Vándorkönyvek a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban
Adalékok a Moson vármegye-i céhlegények iratainak vizsgálatához
A 19. századi céhes ipartörténet fontos adatokat, információkat tartalmazó okirata a „vándorkönyv”. Jelen munkámban a Hansági Múzeum gyűjteményében található „tanúság levél” és a tizenhárom vándorkönyv adatait ismertetem.(TDL)
A magyarországi céheknél a mesterré avatás feltételeként a vándorlás kötelezettsége a 15. századra vált általánossá. A vándorlást 1733-ig a céhszabályzatok, ezt követően a helytartótanácsi rendeletek szabályozták. A német birodalmi Kézműves-Rendtartás akkoriban a nyomtatott, meghatározott szövegű személyleírást adó „kundschaft” használatát írta elő. Az ezernyolcszázas évek elejére a megváltozott társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok hatására szükségessé vált egy szélesebb körű ellenőrzést lehetővé tevő okmány bevezetése, amelyben a mesterlegény vándorlását megelőző és az alatti tevékenységét, valamint útvonalát pontosan nyomon követhették a céhek és a hatóságok. Ezért 1816. július 16-án a 21080.-dik rendelés szerint Magyarországon bevezetésre került a Vándorkönyv. Természetesen ez a rendelet nem változtatta meg azonnal az eddigi bizonyságlevelekkel való igazolás rendszerét. Ezt támasztja alá a gyűjteményünkben található, a zombori Kovács céh által 1826-ban kiadott „kundschaft”[1]. Tulajdonosa, Pemler János Magyaróváron nyolc hétig állt munkában, és innen továbbindulva új magyaróvári bizonyságlevelet vitt magával. A régi felhasznált iratot pedig sok esetben hátrahagyták az illetékes céhnél. Így maradhatott itt ez a városképpel díszített bizonyságlevél.(1.kép) Tíz évvel a helytartótanácsi rendelet megjelenése után még használatban és elfogadott volt az egy út igazolására kiadott bizonyságlevél. A leltárkönyvek alapján összeszedett tizenhárom (1 hiányos) vándorkönyv nagy részét (9+1db) az 1851-es ideiglenes iparrendtartás előtt állították ki. Az 1816-1851 közötti idő a vándorkönyvek használatának klasszikus időszaka, amikor e könyvecskék széleskörű ellenőrző funkciót töltöttek be[2].
A Moson Vármegye által ebben az időszakban kiadott vándorkönyveknek két típusa volt. Ez a tény összefügg egy 1835. december 2-án V. Ferdinánd által kiadott kiváltságlevéllel, amelyben Czéh Sándor Moson megyei privilégiumot kapott nyomda alapítására, melyet Magyar Óváron fel is állított. A nyomda megalakulásáig (1836.) Moson megye hivatalos iratait a győri Strebig nyomdában készíttették. (Helle 1998, 6-8.) Tehát feltehetőleg 1816-tól 1836-ig Győrben, 1836-tól pedig a helyi Czéh-féle nyomdában készültek a vándorkönyvek. Az ideiglenes iparrendtartás (1851.) bevezetése után kiadott és használt könyveket már Budáról, az egyetemi nyomdából szerezték be a könyv és papírkereskedők.
A mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban található vándorkönyvek:
| Név | Mesterség | A vándorlás időszaka: |
|---|---|---|
| Echart József | ácslegény[3] | 1830-1834 |
| Schaslitz András | kőmíveslegény[4] | 1833-1857 |
| Bőhm Ferenc | kenyérsütőlegény[5] | 1834-1840 |
| Allersdorfer Károly | molnárlegény[6] | 1839-1854 |
| Ehmann Mihály | festőlegény[7] | 1841-1848 |
| Götz János | csizmadialegény[8] | 1843-1846 |
| Allersdorfer Ferenc | molnárlegény[9 | 1843-1849 |
| Huber János | tímárlegény[10] | 1844-1847 |
| Rudolf Fülöp | cukrászlegény[11] | 1844-1846 |
| Eichinger Antal | kovács[12] | 1850- ? (hiányos) |
| Platz Péter | mészároslegény[13] | 1856-1865 |
| Czéh Sándor | nyomdászlegény[14] | 1857-1864 |
| Ferdinand Böck | olvashatatlan[15] | 1846-1848 |
A vándorkönyvek Győrben készült típusából gyűjteményünkben három darab található. Irattani leírása a következő: Nagysága változó, az 1830-as egy kicsivel nagyobb (17,7 x 10,9 cm), mint a másik kettő. Az 1833-as és 34-es könyvek mérete 17,5 x 10,6 cm. Kemény kötésűek, színes márványozott papírral borítva, a címlap után 2-48. oldalszámozású lapokat tartalmaznak, a számok a lapszéli felső sarokban vannak, az oldalak közepén kicsi kör alakú virágból (szövegen belüli kép) vízszintesen kétfelé ötös osztású levelek ágaznak.
A címlapon középen felül Moson vármegye pecsétjének képe[16] látható, (2.kép) alatta pedig a következő írás olvasható, magyar és német nyelven. „Vándorló-Könyv [németül „Wander//Buch”], melly Nemes Mosony Vármegye részéröl az 1816ik Esztendei Sz. Jakab Hava 16ik napján 21080. és ez 1829ik Esztendei Sz. György hava 14ik napján 10492. Számok alatt költt kegyes felsőbb Rendelések szerént adatott ki. (foglal 48 lapokat.)”
A címlapon nincs külön hely az iktató számnak, tetszés szerinti helyre írták fel, pl.: „№ 173. 833.” a ball felső sarokban. Két esetben 6 illetve 15 kreutzer befizetését bélyegzéssel igazolták, a 15 krajcáros mellett még egy „Control W I” feliratú hasonló bélyegzés is található.
A második és harmadik lapokon található „A¢ Tulajdonosnak leirása.”, először magyarul, a másik lapon német nyelven: Kereszt neve, Vezeték neve, Születése helye, Korossága, Test-állása, Haja, Szemöldöke, Szeme, Órra, Bajusza, Ábrázatja, Ennek szine, Mestersége, Vallása. Előbbiek mellett egy függőleges vonallal elválasztott részen „Különös esmértető Jelei” rovat áll, mindkét oldalon legalul „Következik annak tulajdon neve alá írása:”. A német hivatalos nyelvből adódóan, vagy a vándorlegények német származása okán, a tízből kilenc esetben csak a német szövegrész alatt írták alá nevüket a tulajdonosok. Írástudatlan nem volt közöttük
A negyedik és tizenharmadik oldalak között egymás mellett párhuzamosan tizenkét pontba szedve magyar és német „Utasítás” szövegrész áll, melynek végén az 1829. évi június 16-ik napján hozott 819. számú vármegyei rendeletre hivatkozva a kiállítás dátumával és hitelesítő aláírással és pecséttel zárul a nyomtatott szövegrész. A hitelesítés végett, mint ahogy alább a második pontban olvashatjuk, és a tíz vándorkönyvben is „Alispán, első Alispán, másod Alispán, T. Alispány Urak távollétében …fő jegyző” írhatott alá. (3.kép) Az aláírók minden esetben a saját családi címeres piros viaszpecsétjükkel is ellátták az okmányokat.
A szöveget teljes egészében közlöm, a más vármegyékben más kiadóktól megjelent könyvek szövegének könnyebb összehasonlítása érdekében. A Rózsa Miklós által ebből az időszakból közölt vándorkönyvekben az utasítások hasonló, de más sorrendű tizenhárom pontot tartalmaznak.
„Utasítás, mellyhez magát a’ Vándorló alkalmaztatni tartozik, külömben büntetést von magára.
§. 1. Ez a’ Vándorkönyv arra szolgál, hogy véle a’ vándorló Mesterlegény Eö Felségének minden Birodalmaiban igaz járattyát ki mutassa, ezentul tehát a’ folyó 1829ik Esztendei Sz. György hava 14-ik napján 10492-ik Szám alatt költt Felsőbb Rendelések szerént meg szünik a’ Czéhleveleknek (Kundschaft) szüksége, és a’ Vándorló nem köteles különösen Utazó levelet is szerezni, mert a’ Vándorkönyv mind a’ kettőt ki pótolja.
§. 2. Ha a’ Mesterlegény ebbül a’ Vármegyébűl veszi eredetét, és itt is szabadultt fel, ’s vándorlásra Eő Felségének Birodalmaiba akar menni, tehát szükséges lesz, hogy Földes Uraságátul, vagy az illető Helyek Előljáróitul Bizonyittó Levelet szerezzen magának arrul, hogy ezt vagy ama Mesterséget rendesen ki tanulván Inasságábul fel szabadultt, és hogy a’ Vándorlásra való elindulás nem elleneztetik, ezen hiteles bizonyittólevelet azutánn akár Első, akár Második Vice-Ispány Uraknál, és ha ezek valamiképpen hátráltatnának, ezen Nemes Vármegyének Fő Notariussánál mutassák elő, mert tsak ilyen Bizonyíttólevéllel nyerhetnek Vándorlókönyvet.
§. 3. Ha pedig a’ Mesterlegények olly szándékkal, hogy Mesterségjeleket tökélletessebben üzni tanulják, Eő Felségének Birodalmaibul külső Országokba Vándorlani akarnak, abban az esetben Bizonyság Levelet szerezzenek magoknak, Földes Uraságaiktul, vagy az illető Helyek Elöljáróitul, mellyben ne tsak az légyen kitéve, hogy a’ Vándorlás nem elleneztetik, hanem az is, hogy miben álló légyen az ilyen Mesterlegényeknek Vagyona? ’s ezt megszerezvén mutassák bé vagy Budán a’ Nagy Méltóságu Magyar Királyi Helytartó Tanácsnál, vagy Bécsben a’ Fő Méltóságu Királyi Magyar Udvari Cancellariánál, hogy ott a’ külsö Országokban való vándorlásra meg kívántató Föbb Engedelem eszközöltethessen. – Azomban, a’ melly idő erre nékik engedtetni fog, azon túl vandorlásokat külföldön folytatni nem lesz szabad, mert külömben a’ kivándorlási Tilalomban ki szabott Büntetést vonnyák magokra.
§.4. Ennek a’ Vándorlókönyvnek Tulajdonosa köteles lészen olly Helyeken, a’hol vagy Munkát keres, vagy Munkába bé áll, magát a’ Politziánál, vagy a’ Helybéli Elöljáróknál jelenteni, és az úgy nevezet V i s á t a’ Vándorlókönyvbe béiratni. – Ha pedig Munkába béáll, ezen könyvetskét Gazdájánál addig, még Munkában lesz, meghagyni.
§.5. Ha ennek a’ Vandórlókönyvnek Tulajdonosa valahol Mesterségére dologban vólt, tehát köteles lészen Vándorlókönyvébe a’ Czéh Elöljárói által béjeleltetni
a, Melly időtül, melly ideig vólt Munkában?
b, Ezen idő alatt magát jól viselte e’?
§. 6. A’ vándorló Mesterlegénynek nem lesz szabad olly Helyeken, a’ hol Munkába nem áll, két napnál tovább megmaradni.
§. 7. Bűntetés alatt köteleztetik azt az utat is meg tartani, melly a’ Vándorlókönyvébe bé fog jelölve lenni, - nem külömben
§. 8. Érzékeny Bűntetés alá fog vonattatni a’ vándorló Mesterlegény, azért is, ha csavargásban, és koldulásban tapasztaltatik.
§. 9. Ha a’ vándorló Mesterlegény hamis nevet vesz fel, ezen Vándorlókönyvben kivakarások, ki törölések, vagy akár minémű hamisíttás fog tapasztaltatni, ollyan esetben, vagy ha másnak Vándorlókönyvét tulajdonítja magának, az álló Törvények szerént fog megbüntettetni.
§. 11. Ha ennek a’ Vandorlókönyvnek folyó 48-ik Számokkal meg jegyzett minden lapjai a’ belé irásokkal egészen megtelnek, akkor ennek elől mutatására újjat válthat magának a’ Tulajdonos ott, a’ hol kiadása meg van engedve, de mind az újra, mind az régire egyenlő képpen vígyázzon, - mert
§. 12. Ha Mesteremberek számába bé vétetni kivánkozik, tehát tsak a’ híteles Vándorlókönyvével bizonyíthatja meg, hogy a’ Vándorlásra kiszabott időt Mesterségére munkálódván, kitöltötte.
Költt Tekintetes Nemes Mosony Vármegyének ez 1829-ik esztendei Sz. Iván hava 16-ik napján 819-ik Szám alatt hozott végzése következésében Magyar-Óvár Mezö Városában az 18ik Esztendei Hava napján.”
A tizennegyedik oldaltól, harmincöt oldal állt rendelkezésre a vándorlás állomásainak bejegyzésére.
Az 1836. év után, (az 1838-as új címerrel) helyben, Czéh Sándornál nyomtatott könyvek közül hetet őriz gyűjteményünk[17]. Anyagában, méretében, formájában és terjedelmében (48 számozott oldal) nem tér el az előbb ismertetettektől. Az új nyomda saját betűkészlettel dolgozott, ennek következtében a tartalmat nem érintő typographiai változások figyelhetők meg az Új könyvecskéken. Az első oldalon a pecsétnyomó rajzolata helyett, címerként[18] jelenik meg a vármegyét kifejező ábrázolás. (4.kép) A magyar és német szöveget kettéosztva, az oldal közepén. A „Wanderbuch” feliratot pedig egybe szedték. Az oldalak számozása felül középre került mindenféle tipográfiai díszítés nélkül. A második oldalon a magyarnyelvű személyleírásban a használatnak megfelelően előre került a vezetéknév. Az új nyomda által készített nyomtatványoknál 1841. és 1843. között valamikor, a betűtípus változásával együtt, bővült a személyazonosságot igazoló adatok sora. A névaláírás fölött, a „Vallása” rovat után „Sorsa” felirat került be, ami a családi állapot meghatározására szolgált. Ezzel az adattal öt, későbbiekkel együtt összesen nyolc legény vándorkönyve rendelkezik, melyek szerint az illetők „nőtelen”-ek. Az utasítás tizenkét pontja és végzése megegyezik az előző szövegével. Az igényesebb nyomdai munkának és az apróbb betűknek köszönhetően négy oldallal 39-re gyarapodott a bejegyzések céljára használható felület.
Egy vándorkönyv az Osztrák Császárság területén lett kiadva Ferdinánd Böck nevére, 1846-tól 1848-ig használta. A bejegyzések szerint vándorlása során a Magyar Szent Korona Országaiban nem járt.
„A vándorkönyvből kitűnő adatok a mesterlegény életkoráról, születési helyéről, vallásáról, családi állapotáról, írástudásáról, vagy ennek ellenkezőjéről tájékoztatnak. Vándorútja irányának nyomon követésére, egyes munkaviszonyai időtartamának, de ugyanakkor a munkavállalás nélkül tett idők számbavételére is adnak módot.” (Rózsa 1992, 248.)
Születési hely szerint a 13 céhlegény közül tizenegy Moson megyei:
- Féltorony[19] – 1 fő
- Gálos[20] – 1 fő
- Lucsony[21] – 2 fő
- Magyar Óvár[22] - 4 fő
- Moson[23] – 1 fő
- Nezsider[24] – 1 fő
- Szt. János[25] - 1 fő
Egy Győr megyei Győr[26]városi születésű volt, egy pedig ausztriai tartományból[27], olvashatatlan településről származott.
Vallási hovatartozás szerint 11-en római katolikusok voltak és 1 evangélikus (Czéh Sándor).
A vándorkönyv kiadásakor 17éves[28] volt 1, 18 éves volt 7, 19 éves volt 3, 21 esztendős volt 1 és 23 éves[29] volt szintén 1 legény.
A „csizmadia” tipikusan magyar mesterség ezért lehetséges, hogy a magyaróvári csizmadia céh tagjainak német hangzású nevei ellenére a céh hivatalos irataiban - úgy mint a mesterkönyvben, (TDL 97.6.1) és a vándorkönyvekben - magyarul írtak. Az általam vizsgált iratok közül a Götz János csizmadia legény könyve tartalmaz a legtöbb magyar nyelvű bejegyzést. A Moson megyében Magyar Óváron született, 1843-ban felszabadult 18 éves csizmadialegény vándorlásának útvonalát veszem sorra először. Sőtér Ferenc Moson vármegye első alispánja hitelesítette a vándorkönyvet. A tizedik oldalon az első bejegyzés így szól:
„Ezén Jambor Ifjú Tsizmadia Legény, nevezet szerint Götz János, Fel Szabadulása után, az Edes Atyja Uranal Három Esztendeig munkaban volt, hív, és jámbor viszelesze míhat, Kezűnk ála írászával, és Czéhűnk Pőtszetyőnkel bizonyítyúk. Kőlt Magyar Óvár Januári 24. napjam Ano 843. Fő Czé Mest. Gőtz Antal al Czé. Mest Tsoka Mihály Czé Jegző Neszlinger Josef” A szöveg alján a céh eddig ismeretlen, kis pecsétjének piros viasz lenyomata látható. (5.kép)
Mérete 22X19 mm, ovális alakú. Az egyharmadánál osztott mező alsó részén „Céh Pő.” felirat, felette egy balra fordult oroszlán csizmát ábrázoló pajzsot tart. A következő bejegyzés a tizenegyedik oldalon: „Láttam Sopronban Januárius hónap huszanhatodikán 1840 és három[30]”. A fekete tintabélyegzőn a köriratban: Sz:K Sopron Város Kapitánysága, középen a vár alatt a körívnek megfelelően Oedenburg felirat olvasható. A soproni céh 1840. áprilisi bejegyzése összességében olvashatatlan szöveg, alul a pecsét is értékelhetetlen. A tizenharmadik oldalon, a nagyszombati céh bejegyzése tudósít, hogy Götz János 46 hétig állt munkában náluk, és becsülettel viselte magát. A keltezés szerint mindezt írták 1843. december 27-én Tóth András céhmester, Kraitsovits Imre al céhmester és Rákoczy János notárius idejében. A pecsételés technikai megoldása egy régi ráverős[31] typáriumra utal, amikoris a papírzáró alá helyezett anyagra nagyerővel ütötték rá a nyomódúcot. A tizenötödik oldalon, a győri csizmadiák jegyzőjének beírása szerint, náluk 31 hétig dolgozott, s magát jámborul viselte. Bizonyítják 1844. augusztus hó 28-án Novák János céhmester, Molnár József Atyamester, Horváth János jegyző. Alul a céh 1840-ből származó új pecsétjének felismerhető, de gyenge kivitelű nyomata látható. ( Szabó 1986, 166. 25.kép) A vándorlás következő állomásaként hazatért a legény, és otthon 19 hétig dolgozott .
A céh igazolása után 1845. január8-án Göltner, a városi magisztrátus hivatalnoka írja: „22. Szám. Utaz Posonyba.” A tizennyolcadik oldalon a pozsonyi céh, szokásos szövegű feljegyzése után alul a céh pecsétje látható. (6.kép)
A magisztrátus pecsétjével kiadott utasítás 1845. augusztus 30-án: „Nach Pest”. Pesten az 1846 április huszadikai bejegyzés szerint két hónapig és három hétig dolgozott „s az idö alat magát kötelességesen viselte”. A céhpecsét hasonló technikájú, mint a nagyszombati, de itt a papír alatt más anyagot használtak. Pest város másod alkapitányságán, ugyanazon a napon, egy Szegedy nevű hivatalnok kiadta az utasítást, hogy utazzon Pozsonyba. A vándorkönyvbe tett bejegyzések ezzel lezárulnak, és nem tudjuk meg, hogy Götz János eljutott e a kijelölt állomásra. Arról viszont bizonyságot szerezhetünk a csizmadia céh mesterkönyvéből[32], hogy 1848-ban lett mester, és a könyv vezetéséig (1863.) tagja volt a céhnek.
A Moson megyei Magyar Óváron született Eckhart József ácslegény, vándorútja: 1830Ung. Altenburg - Bécs – Linz – Scharding – Pfarrkirchen – Eggenfelden – olvashatatlan nevű helység – olvashatatlan nevű helység - olvashatatlan nevű helység - olvashatatlan nevű helység – München – Dachau - olvashatatlan nevű helység – Augsburg - olvashatatlan nevű helység - olvashatatlan nevű helység - olvashatatlan nevű helység – Ulm - olvashatatlan nevű helység - olvashatatlan nevű helység – Augsburg – München – Pfaffenhofen - olvashatatlan nevű helység – Beungrieb - olvashatatlan nevű helység - olvashatatlan nevű helység – Lauff - olvashatatlan nevű helység – Pilsen – Prága - olvashatatlan nevű helység - olvashatatlan nevű helység – Pest – 1833 Magyar Óvár.
A kiindulásnál egy Magyar Óvári ácsmester bejegyzése és –egyetlenként- piros viaszba nyomott pecsétje szerepel. A továbbiakban az - előírásoknak megfelelően[33]- a bécsi kancelláriánál elnyert igazolás alapján öt külországi „vízum” került bejegyzésre.
Bőhm Ferenc Magyar Óvári kenyérsütő legény vándorlásának állomásai:Ung. Altenburg(1834)[34]- Raab- Ofen(Buda) – ismeretlen – Ofen – ismeretlen – ismeretlen – Ofen - Ung Altenburg – Pest - Gros Becskerek (7.kép) - ismeretlen(Arad?) (8.kép) – Arad – Kolozsvár – Nagyszeben – Törökbecse – ismeretlen – ismeretlen – Zimony – Pancsova – Eszék - Agram – Varasd – Pettau – Marburg – Gratz – Pápa – Szeged – Szarvas – Beregszász – ismeretlen – ismeretlen – ismeretlen - Ung. Altenburg(1840). Egy későbbi a Révfalusi elöljáróság okiratból kiderül, hogy 1847. előtt Csorna mezővárosban, utána az irat kibocsátásáig (1851) pedig náluk dolgozott.(TDL 73.66.1)
Rudolf Fülöp[35] Moson mezővárosi „czukrász” vándorlásának útvonala: A Magyaróváron 1844 Szent Iván hava 19-én kiadott vándorkönyvben az első bejegyzést két nappal később Pozsony Szabad Királyi város magisztrátusa tette „Nach Warasdin” útirány kijelölésével. A következő két bejegyzés ez év október 14-én történt Varasdon. Ugyanazon hivatalnok egyik esetben sem használt hitelesítő pecsétet. A meghatározott útirány „..nach Grátz.”volt. Október 23-án Grácból tovább ment Bruckba. Innen „840 fünf” júliusában távozott. Egy évvel később július 6-án és augusztus 25-én Leoben város magisztrátusának azonos nevű hivatalnoka tett bejegyzést az ott tartózkodásáról. Másfél hónapos különbséggel két különböző metszésű, de azonos „Stadt Magistrat Leoben” feliratú pecsétet használtak. A két utolsó bejegyzés útirányokat tartalmaz. Grácban a rendőrség a bécsi útirány megadásához szövegsablon pecsétet használt. A Bécs rendőri hivatalnoka kézzel írva, „nach Ung Altenburg” célállomást jegyezte be. A hazaérkezés tényét már nem vezették be a könyvecskébe.
A vizsgált iratok közül egy sem telt be. A legnagyobb utat bejárt, és a legtöbb pecsétet, bejegyzést tartalmazza
Huber János tímárlegény vándorkönyve. Allersdorfer Károly molnárlegény könyvébe 1853-ban sárga fekete zsinórral fűztek be hat krajcáros bélyegzővel ellátott „Supplement” lapokat. Az oldalakat rögzítő zsinórt az első oldal közepére, viaszra tett sárga papír záróra ütött olvashatatlan köriratú császári címeres pecséttel rögzítették. Nem tudjuk, hogy mért történt a pótlap behelyezése, mert anélkül sem telt volna be a könyv.
Szép példáit láthatjuk a nemesi címeres pecséthasználatnak a vármegyei hivatalok vezetőinek fentebb már említett piros spanyolviaszba nyomott pecsétjei által.
A bejegyzéseket hitelesítő pecsétek között arányaiban kevesebb a viaszpecsét, mint a technikailag újabb tintabélyegzés.
Az 1843 Boldogasszony havában induló csizmadia mesterlegény és az 1834. év Szent Jakab[36] havában útra kelő kenyérsütő[37] legény vándorkönyvét leszámítva a többi könyvben nincsenek céhpecsétek. A többi viaszpecsétek a munkát adó mesterektől származnak. A péklegény és a két molnárlegény könyveiben is a viaszpecséteket nagy számban a mesterek monogrammos pecsétjei képviselik.(9.kép)
A külföldi és magyarországi hivatalos szervek (polgármesteri hivatal, rendőrség) minden esetben tintabélyegzőt használtak. Az iratok vizsgálata során kezembe került egy Lehr-Brief[38] (Tanuló-Levél) melyet egy mosoni születésű, német származású Büchsenschmied (fegyverkovács)[39] részére állítottak ki Magyar Óváron 1859-ben és az 1728-ban készült asztalos – puskaműves – lakatos – sarkantyús vegyes céh nagy, 35mm átmérőjű piros spanyolviaszba nyomott pecsétjével hitelesítették. A pecsétnyomó nincs a gyűjteményűnkben, lelőhelye ismeretlen. A Hansági Múzeum pecsétgyűjteményében ugyanezen céh ovális, 25x28mm átmérőjű kis pecsétje[40] található. (Enzsöl 1994, 210-211.) A két pecsét köriratában részben megegyezik, évszáma is ugyanaz, míg a mesterségek megjelenítésében a most fellelt pecsétlenyomat sokkal kimunkáltabb typáriumra utal. (10.kép)
Ennek kapcsán kell megemlíteni azt a téves adatfelvételt, amit a céhkataszterben tapasztalhatunk, ha a fent említett magyaróvári vegyes céh pecsét nyomóját keressük. A pecsétet az 18076179728 az-az 1807 (Magyar Óvár) 617 (Asztalos-Lakatos-Puskaműves- Üveges) 9 (iparcsoport) 728 (évszám 1728) jelentésű számsor alatt találhatjuk. (Éri-Nagy-Nagybákay 1975, 362.) Egyedül az üveges szakma nem felel meg a valóságnak, mert ennek - a mi esetünkben - sarkantyúsnak kellene lennie.
Megállapíthatjuk, hogy a helytörténet és az ipartörténet szempontjából sok fontos információt tartalmaznak a vizsgált dokumentumok. Remélhetőleg ez a néhány adatsor, a levont következtetések további kutatások alapjait képezik és segédletül szolgálnak a helytörténet kutatóknak. Az ország számos településére vonatkározó itt feltárt adatok pedig a céhes ipartörténetet gazdagítják.
Bibliográfia
DOMONKOS 2002 Domonkos Ottó: A magyarországi mesterlegények közép-európai kapcsolatai és szokásai a XV-XIX. században. Ipartörténeti könyvtár 1. Budapest, 2002.
ENZSÖL 1993 Enzsöl Imre: A Hansági Múzeum céhpecsétjei. In: Arrabóna 31-33. Győr, 1993. 205-223.
ÉRI-NAGY-NAGYBÁKAY 1975 Éri István- Nagy Lajos- Nagybákay Péter (szerk.): A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere. 1. Budapest, 1975.
HELLE 1998 Helle Mária: Czéh Sándor magyaróvári nyomdász-kiadó illusztrációinak mintakönyve az 1836. és 1875. közötti évekből. Budapest, 1998.
KEMECSI 2000 Kemecsi Lajos: Miről árulkodik egy fazekas vándorkönyv? In: A József Attila Megyei Könyvtár évkönyve. Tatabánya, 2000. 140- 146.
KOLLERFFY 1877 Kollerffy Mihály (szerk.): A Magyar Korona Országainak Helységnévtára a födművelés-, ipar- és kereskedelem ügyi M. K. Minister úr ő nagyméltósága megbízásából és az Országos Magyar Kir. Statistikai hivatal felülőrködése mellett. Budapest, 1877.
NYÁRY 1905 Nyáry Albert báró: Iglói Csizmadiák és gombkötők. In: Néprajzi Értesítő Budapest, 1905. 120-137.
PAPP 2006 Papp Zsófia: Egy vándorkönyv tanulságai. Fejezetek Pécs történetéből az ókortól napjainkig c. konferencia. Dominikánusház, 2006 december 01. (előadás kézirata)
POLLÁK 1989 Pollák Róbert: A vándorlegények helyzete a 19. században a kassai vándorkönyvek tükrében. In: VI. Kézművestörténeti Szimpózium Veszprém 1988. november15-16. Veszprém, 1989. 179-184.
RÓZSA1992 Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thury György Múzeumban. A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon. Zalai Múzeum 4. 1992. 223-267.
STOPP 1979 Stopp Klaus: Városábrázolásos céhbizonyságlevelek bibliográfiája. VEAB Ért. 1979, II. 67-68.
STOPP 1982-1990 Stopp Klaus: Die Handwerkskundschaften mit Ortsansichten. Beschreibender Katalog der Arbeitsattestaten wandernder Handwerksgesellen. Bd. 1-16. Stuttgart.
SZABÓ 1986 Szabó Péter: A céhek tárgyi emlékei a győri Xantus János Múzeum gyűjteményében. II. A pecsétnyomók. In: Arrabóna 22-23. Győr, 1986. 129-184.
Történeti Dokumentációs Leltár, Hansági Múzeum, Mosonmagyaróvár
TDL
73.16.1 Czéh Sándor nyomdászlegény vándorkönyve 1857.
73.58.1 Huber János tímárlegény vándorkönyve 1844.
73.59.1 Allersdorfer Ferenc molnárlegény vándorkönyve 1843.
73.60.1 Götz János csizmadialegény vándorkönyve 1843.
73.61.1 Bőhm Ferenc kenyérsütő legény vándorkönyve 1834. (elő és hátlapja sérült)
73.62.1 Ehmann Mihály festőlegény vándorkönyve 1841.
73.63.1 Allersdorfer Károly molnárlegény vándorkönyve 1839.
73.64.1 Platz Péter mészároslegény vándorkönyve 1856.
73.65.1, 73.183.1 Eichinger Antal kovácslegény vándorkönyve 1850. (hiányos, két ív külön leltározva)
73.66.1 Bőhm Ferenc Zsömlesütő legény Révfaluban kapott tanúsító levele 1851-ből
73.67.1 Ferdinand Böck 1846. (Osztrák vándorkönyv)
73.220.1 Felszabadító levél, Somorja mezőváros 1852.
73.353.1 Magyaróvári fegyverkovácsot felszabadító Lehr –Brief (Tanuló- Levél) 1859.
73.410.1 Városképes bizonyságlevél „kundschaft”, Zombor, 1826.
76.452 Echart József ácslegény vándorkönyve 1830.
91.58.1 Schaslitz András kőmíveslegény vándorkönyve 1833.
97.6.1 Mesterbuch: „ Az érdemes Magyar Óvári csizmadia céh…”1833-1872.
2006.9.1 Rudolf Fülöp cukrászlegény vándorkönyve 1844.
[1] TDL 73.410.1
[2] A mesterlegények vándorlását közbiztonsági, közrendészeti, iparigazgatási szempontból ellenőrizhetővé tette (Rózsa:1992, 229.) Ezek mellett 1829-től útlevélként is elfogadták, ha tulajdonosa beszerezte a megfelelő országokba szóló engedélyeket, vízumokat.
[3] TDL 76.452
[4] TDL 91.58.1
[5] TDL 73.61.1
[6] TDL 73.63.1
[7] TDL 73.62.1
[8] TDL 73.60.1
[9] TDL 73.59.1
[10] TDL 73.58.1
[11] TDL 2006.9.1
[12] TDL [73.183.1, 73.65.1] hiányos
[13] TDL 73.64.1
[14] TDL 73.16.1
[15] TDL 73.67.1
[16] Köriratban: „SIGILLVM · COMITATVS · MOSONIENSIS · ANNO · 1647 ·”
[17] A következő TDL leltári számokon: 73.58.1,73.59.1,73.60.1, 73.62.1, 73.63.1, [73.183.1, 73.65.1], 2006.9.1
[18] Mindkét Moson vármegyei embléma méretarányos képe megtalálható a Czéh-féle mintakönyvben.(Helle 1998. LXXXIX. tábla, 938. ábra és a XCII. tábla, 962. ábráján)
[19] Halbthurm – jelenleg Ausztria TDL 73.62.1
[20] Gols – jelenleg Ausztria TDL 73.64.1
[21] Magyaróvár része 1905-től. TDL 73.63.1, 73.59.1
[22] TDL 73.16.1, 76.452, 73.61.1, 73.60.1
[23] TDL 2006.9.1
[24] Neusiedl – jelenleg Ausztria TDL 73.58.1
[25] Mosonszentjános TDL [73.183.1, 73.65.1]
[26] TDL 91.58.1
[27] TDL 73.67.1
[28] Kovács TDL [73.183.1, 73.65.1]
[29] Kőműves TDL 91.58.1
[30] Többször találkoztam ilyen típusú évszám kiírással ebből az időszakból származó iratokban és a jelen vizsgálat tárgyát képező vándorkönyvekben.
[31] Enzsöl Imre írja, hogy a spanyolviasz elterjedése előtt papírral borított ostyára verték a pecsétet. (Enzsöl 1994, 206.) A nagyszombati pecsét ennek egy késői, viasszal kombinált változata. Ez a forma feltehetőleg a régi pecsétnyomó folyamatos használatával függ össze.
[32] TDL 97.6.1
[33] A vándorkönyvbe nyomtatott „Utasítás” §. 3. paragrafusa szerint.
[34] Leopold Sneider sütőmester saját viaszpecsétjével látta el a bejegyzéseket, melyek szerint tőle indult és ide érkezett vissza a legény.
[35] TDL 2006.9.1
[36] Nyárhó, Hetedhó, Július
[37] TDL 73.63.1 Két céhpecsét található ebben a könyvben: Nagy-Becskerek, és egy 1824-ből való, kilenc mesterséget tömörítő (feltehetőleg Párciumi település, Arad?) vegyes céh pecsétje.
[38] A mesterség kitanulását és a felszabadítást igazoló okmány (korábbi időkben a másolata) a „Kundschaft” kísérő irata volt, a keresztlevél másolatával együtt. 1731-től eredetijét a céhládában őrizték a legény visszatértéig. Ismert kézzel írott változata is.
[39] TDL 73.353.1
[40] Hasonló helyzetű, formájú és méretű a győri kádárok kis pecsétnyomója is, ahol a nagy typáriumnak szintén csak a viaszlenyomatát ismerjük. (Szabó 1986, 156.)
Megjelenés: A Hansági Múzeum Évkönyve 2005-2006, 2007. 104-115.p.