Engedje az Isten, hogy több karácsonynapokat megélhessünk erővel, egészséggel…
A karácsonyi köszöntés
„Elmúlt karácsony estéje.
Inkább éjszakát kellene mondanom, hajnalban ugyanis még kántáltak az ablakok alatt. Tömegesen és szólóban egyaránt. A szabadtéri színjáték nagy kórusa százfelé szakadva ismételte és variálta ugyanazt a dallamot, amelyet este elkezdett.
Mint járni tanuló gyermek, időnként hasra vágódva bukdácsoltak a köszöntők. […]
Apám is kántálni m
ent a presbiterekkel. Anyám otthon tartott szolgálatot. »Szabad köszönteni?«»Szabad, szabad!«– ismételte gyermeki örömmel. Le-lehunyta a szemét, próbálta kitalálni a hangot, vétség, ének szerint a vendégek személyét. »Ez Juli, ez Feri, Gergi, Verona, Ilona! Újra látjuk egymást!« A gyerekeknek és a cigányoknak kiosztott egy zsáknyi perecet. Jóízűen kacagott a tréfás köszöntőkön. »Mondd még egyszer!«– »Hallgasd!«–intett felém. Rokoni, baráti, ismeretségi szálakat bogozott újra. –»Ezt a fiúcskát ismered? A Jónás fia! Hát azt a szép lányt? A Mihályé! Öleld meg a bátyádat! Istenem be szépen nőttök! Istenem, hogy múlik az idő!«”
Az egész magyar nyelvterületen általánosan elterjedt szokás volt a karácsonyi köszöntés. Nevezték angyali vigasságnak, kántálásnak, kóringyálásnak, mendikálásnak és pásztlizásnak is. Korcsoportokként összegyűlve, különböző időpontban jártak köszönteni: délben kezdték a gyermekek, akik többnyire csörgős botokat vittek magukkal, majd vacsora után a fiatalok, este a házasemberek. A szokást – alamizsnagyűjtés céljából – legtovább a cigányság őrizte meg.
Az adománygyűjtő jelleg kezdetektől fogva általános volt, a köszöntők dalolva vonultak házról házra, s engedélykérés után az ablak alatt vagy bent a házban énekelték a karácsonyi énekeket, melyért adományokat kaptak. Ezek az adományok többnyire ennivalóból álltak. A gyermekek tarisznyájukba tették, és elvitték a diót, almát, mogyorót, míg a felnőtteket megvendégelték. Magyarózdon például a huszadik század elején kalács és bor járt a köszöntésért, később a pénzadomány vált megszokottá.
Általában az egy falun belül kántáló, köszöntő csapatok repertoárja is különböző volt, jókívánságokat tolmácsoló versek, adománygyűjtő formulák, sőt tréfás versek és dalok is kapcsolódhatnak hozzá az egyházi eredetű karácsonyi énekek és a köszöntők mellett. Sok helyen nem is elégedtek meg egy ének előadásával, hanem kettőt, hármat is mondtak, így a kántáló énekek számbeli gazdagsága felülmúlja minden más jeles naphoz kapcsolódó énekekét. Legnépszerűbbé a Csorda pásztorok kezdetű vált:
Csorda pásztorok, midőn Betlehemben
Csordát őriznek éjjel a mezőben
Isten Angyali jövének melléjek,
nagy félelemmel telék meg ő szivek….
A gregorián dallamú népének egyházi eredetű, de népköltészetünk szerves részévé vált olyannyira, hogy az egész magyar nyelvterületen elterjedt, s számtalan variációja alakult ki. Első írásos feljegyzése az 1651-ben kiadott Cantus Catholici című énekeskönyvből való. Általánosan ismertek még a Betlehem, Betlehem, a te határidba, a Mennyből az angyal vagy a Mennyből jövök hozzátok kezdetű karácsonyi ének is, melyek szintén szerepeltek a fent említett énekes könyvben.
A Zobor-vidéken parázsolni, szerencsézni jártak, míg a Székelyföldön karácsony estéjén a lányokat köszöntötték. A Somogy megyei fiúk és lányok kántáló szokását pedig bölcsőskének nevezték, ugyanis a köszöntők mindig vittek magukkal egy kis bölcsőt, s azt körülállva énekeltek.
Ostorpattogtatással, dudálással, kolompolással és kürtöléssel nagy lármát csapva külön csoportba járták a falut a pásztorok. Az ő köszöntésük különösen fontosnak számított, mert az egykori általános vélekedés szerint az általuk vitt vesszők és a köszöntők segítségével nagyobb s egészségesebb lesz az állatszaporulat. Érsekvadkerten még az 1950-es években is élő gyakorlat volt az aprószentek-hordás. A pásztorok minden házhoz elmentek, ahonnét állatot őriztek. Egyik kezükbe vitték az aprószenteket vagyis a vesszőket, másikba botjukat, s így köszöntötték a gazdát s családját:
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek.
Mulassa kétek Krisztus Urunk születése napját
több jóval, kevesebb búval.
Adjon Isten országunkba bort, búzát,
csendes békességet,
holtunk után léleküdvösséget,
e szó mondásom.
Dicsértessék a Jézus Krisztus.
A köszöntés után a gazda vagy gazdaasszony három vesszőt húzott ki a kötegből, s néhányszor rávágott vele a pásztor hátsó felére a következő kívánság kíséretében: „Frissek legyenek és szaporodjanak a barmok.” A köszöntésért a pásztorok egy kerek túrós lepényt, egy cipót, szalonnát és bort kaptak.
Horváth István: Magyarózdi toronyalja. Dacia Könyvkiadó. Kolozsvár, 1971. 109-114.
Kriza Ildikó- Tátrai Zsuzsanna: Karácsonyi népszokások. In: Magyar néprajz a Rádióban. RTV-Minerva. Budapest, 1978. 295-298.
Manga János- Tátrai Zsuzsanna: Karácsonyi köszöntés. In: Magyar Néprajzi Lexikon 3. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1987. 65-66.
Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1968. 57-58.
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1996. 216-217.
