A szegedi dömötörözés
Ismeretes, hogy a szegedi székesegyház, más nevén Fogadalmi templom helyén állott a harcosok és juhászok védÅ‘szentjének, Szent Dömötörnek ajánlott palánki, azaz belvárosi plébániatemplom. Ennek búcsúnapjához (október 26.) egészen 1837-ig kapcsolódott a dömötörözés, vagyis a juhoknak a legelÅ‘rÅ‘l való behajtása után tartott pásztoráldomás. E napon a pusztai juhászok, pásztorok zászló alatt vonultak a búcsúra. A zászlóvivÅ‘ után jöttek a tanyai kapitányok, öreg gazdák. Utánuk felbokrétázott juhászlegények terelgették az ajándék fehér bárányokat, a menyecskék pedig ropogósra sült fonatos kalácsot és szÅ‘lÅ‘t hoztak. A menetben a juhászok többi hozzátartozói is részt vettek.
A Dömötör-templom elÅ‘tt a céhek várakoztak zászlóikkal. Amikor a pásztorok menetét látták, a templom küszöbén álló fÅ‘bíró címeres botjával – amelyre az Isten Báránya is rá volt faragva – jelt adott és megindult a magisztrátussal együtt a puszták népe felé. A zászlóvivÅ‘ tanyai kapitányt megölelte, majd megfordulva, a pásztorokat a templom felé vezette. A plébános teljes díszben, fényes segédlettel, baldachin alatt várta Å‘ket. Amikor a menet a küszöbhöz ért, a plébános a Magnificat anima mea éneklésébe kezdett. A nép maga is énekelt, miközben bevonultak a templomba.
A mise és prédikáció után a plébános átvette a juhászok ajándékát, a bárányokat. Az ünnepi ebédhez a pásztorok bürgepaprikással járultak hozzá, amelyet ott fÅ‘ztek Å‘k maguk a templom udvarán. A túrós lepényrÅ‘l, rétesrÅ‘l, bélesrÅ‘l a juhásznék, a borról pedig a borbírák gondoskodtak. Az ebéden ott voltak a város vezetÅ‘ emberei. Az ételeket menyecskék és lányok szolgálták föl, akiket a juhászlegények dudaszóval kísértek a konyhából az ebéd színhelyéig. Ebéd után szintén dudaszó mellett táncra pördült mindenki, olykor még a papság is.
Ezzel a vidám ünnepséggel, búcsúnappal függ össze a Dugonics-följegyezte szólás is: neki mindennap Dömötör napja vagyon vagyis mindig részeg. A búcsú költségeihez egyébként maga a város is hozzájárult.
Dömötör napját juhászaink az Alföldön másfelé is számon tartották. A kiskunsági pásztornóta szerint:
Dömötörön van az idÅ‘,
Nincsen a tarlón mezÅ‘.
Sírnak rínak a bárányok,
Szomorkodnak a juhászok.
Forrás: Új Ember XXX. évfolyam 1478. szám. 1974. 2.