Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Február
„Örültök úgy-e a kies tavasznak?
Maholnap eljÅ‘ s annyi élvet ad!”
(Petőfi Sándor: Tél végén)
Ház és udvar. A gabonát száraz idÅ‘ben megforgatjuk. Hozzá fogunk a vetÅ‘re szánt magvak tisztogatásához is. Gazdasági eszközeinket kijavÃtjuk, a hiányzót pótoljuk. Fahordást és egyéb fuvarozást végezünk, hogy a külsÅ‘ munkák megnyilta elÅ‘tt készen legyünk. Ha a hó olvad, az épületek mellÅ‘l vÃzlevezetésrÅ‘l gondoskodunk.
Szántóföld, rét legelÅ‘. Trágyát hordunk, olvadásnál vÃzlevezetÅ‘ barázdákról gondoskodunk. A hol kifagyás volna, elÅ‘re gondolunk utánvetésre; gyenge vetések felsegÃtésére khilisalétromot[1] szerünk be, holdanként vagy 40 kilót számÃtva.
Az olvadás által megszaporodott vÃznek a vÃzvezetÅ‘ barázdákon szabad folyást kell nyitni. Ha a nap heve a földet megsüti, a fagy által felhúzott Å‘szi vetéseket könnyű fahengerrel meg kell hengerezni. A szalmás-trágyával trágyázott luczernásokról le kell a trágyát gereblyézni és a föld végén kupaczokba rakni s földdel befedni, hogy mielÅ‘bb elrothadjon s hogy Å‘sszel felültrágyázásra lehessen használni. KedvezÅ‘ idÅ‘járás mellett a vetést is meg lehet kezdeni a könnyebb s szárazabb fekvésű talajokon s az Å‘szi ugarba vetni lehet zabot, borsót, árpát, bükkönyt, baltaczimet[2] és lencsét. LegelsÅ‘bben azért vetendÅ‘ el a zab, mert ez kiván legtöbb nedvességet a csirázásra, mivel vastag a héja s leghosszabb idÅ‘t is kiván növekedésre. A fagy iránt kevésbé érzékeny. A korán vetett zab ad legjobb termést, azért is igyekezni kell a földet okvetlenül még az Å‘sszel alá készÃteni.Â
Istálló. Az állatokat igyekezzünk jóltartani, hogy jó erőben indulhassunk a tavaszi munkának. A vemhes állatokra kétszeresen ügyelünk, hogy bajuk ne essék; romlott takarmányt, jeges vizet ne kapjanak. Az istállót szellőztetjük, az elleni készülő állatokat folyton szemmel tartjuk. Csikó, borjú, malacz jó almot kapjon.
Baromfiól. A baromfit jól és tiszta meleg ólban tartjuk, hogy minél hamarabb tojni kezdjenek. Az ültetésre a legjobb és legszebb tyúkok tojásait válogatjuk, hogy Ãgy nemesÃtsük a baromfit.
Gyümölcsös. A fákat tisztogatjuk, mohát kaparunk, hernyófészket szedünk, nyesünk, ritkÃtjuk a koronát, hogy a levegÅ‘ jól járhassa. Kormot hintünk a rovarok ellen és trágyázunk. Oltó gallyat szedünk. Ha enyhe az idÅ‘, a ribiszke-, pöszméte-, málnagyökeret szétszedjük és átültetjük, esetleg a hó végén megkezdhetjük a metszést.
Konyhakert. Melegágyakat készÃtünk, a régiebbeket friss ganajjal rakjuk körül. Megkezdjük a vetést. Ha jó idÅ‘ jár, meleg déli fekvésű helyekre, hol a fagyok ellen könnyen lehet Å‘ket óvni, borsót, murkot, petrezselymet, mákot, salátát, hagymát, sóskát, tavaszi kelt a szabad földbe is lehet e hónap végén vetni. A pinczékben, vermekben telelt növények kedvezÅ‘ napokon néhány órára kiállÃthatók a szabadba, hogy lassanként a napfényhez és szabad léghez szokjanak. A szalmával s falombbal befedett, szabadban telelÅ‘ növényekrÅ‘l a takarót e hónap vége felé már el lehet távolÃtani. A veteményes táblákat meg kell trágyázni és felásni.
SzÅ‘lÅ‘ és pincze. A szÅ‘lÅ‘ben az esetleg elmaradt ásásokat végezzük, a döntést elÅ‘készÃtjük, trágyázunk. A pinczét jó idÅ‘ben szellÅ‘ztetjük, a helyiséget és hordókat tisztogatjuk, minden 10-14 napban feltöltjük, ügyelvén, hogy úgy a hordó szája, mint az akonák[3] tiszták legyenek. Hozzálátunk a már megtisztult borok lefejtéséhez. A lefejtéshez való czélszerű eszközökrÅ‘l, bárkinek is dijmentesen felvilágosÃtást ad kivánatra a Magyar MezÅ‘gazdák Szövetkezetének Borgazdasági osztálya Budapesten.
Méhes. Ha az idő jó, e hó végén a méheket már ki lehet ereszteni s gyenge kasokat etetni is. Hideg időben azonban ne háborgassuk őket.
A mesterséges madárfészkekről. Most már ki lehet rakni a kertbe, gyümölcsösbe a mesterséges madárfészkeket is, az egymásután előkerülő énekes madarak hadd találják helyén azokat, hadd szokták meg, hogy midőn az ideje eljön, beletelepedjenek azokba.
Hát ez micsoda furcsa beszéd? gondolhatja némely olvasó.
No hát mindjárt meglássuk a dolog értelmét és magyarázatát. Még sem lesz az olyan furcsaság, hanem igenis fontos és hasznos dolog. Lássuk tehát.
Ha az ember nyugoti Európa némely részében utazik, sok helyen különösen Német-, Angol-, Francziaország és Svájcz egyes tájain sajátságos kis szekrényféléket lát szanaszét a fákra, sÅ‘t az épületek ereszei alá is felaggatva, a melyekbÅ‘l költés idején különféle fajú énekesmadarak repkednek nagy vigan ki és be, vagy pedig az emlÃtett szekrénykékre erÅ‘sÃtett kis fácskán áldogálva, kedvükre fütyörészgetnek.
Ezek a különös kis alkotmányok: mesterséges madárfészkek, és arra valók, hogy az énekes madarakat költés végett oda csábÃtsák, oda csalogassák.
A külföldiek pedig korántsem csak kedvtelésbÅ‘l teszik ezt, ámbár pusztán azért is kifizetné magát a csekély fáradság, a mely ilyen kis ládikák készÃtésével jár, - hanem igenis, fÅ‘kép okos számitásból és elÅ‘relátásból, hogy ilyen formán maguknak ingyenes és igen szorgalmas hernyózó, féregpusztÃtó barátokat szerezzenek.
És szereznek is csakugyan s el lehet mondani, hogy az ember a legnagyobb szorgalom és utánlátás mellett sem bir meg olyan könnyen a mindenféle kártékony férgekkel, mint néhány énekes madár, melyek reggeltÅ‘l esti azok vadászatával foglalkoznak s rá akadnak azoknak még legrejtettebb búvóhelyeire is.Â
És hogy az énekes madár, kivált költés idején, mily rengeteg mindenféle férget pusztÃt el, arról alig lehet az embernek fogalma. Különben csak meg kell gondolni, hogy az éneklÅ‘k majdnem kizárólag rovarral táplálkoznak s ismerve falánkságukat, elgondolhatjuk, hogy csak naponta hány száz kártékony féregnek járnak végére, kivált mikor 5-6 torkos apróságot is kell táplálniok. És mennyire mehet ez egy év alatt! S mily roppant kárt tehetett volna az a tömérdek féreg, ha életben maradhat!
A külföldiek nagyon jól ismerik az énekesmadaraknak a hasznát és azért igyekeznek azokat mesterséges fészkek kirakása által is kertjeikbe szoktatni.
Azt hinné pedig egyelőre az ember, hogy hiszen nem kap a madár az ilyen mesterséges fészken, sőt bele se mer menni, csinál az magának olyat, a milyet akar, azon a fán vagy helyen, a hol neki tetszik. Pedig nem úgy van a dolog. A tapasztalás mást mutat.
Azt nevezetesen, hogy a madarak igenis nagyon kapnak az ilyen mesterséges fészken, abba nagyon szivesen bele költözködnek, mert tudják, hogy ott úgy a ragadozóktól, valamint egyéb veszedelmektől é s az időjárás viszontagságaitól is bátorságban vannak. S ha egyszer odaszoktak, azután minden évben hűségesen oda tartanak.
Az ilyen mesterséges fészek vagy inkább fészeknek való kis alkotmány készitése igen egyszerű. Dirib-darab deszkácskából összeüt az ember egy kis szekrénykét, az alját, a tetejét beszegezi, az oldalán lyukat csinál, mely elébe egy kis galyat fúr be, hogy legyen a madárnak hova szállani. Csinál egy kis fülét is, a melynél fogva dróttal vagy egyébbel odaerÅ‘sÃtheti valamelyik jó magasan levÅ‘ ághoz vagy a fa törzséhez. Hogy pedig a madár bátrabban bele menjen, eleinte mÃg meg nem szokta, tanácsos az egészet fakéreggel beragasztani, midÅ‘n aztán természetes fához lesz hasonló.
De lehet ilyen fészket egy darab fatörzsbÅ‘l is készÃteni, ha annak a belét kivéssük, különben épen úgy bánunk el vele, mint az elÅ‘bbivel.
Ilyen mesterséges fészkeket különféle nagyságban készÃtünk az egyes madárfajokhoz képest s a felfüggesztésüknél csak arra ügyelünk, hogy a fészkek nyÃlása délnek, vagy keletnek feküdjék.
Olyan kedves mulatság az ilyesmivel bÃbelÅ‘dni, hogy már csak azért is megérdemli azt a kis fáradságot, a mibe kerül. Â
Forrás:
Kaszás Péter (szerkesztésében): A gazda ember tüköre. Jó tanácsok a szántóvetőnek és kertésznek az esztendő minden hónapjára. Budapest. Franklin-Társulat kiadása, 1905.8-10. és 82-84.
[1] NaNo3 nátrium nitrát (in: Pallas Nagylexikon)
[2] Onobrychis viciifolia. A a herefélék családjába tartozó takarmánynövény. Egyike a legjobb szálas takarmányféléknek. Népi elnevezései: csacsiöröm, szamárhere, örököslóhere. Évelő, jó mézelő, megfelelő helyen 10-20 évig is kitart, fajtái nincsenek, féleségei: az egy-, két- és három-kaszás.  (in: Pallas Nagylexikon)
[3]Az akona, a hordó feltöltésére szolgáló felsÅ‘ nyÃlás, ahol a bort beletöltik, de azt a hordódongát is akonának szokták nevezni, melyen a töltÅ‘nyÃlás van. Ezt a nyÃlást úgynevezett akonadugóval zárják le, ami többnyire tölgyfából készül, de parafadugót, műanyag, esztergált, üveg és gumidugót is használnak erre a célra. A hordó akonanyÃlásán keresztül tölcsér segÃtségével töltik a bort. Ezt a speciális tölcsért livónak, töltikének, illetve tÅ‘tikének nevezik. A fejtésnél használják ezt az eszközt. (http://vinopedia.hu/akona)