Disznótori kántálók Jászladányon

A régi szokás szerint 30—40 évvel ezelőtt András nap után nem volt zenés mulatság a faluban farsangig. Érthető hát, hogy a megkezdődő disznótorok vidámsága különös jelentőséget kapott karácsony előtt, s után a faluban. A disznótorok kedélyes hangulatáról pedig külön is gondoskodtak a disznótori kántálók. Régebben a fiatal házasemberek, asszonyok, újabban már csak a legények és lányok, majd az utóbbi években egyre inkább a gyerekek mentek el a disznótorokba kántálni.

A disznótori kántálók régi pogány szokás szerint alakoskodtak, változatos alakoknak öltöztek fel. Szívesen öltözött a legény lánynak, a lány pedig legénynek. Rossz, kifordított ruhákat vettek magukra, s leggyakrabban a férfi cigánynőnek, a lány, vagy asszony pedig cigánynak maszkírozta magát. Az asszonynak öltözöttek még ki is tömték a hasukat, hogy szánandóbbak legyenek. A férfi rossz kalapot tett a fejébe, s hosszú pipát dugott a szájába. Gyakori figurák voltak még az alakoskodók között a tepsi foltozónak, drótosnak, vándornak öltözöttek is. A férfit alakító bajuszt, s szakállt is ragasztott magának egy suba darabból, s valamennyien erősen bekormozták arcukat, hogy ne ismerjék fel őket.

Az ügyesebbek jól megváltoztatott hangon beszéltek, hogy ezzel is palástolják kilétüket. Az így felöltözött disznótori alakoskodók külső jelre, főleg öltözetükben, s arcuk kikormozásában nagyon érdekes emlékét őrizték meg a pogány magyarok alakoskodó szokásának, mikor erre a maszkra meg azért volt szükségük, hogy az ártó szellemeket megijesszék, elűzzék közelükből. Számtalan népi szokásunkban maradt meg ennek az emléke.

Jászladányon a disznótori kántálók sorba járták a disznótorozó helyeket, s felköszöntve a vacsorázókat, mindenféle furfanggal egy kis kóstolót próbáltak kicsalni a gazdától. Egyik tanítványom a következőket jegyezte le egy kántálásról: „A múlt évben, amikor disznót vágtunk és vacsoráztunk, bejött hozzánk egy asszony a fiával. Az asszony férfi ruhába volt öltözve. Kérdezgettük őket, és azt mondta, hogy a Kárpátokból jönnek és, hogy van neki egy ártatlan kis néma gyermeke, az is jött vele, neki is adott egy rossz begrét és tányért, amivel csörget. Megkérdeztük tőlük, hogy miért kenték ki magukat ennyire, s azt mondták, hogy a Kárpátoknál hideg van és az idő sebezte ki az arcukat. Megkérdeztük tőlük, hogy éhesek-e, vagy van-e ennivalójuk? Nincs nekünk — mondta az asszony. Adtunk neki egy kis töpörtyűt, meg kenyeret. Erre már az ártatlan néma gyermek is megszólalt, majd később, mikor elmentek, még több helyre is benéztek. Utoljára még az urát is megijesztette az asszony, csak később ismert rá a hangjára.”

Luca-napi régi szokások Jászladányban

A primitív ember szemléletében gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy aminek nem ismeri az okát, s ami számára megfigyelése szerint veszélyes, attól fél és megkülönböztetetten tiszteletben is tartja. Ez a szemlélet kapcsolta a magyar nép életében is a Luca naphoz a boszorkány-járástól, gonosz-járástól, Luca-járástól való félelmet, s az ellene való védekezést. Még az elmúlt évtizedekben is jelentős napot foglalt el a babonás napok között Luca napja, s a Jászságban is kapcsolódott ehhez

a naphoz néhány babonás szokás. Jászladányon az esztendő népi szokásait gyűjtögetve találkoztam ezekkel a babonás jellegű szokásokkal, amit ma már a fiatalabbak nem igen ismernek, de az idősebb emberek közül még többen maguk is gyakorlói voltak.

Luca napja Jászladányon is a boszorkány-járás ideje volt a népi hiedelem szerint. A boszorkány hitével pedig együtt járt a rontás hite is, tehát ezen a napon mindenki a rontás ellen védte magát, s állatait,

különösen pedig a tehenét.

Az asszonyok nem varrtak ezen a napon, ha sok tojást akartak, mert a tyúkok „tojóját” varrták volna be. Mások arról is gondoskodtak, hogy tyúkjaik a mások kárára tojjanak sok tojást, ezért mikor beesteledett, s nem látta őket senki, titokban kimentek a tyúkólhoz és megpiszkálták a tyúkokat a piszkafával, s közben a szomszéd tyúkólja felé nézve a következő kis versikét mondták:

A mi tyúkunk tojogasson.

Kenteké csak kárálgasson.

Ez a pogány eredetű termékenység-varázslási szokás az utóbbi időben már elvesztette misztikus jelentőségét, napjainkban pedig babonás tartalmát is.