Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Tárgyi néprajz Gazdálkodás

Hal, gyümölcs, gyékény az ártérben

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hal, gyümölcs, gyékény az ártérben

A pákászvilág rejtett értékei

Ártéri gyümölcsök szemléltetése a szolnoki múzeum állandó néprajzi kiállításában, Benedek Csaba felvételeAz egykori ártéri gazdálkodás a természettel való együttmű­ködést jelentette, az ember al­kalmazkodott a táj nyújtotta lehetőségekhez, és egyensúlyának felborítása nélkül hasznosította annak minden elemét. Az ártér hasznosítása a parasz­ti életformának sokfelé a földművelés­nél is fontosabb része volt. Az állattar­tás (téli legeltetés, takarmányozás) mellett számos vadnövény és -állat is fontos eleme volt megélhetésének (oltott és vadgyümölcsök, különösen ínséges-háborús időkben, som, galago­nya, berkenye, súlyom, harmatkása, böngyöle [azaz gyékény-gyökértörzs], vízi madarak és tojásaik, teknős, mé­hészkedés). Emellett a paraszti életmód nélkülözhetetlen kellékei (faanyag, gyékény) származtak az ártérről.

Ártéri halászat

Az árterek halászata elsősorban a kiáradt víz szétvezetésére és annak apadáskori visszavezetésére épült. Ára­dáskor a vizet szét- és utána vissza­vezető fokok, mesterséges árkok a víz­zel együtt a halaknak is utat nyitottak, és nekik a könnyen felmelegedő, se­kély víz kedvező környezetet biztosított a szaporodásra. A ponty például itt, az elárasztott réteken találja meg azt a szárazföldi növényzetet, melyre ikráit lerakja, mely ha arról kemény talajra hull le, megmarad, ha iszapba, oxigén híján elpusztul. A középkori Magyar­ország legendás halbősége is első­sorban ennek köszönhető.

Módosítás dátuma: 2016. július 27. szerda, 04:40 Bővebben...
 

Állattartás és erdő az ártérben

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Állattartás és erdő az ártérben

Néprajzi hagyományok          

Ártéri erdő az Ipoly mentén, Ipolydamásd határában, 2016. Kürtössy Péter fotójaMa már nehezen képzeljük el azt, hogy nemcsak nálunk, hanem egész Európában az állattartás alapját, feltételét elsősorban és sokáig a fák lombja, az erdő biztosí­totta, nem pedig a fátlan legelő és a szántóföldi gabonatermesztés mellék­termékei, az ugarnak, parlagnak hagyott, pihentetett ugarlegelő, a szalma, kukoricaszár, valamint termesztett takarmányok.

Fával benőtt szigetek, árterek

Columella és Vergilius, az ókor neves gazdasági szakírója és a gazdálkodást megéneklő költő részletesen foglalkozik a különböző fák lombjának értékével az állatok szempontjából. (Legkedveltebb volt szerintük a kőrisfa, a berkenye, a szil, a juhar, a hárs, a mogyoró és a fűzfélék, de szívesen fogyasztották a tölgy­féléket és a nyárfát is.) Az állatok nem­csak legelték, vagyis maguk tépték le a lombot vagy rágták a fák kérgét, hanem az ember is segített nekik az élelem­szerzésben. Baltájával ágakat vágott le, olyan magasból, ahol már azt a jószág nem érte el. A pásztor kedvenc állatait egy-egy leveles vesszőnyalábbal csalo­gatta magához. Erdős, fákkal benőtt legelőkben nem is lehetett volna őket ostorral vagy kutyákkal hajtani.

Lombtakarmányhoz úgy segítették az állatokat, hogy az erdő erre a célra elkülönített részén a fákat vagy az ár­téri kaszálókat szegélyező füzeket rendszeresen „csontolták”. A 2-3 éves leveles ágakat olyan magasságban vág­ták le, hogy a csonk helyén sarjadó gyenge hajtást az állatok szája ne érje el. Ezeket a leveles ágakat télre is el lehetett tenni, lombszénaként. Erre a Sárközből, a Duna mentének más részeiből és Erdélyből is van számos adatunk.

Az erdei legeltetésnek három szint­je volt: a termő fák, a csontolt, botolt fák és bokrok, illetve a fák közti gyep­szőnyeg. Ez az összetett haszonvétel napjainkra csak északon, skandináv földön, Gotland szigetén maradt meg, valaha egész Európában és a Kárpát­-medencében is gyakorlat volt.

A nyugati határvidéken a legutóbbi időkig láncos bot csörgetésével riasz­tották, terelték a pásztorok a nyája­kat, például a Csallóköz és Szigetköz fával benőtt szigetein, a Duna-ágakat nemegyszer átúsztatva. A pásztorokat megszemélyesítő regölők Vasban és Zalában ilyen karikás-láncos botokkal verik ki a ritmust újévi köszöntésük­höz.

Módosítás dátuma: 2016. július 17. vasárnap, 12:16 Bővebben...
 

Élet az ártérben

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Élet az ártérben

A Zagyva áradása 2006-ban a szolnoki Tabánnál. Benedek Csaba fotójaAz ártér szó valószínűleg a 19. szá­zadi vízrendezések során jött lét­re. Azokat a földfelületeket je­lölte, melyeket az árvíz, a folyók meg­növekedett vize áradáskor hosszabb-rövidebb időre elönt. Az ilyen terület nagysága, kiterjedése évenként és árvizenként változott, mivel a Kárpát-me­dence három klímaövezet határán van.

A Duna és a Tisza áradása

A Duna és a Tisza vízjárását főképpen az Alpok és a Kárpátok vidékén lehul­lott csapadék, hó- és gleccserolvadék irányítja. Egy évben többször is emel­kedhet és apadhat e folyók vize, a leg­nagyobb és a legkisebb vízállások közti különbség évi átlagban meghaladhatja a 9-10 métert is. A Duna magyarországi, déli szakaszán ez az ingadozás nagyobb, mint az északabbra fekvő Csallóközben. Emellett az árvizes és aszályos eszten­dők is nagy eltérést okoznak. Például Mohácsott 1931-1955 között a legala­csonyabb októberi vízállások között több mint 6 méter volt a szintkülönbség.

A Kárpát-medence közepe, a Nagy­ Alföld nem kap az égből elegendő vi­zet, hogy az az állattenyésztés számá­ra kedvező lenne – állapította meg egy elfogulatlan bajor mezőgazda, Heinrich Ditz, 1867-ben megjelent, a magyar mezőgazdaságról írt könyvében. A hi­ányzó vizet a folyók árja pótolta. „Ma­gyarországon nagy nedvességtartalom­nak kell a talajban lennie ahhoz, hogy kiegyenlítse a légköri csapadék hiá­nyát. Az árvizek elhárítására végzett szabályozási munkák, a folyók kanyarainak átvágása, a folyás lerövidítése és az ár ellen épített töltések és lecsapolások kedvezőtlen következményekkel jártak... A folyó többé nem öntötte el a talajokat, illetve a növények gyökereit a talajvíz már nem közelítette meg... Úgy tetszik, hogy egyoldalúan csak a megnyert négyzetmérföldeket veszik számításba. A talajt a víz lecsapolásával nem javították, csak rontották. Ezt csak későn látták be. Ismerték a víz át­kát, de áldását csak a víz hiányából is­merték meg” - írta könyvében Ditz.

Módosítás dátuma: 2016. május 31. kedd, 07:03 Bővebben...
 

A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon

1999 tavaszán – a Tiszán eddig még nem észlelt magas vízállás mellett – csaknem félmillió hektárt ért el a belvíz. A víz olyan felületeket is elöntött, amelyek a történelem során mindig szárazon maradtak. Ezt igazolja az Árpád-kortól napjainkig létező, oklevelekben folyamatosan szereplő falvak sora. Ezt a magas vízállást, de főleg a belvizek kiterjedését nem lehet pusztán azzal magyaráznunk, hogy a vízgyűjtő területeken lehullott csapadék és hóolvadék korunkban egyre rövidebb időben éri el a folyókat, és így a korábban időben elhúzódó lefolyás most összetorlódik. Ennek oka az, hogy fogynak a hegyeket borító és a vizet visszatartó erdők, és egyre nagyobb a vizet be nem fogadó beépített, útburkolattal ellátott terület. A kisebb patakok, vízfolyások útját is lerövidítették és sok esetben beton-ágyba kényszerítették. A veszély továbbra is csak növekedni fog, ezért a gátak magasítását tervezik. Minél magasabbak lesznek a gátak, annál nagyobb gondot jelent majd a belvizek és kisebb vízfolyások vizének átemelése a folyómederbe. 1999-ben tavasszal és most, 2000 elején a szivattyúzás költségei több millió forintba kerülnek naponta. Nyilvánvaló, hogy ez a „vízkezelés” zsákutcába jutott.

Van már megoldás? A múlt ismerete alapján gyökeresen más vízgazdálkodás lehetőségére is gondolnunk kell, és meg kell vizsgálnunk, alkalmazható-e ez a 21. század elején? Történeti-néprajzi kutatásaim során, amelyeket jobbára a Duna Tolna és Baranya megyei szakaszán végeztem, kirajzolódott a régi ártéri gazdálkodás rendszere. Ez a Kárpát-medence más tájaira is érvényes lehetett és másutt is „működött”.

A 18. század folyamán felszámolt ártéri gazdálkodás és vízhaszonvétel lényege az, hogy az ember nem kísérelte meg a víz kiáradásának megakadályozását, nem akarta azt korlátozni. Éppen azzal akadályozta meg a magas vízszintek és árvizek rombolását, hogy igyekezett a magasabb vizet azonnal, az emelkedés kezdetén minél messzebbre ki- és szétvezetni, minél nagyobb területen szétteríteni, mégpedig nem kevés vízépítési földmunkával, mesterséges csatornákkal. Ezeket az árkokat állandóan tisztította, karbantartotta, és így apadáskor ugyanezek a csatornák vissza is vezették a mederbe a kiáradt vizet. Nem maradt az ártérben lefolyástalan, pangóvizes, elárasztott vegetáció. A néhány napos vagy hetes elárasztás nem ölte ki a füvet, nem szárította ki az erdőket. A természettel való eszményi együttműködésnek is nevezhető ez az eljárás.

Módosítás dátuma: 2017. október 08. vasárnap, 07:05 Bővebben...
 

A legeltetéses állattartás múltja

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A legeltetéses állattartás múltja

A legeltetés kérdéskörét kutatva óhatatlanul szembesülünk azokkal a változásokkal, melyek a honfoglalás óta, az elmúlt századok során a legeltetés feltételeit, körülményeit és módját meghatározták. Lényegesen megváltozott a Kárpát-medence vízrajza, vízháztartása, egyes területek mikroklímája, növénytakarója, az itt élő lakosság életlehetőségei, gazdálkodása, a föld használati és birtokjoga, települési rendje, valamint társadalmi szerkezete és gondolkodása, de a legeltetett állatok fajtái és arányai is. Természetesen a magyar legeltető állattartásban vannak táji, regionális eltérések, jellegzetességek is, melyek szintén változtak a történelem során, és történeti vizsgálódásainkat európai összefüggéseibe kell helyeznünk.

Mindenekelőtt beszélnünk kell a honfoglalók állattartásáról is, a legfontosabb tényekre rámutatva. A magyar nép nem nevezhető nomád állattartónak, mert nyájaikat nem kellett állandóan a kimerült legelőkről más, még kihasználatlan legelőkre hajtaniuk és közben az egész népet nyájaik követésére, vándorlásra szorítaniuk. A nomád szó Európa nyelveiben ezt a nyájaik követésére kényszerült, mezőgazdasági termelést nem folytató, a békés, földművelést folytató lakosság kirablására „szakosodott” életformát jelenti, ma is. Sajnos történelmi kézikönyveink meggondolatlanul, tudományos alap nélkül is, átvették ezt a szót eleink jellemzésére. „Hasonlóan a többi nomád néphez, a föld magántulajdonának a fogalmát sem ismerik. Sátorban laknak. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek anyák megölése is természetes velejárója a harcnak… A honfoglaláskor a steppe nomád életformája találkozott az évszázadok óta megtelepedett, nyugat-európai szilárd faluközösségekben lakó népekkel. Az állandó közösségek együttélésének erkölcse a kereszténység, a tulajdon, a család és így a termelés biztonságát hirdette. Ez ütközött össze a vándorló, zsákmányoló, pogány nomádok értékrendjével.” (Magyarok krónikája. 1995. Bp. 8-9.p. kiemelés tőlem.) Ezt a rólunk kialakított és magunk is vállalta torzképet honfoglaló eleinkről számos tudományág sokszorosan megcáfolta, a nyelvészet, a régészet és a korabeli arab kútfők ismeretének tényeivel, ezért ezzel itt nem foglalkozunk. Az Alföld pusztáinak szilaj állattartásának, melyben sok „ősi, nomád” formát véltek kutatóink felfedezni, valójában nem sok köze van a steppék nomadizálásához, kései kialakulásának okaival még foglalkozunk, de semmi esetre sem egyenes folytatása a honfoglalók állattartásának.

Módosítás dátuma: 2015. május 26. kedd, 15:06 Bővebben...
 


2. oldal / 7