Anekdoták néprajzosokról 31. Úgy járt, mint Barna Gábor a Tiszti Klubban!

2011. június 27. hétfő, 16:24 Szabó László
Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Úgy járt, mint Barna Gábor a Tiszti Klubban!

ElsÅ‘ Duna-Tisza közi néprajzi gyűjtÅ‘táborát Sztrinkó István Szabadszálláson szervezte. Meg kellett küzdeni azért, hogy ez megvalósulhasson, mert Horváth Attila régész igazgató bármennyire is jó véleménnyel volt az akkor frissen odakerült néprajzosáról, nem bízott a sikerben. Azt mondta, hogy senki sem fog erre elmenni. Pista azonban megelÅ‘zÅ‘leg már többször részese volt a tiszazugi táboroknak, jó ismeretsége volt, kedvelték és éppen nem volt hiány jelentkezÅ‘kben. A tiszazugiak is szép számmal vettek benne részt, de máshonnan is jöttek barátok. ElsÅ‘ napjainkban kemény terepbejárás volt, meghallgattunk egy-két elÅ‘adást a településrÅ‘l, a településvezetÅ‘ pártfogását is élveztük, s sikerült egy mikrobusznyi tárgyat is összeszedni. Horváth Attila egész délelÅ‘tt keresett bennünket, de senkit nem talált. Több kocsmába is benézett, azt hívén, hogy ott múlatjuk az idÅ‘t.

 

Nem így volt, kint a tanyán volt mindenki és vele csak úgy három óra tájban találkoztunk, mikor összeszedett bennünket a mikrobusz. Rövid szóváltás, felelÅ‘sségre vonás következett, de ekkor kinyitottuk a mikrobusz hátsó ajtaját és vagy harminc válogatott, ráadásul ajándékba kapott tárgyat tártunk elé. Ennyit mondott a szigorú fÅ‘nök:

A patvarba is!

Azzal kocsiba ült és elporzott. Ezek után Pista minden tábora zöld utat kapott.
Mi azonban szűkösen éltünk, mert az ebédet az óvodában fizette elÅ‘, s a kiadós délelÅ‘tti pusztai gyaloglás után kapott tejbepapi és más bébiételek, apróra darabolt (vagy elÅ‘re rágott, azaz csócsált) hús nem feküdte meg a gyomrunkat. Jóllehet ezt felismerve bÅ‘ven volt szállásunkon szalonna, kolbász, hagyma, de hát… a tejbepapi?
Na. A fÅ‘nök nagyszerű szónoklata után Pista felbátorodott és este a vendéglÅ‘ben külön vacsorát rendeztünk. Sejtette, ha a számlát benyújtja, húzódóznak majd, de mégis kifizetik. Így is lett. És így történt, hogy Szabó Zoltán történész barátunk 15 adag rántott szeletet nyomott le garnirunggal, savanyúsággal és megfelelÅ‘ mennyiségű sörrel.
KövetkezÅ‘ évben ugyanitt már nem a kisdedekkel voltunk egy koszton, hanem a kemény katonákkal. A tiszti klubban rendelt ebédet Sztrinkó Pista. Akik katonák voltak, azok elÅ‘tt ismeretes a szabadszállási helyÅ‘rség kemény vonala, szigora, s miegymás. Mi erre, mint civilek nem sokat gondoltunk. Megettük a magunkét és törettünk haza, hogy a délutáni kötelezÅ‘ sziesztát megejtsük. Sztrinkó Pista ugyanis nagyon kemény rendet vezetett be a táborban: reggel hatkor ébresztett, aztán ki-ki rendbe tette magát, majd fél kilenckor kivitte a bandát mikrobusszal két turnusban egy közeli és egy távoli határbeli pontra, ahol a tanyavilágban, mint az ejtÅ‘ernyÅ‘söket sorra kiugrasztott a kocsiból, majd 1 óra tájban összeszedte Å‘ket és irány a tiszti klub, ebéd, majd kötelezÅ‘ szieszta. Ugyanis délután a sziesztát követÅ‘en újra terepre dobott mindenkit. Akiknek bent volt dolguk, ott beszéltek meg gyűjtést, azok maradhattak, de a hálóhely be volt zárva, s csak vacsorakor találkozhattunk.
A tiszti klubot sem nekünk találták ki. Ott fagyos szigorúsággal zajlott az ebéd. Utána nem lehetett civileknek ott üldögélni, beszélgetni. Ilyen formán a különben tartalmas ebéd sem esett olyan jól, mint korábban a tejbepapi.
Mindennek a teteje pedig az volt, hogy Barna Gábort hatalmas szégyen érte.
Gábornak érettségi találkozója volt és erre az alkalomra nem a szokásos terepszerelésben jelent meg ebédnél, hanem ünneplÅ‘ben. Innen rohant az állomásra. Mivel hihetetlen meleg volt, csak sarut öltött, mert aki ismeri a Szabadszállás-kunszentmártoni buszt, az nem követi el azt a hibát, hogy ilyenkor kapcát teker a lábára. Meg is jegyezte, hogy majd ha megérkezik, átöltözik. Ám ahogyan legelsÅ‘ként átlépte a tiszti klub küszöbét, egy korpulens tiszt odarendelte és figyelmeztette, hogy nincs zokni rajta. És ez nem kocsma, hanem tiszti klub, ahová csak megfelelÅ‘ öltözékben léphet be. Ebben az volt a csodálatos, hogy mi rövid nadrágban és saruban, mezítláb mentünk utána, de nekünk nem szólt. Úgy látszik, ez harmonizált. A kiöltözött öltönyös Barna Gábor azonban szemet szúrt. Szégyenszemre haza kellett mennie, hogy zoknit húzhasson az ebédhez. Ha valaki ezután azt a mondást hallaná, hogy:

Úgy járt, mint Barna Gábor a Tiszti klubban! -  akkor erre gondoljon!

Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 20:16