Első tivadari gyűjtésem

Életem első gyűjtőútja szülőföldemre vezetett. Fehérgyarmaton nagynénémnél szálltam meg, majd kerékpárt szerezve innen indultam Beregbe. A kisari hídon átkarikázva Tivadaron állapodtam meg. Akkoriban jelentkezni kellett megbízólevéllel a tanácsokon, s be kellett jelenteni kik-mik vagyunk, mit csinálunk. A tanácselnök felvillanyozódott, amikor megtudta, hogy néprajzos vagyok, s megjegyezte, hogy bizonyára jól rajzolok, festek.

Hümmögtem és próbáltam magyarázni miről van szó, de rám se hederített, sőt felajánlotta, hogy kikísér egy romantikus helyre, ahol egy kis fahíd van és tavaszodván, szépek a színek. Azt fessem le. Hiába szabadkoztam, elhurcolt a tetthelyre. Mondtam neki, hogy most még csak megszemlélem, s majd visszajövök és hozom a festőállványomat, de ő erőlködött. Mit tehettem, kiválasztottam egy nézetet és nagyvonalúan vázlatot löktem gyűjtőfüzetem kockás papírjára. Mögém lopakodott és elismeréssel nézte a förmedvényt. Szerencsémre neki dolga volt még, s ott hagyott, mondván, hogy csak dolgozzam nyugodtan. Mondanom sem kell, hogy amint eltűnt én is elporzottam Gulács irányába.
Ugyanitt egyik este két öregasszony vendége voltam, s szépen gyűjtöttem az akkor még lámpafényes szobában. Egyszer csak nagy óvatosan megkérdezték tőlem, hogy azt beszélik, az oroszok egy sarlót és egy kalapácsot lőttek fel a Holdba, mit szólok én ehhez. Ők nem hiszik… Magyarázni kezdtem óvatosan, miről lenne szó, ám akkor a mérmondó megszólalt:

Nem hisszük mi, jófiú, mer’ a minap szép tiszta idő vót, kimentünk a ház elé, osztég semmit se’ láttunk, pég telehold vót!

Ugyanitt kitűnő adatközlőre akadtam Kovács Gyuri bácsira, aki juhász volt. Úgy 120 birkát legeltetett. Két napig nagyon jól gyűjtöttem tőle, összemelegedtünk, sőt kalapot is rendeltetett velem Balmazújvárosról. A feje méretét az Intézet Voigtlander fényképezőgép nyakszíjával vettem le. Bicskámmal bevágtam feje kerületét. Amíg a juhászatról volt szó nem is történt semmi baj. Ám amikor a húsvéti szokásokra tértem rá, vagy két nap múlva, s afelől érdeklődtem, hogy vágtak-e ekkor bárányt, vége lett a jó világnak. Az öreget reformátusnak keresztelték ugyan, de ő hívő lett (Szatmárban hívőnek mondanak minden új felekezetet: baptista, adventista, pünkösdista, stb.). Égi Bárány! Égi Bárány! Na egyéb sem kellett nekem. Téríteni kezdett. Többet egy szót sem lehetett szólni egyébről. Mikor elköszöntem azzal, hogy még visszajövök, tudtam, hogy utoljára látom.
A kalapot azért megküldtem neki.