Szolnoky Lajos nagy-nagy vétke

Szolnoky Lajossal eléggé bensÅ‘séges viszonyban voltam. Összekötött bennünket Debrecen is, s az, mint kiderült, hogy Debrecenben egyik nagybátyámnak cserkészparancsnoka is volt, s Å‘k is kölcsönösen kedvelték egymást. Sok jó tanácsot kaptam tÅ‘le, s azon túl lenyűgözött az a kitartó és aprólékos, ugyanakkor nagyvonalú módszer, ahogyan a tárgytörténetet, a muzeológiát művelte. Szolnokra többször is meghívtam elÅ‘adást tartani, s mikor mintaszerű tárgytörténeti munkája (Alakuló munkaeszközök) megjelent, errÅ‘l külön vitát is rendeztünk. Már korábban említettem, hogy igen pedáns, igazi úriember volt küllemre is. Azt írtam, hogy Patay Pál  és Å‘, ha egy szÅ‘lÅ‘beli kunyhóban aludtak volna, ott is kikeményített pizsamát öltöttek volna fel. Nemcsak a fehér ing, a nyakkendÅ‘ és a kivasaltság jellemezte, de sokat adott a válogatott megfogalmazásra nemcsak írásban, hanem szóban is. Egyszer Nyíregyházán volt a Dunán-inneni néprajzos muzeológusoknak több napos összejövetele.

Szállásunk a Sóstón volt kényelmes faházakban. Sajnos nem volt jó idÅ‘nk. EsÅ‘s, borongós, hideg Å‘szi idÅ‘t értünk meg. Mindenki a szobájába húzódott be, s ott melegítette magát különféle nedűkkel. Egy-egy szobában azért jó társaság verÅ‘dött össze. Nekem szerencsém volt, mert vele kerültem egy szobába. Emiatt ugyan kimaradtam holmi heje-hujázásokból, de kárpótolt az, hogy tartalmas beszélgetésre éhes csapat verÅ‘dött össze. A társaság valódi központja Szolnoky Lajos volt, bár sohasem tolakodott elÅ‘ ötleteivel, s nem tartott igényt arra, hogy szóvivÅ‘nek vagy mérmondónak tartsák.
Másnap reggel javaslatára többen is elmentünk a Gombának nevezett köralakú, nyitott büfébe, hogy tejjel és meleg péksüteménnyel kibélelt hassal utazzunk be a városba, ahol a tanácskozás folyt. Kellemetlenül szemetelt az esÅ‘. Lajos bátyám zakója fölé egy orkán kabátot vett fel, amit nem gombolt be. A Gomba eresze alá beállva ki-ki megrendelte a maga adagját. Engem nagy meglepetés ért, mert egy fehér nejlon zacskót tettek elém három ropogós kiflivel. Nagyot néztem, mert ilyet akkor láttam elÅ‘ször. Debrecenben, a maradiság városában még üvegben árulták ekkor a tejet. Tanácstalanul néztem a zacskóra. Ekkor Szolnoky Lajos az alakuló munka- és csomagolóeszközök tudora egész kis elÅ‘adást tartott a fÅ‘városban már régebben bevezetett új kiszerelésrÅ‘l, ecsetelve annak könnyen kezelhetÅ‘ségét, higiénikus voltát, s egyéb elÅ‘nyeit. Közben elÅ‘vette svájci bicskáját, amin még olló is volt, bemutatót tartott elÅ‘bbeni beszédét illusztrálandó. De vizes lehetett a zacskó, vagy a svájci bicska ollója volt életlen, esetleg Å‘ ügyetlen vagy figyelmetlen, tény hogy mikor lenyiszálta az egyik sarkát kicsúszott a kezébÅ‘l a higiénikus és könnyen kezelhetÅ‘ mintadarab, utána kapott, de vesztére nagyon megszorította és nagy sugárban végig locsolta fehér ingét, zakóját, orkán kabátját, s még nekünk is juttatott belÅ‘le. Mindez semmi! Fejét és méltóságát elveszítve igen durva szavak szakadtak ki belÅ‘le. Semmiképp sem olyanok, amiket megszoktunk tÅ‘le. Bedobta a zacskót a szemetes ládába, s miközben vörös arccal próbálta tenyérrel lesepergetni magáról a tejet, sűrűn bocsánatot kérve illetlen szavaiért visszament a szállásra, hogy átöltözzék. Mikor évek során találkoztunk egymással, mindig felidézte az esetet. Nagyon bánthatta a dolog. Bizonyára nem lenne belÅ‘le manapság jó miniszterelnök, de még államtitkár sem.