Zobor vidéki Szent Iván-napi szokások

Zobor-hegy északi, keleti, észak-nyugati és déli tövében magyarok laknak, kik minden oldalról tót községekkel vannak körülvéve, ámbár ezek között is több község van, mely ezelÅ‘tt magyar volt, de utóbb eltótosodott. Magyar községek Menyhe, Béd, Egerszeg, Szalakusz, (félig magyar, félig tót), Gerencsér, Csitár, Kolon, Ghymes és Zsére. GerencsértÅ‘l és Csitártól délkeletre és Nyitrától keletre fekszik Pográny, Geszte és Nyitra-Bodok, szintén magyar községek. Ezen községek lakóinak nyelvi különbségeire és sajátságaira e helyen nem kívánok kiterjeszkedni. Itt szorosan csak a Szent Iván-napi népszokásokat akarom bemutatni úgy, ahogy a jelzett vidék népeinél még mai nap is dívik.

1. A koloni tűzrakás és tűzugrás emléke

A szent-iváni népszokások között leghíresebb volt a koloni. Sajnos, hogy épen ez ment ki leghamarabb a divatból. Ma Kolonban csak két személy van, aki e szokás gyakorlására emlékezik. Nevezetesen egy 76 éves férfi, aki gyermekkorában rakta a szent-iváni tüzet, és egy 87 éves asszony, Balkó Ilon, aki azt állítja, hogy az egész népszokásra, az énekek szövegére és dallamára ma is igen jól emlékszik. Szerinte az egésznek vagy 65 éve következÅ‘ lefolyása volt: Szent Iván-nap (jún. 24.) elÅ‘tti este úgy 6–7 óra tájban, a lányok kimentek a község déli részén emelkedÅ‘ dombra, ahova, mivel akkor gyufa még nem volt, parazsat bögrében, fát pedig ölükben vittek ki. Mikor a tüzet megrakták, körüle körben ugrándoztak és táncoltak. Ha pedig már a tűz lobogva égett, egyenkint énekelték a következÅ‘ éneket:

Meggyúlandó ennek a legénynek kÅ‘házája, [vezeték- és keresztnév]

Ojtsuk, ojtsuk, jaj ne hagyjuk szeginyeket.

Selyem sárhajó Magyar Ilonának,

Hajón fölü gyöngykoszorúja gyöngy.

Ezt az a lány énekelte, aki a körbÅ‘l elÅ‘lépett és a tüzet át akarta ugorni. Ez énekbe szeretÅ‘jének nevét foglalta bele. Mikor a dal elsÅ‘ részét elénekelte, akkor ugrotta át a tüzet. A többiek aztán karban énekelték az ének másik részét „Selyemsárhajó stb.” Mikor ez megtörtént, újra énekelték mindnyájan az éneket, de a legénynév helyett a leány nevét szÅ‘tték az énekbe, aki ekkor ismét átugorta a tüzet. Ezután tovább folytatták az éneket:

Ki lovai vannak a nagy hegyek alatt, a nagy hegyek alatt?

De ott is, de ott is vannak N. legény lovai, N. legénynek lovai.

Utána jön a refrén „Selyemjárhajó stb.” az elÅ‘bbi melódia szerint. Ezután a következÅ‘ dalt énekelték:

Térítsd meg szeretÅ‘m az én lovaimat,

Én is megtérítem a te ludaidat.

Mivel minden lány kedvéért külön énekelték a dalokat, nem csoda, ha az egész 3–4 óra hosszat is eltartott. Az ugrás sikerültét állítólag semmiféle babonával nem kötötték össze.[1]

2. A csitári tűzrakás és tűzugrás

Csitár község Kolontól félórányi távolságban nyugatra, a Zsibrica-hegy tövében fekszik. Itt mai nap is szokásban van a szent-iváni tűzrakás, mely következÅ‘leg folyik le. Szent-Iván elÅ‘tti este, naplemente után a lángok kimennek „prósicóval” (csapatban) egy közeli dombra, ott tüzet raknak, amelyen kicét (olyan szalmazsúp, minÅ‘t a házfedésnél használnak) égetnek. Azonkívül hoznak sárgafüvet, amit aranyfejÅ‘-fűnek (ökörfarkkóró) is neveznek, lencsevirágot (orgonavirág), bojzingot (bodzavirág) és ezeket a tűzön füstölik. Ezt azért teszik, mert azt tartják, hogy a szent-iváni tűzön füstölt növény megment sok „nyovolyátu”. A sárgafű fülzúgás, fülfájás ellen hasznos, a lencsevirág és a bojzing lének megfÅ‘zve hasrágást, köhögést gyógyít „haszonra”. Mikor a tüzet rakják, ezt éneklik:

Tyüzit megrakatjuk, velágos Szent János,

Velágos, velágos, csak agyég velágos,

Míg én oda megyek, oda megyek.

Mihán oda megyek, mingyá elalugyon,

Mihán oda megyek, elalugyon.

Utána ugyanazon melódiára a következÅ‘ versszakot éneklik:

Lassan csendijetek, szíp, apró gyiákok,

Hagy alugyon Mária napfÅ‘kÅ‘tyig.

Mária, Mária, oh szip szűz Mária,

DicsírendÅ‘ ez anya e világba.

Ezután a cseresnyeosztó dal következik. Szokásban van ugyanis, hogy amely leány nem evett Szent-Ivánig cseresznyét, az visz magával a tűzhöz és a következÅ‘ dal éneklése kíséretében szétosztja leány társai között.

Hajtsad, szívem, hajtsad a cseresnye ágát,

Hogy szakajtsak zőgyibű szeretőmnek,

SzeretÅ‘mnek zÅ‘gyibű, magamnak jovábú,

Szeretőmnek zőgyibű, szeretőmnek.

Melódiája a fentivel azonos. A cseresnye-osztás után mindnyájan ráteszik a következÅ‘ nótát:

Haja gyivó megírik, a levele lehull,

Roppan gyivó, mogyoró a level aló.

Ezek azonban csak bevezetÅ‘ szertartások, mert a tűzugrás csak ezután következik. Erre a lányok egyenkint elÅ‘állnak s ki ugrásra elÅ‘állt, a következÅ‘ dalt kezdi énekelni:

Sárhajó Magyar Ilonának udvarába hájó.

Ezt kétszer ismétlik. ElÅ‘szöri ismétléskor a 3., 4., és 5. taktusban a leány szeretÅ‘jének nevét, a második ismétléskor pedig a leány nevét éneklik. Mikor a legény nevét éneklik, a leány átugorja a tüzet. Ha ez sikerült, akkor azt tartják, hogy a lány abban az esztendÅ‘ben férjhez megy a megnevezett legényhez. Mikor a lány nevét éneklik, akkor a lány ismét ugrik és ha sikerült az ugrás, akkor abban az esztendÅ‘ben egészséges lesz. Ezt az egész ceremóniát a Szent Iván utáni vasárnapon meg szokták ismételni.

3. A pogrányi változat

Pogrányban a Szent-Iván elÅ‘tti estén a lányok kimennek a községtÅ‘l északra esÅ‘, Pográny és Csitár közt fekvÅ‘ Mál nevű hegyre s ott a tüzet megrakva, a következÅ‘ éneket éneklik:

Szentiványi tiszta búza,

Kihajlik az országútra,

Selyemszálhaja

Magyar Ilona

Haja felhÅ‘, gyöngy koszorúja gyöngy.

Az éneket így folytatják ugyanazon melódiára:

Aki aztat learatja,

A jó Isten megáldhatja,

Selyemszálhaja stb.

 

Magas a rózsaág,

Messze elágazik,

Selyemszálhaja stb.

 

Még a tengeren is

Messze elhallatszik

Selyemszálhaja stb.

Ezután a tűzugró versszak következik, amelyben úgy a legény mint a leány nevét éneklik.

Egyik ága lehajlik a Pindes József udvarába.

Másik ága lehajlik a Szombat Bözse udvarába

Selyemszálhaja stb.

Mivel itt több szótag van, a melódia 1. taktusát annyiszor ismétlik, hányszor szükséges. Ekkor az „Egyik ága lehajlik a Pindes József” az 1. taktusra, a 2. és 3. taktusra pedig az „udvarába” szó esik. Ha az ugrás valakinek jól sikerült, azt mondják, hogy abban az esztendÅ‘ben nem lesz „kilises” (keléses).

4. A menyhei változat

Szent-Háromság vasárnapján estefelé a leányok elmennek különféle éghetÅ‘ anyagokat: zsúpot, szalmát, szénát, herét stb. szerezni. A felsorolt anyagot rendszerint úgy lopják össze, mert csak így lesz hasznos a tűzugrás és csak így lehetnek hasznosak a rajta füstölt füvek és növények. A szertartás lefolyása a következÅ‘: este a falu legényei kimennek a temetÅ‘be, ahol a tűz meg lesz rakandó és ott várják be a leányokat. Amint a leányok megjönnek, megrakják a tüzet a következÅ‘ ének kíséretében:

Megrakjuk, megrakjuk, nigyszegűre rakjuk,

Csak addig el ne aludj, míg én nálad leszek,

Míg én nálad leszek, nálad énekelek.

DicsírendÅ‘ az Atya e vitágon.

 

Ki lovai esznek a nagy hegyek alatt?

De ott is esznek a (Fülöp Gergelyé).

DicsírendÅ‘ stb.

 

Fordítsd (Móni) fordítsd az én lovaimat,

Én is megtérítem a te ludaidot.

DicsírendÅ‘ stb.

A második versszakba a legény, a harmadikba a leány nevét szövik bele. Ezután a következÅ‘ dalt éneklik s közben a tüzet is átugrálják:

Rózsafa nem magas, ága elágazott,

A tengeren által hajlandozott.

Egyik ága hajlott

Másik ága hajlott

(Fülöp Gergely) udvarába,

(Lengyel Móni) udvarába.

Hej lom! te Szent János, arany felhÅ‘, gyöngykoszorú, gyöngy.

Természetes, hogy akkor, amikor a legény nevét éneklik, a leány átugorja a tüzet, valamint akkor is, ha a leány nevét éneklik. Ha az ugrás sikerült, a leány abban az esztendÅ‘ben férjhez megy. A szertartás tart Szent Háromság vasárnapjától egész KeresztelÅ‘ Szent Jánosig minden vasár- és ünnepnapon. Az utolsó napon kimennek a tűzhöz az asszonyok is, és különféle füvet, bojzingot, lencsevirágot, méhfüvet, ezerjót, ürmöt, farkasalmát stb. füstölnek rajta. Ezeket különféle fürdÅ‘k készítésére használják. Ha tartós szárazság van, a szertartást naponkint, tehát köznapokon is megismétlik, remélvén, hogy így kikérik az esÅ‘t. A többi községekben, Szalakuszon, Béden és Egerszegen szintén szokásban volt a Szent Iván napi tűzrakás, de itt már régen kiment a divatból. Részint a nép hagyta el, részint pedig a plébánosok tiltották be, mint pogány szokást. Némely helyütt ép a nép babonás hitét használták fel a tűzrakás ötletes megszüntetésére, így Pogrányban a gyakori tüzek okául a szent-iváni tűzrakást hozta fel az odavaló lelkész. Sajnos, nem eredménytelenül.

 

Forrás: Atovich Ferenc: Zobor-vidéki szent-iváni szokások. Hazánk. VII. évfolyam 142. szám. 1900. 2-3.