Engedje az Isten, hogy több karácsonynapokat megélhessünk erÅ‘vel, egészséggel…

A karácsonyi köszöntés

„Elmúlt karácsony estéje.

Inkább éjszakát kellene mondanom, hajnalban ugyanis még kántáltak az ablakok alatt. Tömegesen és szólóban egyaránt. A szabadtéri színjáték nagy kórusa százfelé szakadva ismételte és variálta ugyanazt a dallamot, amelyet este elkezdett.

Mint járni tanuló gyermek, idÅ‘nként hasra vágódva bukdácsoltak a köszöntÅ‘k. […]

Apám is kántálni ment a presbiterekkel. Anyám otthon tartott szolgálatot. »Szabad köszönteni?«»Szabad, szabad!«– ismételte gyermeki örömmel. Le-lehunyta a szemét, próbálta kitalálni a hangot, vétség, ének szerint a vendégek személyét. »Ez Juli, ez Feri, Gergi, Verona, Ilona! Újra látjuk egymást!« A gyerekeknek és a cigányoknak kiosztott egy zsáknyi perecet. Jóízűen kacagott a tréfás köszöntÅ‘kön. »Mondd még egyszer!«– »Hallgasd!«–intett felém. Rokoni, baráti, ismeretségi szálakat bogozott újra. –»Ezt a fiúcskát ismered? A Jónás fia! Hát azt a szép lányt? A Mihályé! Öleld meg a bátyádat! Istenem be szépen nÅ‘ttök! Istenem, hogy múlik az idÅ‘!«”

Az egész magyar nyelvterületen általánosan elterjedt szokás volt a karácsonyi köszöntés. Nevezték angyali vigasságnak, kántálásnak, kóringyálásnak, mendikálásnak és pásztlizásnak is. Korcsoportokként összegyűlve, különbözÅ‘ idÅ‘pontban jártak köszönteni: délben kezdték a gyermekek, akik többnyire csörgÅ‘s botokat vittek magukkal, majd vacsora után a fiatalok, este a házasemberek. A szokást – alamizsnagyűjtés céljából – legtovább a cigányság Å‘rizte meg.

Az adománygyűjtÅ‘ jelleg kezdetektÅ‘l fogva általános volt, a köszöntÅ‘k dalolva vonultak házról házra, s engedélykérés után az ablak alatt vagy bent a házban énekelték a karácsonyi énekeket, melyért adományokat kaptak. Ezek az adományok többnyire ennivalóból álltak. A gyermekek tarisznyájukba tették, és elvitték a diót, almát, mogyorót, míg a felnÅ‘tteket megvendégelték. Magyarózdon például a huszadik század elején kalács és bor járt a köszöntésért, késÅ‘bb a pénzadomány vált megszokottá.

Általában az egy falun belül kántáló, köszöntÅ‘ csapatok repertoárja is különbözÅ‘ volt, jókívánságokat tolmácsoló versek, adománygyűjtÅ‘ formulák, sÅ‘t tréfás versek és dalok is kapcsolódhatnak hozzá az egyházi eredetű karácsonyi énekek és a köszöntÅ‘k mellett. Sok helyen nem is elégedtek meg egy ének elÅ‘adásával, hanem kettÅ‘t, hármat is mondtak, így a kántáló énekek számbeli gazdagsága felülmúlja minden más jeles naphoz kapcsolódó énekekét. Legnépszerűbbé a Csorda pásztorok kezdetű vált:

Csorda pásztorok, midÅ‘n Betlehemben

Csordát Å‘riznek éjjel a mezÅ‘ben

Isten Angyali jövének melléjek,

nagy félelemmel telék meg Å‘ szivek….

A gregorián dallamú népének egyházi eredetű, de népköltészetünk szerves részévé vált olyannyira, hogy az egész magyar nyelvterületen elterjedt, s számtalan variációja alakult ki. ElsÅ‘ írásos feljegyzése az 1651-ben kiadott Cantus Catholici című énekeskönyvbÅ‘l való. Általánosan ismertek még a Betlehem, Betlehem, a te határidba, a MennybÅ‘l az angyal vagy a MennybÅ‘l jövök hozzátok kezdetű karácsonyi ének is, melyek szintén szerepeltek a fent említett énekes könyvben.

A Zobor-vidéken parázsolni, szerencsézni jártak, míg a Székelyföldön karácsony estéjén a lányokat köszöntötték. A Somogy megyei fiúk és lányok kántáló szokását pedig bölcsÅ‘skének nevezték, ugyanis a köszöntÅ‘k mindig vittek magukkal egy kis bölcsÅ‘t, s azt körülállva énekeltek.

Ostorpattogtatással, dudálással, kolompolással és kürtöléssel nagy lármát csapva külön csoportba járták a falut a pásztorok. Az Å‘ köszöntésük különösen fontosnak számított, mert az egykori általános vélekedés szerint az általuk vitt vesszÅ‘k és a köszöntÅ‘k segítségével nagyobb s egészségesebb lesz az állatszaporulat. Érsekvadkerten még az 1950-es években is élÅ‘ gyakorlat volt az aprószentek-hordás. A pásztorok minden házhoz elmentek, ahonnét állatot Å‘riztek. Egyik kezükbe vitték az aprószenteket vagyis a vesszÅ‘ket, másikba botjukat, s így köszöntötték a gazdát s családját:

Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek.

Mulassa kétek Krisztus Urunk születése napját

több jóval, kevesebb búval.

Adjon Isten országunkba bort, búzát,

csendes békességet,

holtunk után léleküdvösséget,

e szó mondásom.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

A köszöntés után a gazda vagy gazdaasszony három vesszÅ‘t húzott ki a kötegbÅ‘l, s néhányszor rávágott vele a pásztor hátsó felére a következÅ‘ kívánság kíséretében: „Frissek legyenek és szaporodjanak a barmok.” A köszöntésért a pásztorok egy kerek túrós lepényt, egy cipót, szalonnát és bort kaptak.

Felhasznált irodalom:

Horváth István: Magyarózdi toronyalja. Dacia Könyvkiadó. Kolozsvár, 1971. 109-114.

Kriza Ildikó- Tátrai Zsuzsanna: Karácsonyi népszokások. In: Magyar néprajz a Rádióban. RTV-Minerva. Budapest, 1978. 295-298.

Manga János- Tátrai Zsuzsanna: Karácsonyi köszöntés. In: Magyar Néprajzi Lexikon 3. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1987. 65-66.

Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1968. 57-58.

SütÅ‘ András: Anyám könnyű álmot ígér. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1996. 216-217.