Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Szellemi néprajz Népzene A magyar népzene

A magyar népzene

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

A magyar népzene

E néhány sorban a magyar népzenekutatás terén elért ered­ményeket szeretném lezárni és összegezni. Mindenekelőtt azonban két alapvető kérdést kell tisztáznunk, nevezetesen: „Mit kell értenünk a népzenén?”, továbbá „Hogyan kell hoz­zálátnunk a gyűjtőmunkához ezen a téren?”

A tágabb értelemben vett tulajdonképpeni népzene azokat a dalokat öleli fel, amelyeket valamely földrajzi szélességi fokon élő nép ma is énekel, vagy régebben énekelt, s amelyek az ille­tő nép zenei ösztönének elemi erejű kifejezői. Szűkebb érte­lemben véve, a népzene a melodikus alkotóművészet egésze, amely minthogy szervesen kapcsolódik valamely népréteghez, különböző stílusú ugyan, de érzelmi elrendezés szempontjá­ból bizonyos mérvű egységet mutat. Azokat az egyszerű dalo­kat, amelyeket csak egyes földművelő falusi emberek énekel­nek, s a nép körében nincsenek elterjedve, nem tekinthetjük a népzene mintáinak. Hasonlóképp nem tartoznak a népzene körébe a hazafias dalok sem, mert a parasztok csak az iskolá­ban ismerkednek meg ezekkel a dallamokkal, és sohasem feje­zik ki elemi erővel kollektív zenei ösztönüket. Ezek a dalla­mok csupán vegetálnak a paraszti rétegben és a mesterséges ha­tás nyomait hordják magukon. Mindamellett a népi dallamok sorába emelhetünk néhány műkedvelő, álnépi melódiát, ha azokat nem csak egyes személyek éneklik, hanem az egész pa­raszti réteg hosszabb-rövidebb időn át. A dalok időbeli és tér­beli elterjedtségének tulajdonítható, hogy a dallamokban vál­tozások mennek végbe és különféle változatokban terjednek. Ha az idegen befolyások hatására keletkezett változások egysé­ges műfajúak, azonos irányban haladnak és hosszú életűnek bi­zonyulnak, akkor egész sor olyan dallam forrásává válhatnak, amelyeknek már bizonyos stílusegysége van, más szavakkal ki­fejezve: olyan zene keletkezik ily módon, amely már a népi al­kotás félreismerhetetlen jegyeit viseli magán.

Mindazonáltal nagyon könnyen és gyakran azonosítják az igazi, eredeti népdalokat a műkedvelő álnépdalokkal, az un. műdalokkal. A műdalok szerzői kétségtelenül rendelkeznek bizonyos zenei kultúrával, de a városból importált zenei kul­túrával. Ezek a szerzők azonban rendszerint kontárok, s ép­pen ebből adódik, hogy dalaik a városi muzsika agyoncsépelt sablonos formáit keverik a népzene sajátságos, egzotikus stí­lusjegyeivel. Ezzel magyarázható, hogy az ilyen dallamok, an­nak ellenére, hogy bizonyos egzotikus nyomok vannak ben­nük, túlságosan vulgárisak ahhoz, hogy valóban értéket képvi­seljenek. Az igazi népi dalokban mindig tökéletes stílustiszta­ságot találunk.

Ami a második kérdést illeti („Hogyan kell hozzálátni a nép­zenei gyűjtéshez?”), a vélemények sokáig megoszlottak, de az idők folyamán kikristályosodtak, s néhány szigorúan megha­tározott elvre épültek fel. Nem elegendő, ha a dallamokat csupán művészi szempontból jegyezzük fel, hogy később kiválo­gassuk közülük a zenei értékkel rendelkezőket. Mindenek­előtt tisztán tudományos elveket kell szem előtt tartanunk: le­hetőleg minden dalt, a nép által énekelt minden dallamot össze kell gyűjtenünk, függetlenül zenei értéküktől. Az sem elegen­dő, ha a gyűjtő csupán hallására támaszkodva jegyzi fel a dalo­kat; fonográfot vagy gramofont kell használni még akkor is, ha egészen egyszerű dallamokról van szó, mert a népi éneklés­módnak különféle jellegzetességei vannak, így pl. a hanghor­dozás, az irracionális ritmizálás stb., amelyek megérdemlik a pontos feljegyzést, megörökítést; az ilyen finom eltéréseket le­hetetlenség rögzíteni a hagyományos feljegyzési módszerek se­gítségével. Az is fontos, hogy a gyűjtött dallamok több vari­ánsban szerepeljenek, ezek ékesszólóan tanúskodnak a dallam ősi jellege és az igazi népi dallamok életképessége mellett. Tel­jes határozottsággal állíthatjuk, hogy az olyan dallam, amely­nek nincs variánsa, amely nem kapcsolódik más, közeli vagy hasonló dallamhoz, nem tekinthető igazi népi dallamnak, amelyet a tudományos mérlegelésben fel lehetne használni.

Nem könnyű feladat a népdalgyűjtés. A legegyszerűbb, leg­szegényebb és a vasúttól legtávolabb élő néprétegek közt kell kutatnunk, ha tiszta, hamisítatlan formákat, típusokat aka­runk találni, ha olyan dalokat akarunk gyűjteni, amelyeket a városi hatások nem torzítottak el. Meg kell azonban jegyez­nünk, hogy az ilyen „szűz területeket” lakó nép bizalmatlanul fogadja az ajtaján kopogtató idegent. Hasztalanul bizonygatja jöttének célját, hiába mondja el, hogy elfelejtett régi dalokat szándékozik gyűjteni. A helybeliek nem értik, hogy a „nagy­városi úr” csupán azért vállalja a kényelmetlenséget, hogy régi paraszti dalokat hallgasson. Sok parasztasszony azt hiszi, hogy a látogató új adó kivetését jelenti, ezentúl a zene után is adózniok kell majd! Az aggályokhoz járul még a szégyenkezés is, mert hát lehet, hogy az „úr” nevetni fog egyszerű, naiv dalai­kon. A folklórkutatónak tehát sok időt és nagy türelmet kell szentelnie az akadályok legyőzésére.

(1929)

Módosítás dátuma: 2016. január 14. csütörtök, 17:18