megérintett, vagy az Isten megáldott, akár a papok által az szent dolog, annak éppen ezért gyógyító ereje van, védelmet biztosít betegségek és rontás ellen. A betegségek nagyobb részét is rontásnak tulajdonították, a gonosz beavatkozásának, s így szentelménnyel gyógyítható. Maga a templom szent hely, hasonlóan az út menti keresztek, kálváriák, a temető s a búcsújáró helyek. A gyógyításban felhasználják az olvasót, amit ördögkorbácsnak is neveznek. Ezzel kötik át a még kereszteletlen gyermek pólyáját, ezt teszik a halott mellé a koporsóba az imádságos könyvvel, hogy megnyugodjék. De elűzi a boszorkányt, meggyorsítja a szülést is. A harangszó is szent, elűzi a gonoszt, ezért lehet vihart, jégesőt is elhajtani a harang szavával. A szentelt víz az egyik legáltalánosabban használt szentelmény. Mindenkinek van otthon, s bármi baj, rontás ellen használható. A babonás hit nagyon elterjedtté tette a szentelt víz használatát.[117]

Arra, hogy a templom szent, menedéket nyújtó hely 1748-ból találunk példát Jászberényben. S bár a templomba menekülés nem jász sajátosság, egy helyi példa idézése nem érdektelen.

Somogyi József nevű fiatalembernek, akit emberölésért halálra ítéltek, sikerült a vesztőhelyről, a hóhér karmai közül elmenekülnie. A kolostor egyik melléképületébe, a sütőházba futott, s ezzel megmentette életét. A történet megértéséhez tudnunk kell, hogy a középkorban a katolikus egyház templomai menedékjoggal, ius asyli-val bírtak. A menedékjog megillette a templommal egybeépült kolostorokat, sőt a kolostorhoz tartozó melléképületeket is. A menedékjogot Mária Terézia királynő 1776 december 5-i rendelete elvben ugyan megtartotta, gyakorlatilag azonban, talán a jászberényihez hasonló esetek sokasága miatt, minimálisra redukálta. A szerzetes kolostorokat és plébánia házakat megfosztotta a menedékjog kedvezményétől. A templomok közül is csak azoknak hagyta meg a kedvezményt, amelyekben szentségeket szolgáltak ki, vagy oltáriszentséget őriztek, de ezekben is csak a kisebb bűncselekményt elkövetők találhattak menedéket. A királyi rendelet 23 menedékjog alól kivett bűntettet állapított meg, melyek elkövetői nem mentesülhettek a templomba való menekülés által sem a felelősségre vonás alól. Ilyen a felségsértés, gyilkosság, szentségtörés, magzatelhajtás, útonállás, rablás, hivatali sikkasztás, pénzhamisítás, gyújtogatás, vámcsalás.[118]

De nézzük, hogyan történt a konkrét eset, melyet a ferences Historia Domus őrzött meg az utókor számára:

Október 2-án délelőtt a vesztőhelyen három emberölésért halálra ítélt fiatalember várta megkötözve, hogy a hóhér pallosa vágja el életük fonalát. Az ítélet végrehajtását a legfiatalabbikon, Somogyi József nevezetűn akarták elkezdeni. A hóhér annak rendje- módja szerint bekötötte az elítélt szemét, majd a nyakazó székbe nyomta. Mialatt a pallosa után nyúlt, az ifjú életösztöntől hajtva felugrott és menekülni próbált. A bakó sem volt rest. Kardját elhajítva Somogyi után eredt. Ekkor országra szóló botrány tört ki.

A szomorú látványosságra összesereglett sokadalomból egyesek megsajnálták a legényt. Innen is, onnan is kiáltás hangzott föl: Üsd a hóhért! A tömeg meglódult. A körülálló hajdúk nem tudták megakadályozni, hogy néhány juhász be ne törjön a vesztőhelyre. Ezek aztán a hóhérnak estek. A bakó egyik kezében görcsösen szorongatta áldozatát, a másikkal pedig a támadást próbálta kivédeni. Nem sokáig, mert az egyik juhász hatalmas botütése a földre terítette.

A nagy kavarodásban a fiatalembernek sikerült egérutat nyernie. Nem csak köteleit vágták szét, hanem lovat is adtak alája, sőt botot is a kezébe. Somogyi a barátok temploma felé kezdett vágtatni, ahol rokonsága 10 órakor szent misét mutattatott be az ő lelke üdvéért. Mialatt a misét a már megholtnak hitt legényért mondta a pap, Somogyi sikeresen elérte a kolostorhoz tartozó sütőházat. Az elfogására kiküldött hajdúk dolgavégezetlenül tértek vissza, mert a házfőnök megértette velük, hogy a rendház minden épülete élvezi a menedékjog kiváltságát.

A Jászkun Kerületek urai nem mondtak le ilyen könnyen a fiatalemberről. De hasztalan menesztettek három küldöttséget is a házfőnökhöz, a válasz mindig csak az volt: amíg az ügyben az egyházmegye menedékjogi bírája, az egri püspök úr nem dönt, Somogyi Józsefet védi a menedékjog.

Somogyi József tehát még reménykedhetett. Társai azonban nem, mert a bakó az ütés okozta fejsérülésből öt nap múlva annyira kigyógyult, hogy végre tudta rajtuk hajtani az ítéletet.

Közben folyt a tárgyalás és a levélváltás. Október 8-i keltezéssel a helytartótanács úgy intézkedett, hogy a jászberényi barátok sütőházára, mivel az hetven lépésnyire fekszik a kolostortól, nem terjed ki a menedékjog. De mit sem ért a helytartótanácsi határozat, mert az ügyben a végső döntés az egri püspököt illette. Gróf Barkóczy Ferenc egri püspök Somogyit Egerbe vitette. Az egri szentszéki bíróság hosszas kihallgatás és tárgyalás után hozott csak döntést december 6-án:

A jászok megkeresésére az Egri Szentszék megindította Somogyi József ügyében az eljárást, akivel kapcsolatban, mivel emberöléssel vádolták, azt terjesztették elő, hogy meg kell fosztani a menedékjogtól. De, mivel ezt az emberölést veszekedés közben követte el, ezért nem lehet előre kitervezettnek és megfontoltnak mondani. Az emberölésnek ez a bűnténye, amely az ő közreműködésével veszekedés közben lett elkövetve, XIII. Benedek pápa 1725-ben kibocsátott bullájának szavait figyelembe véve sem tartozik a menedékjog hatálya alól kivett bűncselekmények közé, így Somogyi örvendhetett, mert a szentszéki bíróság döntése végül is megmentette az életét.[119]

Jászalsószentgyörgyön írták le, hogy a községben különösen hittek az őrzőangyal személyében, akit az Isten mindenki mellé odaállított, láthatatlan módon--talán a megmenekült Somogyinak is volt, ő legalább is úgy gondolhatta. Az őrangyal követi minden lépését a rábízott személynek, a bajon átsegíti, mutatja a jóra vezető utat. Az ördög szerepe is jelentős volt a tudatban, aki az angyallal örökös harcban állt. Ebből is következtethető, hogy a világkép alakulásának megfelelően, a világban élő mindig ki volt szolgáltatva a tőle független természetfeletti erőknek. Természetesen a leghatalmasabb természetfeletti lény maga az Isten, aki elrendelte mindenkinek a sorsát, akinek felelni kell mindenkinek saját életéért. Isten megszemélyesítése a Szentháromság képében elfogadott, ezért jellemző a Jászságra szobrainak állítása. Az Istenhez való imádkozás közvetítői elsősorban Jézus és Szűz Mária, de kedveltek a különféle szentek is. [120]

Ha hiedelmekről beszélünk, meg kell vizsgálnunk még egy kérdést: azt, hogy a palócok XVII és XVIII. századi jászsági betelepedése módosította-e a lakosság kultúráját, kimutatható-e a két terület etnikus kapcsolata a néphitben. Gulyás Éva Jászdózsa esetében a markoláb, a boldoganya és a karácsonyi széna hiedelmét vizsgálta meg. Ezenkívül a Szent György napi tejvarázsló szokások köréből a harmatszedést, amely Jászdózsán nem Szent György napjához, hanem május 1-éhez kapcsolódik. Az elemek részletes vizsgálata a következő eredményre vezetett: a markoláb Diószegi Vilmos kutatásai szerint palóc etnokultúrális specifikum. Jászdózsa, illetve a Jászság néphitében hasonló hiedelemmel ismeretes, tehát, mint nap- és holdfogyatkozást okozó lény és gyerekijesztő. A boldoganyát, amely a palóc etnikai csoport kultúrájának egyik jellegzetessége, egykor ismerték Jászdózsán, azonban a gazdasági viszonyok fejlettsége korán előidézte megszűnését. Az Észak-Jászság más községeiben azonban napjainkig él az emléke. A karácsonyi széna hiedelménél az tapasztalható, hogy az egész Jászságban egységesen gyógyító célra használták fel, míg a palócoknál jóval több felhasználási módja ismert: nővényi és állati termékenység, Jézus születésének emléke. A harmatszedés azoknak a hiedelmeknek a körébe tartozik, amelyeket a marhák kihajtásának napján országszerte elvégeztek, s ez általában Szent György napján történt. Jászdózsán a május 1-i határterminus következtében ezen a napon végezték az állatállomány óvó szertartást is, szemben a palócokkal, ahol ez a Szent György napi kihajtásnak megfelelően ezen a napon történt. Tekintve, hogy a Jászság többi községében a május 1-i, vagy eleji kihajtás ellenére is a harmatszedés szokása Szent György napjához kapcsolódik, Gulyás Éva úgy ítéli meg, hogy Jászdózsa esetében egy helyi körülmények között kialakult, speciális esettel állunk szemben.

Összességében megállapítható, hogy Jászdózsán és a Jászságban a markoláb és a boldoganya a palóc betelepedések következtében honosodhatott meg, így ezeket palóc etnikus jegynek tekinthetjük. A karácsonyi széna hiedelme és a május 1-i harmatszedés szokása ezzel szemben egy speciális, helyi fejlődésről tanúskodik, amely a betelepedések óta nyilvánvalóan végbement a község néphitében, s amelyek egyúttal azt is tanúsíthatják, hogy nem palócosodott el a betelepedések ellenére sem a község hitvilága. A palóc telepesektől nyilvánvalóan átvett kulturális elemeket, azonban ezeket a helyi igényeknek, körülményeknek megfelelően módosította, változtatta meg a helyi hagyomány.[121]

12. Részegesek, káromlók, paráznák

Eddigi példáim a jászsági nép vallásos buzgalmának alátámasztását szolgálták. Azt a hitet és hozzáállást dokumentálták, ami átjárta, mint egységet a Jászságot. Díszes templomok építését, a számtalan szobor állítását, az ünnepek reprezentatív megtartását társulatok segítségével, mind a vallásosság intenzivitásának megélésével magyarázhatjuk. Még a halálraítélt megmenekülése is a vallásos rend magasabbrendűségét bizonyítja az emberek törvényeivel szemben. Most néhány olyan példa következik vizsgált térségünkben, ténylegesen csak említés szintjén, amelyek valamilyen szembefordulást jeleznek, legyen az személyes indíttatású vagy akár egy egész közösség érdekéből fakadó.

A Canonica Visitatiók néhány általános rendelkezése, mint 1766-ból Jászmihálytelken és Jászalsószentgyörgyön vagy Jászfényszarun a kereszteletlen gyerekeket a kereszteknél rendeli eltemetni, s tiltják a búcsú napi zajos mulatságot és táncot is. Nem jász sajátosság ez, királyi rendeletek állnak a háttérben az ünnepeknél, de mindenesetre mégis lehetett rá példa, hisz csak azt tiltják, amivel maguk is szembesültek. S ha feltesszük, hogy a kereszteletlen gyerekek zöme a nem várt gyerekek közül került ki, máris szembekerülünk az egyház egyik sarkalatos szentségével, a házasság szentségével. Ennek megszegése szigorú büntetést vont maga után. Számtalan példát találunk erre a Jászkun Kerületek Levéltárában, a büntetőperek irataiban. Most Tóth Katalin esetét idézem, ami 1750-ben esett meg Jászberényben:

Jóllehet Tót Katalinnak Istentül s Anyaszentegyháztul Fekete János nevű férje rendeltetett, mindazonáltal hitbéli kötelességét megszegvén Németh Antallal paráználkodni merészlett mellybéli gonosz cselekedetéért, minthogy maga sem tagadgya nevezett Fiscalis kívány, hogy maga érdemlett Büntetésének elvételére, és másoknak rettentő példájára megmondott Totth Katalinnak Hóhér által feje vétessék…

Jóllehet Tot Katalin Németh Antallal való paráználkodásáért Hazánk Törvénye szerént halált érdemlene, de mivel első cselekedete és az Ura nékie jobbulását remélvén meg kegyelmezett, azért most egyszer az haláltul meg menekedik gonosz cselekedetének pedig, hogy jutalmát elvégye háromszor 25 és 25 korbácsokkal meg csapattatik.[122]

Szintén Jászberényben történt az az eset, melyben egy koldust káromláson értek. Az ítélet itt is halál volt:

Az Boldogságos Szűz ellen való beszédgye így történt: Reggel az Templombúl egy koldus Asszony jövén az házban lévököt köszöntötte részeltetvén azokat az Szent Misében, mellyet az Többiek fogatták, de az öreg koldus nem szóllott semmit, azértis azon koldus asszony mondá nékie: Kiend Apám Uram már három napja, hogy az korcsmán lakik, de az Templomban nemis mégyen, hogy áldaná meg kigyelmedet az Boldogságos Szűz. Mellyre felele az koldus: Mit az Boldogságos Szűz? Nem adnám érte ezen szipant tubákot, miért imádgyátok…már az előtt két grajczár ára pályinkát meg ivott azon koldus…s ezen mindenki eliszonyodott.[123]

Bonyolultabb a jászdózsaiak esete plébánosukkal és remetéjükkel. Az iratokat áttanulmányozva azonban végül is egy egész profán eset húzódik meg az ügy mögött: a falu nem egyezik a plébánossal egy borkimérés ügyében, s ebből világraszóló skandalum lesz, melyben a felek minden praktikát bevetnek. Az iratok az érsekség levéltárában, Jászdózsa XVIII. századi plébánia iratai között találhatók. Elsőben is Almásy Pál tesz jelentést 1766-ban, Eszterházy egri püspök védelmét kérve a plébános és az egyház igazának:

Dósai Bírák és tanácsbeliek sok ízben már hozzám folyamodtak azon okból, hogy külső Kápolna mellett való Remete Házát fordították korcsmának és, hogy Tisztelendő Plebánus Attyokkal is rendetlenül bántak volna… keményen le hordottam eőket mihelest meg tuttam, s különben is Tisztelendő Plebánus Uram tellyes statisfactiot tett, ment ki vágatta az hordót s nem is engedte ezen botránkoztató rendelést végben vitetni… hogy az Nép is ne idegenedgyen, s értetlenségek is ezen szegény edgyügyű Embereknek méltó reflexióban vétetődgyön s Nótáriussoknak is ostobasága miat az többiek ne szenvedgyenek s minden engedelmességeket, s alázatosságokat Eő Excellentiájához, Tekéntetes Consistoriumához s Plébánusukhoz bizonyítsák. Én kivált az Méltóságos Urat engedelmessen kérem Tanállyon módot ennek el Temetésében.[124]

Úgy látszik azonban, hogy a falu nem szereti plébánosát, aki a püspöknél kér menedéket. A jászdózsai bírák és esküdtek is írnak a püspöknek, hogy nekik joguk van abban az épületben bort mérni, s kártérítést követelnek az összetört hordóért. Kérik a püspököt, hogy engedje a bormérést, s végül már Nagy Mátyás jász kapitány, s a jászberényi prépost is beavatkozik, hogy békét teremtsen falu és plébánosa között, ami nehéz egy olyan közösségben, mely papját maga választja és tartja el. Végül is a sok tekintély győzködésére a jászdózsai bírák egyenként megkövették a plébánost, s kezét megcsókolták.

 

A remete azonban, kinek háza szolgáltatta az okot a háborúskodásra, még nem úszta meg a dolgot. Nagy Mihály helyi lakos bevádolta Urbán György remetét, hogy “láncos teremtettével” káromkodott, s különben is, ahogy Gulyás János helyi bíró 1778-as feljelentéséből kitűnik: Urbán nem gondozza a kápolnát, s semmi dicséretre méltót nem tett. E káromkodásról még számos irat keletkezett, amiből a végén még az is kitűnik, hogy a falu egyáltalán nem bízta meg a kápolna körüli feladatok ellátásával.

13 Összegzés

A Jászság népének szellemi műveltségét, e műveltség jellegét és rendszerét világképük határozta meg. A világkép pedig számos összetevő hatására alakult ki, s formálódott karakterisztikussá történetük folyamán. E világkép rányomta bélyegét gondolkodásukra, cselekedeteikre, befolyásolta társas életüket, művészetüket, szokásaikat egyaránt. A jászsági népet az idők folyamán számos külső hatás érte, az alapnépesség állandóan kiegészült, gyarapodott idegenekkel, akik magukkal hozták eredeti környezetük kultúrájának egy-egy darabját, meghonosítottak szokásokat, hiedelmeket új környezetükben családi körükben vagy tágabb közösségben. Ezek az elemek azonban a meglévő, szilárd alapú jászsági kultúra testébe épültek bele, amely magához hasonlította őket. Ezek az elemek kimutathatók, máskor csak nagy munkával deríthető fel idegen voltuk a tökéletes szervülés miatt, néha pedig oly tökéletes az egybeépülés, hogy nem is lehet az eredetit és a bekerültet szétválasztani. Mindez azt jelenti, hogy a Jászság szellemi műveltsége egységes, és nagyjából ugyanazok a tényezők határozzák meg a kultúra e területét is, mint a társadalmi és anyagi műveltséget.[125]

„Világképük formálódásához hozzájárult a környező magyar településekkel való érintkezés, az északi megyékkel való kapcsolat, a beköltöző családok hozadéka is. Ezek a szellemi javak kiegészültek még olvasmányokkal és határaikon kívül nyert tapasztalatokkal. Sokfelé megfordultak, hisz századokon át vámkedvezményt élveztek, és maguk kereskedtek. Kiskunsági pusztáikra több város határán át mentek. A másutt szerzett ismereteket azonban csak rostálás után engedték be saját kultúrájukba.

A jászsági embert summázva így határozhatjuk meg: Az ember Istennek köszönheti létét és szüleinek. Istennek nagyobb hálával tartozik, mint szüleinek, mert a gyereket megcsinálni könnyű, de az csak Isten kegyelméből maradhat fenn. Ezért az Istent tisztelni kell, betartani előírt parancsait, mert különben ártó hatalmakat zúdít az emberre, s akkor a megbánás, könyörgés késő. Ezt az Istennek tetsző magatartással el lehet kerülni. Az ártó hatalmak állandóan az ember körül leskelődnek, az ördög kísért, s ezért az embernek szülei erkölcseit követve kell élnie, hogy ki ne hívja haragjukat. Az öregek bölcsek, s tudják, hogyan kell élni. Ma a világ bajai azért vannak, mert ettől az erkölcstől elrugaszkodtak az emberek.”[126]

Jászalsószentgyörgyi szerzők így jellemzik a jász népet: „A jászok, akik a legjobb magyarok, vallásosak, dolgosak, megfelelnek az isteni parancsoknak, s mindig teljesítették a haza iránti kötelességüket is. Dolgos, szorgalmas és takarékos nép, amely kiveti magából a dologtalant, az ilyeneket nem fogadja be. Munkájával és istenfélelmével rászolgált a megbecsülésre. Ez a jász összjellemzés lényege, amit községünk lakossága is így tartott, és ez a felfogás áthatotta az itt lakók egész életét, ez kormányozta cselekedeteiket, s alapvetően meghatározta szellemi műveltségüket is. E szellemben irányította nyáját az egyházi vezetés, de a politikai élet irányítása is ezt a felfogást tükrözte.”[127]

S jászalsószentgyörgyi példánál maradva, ami viszont ebben az esetben is túl mutat a községen, elmondható, hogy a fentiek szellemében építtették és rendeztették be templomaikat is, odafigyelve arra is, hogy mi kerül be és milyen ízléssel az elkészült épületbe:

Alább is meg írott Privilegizált Jász Alsó Szent György Helység Bírája és Tanátsa egy részrül adgyuk tudtára valakiknek illik, hogy Templomunkban készítendő s általunk kiválasztott és helyben hagyott Tabernaculumra, 6 gyertyatartókra, Sz. István és Sz. László Statuaira… Gyöngyös Várossában lakos Kurinszky Simon képfaragóval 720 Rh ftban és 4 kila búzában meg egyeztünk.[128]

 

Mindezek után mégis mosolyra fakad a mai szemlélő, aki a jászalsószentgyörgyi templomba látogat. Látható a templom, melynek építését figyelemmel kísértük. Ma már kissé megviselt, de buzgó akarat és szándék renoválja ma is a padlózatát. Kurinszky oltára, szobrai ma is a helyükön állnak, s nem rég újították fel a mennyezet freskóit is, melyek Lippay Lajos, a falu tudós plébánosa idején készültek a XIX. század végén, azzal a céllal, hogy ilyen aztán a környékben senkinek ne legyen. Így kerültek aztán a templom kupolájába van Dyck, Munkácsy és Leonardo festményeinek másolatai.

 

Példáim segítségével azt a következtetést mindenképp levonhatom, hogy ha a jászok nem is különlegesek a magyar vallásos élet palettáján, de privilégiumaiknál és gazdasági erejüknél fogva olyan intenzív vallási életet éltek, amelyben megnyilvánult az önmagukról kialakított kép úgy külsőségekben (templomaik), mint a lelki életben is. A XVIII. században olyan templomokat építettek, amelyek kifejezték ízlésüket, ami egy későbarokk pompában nyilvánult meg. E korban a megye többi részén kisebb, kevésbé igényes templomok épültek, csak olyan helyek tudták a jász települések templomaival felvenni a versenyt, ahol a püspök, mint földesúr épített (Tiszaörs), vagy egy erős szerzetesrend építkezett (szolnoki ferences templom). De még az említett helyek sem tudták követni őket a vallásos érzület egyéb megnyilvánulásaival. Keresztek, kápolnák, szobrok tömege fejezi ki a közösség, vagy a közösség tehetősebb tagjainak vallásos buzgalmát. Családok nevei hirdetik a szobrok talapzatán saját kegyes tetteik erényeit, s a felújítások bevésett dátumai jelzik, hogy a kései leszármazottak gondozzák még egy évszázad múlva is a szobrokat (pl. a jászalsószetgyörgyi Vizi család Nepomuki Szent János szobrát). Alapítványok jöttek létre, melyek előírták a szobor gondozását, s az ott végzendő vallásos szertartásokat (Dósa Pál jászapáti Mária oszlopa).

 

A megye majd egész területével ellentétben az erős katolikus céhek reguláikban előírták tagjaiknak azokat a normákat és követelményeket, amelyek meghatározták az iparosok szakmai becsülete mellett a helyes vallásosságot is. Oltárokat gondoztak, mint a juhászok a jászberényi Vendel oltárt, s zászlóikkal emelték a körmenetek ünnepélyességét. Minden bizonnyal a céhek közösségei hatottak a kívülállók vallásos életére is. Konfraternitások gyűjtötték egybe a híveket és adtak módot számukra, hogy az egyház által hivatalosan biztosított kultusz mellett saját vallásosságukat intenzívebbé tegyék a mindennapokban. A megye területén alig találunk máshol kegyes társulatokat, a XVIII. század a katolikus vallásosság helyreállítását jelenti a Jászságon kívül, az ott élő jobbágyoknak ilyen egyéni kezdeményezései még nem lehettek.

 

Nem találunk olyan jász települést, ahol legalább két testvérület ne lenne, s azok ne szerveznék a búcsújárásokat. Mint ahogy a kis Jásztelken is két kegyes társaságot említ a Canonica Visitatio 1746-ban: a Szűz Mária és a Szent Kereszt konfraternitásokat, akiknek vezetésével és zászlai alatt minden bizonnyal évről-évre megindult a nép Szent Jakab napján Jászjákóhalmára, Sarlós Boldogasszonykor Jászladányba, Kisboldogasszony Jászapátiba, Szent Mihály napján Alattyánba. Amint látható templomaik védőszentjének napján felkeresték a közeli településeket, s nem volt az sem minden esetben fontos, hogy az jász település legyen. Mint, ahogy a jásztelkiek is elzarándokoltak Alattyánba.

 

A Jászok öntudatos nép, minden bizonnyal tudták és büszkék voltak arra, hogy jogállásuk megkülönböztette őket a környéktől, hogy soha nem voltak jobbágyok, hogy privilégiumaikat maguk vívták ki és tartották meg. S minden bizonnyal büszkék voltak templomaikra is, s vallásukra is, melynek külsőségei, melyet ők teremtettek meg, ugyan olyan fontosak voltak számukra, mint az , amit sugároztak mindenkinek, legyen az helybéli, vagy egy átutazó.

Felhasznált irodalom:

Szabó László 1998.: Szabó László: A jász öntudat története. In: A Jászság a magyar kultúrában. Szolnok, 1998.

Szabó László 1985.: Szabó László: A Jászság néprajzi kutatásának helyzete. In: A Jászkunság kutatása. Kecskemét-Szolnok, 1985.

Fodor Ferenc 1942.: Fodor Ferenc: A Jászság életrajza. Budapest, 1942.

Tóth János 1976.: Tóth János: A Jászkunság helyzete a 18. Század végén. Bedekovich Lőrinc kéziratos könyve. Jászberény, 1976.

Brandt József 1913.: Brandt József: A jászkun özvegy öröklési joga. Szolnok, 1913.

Herbert János én.: Herbert János: Jászárokszállás nagyközség monográfiája. Budapest, én.

Györffy István 1942.: Györffy István: Magyar nép, magyar föld. Budapest, 1942.

Gyárfás István 1870-1883.: Gyárfás István: A jász-kunok története. Kecskemét, 1870-1883.

Szabó László 1982.: Szabó László: Jászság. Budapest 1982.

Szabó László 1979.: Szabó László: A jász etnikai csoport. Szolnok, 1979.

Zupkó Ágoston 1885.: Zupkó Ágoston: Jász-Dósa község leírása. In: Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez. Eger, 1885.

Balássy Ferenc 1891.: Balássy Ferenc: A jászok idetelepítése s a keresztény hitre térése. In: Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez. Eger, 1891.

Lippay Lajos 1893.: Lippay Lajos: Jász-Alsó-Szt.-György nagyközség történeti vázlata és templomának századik évfordulója. Jászberény, 1893.

Kiss József 1996.: Kiss József: Jászárokszállás és barokk temploma a 18. Században. Jászárokszállás, 1996.

Soós Imre 1985.: Soós Imre: Az Egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Budapest, 1985.

Szilárdfy Zoltán 1998.: Szilárdfy Zoltán: A jászapáti Szent Rozália-kápolna homlokzati díszítésének ikonográfiája. In: A Jászság a magyar kultúrában. Szolnok, 1998.

Gulyás Éva 1973.: Gulyás Éva: Jászdózsa néphite. In: Jászdózsa és a palócság. Eger-Szolnok, 1973.

Gulyás Éva 1976.: Gulyás Éva: Jászdózsai hiedelmek. In: Folklór archívum 4. Budapest, 1976.

Gulyás Éva 1977.: Gulyás Éva: Betlehemes játék Jászalsószentgyörgyről. In: Múzeumi levelek 29-30. Szolnok, 1977.

Gulyás Éva 1978.: Gulyás Éva: Pünkösdölés a Jászságban. In: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv. Szolnok, 1978.

Gulyás Éva 1980.: Gulyás Éva: A Vendel-kultusz emlékei a Jászságban. In: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 1979-1980. Szolnok, 1980.

Gulyás Éva 1998.: Gulyás Éva: A jászberényi kőképek. In: A Jászság a magyar kultúrában. Szolnok, 1998.

Kelényi György 1978.: Kelényi György: Az Építészeti Igazgatóság és a hivatalos építészet Magyarországon a XVIII. század végén. In: Művészet és felvilágosodás. Budapest, 1978.

Ember Győző 1942-1945.: Ember Győző: A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata. In: Levéltári közlemények 1942-1945.

Balássy Ferenc 1871.: Balássy Ferenc: A jász plébániák keletkezésének kérdése. In: Egri Egyházmegyei Közlöny. Eger, 1871. Március 1.

Ortvay Tivadar 1891-92.: Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején. Budapest, 1891-92.

Szabó János Győző 1984.: Szabó János Győző: Adatok a patai főesperesség korai történetéhez. In: Tanulmányok Gyöngyösről. Gyöngyös, 1984.

Molnár Antal 2005.: Molnár Antal: Mezőváros és katolicizmus. Budapest, 2005.

Szántó Konrád 1974.: Szántó Konrád: A jászberényi ferences templom története. Budapest, 1974.

Szerk. Leskó József 1907.: Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez IV. Szerk. Leskó József. Eger, 1907.

Papp Izabella 1998.: Papp Izabella: Idegenek a Jászságban. In: A Jászság a magyar kultúrában. Szolnok, 1998.

Gulyás Éva 1994.: Gulyás Éva: Útmenti keresztek, szobrok a Jászságban. In: Jászsági évkönyv. 1994.

Fáy Zoltán 1999.: Fáy Zoltán: Ferencesek Gyöngyösön. Budapest, 1999.

Lukácsi Lászlóné, Lukácsi László, Rusvay Lajos én.: Lukácsi Lászlóné, Lukácsi László, Rusvay Lajos: Jászalsószentgyörgy krónikája. Szolnok, én.

Zsolnay László 1998.: Zsolnay László: Oltárképek a Jászságban. In: A Jászság a magyar kultúrában. Szolnok, 1998.

Tüskés Gábor 1977.: Tüskés Gábor Keresztek, feszületek, kálváriák. Ethnographia LXXXVIII. 1977.

Tüskés Gábor 1980.: Tüskés Gábor: Útmenti és temetői keresztek. Ethnographia XCI. 1980.

[1] 1702-ben a Habsburg uralkodók eladták a Jászságot a Német Lovagrendnek.

[2] Szabó László 1998.

[3] Szabó László 1998.

[4] Szabó László 1985.

[5] Fodor Ferenc 1942.

[6] Tóth János 1976.

[7] Brandt József 1913.

[8] Herbert János én.

[9] Györffy István 1942

[10] Gyárfás István 1870- 1883.

[11] Szabó László 1979.

[12] A Jászkunság kutatása 1985. Szolnok- Kecskemét 1987

[13] A Jászság a magyar kultúrában. Szolnok, 1998

[14] Zupkó Ágoston 1885.

[15] Balássy Ferenc 1891.

[16] Lippay Lajos 1893.

[17] Kiss József 1996.

[18] Soós Imre 1985.

[19] Szilárdfy Zoltán 1998.

[20] Gulyás Éva 1973.

[21] Gulyás Éva 1976.

[22] Gulyás Éva 1977.

[23] Gulyás Éva 1978.

[24] Gulyás Éva 1980.

[25] Gulyás Éva 1998.

[26] Tüskés Gábor 1977.

[27] Tüskés Gábor 1980.

[28] Szántó Konrád 1974.

[29] Molnár Antal 2005.

[30] Szabó László 1982. 30-32.p.

[31] Fodor Ferenc 1942. 184.p.

[32] Fodor Ferenc 1942. 273.p.

[33] Szabó László 1979. 171.p.

[34] Szabó László 1979. 175.p.

[35] Szabó László 1979. 176-177.p.

[36] Salamon László helyi plébános szíves szóbeli közlése

[37] Kelényi György 1978. 124.p.

[38] Ember Győző 1942-1945. 351.p.

[39] Soós Imre 1985. 363. p.

[40] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (továbbiakban JNkSzML) Jászdózsa község jegyzőkönyvel 1739-1782. p. 155.

[41] JNkSzML Jászkun Kerületi Közgyülés Iratai, 1777. D. Cap. 11. Fasc. 5. No. 24.

[42] JNkSZML Jk. Ker. Kgy. Ir. 1777. C. Cap. 1. Fasc. 11. No. 37.

[43] JNkSZML Jk. Ker. Kgy. Ir. 1777. C. Cap. 1 . Fasc. 11. No. 37.

[44] JNkSzML Jászdózsa község jegyzőkönyvei 1739--1782. p. 271.

[45] JNKSzML Jk. Ker. Kgy. Ir. D. Cap.

[46] Lippay Lajos 1893. 40. p.

[47]JNkSzML Jk. Ker. Ir. 1790. Fasc. 10. No. 2252. Fasc. 5. No. 24

[48] 12 JNKSzML Jászalsószentgyörgy Iratai 1756-1849.

[49] 13 JNKSzML Jászalsószentgyörgy Iratai 1756-1849.

[50] Soós 1985., Braun szerződése JNKSzML Jászapáti iratai, Templom ügyiratai 1739-1819.

[51] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[52] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1743-1822.

[53] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1743-1822.

[54] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1743-1822.

[55] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[56] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[57] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[58] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1826-1833.

[59] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1743-1822.

[60] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[61] JNkSzML Jászapáti iratai. Templomra vonatkozó adatok 1743-1822.

[62] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[63] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[64] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1822-1825.

[65] JNkSzML Jászapáti iratai, Templomra vonatkozó adatok 1743-1822.

[66] JNkSzML Jászapáti iratai Templomra vonatkozó iratok 1743-1822

[67] Soós 1985.373.p.

[68] Zsolnay László 1998.

[69] Balássy Ferenc 1871.

[70] Ortvay Tivadar 1891-92.

[71] Szabó János Győző 1984.

[72] Köszönet Bagi Gábornak, hogy készülő tanulmányából adatokat bocsátott rendelkezésemre.

[73] Aulikusságukra vonatkozóan: Évek könyve. Jászboldogháza régen és ma. Szolnok, 1996. …a jászok, éppen a redempcióban vállalt kötelezettségüknél fogva, mindig jelentős számban harcoltak. Nagy véráldozatokat hoztak az osztrák örökösödési háborúban, a hét éves háborúban, s a bajor örökösödési háborúban is. Hadi szolgálataikért cserében a Habsburg uralkodók több alaklommal megerősítették kiváltságaikat. Ennek következtében-különösen a jászok körében-igen erős volt az uralkodók tisztelete. 41. p.

[74] Molnár Antal 2005. 66. p.

[75] Szántó Konrád 1974.

[76] Szántó Konrád 1974. 61. p.

[77] Szántó Konrád 1974. 64. p.

[78] Szántó Konrád 1974. 76. p.

[79] Szántó Konrád 1974. 96. p.

[80] Szerk. Leskó József 1907. 356-358. p.

[81] Soós Imre 1985. 377. p.

[82] Papp Izabella 1998.

[83] Nógrád Megyei Levéltár IV-1/b/256 öi:19

[84] Gulyás Éva 1994. 110. p.

[85] Gulyás Éva 1994. 111. p.

[86] Gulyás Éva 1994. 112. p.

[87] Gulyás Éva 1994. 119. p.

[88] Egri Érseki Levéltár. Jászapáti XVIII. századi plébánia iratai.

[89] Gulyás Éva 1994. 116. p.

[90] Szabó László 1982. 221. p.

[91] Szilárdfy Zoltán 1998.

[92] Gulyás Éva 1994. 114. p.

[93] Gulyás Éva 1994. 115. p.

[94] Összefoglalás Gulyás Éva 1998. alapján

[95] JNkSzML Jászberény céhes iratai 1778-1885.

[96] JNkSzML Jászberény céhes iratai 1764-1891.

[97] JNkSzML Jászárokszállási céhek iratai 1768-1872.

[98] JNkSzML Jászberény céhes iratai 1763-1881

[99] JNkSzML Jászberény céhes iratai 1726-1872

[100] Szabó László 1982. 227. p.

[101] Molnár Antal 2005. 78.p.

[102] Lippay Lajos 1893. 65. p.

[103] Lippay Lajos 1893. 39. p.

[104] Lippay Lajos 1893. 56. p.

[105] Fáy Zoltán 1999. 82. p.

[106] Lukácsi Lászlóné, Lukácsi László, Rusvay Lajos én. 257. p.

[107] Soós 1985. 373.p.

[108] Kiss József 1996.

[109] Kiss József 1996. 68-69. p.

[110] Szántó Konrád 1974. 76. p.

[111] Szántó Konrád 1974. 89. p.

[112] Szántó Konrád 1974. 89. p.

[113] Szántó Konrád 1974. 136. p.

[114] Szabó László 1982. 213. p.

[115] Szabó László 1982. 215. p.

[116] Lukácsi Lászlóné, Lukácsi László, Rusvay Lajos én. 235-244. p.

[117] Szabó László 1982. 224. p.

[118] Szántó Konrád 1974. 74. p.

[119] Szántó Konrád 1974. 130. p.

[120] Lukácsi Lászlóné, Lukácsi László, Rusvay Lajos én. 230. p.

[121] Gulyás Éva 1973. 142-143. p.

[122] JNkSzML. Jászkun Kerületek Levéltára. Büntető perek 1745-1756. 33. p.

[123] U.o. 335. p.

[124] Egri Érseki Levéltár Jászdózsa XVIII. századi parokiális iratai

[125] Szabó László 1982. 209- 210. p.

[126] Szabó László 1982. 218. p.

[127] Lukácsi Lászlóné, Lukácsi László, Rusvay Lajos én. 233. p.

[128] JNkSzML. Jászalsószentgyörgy iratai. Rsz. 38. 1. Köteg. 1786-1830.

Módosítás dátuma: 2016. augusztus 30. kedd, 20:27