Mózeske, mit csinálsz? A rák egye meg a lelked!

Kis faluban lakom. Hétköznap nem sokat vagyok otthon, messze dolgozom, így a család (feleség, gyerek) jórészt hétvégére marad. Az elvárások így fokozottak. Apa, családfő, férj- mindez kötelesség, aminek meg kell felelni. Két napra sűrű program.

Szombat hajnal - Laci ugrik frissen és lohol a boltba. Tej, kenyér, friss péksütemény, felvágott stb. Nem kis elszánás kell hozzá. Az utcánk sarkán kis garázsbolt. Van még ilyen a faluban három, aztán slussz. Kimerültek a lehetőségek. A miénk nem a legjobb, de legalább közel van. A tulajdonosok dölyfös emberek. Saját erejükből lett meg a bolt, a gazdagság forrása. Jobb embereknek tartják magukat. A boltban nem kiszolgálnak, uralkodnak. A hatalmas termetű asszony kérdez, tanácsot ad, kioktat, népnevel a pult mögül. Csak éppen a kiszolgálás megy lassan. A roma lakosság illedelmesen hallgat, semmi hőzöngés. A férjek a boltosné uránál dolgoznak vagy a szőlőben vagy a sírköves műhelyben. Az asszonyok pedig ebben a boltban költik el a kis pénzt, ami a férfiak munkájából hazakerül. A kör bezárult. A pénz visszaáramlik oda, ahonnan elindult.

Engem a boltosék a jobb emberek közé sorolnak. Nem idevalósi vagyok, láttak már újságban, Tv-ben, a feleségem újságíró. Egyszóval jobb emberek vagyunk, akik miatt érdemes a kannás bor mellett üvegeset is tartani. A társadalmi megkülönböztetés mellett, nem lényegtelenek az üzleti szempontok sem.

Tehát szombat hajnal. A fentebb jelzett boltba loholás nem szó szerint értendő, mert komoly megfontolás előzi meg. Mikor volt segélyosztás, van- e valamilyen népszerű névnap vagy nagy ünnep? Tél van vagy nyár? Mind fontos tényező annak megállapításához, hogy hánykor induljak. Mert az időpont a legfontosabb kérdés. Az ablakból hosszú percekig fürkészem az utcát: merrefelé vándorolnak többen? Tudni kell azt is, hogy nincs-e véletlenül szabadságon valamelyik másik boltos, mert akkor nemcsak a mieink lesznek a boltban, hanem idegenekkel is számolni kell. Sok szempontot értékelek, nagy tapasztalat kell hozzá. Nem véletlen, hogy a feleségem hétvégén be se teszi a lábát a boltba. A játék nem csak idegőrlő, de a tétje is nagy: aki eltaktikázza magát, az lemaradhat a friss kenyérről, tejről.

Itt az idő – döntök, s rögtön eszembe jut számos kudarcom, mikor a helyesnek vélt időpontban csak a bolton kívül, az utcai sorban jutott számomra hely. A bolthoz érve félig megkönnyebbülök, viszonylag kevesen vannak, tehát az időzítés jó. Sikert azonban még nem könyvelhetek el, mert elég két ember is, hogy a vásárlás hosszú, kínos, fogcsikorgató várakozássá fajuljon. A bolt két réme Mózeska anyukája és a Jóska felesége. Ha ők ott vannak, jobb hazamenni.

Ott vannak… és ezzel beindul a dráma. Először lassan, mint a folyók hömpölyögnek nyugodt nyári délutánon az események, majd egyre észtvesztőbben, trópusi ciklonná erősödve, mely dühöngve szaggatja az idegeket, fegyverért, vérért kiáltva, hörögő jajdulással. Mikor az ember véres szájjal ront ki a tett színhelyéről, s a halálos ítélet után elszántan csak azt ismételgeti: Nem bántam meg semmit! Nem bántam meg semmit!

Egyelőre még nyugodt vagyok, de ez a nyugalom ingatag lábakon áll. A boltban öt nő, velük ugyanannyi gyerek. Melyik kié, pontosan nem tudom, csak Mózeskát ismerem már jól. Túl jól. Erzsike izzadt arca a pult mögött elégedettséget sugall. Épp azt ecseteli a savanyú káposztától bűzlő boltban, hogy ő a töltött káposztából, ha éppen azt főz, bizony negyven-ötven tölteléket is begyúr. – Gyuszikám nagyon szereti – teszi hozzá, nagyétkű férjére hivatkozva… Hogy ez nem üres beszéd, azt már volt alkalmam tapasztalni. Egyszer a bolt közönsége előtt hívott be a bolthelyiség mögötti konyhába - jelezve ezzel, hogy mi jobb emberek összetartozunk, - egy kis reggelire, ami már akkor is vagy húsz bundáskenyérből állt… Szóval Erzsike elemében volt, és ez rossz jel. Ilyenkor bőbeszédű és lassú.

A pult előtt Mózeske anyukája állt, Jóska felesége a hűtőpult mellett. Mindkét stratégiai fontosságú hely foglalt volt tehát. Már ismerem a taktikájukat. Mózeske anyukája, irdatlan termetű asszony, fülsértő, vontatott fejhanggal, a sor elejéről hátratekingetve teszi fel kijelentő mondatai helyett sajátos kérdő mondatait. Tehát nem azt mondja, hogy kérek öt szelet párizsit, hanem mintegy megkérdezi, hogy mindenki jóvá hagyja- e. Kérek öt szelet párizsit? Az öt szelet azért kell, én már tudom, mert zsemléből is ötöt fog venni. Következőleg otthon öt gyerek fog ma reggelit kapni. De Mózeske anyukája ezt nem tudja. Nem ám! Hosszan gondolkodik. Tanácstalanul az egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát. Szépen kényelmesen ringatózik. Más esetben egy picit már türelmetlen lennék, ne adj Isten, egy pirinyót mérges is, de most valahogy jókedvű vagyok, tehát figyelmemet a Jóska felesége felé fordítom.

Itt más, hosszadalmasabb a taktika. Míg Mózeske anyukája, ha belép a boltba, igyekszik rögtön az élre furakodni, addig a Jóska felesége oldalazó mozgással a hűtőpultot szerzi meg. Ez jó rakodóhely, sok minden elfér rajta. Viszont innentől kezdve használhatatlan. E biztos pontról aztán, mint Archimedesz, kifordítja sarkából a világot. Csillagtúra szerű útjaival egyre több árut halmoz fel a pulton. Veszélyes taktika, mert akár fél óráig is eltarthat és soha nem lehet tudni, hogy mikor vág az élre, hogy most már ő következik.

Eközben folyamatosan folyik az asszonybeszéd. Erzsike most Gyuszikám legény koráról mesél és kizökkenek egy pillanatra a szerepemből. Hogy-hogy itt egy férfi sincs? Hajnalban, mikor dolgozni indulok hétköznap, a pultnál Gyuszikám áll, s a boltban férfiak vannak és pálinkaszag. Gyuszikám méri ki ekkor kétes ízű és eredetű házi vegyesét a munkába indulóknak. Hogy-hogy most egy férfi sincs? Lehet hogy lenéz engem az egész falu férfi lakossága e nemtelen tettemért? Asszony helyett boltba menni? Szabadnapon boltba menni? Kocsma helyett boltba menni? Kínos.

Közben Mózeske anyukája már a zsemléket is megvette, s újra gondolataiba mélyed, majd kisvártatva hátrafordul egy csúnya öregasszony felé:

– Te Mari, mit főzzek ma ebédre? Jönnek a Jenőék.

Az első komoly sebesülésem. Kicsit megroggyan a térdem, de erőt veszek magamon.

Ekkor a hátsó ajtó kivágódik, beront Erzsike kétéves forma unokája és tehénszerű lánya. Kisebb világvége. A fénylő arcú nagymama felkapja a kis hurkát és büszkén felmutatja, mint hajdani spanyol szerzetesek a keresztet az újvilág frissen felfedezett vadembereinek. De míg az indiánok, a szerzetesek várakozása ellenére, nem estek hasra a kereszt előtt, a bolt hangos Oh! és Ah! kiáltásokkal adózott a kisded előtt. Öt-hat gyerekes roma asszonyok róják le a kötelező tiszteletet a boltosék trónörököse előtt: Íme egy gyerek, aki valamikor, a nem is távoli jövőben, uralni fogja a fél falut. Leereszkedően beszél majd a nincstelenekkel és karácsonykor egy-egy ingyen szaloncukorral jutalmazza a nála vásárlókat. Természetesen szigorúan csak szenteste után, mikor már a kutyának sem kell pénzért az addig elérhetetlen csemege.

Magam is szervilisen megengedek egy bókot. Közben a hátunk mögött egyre szaporodnak az üres kosarú asszonyok. Leghátulról pénzt küldenek előre Mózeske anyukájához: Csak egy doboz cigit vegyél! Csak egy fél liter tejet vegyél! Csak egy kiló kenyeret vegyél!

Mózeske anyukája kizökken gondolatmenetéből, én bepöccenek. Most már egy iciri-picirit tényleg mérges vagyok. Nem beszélve arról, hogy már csak három kenyér van a polcon. A zsemléről pedig már régen nem is álmodozom.

(Elhatározom, hogy otthon majd a tutyimutyi, élhetetlen stb. vádak ellen nem is próbálok védekezni.)

Mózeske anyukája, a vásárlási szerepből végleg kizökkenve, már egy szomszédasszonyával vitázik a gyereknevelésről, mire Erzsike rendet tesz. Nem úgy, hogy felszólítja az asszonyokat a vásárlásra, hanem igeként szórja a hívők lába elé saját pedagógiai elveit. Már több, mint tíz perce állok a sorban, és ha nem kellene annyira az a kenyér, valószínűleg megfutamodnék. De összeszorítom a fogam és tűrök. Majd kitöltöm a bosszúmat otthon a családon.

Közben a gyerekek, kihasználva, hogy nem figyelnek rájuk, csokikat vesznek le a pultról, anyjuk felé mutogatva őket, azt követelve, hogy azok vásárolják meg. Az asszonyok rövid közelharc után kicsavarják csemetéik kezéből az édességet, s ideges mozdulatokkal visszahelyezik őket a polcra. Mózeske anyukája rakott krumpli mellett dönt, s röpke öt perc alatt ki is válogat a ládából fél kilónyi burgonyát. Én már apátiába süllyedtem. Nem érdekel semmi, csak a túlélésért küzdök, s csökönyösen csak arra gondolok, hogy a Jóska felesége még előttem van.

S valóban. A taktika következő lépése az, hogy az asszony darabonként felmutatja a megvásárolni szándékozott árukat, s bekiabálja a ráírt árakat. A mennyiség irdatlan. Aki nem ismerős itt, nyugodt volna. Az iram jó, a vásárlás hamar befejeződik. De nem így mi, ismerősök! Mi már tudjuk, hogy az utolsó ár bediktálása után nem a fizetés következik, hanem a szatyrokba pakolás, majd himbálózás, mint Mózeske anyukájánál, és újabb tételek felsorolása. Már sokan vagyunk a boltban, így a kimondott árut az keresi meg, aki éppen közel áll hozzá. Persze vannak, akik nem figyelnek eléggé, s lassítják a vásárlást. Ezeket elítélőleg figyelmeztetik:

– He, Margit, aggyá má egy kiló lisztet!

– Milyet? Szolnokit, vagy abonyit?

Kisebb vita indul a két liszt közötti különbségről. Nekem megjelenik a szememben az első bátortalan könnycsepp. Erzsike az abonyi mellett érvel. Az asszonyok kisebb vita után egyetértenek. Az esetből magam is profitálok, mert a listámon szerepel a liszt.

Most már én következem. Némi elégedettség tölt el. Előveszem kis papíromat, s tételről tételre kérem, amit kell. Kenyér is jut, elégedett lehetek. Látom, Erzsike kissé neheztel. Túl ridegnek tarja a vásárlásnak ezt a módszerét. Beszélgetésre próbál bírni, de szűkszavú vagyok. Közli a bolt közönségével, hogy Laci ma bal lábbal kelt fel. Fizetnék, mikor meghallom a hátam mögött a magas, vontatott hangot:

– Jaj Erzsikém, a kólát elfelejtettem.

S már látom is, hogy Mózeske anyukája, nyomában magával Mózeskével, tör előre az emberrengetegben.

– Milyen kóla kell, szőke vagy barna?

– Szőke, a százforintosból.

Ebben a pillanatban hallom meg a dörrenést, ahogy Mózeske magára rántotta a csokis polcot. S ugyanebben a pillanatban hallom meg a sivító hangot is:

– Mózeske, mit csinálsz? A rák egye meg a lelked!

Szeretnék kitörni a boltból, és üvöltve rohanni végig a pusztákon, veszett kutyaként megharapni az embereket, s a távoli hegyekben egy magányos barlangba megbújni. Ehelyett fizetek és hazamegyek. És elhatározom, hogy ma már nem reggelizek, csak a jövő héten, mikor az asszony megy majd bevásárolni.