A legeltetéses állattartás múltja

A legeltetés kérdéskörét kutatva óhatatlanul szembesülünk azokkal a változásokkal, melyek a honfoglalás óta, az elmúlt századok során a legeltetés feltételeit, körülményeit és módját meghatározták. Lényegesen megváltozott a Kárpát-medence vízrajza, vízháztartása, egyes területek mikroklímája, növénytakarója, az itt élő lakosság életlehetőségei, gazdálkodása, a föld használati és birtokjoga, települési rendje, valamint társadalmi szerkezete és gondolkodása, de a legeltetett állatok fajtái és arányai is. Természetesen a magyar legeltető állattartásban vannak táji, regionális eltérések, jellegzetességek is, melyek szintén változtak a történelem során, és történeti vizsgálódásainkat európai összefüggéseibe kell helyeznünk.

Mindenekelőtt beszélnünk kell a honfoglalók állattartásáról is, a legfontosabb tényekre rámutatva. A magyar nép nem nevezhető nomád állattartónak, mert nyájaikat nem kellett állandóan a kimerült legelőkről más, még kihasználatlan legelőkre hajtaniuk és közben az egész népet nyájaik követésére, vándorlásra szorítaniuk. A nomád szó Európa nyelveiben ezt a nyájaik követésére kényszerült, mezőgazdasági termelést nem folytató, a békés, földművelést folytató lakosság kirablására „szakosodott” életformát jelenti, ma is. Sajnos történelmi kézikönyveink meggondolatlanul, tudományos alap nélkül is, átvették ezt a szót eleink jellemzésére. „Hasonlóan a többi nomád néphez, a föld magántulajdonának a fogalmát sem ismerik. Sátorban laknak. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek anyák megölése is természetes velejárója a harcnak… A honfoglaláskor a steppe nomád életformája találkozott az évszázadok óta megtelepedett, nyugat-európai szilárd faluközösségekben lakó népekkel. Az állandó közösségek együttélésének erkölcse a kereszténység, a tulajdon, a család és így a termelés biztonságát hirdette. Ez ütközött össze a vándorló, zsákmányoló, pogány nomádok értékrendjével.” (Magyarok krónikája. 1995. Bp. 8-9.p. kiemelés tőlem.) Ezt a rólunk kialakított és magunk is vállalta torzképet honfoglaló eleinkről számos tudományág sokszorosan megcáfolta, a nyelvészet, a régészet és a korabeli arab kútfők ismeretének tényeivel, ezért ezzel itt nem foglalkozunk. Az Alföld pusztáinak szilaj állattartásának, melyben sok „ősi, nomád” formát véltek kutatóink felfedezni, valójában nem sok köze van a steppék nomadizálásához, kései kialakulásának okaival még foglalkozunk, de semmi esetre sem egyenes folytatása a honfoglalók állattartásának.

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Október

„Az én szőlőmre, mely reám néz,

nekem gondom leszen.”

(Énekek éneke VIII.12.)

Ház és udvar.A cséplés egész erővel folyik, a hol t. i. még nincs bevégezve. Az épületeket, a hol szükséges, kitataroztatjuk, kimeszeltetjük, hogy jó karban menjenek a télnek. Kazlakat, boglyákat, ha szükséges, kiigazgatjuk.

Szántóföld, rét és legelő. Az eddig elmaradt vetéssel sietni kell. Az ősziekkel bevetett tábláknál egyik főgondja most a gazdának, hogy azokat elegendő és kellő irányban vezetett vízvezető barázdákkal lássa el, mit ha eddig tenni elmulasztott, tétessen meg. E hónap elején érik a tarlóba vetett tatárka. Learatás után kévékbe kötve, utánérés végett csomókba kell állítani. Kukoriczatörés és répafelszedés folytattatik.

A legszebb, legszabályosabb alakú répát külön kell rakni magnak. A tavasziak alá való tarlótörés, ha már meg lett kezdve, folytattatik vagy kezdetét veszi. A repcze alá szintén az őszi ugarlással lehet legjobban előkészíteni a földet. Trágyát is lehet hordatni, továbbá utak javítását és sánczolásokat megkezdeni. A mohos réteket meg kell boronáltatni és hamuval meghordatni. Ha az időjárás túlnedves, akkor a rétek legeltetéséről mondjunk le, mert a nedves talajú réteken a marha tízszer annyi kárt tesz a talaj összetaposásával, összegyúrásával, mint a mennyi haszon van a legeltetésből.

Állattenyésztés. A zöldtakarmányetetés után szárazra való átmenetel ne egyszerre, hanem apránként történjék. Hol a csikók legelőre jártak, most már beszorulnak, de az se történjék egyszerre, hanem eleinte csak éjjelre köttessenek be, később pedig csak a déli órákra bocsáttassanak ki a legelőre. Eleinte csak reggel s este kapjanak száraz takarmányt, később aztán délben is. A juhoknak, a mint fogy a legelő s hűvösödik az idő, adni kell reggel s estve egy kis száraz takarmányt. A hágó kosok az anyáktól ismét különválasztatnak. A rendes sózásról meg ne felejtkezzünk s főleg, ha nedves az időjárás, a sóba fehér ürmöt, fenyőmagot s varadicskóró port kell keverni. A métely ellen egy gazda a baj kezdetén minden 5 darab anyajuhra 1 liter kemenczében pörkölt rozsot, 2 liter darát s 2 deka törött zöld gáliczkövet ajánl naponkint. Ezt 30 napig kell folyvást adni, azontúl pedig bőven kell táplálni szénával s darával az állatokat. A kijáró sertések a felszabadult burgonya-, répa- és kukoriczaföldeken most eleget találnak. A makkon hízlalandókat a makkra kell hajtani. A februáriusi malaczosás végett a kanokat most kell a koczák közé bocsátani. Minden 5-6 koczára egy kant számítva, különben nem megy elég gyorsan a búgás, a malaczozás soká tart s nagyon egyenlőtlen lesz majd a malacznyáj. A kanoknak a búgás alatt naponta 1 ½ liter zabot kell adni.