Pásztorvilág a Hortobágyon. A Hortobágyi Pásztormúzeum
„A pásztorok között katonai rend, fegyelem és bizonyos rangsor van. A számadó korlátlan hatalommal rendelkezik az általa fogadott pásztorok felett, távollétében az öregbojtár helyettesíti. Csak ezután következnek a többi bojtárok; legkisebb tekintélye van a kisbojtárnak vagy lakosnak.
Tekintély dolgában első helyen áll a vagyont jelentő marha őrzője, a gulyás s csak utána következik a csikós. A juhász jóval tekintélyesebb, mint a disznót őrző kanász vagy kondás. A szilaj vagy félszilaj nyájak őrzői is többet számítanak, mint a kezes nyájak pásztorai: a csordások és csürhések. Általában a pásztor, aki többnyire ősi soron szabad ember, többre tartja magát a jobbágyeredetű földművesnél.”
A Hortobágy Magyarország legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza szabályozása előtt különösen dús, gazdag legelő volt. A puszta kialakulása már a 15. században megkezdődött, s a hódoltsági időszakban be is fejeződött. E területet kezdetben tőzsérek és kereskedők vették bérbe, akik hatalmas gulyáikat itt legeltették, itt alakították ki téli és nyári szállásukat is, s innen hajtották el őket lábon messzi vidékekre. A 17. század folyamán a puszta egyes területeit a környező hajdúvárosok vették bérbe vagy vásárolták meg, s a következő századig kizárólag állattartással hasznosították. A 18-19 században alakult ki a hortobágyi pásztorkodás azon rendszere, melyben megszabták a legeltetés jogát, rendjét. A hortobágyi pusztát -mely a környező települések külső legelőinek szerepét töltötte be- járásokra osztották, így példának okáért a Debrecen tulajdonában lévő részen 11 gulya-, 2 ökör-, 2 ménesjárás valamint 18 juh nyájjárás volt. Adott területre csak meghatározott számú állatot hajthattak ki, ezen felüli mennyiségért már fűbért kellett fizetni. A központi, partosabb részen alakították ki az állást, az állatok és a pásztorok éjszakázó helyét, itatásra leginkább természetes vizeket használták, bár a 18. századtól elterjedt a kutak építése is.
A Hortobágyi Pásztormúzeum a Kilenclyukú híd és a csárda szomszédságában került kialakításra, az egykori szekérállás ma már műemlék épületében. A kiállítás a 19-20. század Hortobágyra jellemző pásztoréletét mutatja be, a pásztorokat egy-egy jellegzetes tevékenység közben, munkaeszközeik, használati tárgyaik körében figyelhetjük meg. Életkörülményeiknek, életmódjuknak ábrázolását szolgálják a kiállítótérben felépített nád falazatú, egyszerű pásztorépítmények is. A pásztorélet részét képezték azok az igen gazdagon díszített tárgyak is, amelyek egy részét maguk a pásztorok, más részét mesterek készítették és leginkább a hortobágyi Hídi vásáron cseréltek gazdát. A kiállítás ezekből is ízelítőt ad, bemutatva például a hímzett és rátétes szűröket, a szaru- és fafaragásokat, a bőrmunkákat, valamint a tájra jellemző hangszereket, csengőket, kolompokat. A kiállítást Kaján Imre rendezte.
A Pásztor Múzeum címe: 4071. Hortobágy, Petőfi tér 1.
Látogatható:
- március 15-31.: 10.00-14.00
- április: 10.00-16.00
- május 1. - szeptember 30.: 9.00-18.00
- október: 10.00-16.00
- november: 10.00-14.00
- december 1. - március 14: Zárva
Villámposta címe: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Györffy István: Álltartás. In: A magyarság néprajza II. Babits Magyar-Amerikai Kiadó. Budapest. Hasonmás kiadás. 1992. 118.
Szabadfalvi József: Hortobágyi pásztorkodás. In: Magyar Néprajz 2. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1979.579-582.