Augusztus 05.
Szent Emid
Szent Emid, (Emigdius, Emygdius, Emőd) Ascalum (Asconi Piceno) püspöke, aki 300 körül élt. Pogány családban született. Szülei akarata ellenére megkeresztelkedett, majd Milánóba menekült, ahol társaival, Euplusszal, Germanusszal és Valentinusszal Maternus püspök pappá szentelte. Később püspök lett és Ascalum-ba ment. A város lakói ősidőktől kezdve patrónusuknak tisztelték. 1703-ban földrengések pusztítottak Itáliában, Ascalumot azonban elkerülték. A lakosság ugyanis három hónapon át böjtölt, imádkozott, vezekelt, hogy az Úr Emigdius érdemeiért vegye oltalmába. Ennek köszönhetően a földrengések ellen közbenjáró szentek egyike. Harminc éves korában, 309-ben Diocletianus császár keresztényüldözése által szenvedett vértanúságot, ezért fiatalon és püspöki ornátusban ábrázolják. Lefejezésének napján, augusztus 5-én tartják ünnepét.
Hazánkban is segítségül hívták, így a komáromi földrengés (1763) idejében, de máskor is. Az 1763-as magyarországi földrengés epicentruma valahol a Komárom–Győr vonaltól északra lehetett. A feljegyzések tanúsága szerint Ácson és Bábolnán is pusztított a katasztrófa, s ekkor dőlt romba a zsámbéki bazilika is. A legnagyobb károk Komáromot érték: 63 ember vesztette életét, 120-an sebesültek meg, az épületek egyharmada romhalmazzá vált, 7 templom ment tönkre.
Győrben szintén jelentős károk keletkeztek, s egy ember meghalt. Több elő- és utórengést is feljegyeztek. A pusztítás viszontagságait egy helyi karmelita szerzetes naplója örökítette meg. Az ottani lakosok a további károk elkerüléséért, hathatós védelemért fordultak a szenthez, s ezért kérték közbenjárását. Óbuda földesura, gr. Zichy Miklósné Berényi Erzsébet az 1763-as, Budát elkerülő földrengés emlékére és Néri Szent Fülöp tiszteletére emeltetett szobrot.
Egy barokk fametszeten díszmagyarba öltözött térdelő alakok könyörögnek hozzá:
|
A S. Congregatio Rituum a gyakori földrengések távoltartása céljából a rozsnyai egyházmegye részére október 15. napjára engedélyezte Emigdius kultuszát és zsolozsmáját (1835).
Szent Emidről Faludi Ferenc [1] (1704-1799), jezsuita szerzetes, a magyar rokokó irodalom jeles alakja írt verset. Tiszteletének friss lelki élményét Rómából hozhatta magával, ahol öt esztendőn át volt a Szent Péter templom magyar gyóntatója:
XXVIII. Ének. Szent Emidhezz.
O Szent Emid! hired nagy,
Tsoda tévő Mártír vagy:
Te nevedben sok gyógyult,
Inségeből szabadult.
Kérésedre, Drága Szent:
A’ föld indúlástól ment:
Olasz Ország a’ tanú,
Sok más váras, és falu.
Mi is hozzád járúlunk,
Lábaidhoz borúlunk;
Nagy hatalmú Szent Emid!
Kérésünket égbe vigyd.
Te légy a’ mi Szó szóllónk,
Föld rémülvén Óltalmunk:
Enyhitsd Urunk’ haragját,
Távoztassad ostorát.
A szent tiszteletének paraszti utókoráról nincs tudomásunk.
[1] Faludi életműve néprajzkutatóink számára is értékes. Szerb Antal írja róla: „Faludi Ferenc mint versíró, a rokokó-szellem könnyed gráciáját hozza haza Olaszországból és német olvasmányaiból. Kecses pásztorkodásaiban, finom udvari hódoló verseiben, új ritmusú Fortuna-elmélkedéseiben az importált játékos versforma természetes bájjal közeledik a népi formához. Ez a közeledés tudatos: Faludi jegyzőkönyvvel jár a világban, gyűjti a magyar nép ízes szólásmondásait, ami iránt a XVI. század óta elveszett az érzék. Ily módon előkészíti a század végi megújulás útját.” (Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1986. 202.)
Irodalom:
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I-II. Szent István Társulat, Budapest, 1977.
http://tuskesanna.eu/international/node/65