2011. június 27. hétfő, 15:30
Szabó László
A démon átka
A párkányi kis szálloda éttermét jóformán csak mi használtuk délelőtt és délutánonként, ha nem gyűjteni voltunk. Itt tartottuk a megbeszéléseket is, sörrel és borovicskával illetve beherovkával éltetve a csehszlovák! – magyar barátságot. Ilyenkor kikerült a ZÁRTKÖRŰ jelzésű tábla (két nyelvű felirattal), s a pincérek miután behozták az enni- és innivalókat, óvakodtak attól, hogy betegyék a lábukat a tudomány szentélyébe. Ugyanis úgy tudták, hogy komoly nemzetközi tudományos tanácskozás zajlik odabent. Lehet, hogy elgondolkodtatta őket a felszolgált italok nem kis mennyisége, de mit lehet tudni mi szükséges ahhoz, hogy a tudósok örök törvényeket állapítsanak meg.
Egyik alkalommal – mikor már végeztünk a hivatalos résszel – igencsak jó hangulat alakult ki késő délután. Néhány csendes népdal eléneklése után Timaffy László bátyánk hirtelen a zongoránál termett és pattogósabbra vette, majd kuplékat és operetteket vert ki a lestrapált hangszeren. Teleki Pál egykori tanársegédje nemcsak ehhez is értett, de egy időben Rákosi apánk jóvoltából kántorként szegődött az egyház szolgálatába és ebből éldegélt. A legújabb számokat azonban nem igen ismerte, holott erre is igény mutatkozott. Így mellé ültem és négy vagy szerény zongora tudásom miatt inkább háromkezes új számokat játszottunk, kántor uram harmonizálásával. Aztán Balassa hirtelen letépte a dobfelszerelésről a viaszosvászon takarót és virtuóz módon verte a ritmust.
A hangulat tetőfokán Schwalm Editke lerúgta topánkáját, derékig érő hosszú haját kibontotta és átszellemült táncba kezdett, a líraitól az extatikus vonaglásig. Valaki megtalálta azt a kapcsolót is, ami a kör alakú táncparkettet színes fénnyel koszorúzta.
Ekkor megérkezett egy küldöttség Pozsonyból, hogy megszemlélje, miként halad a közös gyűjtés. A pincér egy nagy tálcán tele poharakkal előttük lépte át a küszöböt és kevés híján elejtette a tálcát a meglepetéstől. Ő tudós csevejre számított, csakúgy, mint az érkező küldöttség. Automatikusan lekapcsolta a hangulatvilágítást és mi félhomályban maradtunk. A zene elhalt, s csak Schwalm Edit sziluettje látszott a félhomályban, amint ökölbe szorított égnek emelt kézzel átkot szórt az ártatlan pincérre, mert meg merte zavarni a tanácskozást.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:47
|
2011. június 27. hétfő, 15:23
Szabó László
Dicsértessék...! Szent Isten...!?
Úgy látszik, hogy a Duna másik oldalán valami különös fénytörés okozhatta, hogy mindig másnak tartottak, mint ami valójában voltam. Egyszer fotókkal üzletelő csempész félének, másszor diliházból megszökött páciensnek, harmadszor…
Szintén Muzslán történt. Egy megadott címre szerettem volna bejutni egy szép nagygazda portára. De az utcai kiskapun nem léptem be a két dühödt, szabadon eresztett kutya miatt. Sötét felöltő volt rajtam, akkoriban vastag, fekete szarukeretes szemüvegem volt, s pocakban is némi tekintélyem. Az ugatásra kijött a gazdasszony. A kapu magas volt és engem nem láthatott, csak amikor kinyitotta. Rám nézett és sugárzó arccal köszönt:
-Dicsértessék….!
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 20:18
Bővebben...
2011. június 27. hétfő, 15:20
Szabó László
Garam-menti gyűjtés
Balassa Iván szervezésében vettem részt a magyar-szlovák egyezmény eredményeként az Alsó-Garam-menti néprajzi gyűjtésben. Párkányban laktunk egy kis szállodában, s innen jártunk ki a környező falvakba gyűjteni. Én a rokonsági rendszert, általában a társadalom szervezetre vonatkozó anyagot gyűjtöttem. Így történt, hogy kimentem a muzslai temetőbe is, ahol a még olvasható fejfa feliratok alapján a temetkezés rendjét próbáltam megfejteni. Jó lett volna valaki, aki szóban is kiegészíthette volna a hiányos anyagot, de senkit nem láttam a sírok között.
Már a vége felé jártam a szemlének, s visszafordulva örömmel láttam, hogy egy kissé hajlott derekú idős asszony kis kapával és locsolóval a kezében átlépte a temetőkaput. Vártam, amíg közelebb ér, majd előlépve a sírok közül hangosan köszöntöttem. A néni meglátott, egy szót sem szólt, hanem megfordult és korát meghazudtoló sebességgel futni kezdett. Kiabáltam utána, hogy várjon meg, de hiába. Gyorsan eltűnt…
Csodálkoztam, nem értettem. Végezve a temetői szemlével megindultam, hogy a faluban folytassam a munkát. Hirtelen autó dudálás, kiabálás, nevetés hallatszott, s egy kocsin kihajolva Schwalm Editéket pillantottam meg. Hosszú haja lobogott a szélben. Lelkesen közölték, hogy ide és ide azonnal menjek utánuk, nem bánom meg. Ők ugyanis a pincesorról jöttek, s a gazdasszony finom ebéddel várta a magyarból jötteket. Mikor odaértem tényleg nem bántam meg: hatalmas tál rántott csirke és egyéb földi jók kínálták magukat. Mindenki magas hangulatban volt. Egy idős asszony, aki elém tett egy nagy tál ropogósra sült rántott húst, furcsa módon, magában göcögve hirtelen sarkon fordult és ott hagyott. Pár perc múlva a magával alig bíró jókedvű lánya kíséretében ismét odajött és szégyenkezve mesélte:
Ő volt az, aki a temetőben megfutamodott előlem. Mégpedig azért, mert a közeli elmegyógyintézetből pár nappal ezelőtt egy bolond megszökött. Ma is keresik, mert itt-ott a környéken fel-felbukkan. Megijedt, mert azt hitte én vagyok a szökevény.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 20:18
|