TISZAZUG

A Tiszazug Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén található, határairól azonban a néprajztudományban jelenleg is viták folynak. A Néprajzi Lexikon és a Magyar nép táji-történeti tagolódása csupán Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa és Szelevény községeket sorolja ide. Ezt a meghatározást azonban a megyénkben végzett történeti, néprajzi kutatások alapján nem tartjuk pontosnak. Történetileg a Tiszazughoz kilenc település tartozott, 1950-ben s 1952-ben azonban Martfű és Cserkeszőlő is önálló községgé vált. Így ma tizenegy települést sorolunk ide, melyek kulturális tekintetben élesen elkülönülnek környezetüktől. Tőle nyugatra és keletre a kis- és nagykun kiváltságos területek, délre a csongrádi és szentesi tágas puszták, északra pedig Szolnok városának vonzáskörzete húzódik Alsó-Varsány pusztáig (ma Rákócziújfalu). Történetileg, vallásilag, népesedéstörténetileg, gazdálkodásában, s üzemszervezetében, építészetében, népművészetében is szigetnek tekinthető. Éppen ezért Szabó István és Szabó László meghatározását követve a következő településeket tekintettem tiszazuginak:

Alsó-Tiszazug: Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Cserkeszőlő

Felső-Tiszazug: Tiszainoka, Nagyrév, Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű

Gyűjtéseink során azonban kiderült, hogy a Felső-Tiszazugban Tiszaföldvár és a hozzá tartozó Tiszaföldvár-Homok két külön közösséget alkot. Amint látható, ezek alapján Kunszentmárton nem tartozik szorosan véve az Alsó-Tiszazughoz, de piaci, ipari, közlekedési, áramellátási és kulturális központtá vált:

"A Dél-Tiszazug a XVIII. századig elsősorban Csongrád városához kötődött, a Tisza és a Körös viziútjai is ide kapcsolták. (…) 1729-ben azonban a Nagykunsághoz tartozó szentmártoni pusztát jászapáti telepesek szállják meg, s csakhamar e térségben versenytárs nélkül rohamos fejlődésnek indul Kunszentmárton. Megszerzik 1782-ben a privilégiumot, s ezzel a Földváry család itteni révjeit szinte kikapcsolják. 1806-ban már hidat avatnak, 1807-ben pedig városi rangot kapnak. Kunszentmárton e térségben előbb a hozzá tartozó Mesterszállás pusztán és Csorbán terjeszkedik, majd a Köröstől délre fekvő Csongrád megyei pusztákon (Cserebökény, Nagytőke, Magyartés), de fokozatosan megindul Istvánháza, Gyalu és Szelevény puszták megszerzése irányába is. Az iparosodott (Szolnok megyében a 19. század közepén a legiparosodottabb települések közé tartozik) Kunszentmárton fokozatosan az Alsó-Tiszazug központjává válik, kisipari termékekkel látja el a Tiszazugot, felvásárolja és a körösi réven vízen tovább juttatja a mezőgazdasági termékeket, vásárai a Tiszazug szempontjából felülmúlják a csongrádi vásárokat, ugyanakkor a szegényebb kunszentmártoni lakosok megkezdik a már említett puszták, illetve a Kürthöz tartozó Kisasszony-puszta (Cserkeszöllő) földjeinek felvásárlását is. Kunszentmárton éppen ezért nem engedte kifejlődni a tiszazugi községeket, sőt rovásukra terjeszkedett."

A Tiszazug vagy Körös-Tiszazug a 20. század elején az úgynevezett arzénes perek miatt került a figyelem középpontjába, mely előtt csupán földrajzi tájként szerepelt az irodalomban. Eredetileg a Tisza, a Hármas-Körös és a Szolnoki-hátság között fekvő kistájat jelölte, melynek legészakibb pontja Tiszaföldvár, illetve a hozzá kapcsolódó Martfű puszta volt, ám a szolnoki kutatók szeme előtt átalakult egy "mi tudat"-tal rendelkező néprajzi csoporttá. Az arzénes pereket a sajtó felfújta, a bélyeget pedig a tiszazugi falvak le akarták mosni magukról, s meg akarták mutatni, nem ez jellemző rájuk. A korábbi kulturális különbözőség mellett tehát immáron magukat is elkülönítették környezetüktől, ami oly erősen sikerült, hogy napjainkra olyan települések is tiszazugiaknak mondják magukat néha, akik vagy csak közigazgatásilag ideig-óráig vagy sosem tartoztak ide. Ilyen Kunszentmárton, Mesterszállás vagy Öcsöd.