Vendégek jöttek!

Többször volt alkalmam csoportosan és egyedül is gyűjtÅ‘útra menni professzorommal, Gunda Bélával. Legtöbbször  Zemplénbe olyannyira, hogy még 1978-ban is elhívott egy hegyközi gyűjtésre, ahová akkori, számban már megszaporodott munkatársait, egy-két felsÅ‘bb éves hallgatót, s néhány régi tanítványát, így Farkas Józsefet is magával vitte. Sátoraljaújhelyen Sarkadi Antalnál szálltunk meg a SzÅ‘lészeti- és Borászati Szakiskola Kollégiumában. Gunda Béla egykori tanítványa volt itt akkor az igazgató. Emlékezetes maradt pincéjének meglátogatása, a kitűnÅ‘ szállás és vendéglátás. Jól sikerült gyűjtésem anyagából több tanulmányt írtam, s kiegészítettem korábbi zempléni gyűjtéseimet, kitágítva határait is. Annyi év után tudatosult bennem, újra együtt járva mesteremmel, hogy milyen állandó fogásai vannak gyűjtés közben, egy ismeretlen portára, házba való belépésre, hogyan elegyedik beszédbe és kerül bizalmas viszonyba valakivel, milyen módszerrel sikerül egyre bensÅ‘ségesebb viszonyt kialakítania. Miként udvarias, ám egyben tartózkodó is, miként erÅ‘szakos, szinte lerázhatatlan, de mégsem sértÅ‘. Az utcán mindenkinek hangosan elÅ‘re köszön a helyi szokás szerint, s ha lehet egy-két szót is vált, leginkább útba igazíttatja magát, vagy név szerint érdeklÅ‘dik valaki vagy valami konkrét dolog iránt. A kutyákat sohasem kedvelte, de azért nem félt tÅ‘lük, betolatott a kapun és rendületlenül haladt elÅ‘re. Közben hangosan többször is kiáltotta: Vendégek érkeztek! Adjon Isten jó napot! Jó napot/estét/reggelt kívánok! A hátráló, ugató kutya nyomában majd mindig elÅ‘került valaki és rájuk parancsolva elhallgattatta az ebeket. ElÅ‘re nyújtotta a kezét, miközben a Vendégek érkeztek! mondatot még többször elismételte. Ha asszony lépett ki a pitvarból vagy került elÅ‘ a másik udvarból, kertbÅ‘l a gazda holléte iránt érdeklÅ‘dött, jelezve ezzel, hogy tudja az illemet: a gazda nélküli házba nem lehet csak úgy betörni. Igyekezett azonban, ha otthon volt a gazda, ha nem, mielÅ‘bb átlépni a küszöböt, és beszédbe elegyedni. Mindig volt a zsebében néhány szem savanyú cukorka a gyermekek lekenyerezésére. Ha nem volt, akkor tÅ‘lünk kért. Jómagam nem egyszer kisegítettem.

Nos ez a kései gyűjtés idézett fel egy igen nevetséges és egyben kínos esetet emlékezetemben.
Mogyoróskán és Regécen jártunk tanulmányi kiránduláson az egyetem autóbuszával. A társaság megmászta a regéci várat a meredekebb oldaláról. Néhányan nem vettünk részt ebben az akcióban. Jómagam már többször voltam a várfokon, s nem vágytam felkaptatni a kilátás kedvéért. Rossz pontot szereztem ezzel, de vállaltam és elviseltem professzor úr gúnyos megjegyzéseit. Mivel lent maradtam azzal bízott meg, hogy pár zacskó savanyú cukrot vegyek a regéci boltban. Át is adtam mikor visszaérkeztek. Majd elindultunk egy kisebb csapattal, hogy megtekintsük a falut. A falu szélén egy eléggé elhanyagolt porta terpeszkedett, amit egy kétszárnyú, dróthálós kapu zárt az utca felÅ‘l, s beljebb egy zsúptetÅ‘s, kissé rozoga, de a tájra jellemzÅ‘ ház állt. Közölte velünk, hogy oda megyünk be és belülrÅ‘l is megnézzük a házat, ami úgy lehet kissé át van alakítva, de szabadkéményes lehetett. Ikvai Nándor, aki igencsak otthon volt ezen a vidéken, hirtelen ellenkezni kezdett, s én is ijedten tiltakoztam. Sejtettem ugyanis, hogy mi lesz a dolog vége, mert már ismerÅ‘s voltam a faluban. Professzor úr elÅ‘vette a savanyú cukorkát, mert meglátott a ház túlsó végén két gyermeket, majd mielÅ‘tt mondhattunk volna valamit is, elkiáltotta varázs szavait:
-Vendégek érkeztek! Jó napot adjon Isten! Vendééégek érkeztek!
Belépett a kapun és ment elÅ‘re, sÅ‘t a hátul játszó „gyerekekhez” szólt, hogy jöjjenek ide.
Ami ezután történt, az rémmesébe illik. Ellebbent a pitvar ajtót takaró pokróc és özönleni kezdtek a torz képű, nyálasan vigyorgó térdig, derékig érÅ‘ gnómok egy csapatban vagy tíz-tizenketten. Artikulátlan hangon visongva, röhögve ugráltak, örvendeztek. Szinte körbe táncolták mesterünket. A hátulról elÅ‘re kacsázó „gyerekek” torz felnÅ‘ttek voltak. A jó öreg Hieronimus Bosch sokért nem adta volna, ha ilyen modelljei vannak. Kapkodtak a cukros zacskó után és Gunda professzorunk lábát szeretetbÅ‘l többen átkarolták. A professzor úr váratlan helyzetekben, ezt nagyon jól tudtuk, nehezen találta fel magát. ElképzelhetÅ‘, hogy milyen sokk volt számára és mennyire kínos. Nekünk nevetséges és tragikus, félelmetes és szánalomkeltÅ‘. Nagy nehezen visszahúztuk a kerítésen túlra és igyekeztünk elmenni. Egy darabig még nyomunkban voltak. Döbbent arccal szállt fel mindenki a buszra és gyors tempóban hajtottunk szállásunkra az újhutai kastélyba. Esti beszélgetéskor a dologról senki sem beszélt. Gondolom, hogy professzor úr egy ideig óvatosabban jelezte jövetelét, ha valahová ismeretlenül betért.

U.i. Ennek az a magyarázata, hogy volt egy szerencsétlen család Regécen, ami az ottaniak szerint testvérházasságból sarjadt ki. Ezek gyermekei, lévén torzszülöttek, ismét egymás között, meg nem tudható módon keveredtek, s ráadásul a vérfertÅ‘zÅ‘ család szapora is volt. Együtt laktak továbbra is, magatehetetlenek lévén a falu népe és a tanács tartotta életben Å‘ket, táplálták, ruházták Å‘ket. A nagy kalandot követÅ‘ évben pedig, ismét erre véve utunkat az évi kiránduláson, nagy élményben volt részünk. A falu népe összefogással egy másik telken fonott, azaz paticsfalú lakóházat készített számukra. Még félig kész állapotban mindenki fotózta a néprajzi csemegét: a készülÅ‘ paticsfalú házat.