Bükki Üveghuták Ipartörténeti Múzeuma Bükkszentkereszten
Az üveg felfedezésének pontos helye és ideje nem állapítható meg, de a források alapján biztos, hogy már a bronzkorban ismertté vált, mint a kerámiakészítés egyik mellékterméke. Az anyagot a magyarság már a honfoglalás előtt megismerte, üveg szavunk valószínűleg iráni eredetű.
A magyarországi üveggyártás a középkor folyamán indult meg, az első biztosan ismert üveghuták a bányavárosok vidékén működtek kamarai üzemekként, majd a 16. században földesúri magánbirtokok uradalmi erdőségeiben is megjelentek (az üveghuta az üveg anyagát előállító műhely, amelyben az üveget készítik, és fel is dolgozzák. A régi magyar nyelvhasználatban élt az üvegcsűr elnevezése is). Az üveggyártásban rejlő gazdasági lehetőséget hazánkban először a dunántúli birtokos Batthyány család ismerte fel, míg a Felvidéken a Pállfyak létesítettek először üvegcsűröket. Legjelentősebb e téren azonban a Rákóczi család tevékenysége, akik a mintegy kétmillió hold terjedelmű birtokukon, Sáros, Abaúj, Bereg és Heves megyékben több üvegkészítő üzemet alapítottak. A főúri gazdálkodásban a 18. század elején kezdett teret nyerni az a merkantilista szemlélet, melyet többek között az ipari jellegű üzemek alapítása jellemzett. Ekkor váltak üvegiparunk bázisává a főúri uradalmak területén emelt üvegcsűrök. A huták száma ez idő tájt növekedett meg jelentősen, s innentől kezdve lehet számolni fokozódó mértékű paraszti üvegfelhasználással is. A magyarországi üveghutákban előállított paraszti használatra szánt üvegtárgyak formái kerámia edényeinkhez nagyon közelállók. Kedvelt volt a fehér, kék, piros, bordó és zöld szín alkalmazása, a hutás mesterek díszítési eljárásai nálunk reneszánsz jellegűek, észak-olasz eredetűek. A parasztság által használt üvegedények legnagyobb része folyadéktároló edény volt (butéliák, butykosok, kancsók).
Az üveget a helyszínen található homokból vagy kellően előkészített kavicsból, kőből mész, hamuzsír hozzáadásával hevítéssel állították elő speciális olvasztókemencékben. A kemencék és segédberendezéseik felé nagy csarnokszerű épületeket, csűröket emeltek. Mivel ennek a termelési folyamatnak minden fázisa rengeteg fát igényelt, ezért az üveghuták mindig az erdőövezetekhez kapcsolódtak, így az üveg készítése a nehezen értékesíthető erdővagyon legnyereségesebb hasznosítását tették lehetővé. A középkori technológiát folytató fatüzeléses üveggyártás a 19. században a generátor gáz alkalmazását követően szorult háttérbe, bár egyes huták még a 20. században is működtek.
A bükki üvegipar kialakulása és fejlődése szintén egy nagy kiterjedésű uradalomhoz, a diósgyőri koronauradalomhoz köthető. A mintegy százezer holdon elterülő birtok területi egysége csak 1755 után jött létre, ezután indult meg –Grassalkovich Antal kamarai elnöknek köszönhetően- az uradalom merkantilista szemléletű gazdálkodása, melyben fő hangsúlyt az erdőbirtokok tervszerű hasznosítása kapott: megindult az üveggyártás, a bányászat és a vasgyártás, de létesült puskaporkészítő- és papírmalom is. A Bükk környékén élő falvak lakossága és a Felvidékről idetelepült szlovákok elsősorban az ipari üzem segédmunkáját és az erdőgazdálkodás munkaerő szükségletét fedezték, a szakmunkások Cseh-Morvaországból, Sziléziából és Németországból települtek be és alakították ki az uradalom huta- és hámortelepüléseit, Óhutát (ma Bükkszentlászló), Újhutát (ma Bükkszentkereszt) és Répáshutát.
Az első bükki üveghutát, az óhutai üzemet egy magánvállalkozó építette 1712-ben, s használta bérleményként. A vállalkozó csak az előállított termékek felével rendelkezhetett szabadon, másik felét be kellett szolgáltatnia, cserébe az uradalom biztosította a működéshez szükséges fát, annak kitermelését és szállítását, valamit az építkezésekhez a jobbágyfalvak lakosságának robotmunkáját. Az üzemben fúvási eljárással készítették az ablaküvegeket. Azonban az üvegkészítés számára biztosított erdőterületek hamar kimerültek, így célszerű volt azt új területre áthelyezni.
Az újhutai üzem 1755-ben épült fel, s ugyanazon technológiával kezdte meg működését. Az 1760-as években kilenc szakmunkást alkalmazott, öt üveg tsinálót, két hamu égetőt és egy-egy kemence mestert, fűtőt és sótos tsinálót. Ebben az időszakban komoly problémát jelentett az a csehországi rendelkezés, melyben megtiltották a csehországi üvegesek elvándorlását, így a szakmunkaerő egyrészt a régi hutások leszármazottjaiból, másrészt a Magyarországon működő üveghuták munkásainak elcsábításából került ki. Fúvási eljárással elsősorban ablaküveget gyártottak itt is, de készültek palackok, butykosok és butéliák is. Az újhutai üveggyártás a 18. század végén szűnt meg, oka elsősorban az erdők kimerülése és a külföldi üvegtermékek konkurenciája volt.
A 19. század elejére úgy számukban, mint elhelyezkedésükben megváltoztak a Bükk hegység üveghutái. Megszűnt az óhutai, az újhutai, a hutabérci és a kőhutai üveggyártás. 1808-ban a visnyói mellett már csak az a répáshutai üzem működött, melyet 1790-ben épített a Nógrád megyei Hrinyova-hutából származó üvegesmester, Stuller János. Ekkor már csak ez volt az egyetlen üveghutája a diósgyőri koronauradalomnak. 1834-ben Schir József újhutai lakos megvásárolta a répáshutai üzemet és annak felszerelését, s áttelepítette azt Répás erdejéből a Gyertyánvölgybe. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az üzem közvetlen közelében helyezkedtek el azok az erdőterületek, melyek kitermelését az 1830-as évektől lehetett megkezdeni, így szinte a század végéig biztosítani tudták a folyamatos termelést. A bükki üveggyártás történetében először itt készítettek csiszolt, metszett és vésett díszű üvegeket. Gyertyánvölgy legnagyobb hátránya az volt, hogy a fő közlekedési útvonalaktól távol esett, ami nagyon megnövelte a termékek árát. 1897-ben csődbe ment a gyár, s bár a kincstár hosszú ideig keresett új bérlőt, nem akadt, aki vállalta volna a modern üveggyárakkal szembeni versenyt.
Ezeknek, a Bükkben működő hutáknak állít emléket Büksszentkereszten a Bükki Üveghuták Ipartörténeti Múzeuma, mely 1989-ben nyitotta meg kapuit egy 1870-ben épült házban. A több mint négyszáz darabból álló gyűjtemény zömét az alapító, Balog Sándor gyűjtötte, akinek emléktáblája van a ház falán. A kiállításban megismerkedhetünk a települések és az alapító családok történetével, a manufakturális üveggyártás eszközeivel és bemutatót láthatunk az itt készült termékekből is.
Cím: 3557. Bükkszentkereszt, Őz utca 2.
Nyitva tartás: Szerdától - vasárnapig 10-14 óra között. Máskor bejelentéssel.
Villámposta:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, uveghutak.bukkszentkereszt@
Filep Antal: Üveghuta. In: Magyar Néprajzi Lexikon 5. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1982. 447-448.
Veres László: A Bükk hegység üveghutái. Herman Ottó Múzeum. Miskolc, 1995. Officina Musei 2.
