Erkölcstörténeti adatok a XVIII. századból
1. Káromkodók büntetése. Almásy János jászkun főkapitány 1745. okt. 22-én az alábbi Ítéletet közli a karcagi tanáccsal : „Mivel a káromkodók mind Istenünk, mind világi törvényekkel ellenkeznek, azért is bírák és esküdt uraknak committálom, hogy a káromkodókat kinyomozván és megtudván, azonnal a tömlöczbe küldjék. Addig is minden felebarátink általam intetnek, hogy a káromkodástól magokat óvják és azokat távoztassák annyival is inkább, hogy ollyatén büntetés rájok ne történnyen, melyet nem régiben Halasson bizonyos káromkodó szenvedni kényszeríttetett, kinek nyelve először ameddig lehetett szájából hóhér keze által kivonattatott és tövéből elmetszetvén azonnal feje vétetett, annakutánna másoknak példájára megh irtt mód szerént elmetszett nyelve gyalázatos akasztófára felszegeztetett." (Karcag város levéltára. Tanácsjkv. II. k. 152 1.)
2. Pogányi csapszék. Karczag város tanácsa 1747 jan. 19-én az alábbi Ítéletet hozza egy, a város népe előtt ugy látszik nem ismeretlen, de az elöljáróság nagy része által helytelennek tartott lakodalmi szokás ellen :
„Minthogy a tanúknak fassiojukból világos, hogy Tóth István Aggod Péterrel együtt Butsi István lakodalma alkalmatosságánál pogányi csapszéket kezdettenek, nevezetesen egymásnak (s. v.) alfeléből bort hörpögettek, azonkívül Tóth István Isten ellen száját fellátván, teremtette mondásával káromkodott. Azért tetszett törvényünknek nagyobb rész találásával, hogy nevezett Tóth István mivel az alfelét adta ki afféle pogányokat is irtóztató dologra, azért ugyan a fara is fizessen azon cselekedetiért és teremtette mondásáért 100 pálca ütéseket, azután poenitenciát tartson." Karcag város levéltára. Tanácsjkv. III. k. 11. 1.
3. Egymást szájból etetés, itatás.
A szerelmesek szokása volt egymást a szájukból etetni, olyanformán, mint a galambok teszik. Ma már ez nem szokás, de az anya ma is gyakran így eteti apró gyermekét.
1754-ben a karcagi tanács Tóth Miska és Kátainé tilalmas társalkodásáról tart tanuvallatást.
Egyik tanú szerint Kátainé „Megkapván Tóth Miskát, a Szájából a bort az ő szája fele köppen.ette vagy lottsantotta."
Másik fatens „öt ízben látta, hogy Kátainé a Tóth Miska szájából, Tóth Miska pedig a Kátainé szájából itták a bort."
„Kátainé Tóth Miska sarkantyúját békötötte ruhával, hogy ne peregjen." Karcag város lt. Inq. jk. VI. k. 121-126. 1.
1763-ben a tanács Kun Miska és Bottyánné tilalmas társalkodásáról tart tanúvallatást.
Egyik tanú azt vallja, hogy a lag- ziban „a népnek vitt be megpirított siros kenyeret és osztotta, Bottyánnénak is adván, ki is szemébe nevetett Kunnak. Kun pedig felugordván a fatens kezéből a kenyeret kikapta Botytyánné intésére."
Másik tanú úgy vall, hogy a menyecske „ha meg látja Kunt, nem tudja mitől van, egészen a testiben a vér fel indul benne." Hallotta Szűcs Józsefnétől, hogy (Kun Miska és Botytyánné) egymás szájjából esznek. Azt pedig maga látta, hogy Kunnak az ajakét pittyegette Bottyánné a maga házában, és azt felelte Kun : „Ne bánts, azért nem hisznek nekünk." Azt is vallja, hogy „az eledelt megrágva edjik a másik szájjában rakja, öszve értetvén szájaikat." Karcag város lt. Ing. ik. VIII—IX. k. 198-201. 1.
4. Virágénekek. 1790-ben Nagy Kati helytelen magaviseletéről a karcagi tanácsjegyzőkönyv az alábbiakat jegyzi fel:
„Hallotta a tanú Csombordi Jánosnétól, hogy keresztelőbe lévén Nagy Katival, a hegedűssel is vonatott Nagy Kati sok fertelmes parázna nótákat, nevezetesen hogy „A kardszagi biró jánya, rípát kíván a p . . . .ja." Melyről ugyan intették Nagy Katit, de nem hogy az efféle trágárságokkal felhagyott vólna, sőt inkább mint Varga Mihálynétól hallotta a tanú, a több pajkossági közt Nagy Kati Oláh Istvánéknál tivornyázván sok maga formákkal, a „Zsuka-zsuka" nótát felfogózván tánczolta és hogy mondotta vólna azt is, hogy néki azt fúnák nótául : „A kardszagi Biró . . . etc." Karcag város Ing. jkv. II. 249. 1.
1760-ban „Sánta Györgyné mikor Debreczenben vala az ura, az idő alatt a felesége három hegedüst vitetett a' házához; ott hegedültek, táncoltak s olyan nótákat fúttak ismét szóval .„Tót leány oda hagyja dugni, Magyar leány ki nem hagyja húzni 1" Karcag város lt. Inq. jkv. VIII—IX. k. 56.1.
Közli Györffy István. Megjelent az ETHNOGRAPHIA-NÉPÉLET XLIX. évi 1-2. számában.