A sikroki kő felhasználása a XIX-XX. század folyamán

2012. március 30. péntek, 08:12 Zábrátzky Éva
Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

A sikroki kÅ‘ felhasználása a XIX-XX. század folyamán

Vázlat a siroki Nagyhegyi KÅ‘bányárólSirok a Bükk és a Mátra találkozásánál fekszik, természeti adottságainál fogva a termÅ‘terület kevés, ám a riolittufa, és egyéb kÅ‘zetfajták könnyen bányászhatóak. A XIX. és a XX. század elsÅ‘ felében a lakosság megélhetéséhez nagyban hozzájárult a kÅ‘ megmunkálásából befolyó jövedelem. A környék falvainak népi építészete, a temetÅ‘k képe máig Å‘rzik a siroki mesterek díszesen kifaragott kÅ‘munkáit. A siroki kÅ‘faragás a közeli Tarnaszentmária és Verpelét kÅ‘iparával mutat rokonságot, ahol szintén működtek kÅ‘bányák és az igényesebb munkákhoz  siroki követ használtak.

 A siroki római katolikus plébánia Historia Domusában így említette meg a kÅ‘munkásokat Kisléghy Nagy László plébános, 1991-ben: „Az 1950-es évek eleje nagy változást hozott a sirokiak életében is. A községnek nagy része már nincstelen volt és summásnak mentek. Más része faragó és kÅ‘bányász, illetÅ‘leg kÅ‘faragó volt. A környék sírköveit itt csinálták. Nagyhét szerdáján külön volt az Å‘ gyónási napjuk. Kb. 40-en voltak. Ez a háború alatt és után már múlóban volt, a sírkövet nem faragták, hanem műkÅ‘bÅ‘l öntötték.”

A környezÅ‘ hegyek adta lehetÅ‘ség három fÅ‘ iparág kialakulását hozta magával: kÅ‘bányászat, a barlanglakások, pincék kivágása: a kÅ‘vágás, és a legtöbb szakértelmet kívánó munka, a kÅ‘faragás. A barlanglakások kutatásával Bakó Ferenc foglalkozott kimerítÅ‘en, ezért erre nem térek ki.[1]

A kÅ‘faragás alakulására erÅ‘sen hatott a „magasabb kultúra”, a városok, valamint a nemesi, egyházi építkezések megrendelései, elÅ‘képei. A falusi kÅ‘bányák, kÅ‘faragók sokszor a nagy építkezések háttériparát adták, ám az egyes kÅ‘faragó központok stílusa még ezen hatások ellenére is jól megkülönböztethetÅ‘. A Mátra és a Bükk vidékének kÅ‘bányáiból Eger egyházi és világi építkezéseihez egyaránt szállítottak építÅ‘anyagokat, de a rendelkezésre álló adatok alapján a siroki kÅ‘bányák a XX. század felújítási munkálatait megelÅ‘zÅ‘en nem tartoztak ebbe a körbe.[2] Ez a tulajdonjogi viszonyokkal illetve a szállítási nehézségekkel magyarázható.

A siroki kÅ‘bÅ‘l elÅ‘állított tárgytípusok készítését alapvetÅ‘en meghatározta a kÅ‘ minÅ‘sége, faraghatósága, idÅ‘tállósága. A hegyek és az abban rejlÅ‘ kÅ‘zetek adta lehetÅ‘ség kihasználását Viga Gyula a következÅ‘képpen értékeli: „… a kÅ‘vel való bánni tudás – geográfiai - kÅ‘zettani feltételek hatására - a népesség egyik alapvetÅ‘ alkalmazkodási formája, kulturális válasza a hegyvidék táji kihívásaira.”[3] A sirokiak megtanultak bánni a helyben található kÅ‘zetekkel, olyan színvonalra fejlesztették, hogy munkáik nem csak Heves, hanem Borsod és Nógrád megyében is elerjedtek.

A siroki kÅ‘bányák

KÅ‘faragó segédlevélA siroki kÅ‘bányászat eddig ismert elsÅ‘ említését egy 1836-ban keltezett levél Å‘rzi, amelyben a helyi plébános kérelmezi a leégett kántorlak és iskola helyreállítását. Az alapanyagot is meghatározza: „mivel létezik ezen a helyen egy kÅ‘bánya”, siroki kÅ‘bÅ‘l tervezték meg az épületet, melynek költségvetése a kÅ‘ árát is tartalmazza.[4]

Az 1837-es elkülönözési és tagosítási peres eljárás kapcsán is szerepel az egyik bánya. A per 1867-ben fejezÅ‘dött be, a peregyezség alapján a pincekúti kÅ‘bánya közös maradt.[5] Fényes Elek 1847-ben így ír róla: „nevezetes kÅ‘bánya, melybÅ‘l zöld, vörös és sárga színű köveket ásnak”[6]

1895-ben Tolnay Festetich Andor gróf felhívására Magyarország bányáiról felmérés készült a megyei közigazgatási hivatalok segítségével, melyek beszerezték, és a Földtani Intézetnek elküldték a területükön fellelhetÅ‘ kÅ‘zeteket és a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb információkat. A következÅ‘ kérdésekre válaszoltak:

1.) A bányatulajdonos, esetleg a bérlÅ‘ neve, lakása, és a bánya megnyitásának az éve?

2.) A bánya helyének pontos leírása, annak a községtÅ‘li távolsága és fekvése?

3.) A termelt kövek átlagos és maximális nagysága?

4.) Nyers vagy faragott állapotban miféle czélokra használtatott a bánya kÅ‘zete eddigelé?”

A felmérés eredménye Schafarzik Ferenc 1904-es művében jelent meg. A Sirokhoz tartozó KÅ‘kút-pusztáról két kÅ‘bányát említ a szerzÅ‘, mindkettÅ‘bÅ‘l útkavicsozáshoz használt követ bányásztak.

Sirok község határához három, szürkésfehér dácittufát termÅ‘ bányát sorol:

1.)    A község DK-i oldalán, attól mintegy 50 méternyi távolságban, a mátrai vasúttól 2 km-re fekvÅ‘ bánya gróf Károlyi Mihály debrÅ‘i uradalmához tartozott. A tájékoztatás szerint 1884-ben nyitották meg, a felmérés idején Tóth János bérelte. A kifejtett sziklák több köbméter nagyságúak is lehettek, az évi termelést 800-1000 köbméter körül mozgott. A kÅ‘ minÅ‘ségét így jellemzi Schafarzik: „Ezen kÅ‘zet igen jól faragható, minélfogva különbözÅ‘ építészeti czélokra használható. Faragnak azonban belÅ‘le kereszteket, szobrokat és sírköveket is.”

2.)    Hasonló követ bányásztak a község DNY-i oldalán, az 1893-ban nyitott kÅ‘bányából is, ami szintén gróf Károlyi Mihály tulajdona volt. Évente kb. 2-300 köbméter építÅ‘anyagot szolgáltatott.

3.)    A harmadik kÅ‘bánya községi tulajdonban volt, a falu ÉK-i végén, az egri országút mellett, 1892-ben nyitották meg. Ennek a bányának az évi termelése 250 köbméter körül mozgott, építési, valamint útjavítási célokra használták.[7]

Schafarzik művében a bányák megnyitását késÅ‘bbre datálják, mint ahogy az ezt megelÅ‘zÅ‘ források tanúsítják. Ennek oka, hogy a bányák hivatalos engedélyeztetése csak 1884.-tÅ‘l, az ipartörvény megalkotásától kezdve kötelezÅ‘. (1884. évi XVII. Tc. 30 §) Ezt megelÅ‘zÅ‘en az állami szervek nem felügyelték a bányaművelés munkavédelmi körülményeit.

A Borovszky féle vármegye-monográfia Sirok leírásában kiemeli a kÅ‘bÅ‘l élÅ‘ iparosokat, és munkájuk alapanyagát, a homokkövet: „A község határában kÅ‘bánya van, s a lakosság kÅ‘fejtéssel és durvább kÅ‘faragó munkával foglalkozik.” „Az erdei mellékhasználatok között említésre méltó a kÅ‘kúti gÅ‘zzúzóval berendezett kavicsbánya és a siroki homokkÅ‘bánya, mely felépítményekre értékes faragott kÅ‘anyagot szolgáltat.”[8]

A bányákat az elsÅ‘ világháború után államosították, melynek során kincstári tulajdonba került Sirok legjelentÅ‘sebb bányája. 1948-ban az akkori bérlÅ‘, Sirok Nagyhegyi FehérkÅ‘bánya KÅ‘faragók Szakszervezete üzembetartási engedélyt kért a bányaművelés folytatására. A szakszervezet kérvényében úgy szólnak a bányáról, mint „ami emberemlékezet óta üzemben van”, csak a korábbi telependedély az idÅ‘k során megsemmisült. Az engedélyt biztonsági feltételek fenntartásával adták meg: Robbantás a bányában nem folytatható, a felsÅ‘ peremrészét el kell keríteni, meredej, és nagyméretű falak kiképzése, és az alábányászás szigorúan tilos…[9]  A biztonsági elÅ‘írásokat nem tartották be az üzemeltetÅ‘k, mint ahogy ez kiderül az IparfelügyelÅ‘ség 1940-50-es években végzett  ellenÅ‘rzéseirÅ‘l szóló jelentésekbÅ‘l, melyekben az észlelt hiányosságok megszüntetésére fölhívta a figyelmet. Többször kifogásolták a bányafal meredek kiképzését, a korlátok és a magasabb falakon dolgozó kÅ‘fejtÅ‘k kötéllel való kibiztosításának hiányát. A tiltás ellenére is robbantottak a bányákban, a munka megkönnyítésére. Az IparfelügyelÅ‘ség által ellenÅ‘rzött 4 bánya:

1) Borics g. János kÅ‘bányája

2) A Siroki Várkörnyéki LegelÅ‘társulat kÅ‘bányája, ami engedély nélkül működött, ezért meszüntették,

3) Sirok Nagyhegyi FehérkÅ‘bányák KÅ‘faragók Szakszervezete kÅ‘bányája,

4) Jebelóczki József és társa kÅ‘bányája.[10]

A Nagy- hegyi kÅ‘bánya 2005-benVincze József kÅ‘faragó, aki a falu utolsó, hagyományos kÅ‘faragáshoz értÅ‘ mestere, öt kÅ‘bányát sorolt fel, ami a 20. század 40-es 50-es éveiben még működött. Ezek közül három beazonosítható a fenti forrásokból megismert bányákkal.

1.)     Nagy bánya: A Nagy-hegy oldalában a legnagyobb, és a legjobb minÅ‘ségű kÅ‘vel rendelkezÅ‘ bánya. Ezt a hagyomány szerint az olaszok kezdték el bányászni, a parádi Cifra-istállóhoz szükséges terméskÅ‘ beszerzése végett. /Ez 1875 körül épült. FÅ‘leg innen kerültek ki a faragásra alkalmas, jobb minÅ‘ségű kövek. A kollektivizálás idején a Tsz részévé vált a bánya, az esztergomi bazilikához is innen szállították a köveket. Azonos a Károlyi birtokához tartozó bányával, amit a XX. század elején Tóth János bérelt.

2.)     Szabási bánya: Szintén jó minÅ‘ségű kÅ‘vel bírt, ám nem működött olyan sokáig, mert nem volt olyan szakszerűen feltárva, mint a nagy-hegyi bánya.

3.)     Pincés kúti bánya: Rövid ideig működött a XX. század során, mivel a szakszerűtlen bányaművelés miatt halálos baleset történt. Nem tartották be a fokozatosságot, a lépcsÅ‘zetes kitermelést, minél hamarabb a jobb minÅ‘ségű kÅ‘höz akartak jutni. Az 1960-as években a helyi KTSZ is bérelte. Azonos a korábbi községi tulajdonban lévÅ‘ bányával.

4.)     Gorgányos: Vincze József kezdte a bányászatot, a szomszédban Tóth Miklós bányászott nagy létszámmal. Ez egy kisebb kÅ‘bányának számított a falu határában.

5.)     Cigány- bánya: a cigánysornál..

A jelenleg ismert források alapján tehát csak 1836-ig visszamenÅ‘leg ismerjük a bányák múltját, ám valószínű, hogy a siroki kÅ‘bányászat sokkal nagyobb múlttal rendelkezik, hiszen a XVIII. században épült templom és a plébániaház is siroki kÅ‘ felhasználásával épült.

A széles körben ismert „siroki kÅ‘” mellett horzsakövet is bányásztak a siroki vár alatt található területen a XIX.-XX. század fordulójáig. A lyukacsos szerkezetű kÅ‘zetet súrolásra, tisztításra használták az asszonyok.[11]

Mára a kÅ‘bányászat Sirokban teljesen megszűnt, a kÅ‘bányák elhanyagoltan állnak a falu határában. A siroki kÅ‘höz nagyon hasonló minÅ‘ségű a Tarnaszentmária kÅ‘bányájában fellelhetÅ‘ dácittufa, amit most is bányásznak, bár az igényeknek megfelelÅ‘en meglehetÅ‘sen kis mennyiségben.

Bányászat

Siroki kÅ‘faragók az egri Líceum udvarán 1957.A kÅ‘ kitermelését, fejtését képesítés nélküli férfiak végezték, akiknek mintegy mellékfoglalkozásuk volt a bányászat. A Pétervásárai Járás iparlajstromában az 1936-1957 közötti idÅ‘szakból mindössze 5 kÅ‘fejtÅ‘ szerepel, aki engedéllyel dolgozott. (melléklet)

A szegényebbek, kis földbirtokkal rendelkezÅ‘k vállalkoztak erre a nehéz munkára. FÅ‘leg a nyári idÅ‘szak volt alkalmas a bányászatra, télen esetleg falköveket állítottak elÅ‘. A bányászatot a fölösleges föld, apró kövek, kavicsok, vagyis a meddÅ‘ letakarításával kezdték, amit napszámosok végeztek. A kÅ‘ lehasítása, illetve a nagyolás már több szakértelmet kívánt, ezeket a munkafolyamatokat már gyakorlottabb emberek végezték. A jó minÅ‘ségű kÅ‘ a fenéken helyezkedett el, a faragásra alkalmas követ szerszámkÅ‘nek nevezik. A felsÅ‘ rétegekbÅ‘l kitermelt köveket építkezéseken, falazathoz használták fel. A bányákban lépcsÅ‘zetesen haladtak az alsóbb rétegek felé, ha ezt a szabályt megszegték, hogy gyorsabban juthassanak az értékesebb szerszámkÅ‘höz, balesetekhez vezethetett. A falkÅ‘ kitermeléséhez robbanóanyagot is használtak a gyorsabb eredmény elérése érdekében.

A szerszámköveket a kÅ‘faragó mesterek méretre rendelték meg a bányából, a kÅ‘ szabályos formáját nagyolással érték el, amit még a bányában elvégeztek. A kövek lehasításához csákánnyal lyukakat vágtak a kÅ‘be, és vasékekkel (2. ábra. 21-22), lassan haladva fejtették le a követ. LegelÅ‘ször vízszintesen felszabadították az alját, majd függÅ‘leges irányban szabták le a kívánt méretet. A kÅ‘ szerkezetét a különbözÅ‘ színű és keménységű rétegek miatt fához hasonlították: „ A kÅ‘nek olyan a szála, mint a fának: ahol sűrűbben vannak, oda kellett ütni.” Az ékeket kb. 10-15 cm-re ütötték, minél sűrűbben ékeltek, annál pontosabb volt a hasadás. Fontos volt, hogy óvatosan, lassan, több szakaszban verjék be az ékeket, mert különben a kÅ‘ elhasadhatott rossz irányba. „Még cigarettát is szívtak- Na, szívjunk el egy cigarettát, addig hadd húzzon!” A lebányászott nagyobb sziklákat a megrendelÅ‘k kívánsága szerinti méretre hasonló módszerrel darabolták. A kÅ‘ elmozdításához vas feszítÅ‘rudat, stangát (2. ábra. 1)használtak. A mozgatáshoz fából készült görgÅ‘ket helyeztek a kÅ‘tömbök alá, az átfordítására pedig klocfát ,-  szögletesre fűrészelt puhafa eszközt -  alkalmaztak.

A kÅ‘faragók csak akkor bányásztak, ha a bánya nem tudta biztosítani a kívánt mennyiséget, illetve, ha saját maguknak akarták kiválasztani a követ, annak minÅ‘sége alapján.  A kÅ‘ szállításához - ha a kÅ‘faragónak nem volt lova, szekere- fuvarost fogadott. Lovas kocsikkal fuvaroztatták az elkészült termékeket is. A szekerek kb. 4-5 mázsa kÅ‘ szállítására voltak alkalmasak.

Az utolsó „élen járó bányász” Mata Sándor, és Mata Lajos testvérpár volt.

A kÅ‘faragók

Sirokban a 20. század elsÅ‘ felében kiugróan magas volt a kÅ‘faragók száma. Az utolsó, terméskÅ‘-megmunkáláshoz értÅ‘ kÅ‘faragó, Vincze József összesen 32 kÅ‘faragót tudott felsorolni, akiket Å‘ még személyesen is ismert. Ezek az iparosok ellátták a környezÅ‘ falvakat termékeikkel, a siroki kÅ‘bÅ‘l készült épületmunkákkal, sírkövekkel, kÅ‘vályúkkal. A tehetÅ‘sebb megrendelÅ‘k számára BudapestrÅ‘l megrendelt anyagból márvány síremlékeket is készítettek.

A munkamegosztás területenként történt, minden kÅ‘faragónak megvolt az a falu, ahová dolgozott. Pétervására, Istenmezeje, Parád, Bodony, Recsk, Mátraderecske, Mátraballa, DebrÅ‘, Kápolna, Tófalu, Kál, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Ivád, Arló, Domaháza településekre szállítottak. A megrendelést úgy szerezték, hogy faluról falura jártak, reklámozva a termékeiket. A XX. század elsÅ‘ felében Udvari József kÅ‘faragó kerékpárral 3-4 napon keresztül járta körbe a településeket, megrendeléseket gyűjtve. Ezt többen is megtették, ha a munka fogyni kezdett, különösen az Å‘sztÅ‘l tavaszig terjedÅ‘ idÅ‘szakban. A konkurencia nagy volt, ez ellenségeskedésekhez vezetett, különösen, ha egymás területét nem tisztelték.

A népszerű, befutott műhelyekben a mesterek 3-4 segédet is alkalmaztak, de volt olyan is, aki egyedül dolgozott, a család segítségével. A mester a segédeket négyzetméterre, akkordba fizette, ami serkentette a munkavégzés tempóját. NÅ‘k is dolgoztak a kÅ‘faragók mellett, Å‘k sírkövek csiszolását, a márvány fényezését végezték. Filccel hordták fel a fényezÅ‘t, kénvirágpor és só keverékét. A terméskÅ‘ és márvány sírkövek csiszolását különbözÅ‘ durvaságú csiszolókövekkel végezték, a durvábbal kezdték, a finomabbal végezték. A festett sírkövek, szentek színezése, a betűk festése, aranyozása is a nÅ‘i munkák közé tartozott.

Téli műhellyel a többség nem rendelkezett, általában nyáron dolgoztak. Ezért mondták a kÅ‘faragókra: „Nyári bárók, téli koldusok”. Abban az esetben, ha mégis el kellett végezniük a megrendelt munkát télvíz idején, a nyári - konyha szolgálhatott ilyen célra.

Vincze József kÅ‘faragó munka közben 2005.Az 1970-es években, Bakó Ferenc leírásai szerint kb. 20 magán-kisiparos dolgozott, mellettük mintegy százra becsülte azoknak a számát, akik értettek a kÅ‘ megmunkálásához.[12] A bányászattal ellentétben a kÅ‘faragás már szakértelmet kívánt, művelÅ‘i évekig tanulták a mesterséget, miután mestervizsgát tehettek. A 20. század elsÅ‘ felében a tanulók 3 év után kaphatták meg a segédlevelet, majd az újabb 7 év gyakorlati idÅ‘ leteltével juthattak el a mestervizsgáig. A segédlevél kiállítása vizsgához volt kötve, amit vagy helyben, vagy Egerben tettek le. Az 1940-es években Egerben Minárovits és Ivánszky műhelyében vizsgázhattak a tanulók.

Sirokban máig él annak az emléke, hogy a Parádon dolgozó olasz mesterek mellett sirokiak is dolgoztak, ezzel eltanultak technikai ismereteket, valamint klasszikus díszítÅ‘ motívumokat az olaszoktól Ez a hatás beleilleszkedik az országos képbe, mivel a dunántúli kÅ‘faragó központoktól egészen Erdélyig jelen voltak az olasz mesterek a nagyobb építkezések munkálatainál, a jelentÅ‘sebb kÅ‘bányák művelésénél.[13]

A kÅ‘faragók között csak kevesen értettek a szoborkészítéshez, Å‘k különösen megbecsült mesterek voltak. Ilyen volt Tóth Miklós, Berta Lajos, Udvari József, Egervári Sándor valamint a Budapestre került Borics Pál, aki a siroki iparosokból kiemelkedve szobrászként vált híressé. Tóth Miklós és Borics Pál egyes munkái a temetÅ‘ben állnak, Borics Pál emlékére kiállítás látható a helyi könyvtárban.

Egyes családokban generációkon át öröklÅ‘dött a szakma, mint a Berta hadban, amelynek egyik tagja, Berta János már a 19. század közepén mesterként alkotott a környéken.

Hozzáértését jelzi, hogy 1859-ben egy saját készítésű díszesen faragott Szűz Mária szobrot állíttatott a helyi parókia épület mellett. [14] Az Å‘ munkája Sirok mostani legrégebbi keresztje, az Eger irányába a falu szélén álló 1863-as évszámmal ellátott munka is. A hagyomány Å‘t tekinti Sirok elsÅ‘ kÅ‘faragójának - aki állítólagosan olasz származású volt - tÅ‘le tanulták a szakmát a késÅ‘bbi helyi mesterek. [15] Berta János fiai, Berta Antal és Berta István is folytatta a kÅ‘faragó szakmát az 1870-80-as években,[16] majd a  XX. század elsÅ‘ felében Berta Lajos és Berta József követték az Å‘sök nyomdokait.

 A másik nagy múltú család a Tóth család: Tóth János 1884-ben már bányát bérelt, testvérével, Tóth Józseffel együtt dolgoztak a Cifra –istálló, és a parádsasvári kastély munkálatain is. Tóth József cselédként dolgozott Berta Jánosnál, Å‘ volt a mestere, aztán tÅ‘le tanult a testvére, Tóth János. Leszármazottaik az 1970-es évekig folytatták a tevékenységet, közülük kiemelkedÅ‘ tehetség volt Tóth Miklós kÅ‘faragó, aki Kelet- Magyarország számos településén és Budapesten is végzett kÅ‘faragó munkát.  Mellettük azonban megjelentek betelepült szakemberek is: Kecskeméti Mihály a Dunántúlról települt Sirokba, ezt megelÅ‘zÅ‘en piszkei vörös márványból dolgozott.

A XX. század közepén Egervári Sándor / névváltoztatása elÅ‘tt: Hornyák Sándor / és Magdus József voltak a legnépszerűbb kÅ‘faragók, akik több segédet is alkalmaztak. A faluból elszármazott Királyi György Kálban, Magdus Miklós pedig Kápolnán folytatta a tevékenységét, a munkájukhoz szükséges alapanyagot Sirokból szállíttatták.

Az 1930-40-es években a kÅ‘faragó szakma kitanulása a kisföldű családok fiainak egy felemelkedési lehetÅ‘séget jelentett a summás élethez képest: ezt a munkát jól megfizették. Ebben az idÅ‘szakban a környezÅ‘ falvak lakossága Sirokból rendelte meg a házfalazathoz való építÅ‘anyagot és a sírköveket.

A terméskÅ‘höz kapcsolható iparág XX. századi fellendülése köszönhetÅ‘ az Egerben folyó nagy felújításoknak: a mai Eszterházy Károly FÅ‘iskola, az Egri Vár rekonstrukciójában és a Bazilika kÅ‘díszítményeinek faragásában siroki mesterek is közreműködtek (1950-es évek). A közeli városi munkákon túl az ország különbözÅ‘ részein dolgoztak sirokiak: Leányfalun, Debrecenben, Budapesten az Országháznál és a Budai Várban, az esztergomi Bazilika burkolatkövezetét is Sirokból szállították. A szállítás elÅ‘tt a burkoló köveket helyben munkálták meg. A hagyományos falusi környezet által megkívánt kÅ‘munkák készítésén túl már az elsÅ‘ világháború után  hÅ‘si emlékművek készítésével is megbízták a siroki mestereket. Tóth Miklós névjegyét rajta hagyta a Mátraderecskén, Mátraballán, ErdÅ‘kövesden ma is látható világháborús emlékek oldalán. A siroki templom elÅ‘tt álló hÅ‘si emléktábla Egervári Sándor műve. A szocialista emlékművek késztÅ‘i között is számos siroki szerepelt: Miskolcon, Kazincbarcikán, Debrecenben, Tornalján. 

A népi építkezésben a második világháború szabott határt a faragott kÅ‘oszlopok, kÅ‘kémények, kutak, ablakkeretek alkalmazásának. A háború után az olcsóbb, gyorsabban elérhetÅ‘ építÅ‘elemek kerültek elÅ‘térbe, a síremlékek terén pedig a műkÅ‘ szorította ki a sírkövet. Vincze József közlése szerint a műkÅ‘ 1945 után került be a kÅ‘faragók műhelyeibe. ElÅ‘ször a siroki terméskÅ‘ alapra dolgozták rá a műkövet, ami nem vezetett jó eredményre, nem voltak tartósak a síremlékek, mert nem kötött össze a két anyag. A műkÅ‘ megítélése a kÅ‘faragók között nem olyan rangos, mint a terméskÅ‘é, vályogvetésnek nevezték a műkÅ‘készítést. Ám a megrendelÅ‘i igények mégis kiszorították a természetes anyagokat. A műkÅ‘höz formákat, módlákat kell készíteni, aminek az alakját felveszi a műkÅ‘. A műkÅ‘ kezdeti idÅ‘szakában, amikor nem voltak olyan módlák, amilyet a megrendelÅ‘ kívánt, a műkÅ‘ alapot is úgy faragták a vésÅ‘kkel, mint a terméskövet. A szentek, angyalok, szakrális témák mellett megjelent a kerti törpe is, ami sok kiskertben látható a környéken.

Sirokban a kÅ‘faragó elnevezés ma is használatos a sírkövesekre, Å‘k örökölték a szakma nevét, de a terméskÅ‘vel már nem foglalkoznak. A sírkövesek a kÅ‘faragók utódai, a családi hagyomány továbbörökítette a szakmát, ami a kor követelményeihez alkalmazkodik. A terméskÅ‘vel már csak egyetlen mester foglalkozik: Vincze József kÅ‘faragó, aki az 1940-es években tanulta a szakmát, ismeri a hagyományos technikákat. A fiatalabb generációk a terméskÅ‘vel annyiban foglalkoznak, hogy a régebbi kÅ‘munkák felújítását vállalják. (Udvari János)

A kÅ‘faragók szerszámai

Alb Miklós kÅ‘faragó szerint: „2 vésÅ‘vel, meg egy fabunkóval meg lehet csinálni egy templomot”. Bár ezek a legfontosabb eszközök, egy mester szerszámkészlete ennél jóval gazdagabb volt. A máig alkotó Vincze József a következÅ‘ szerszámokat használta, használja a terméskÅ‘ megmunkálása során:

 A szerszámokat a múlt században már Budapesten vásárolták, ám a mindennapos használat közben megkopott vésÅ‘ket, csákányokat a helyi kovácsnál éleztették. Esténként beadták a szerszámokat, másnap reggel pedig átvették ezeket, és ezekkel folytatták a munkát. A vésÅ‘ használatánál fontos volt, hogy nagyon éles, és egyenes élű legyen a szerszám. A XX. század közepén három kovács is volt a faluban, akik ellátták ezt a munkát: élezték, és edzették a nagy terhelésnek kitett eszközöket.

AlapvetÅ‘ szerszám volt a fabunkó, ami az állandó használat miatt szintén állandó javításra, gyakori cserére szorult. Ezeket helyi mesterekkel készíttették. A legalkalmasabb a gyertyánfa tövébÅ‘l készített fabunkó volt, ez volt a legkeményebb fa, ami elérhetÅ‘ volt a sirokiak számára. Fontos volt, hogy száraz fából készüljön, mert a nyers fából készült hamar elrepedt. A fabunkó a fém vésÅ‘vel való érintkezés során beverÅ‘dött, elkopott. Ezeket utánafaragták, de veszített a súlyából. Állandó munkavégzés mellett, még a legjobb minÅ‘ségű fabunkó is csak egy hónapig tartott.

A munka fázisai

Tóth Miklós háborús emlékműve ErdÅ‘kövesdenA kÅ‘faragás terminológiája német eredetű szavakból áll, annak ellenére, hogy az olasz kapcsolatot tartják erÅ‘sebbnek a mai napig.

A megközelítÅ‘en szabályos hasáb alakú kÅ‘tömböt elÅ‘szörabcentba vették, azaz igyekeztek egy vízszintes felszínt kialakítani, hogy egyik sarok se legyen lentebb mint a másik. Az elsÅ‘ sík felület kialakítása azért is különösen fontos, mert ez a kiindulópont és a viszonyítási alap. Gépek hiányában a vízmérték és a vinkli (derékszög) használata mellett is jó szemmértékkel kellett rendelkeznie a mesternek az arányos munka kialakítása érdekében.

A második fázis a vonalhúzás, vagy slógolás, amit vésÅ‘vel végeztek, lényegében egy keretet alakítottak ki, abban a magasságban, amit szerettek volna elérni. A fogas vésÅ‘vel akkor dolgoztak, ha sokat kellett levenni, ez nem szakította úgy a követ, mint a sima vésÅ‘, amivel csak vékony rétegeket lehetett egyszerre eltávolítani. A keretbe esÅ‘ részeknél fokozatosan mindig finomabb felszínre törekedtek: elÅ‘ször spicccsákánnyal, majd krenglivel faragtak le egy-egy réteg követ, míg elérték a körbefutó vonal szintjét. A lábazatokhoz, kerítésekhez felhasznált faragott köveket gyakran hagyták a durvább megmunkálási fázisban. A kÅ‘felszín mintásra faragását színfaragásnak nevezték.

A teljesen sima felszínt csiszolókövekkel érték el. A sírkövek, vázák formáját ilyen, teljesen simára tisztázott kÅ‘lapra rajzolták meg, mielÅ‘tt a vésÅ‘kkel nekiláttak volna a finomabb minták kialakításához.

A munkálatok során a kÅ‘ben lévÅ‘ hibák, zárványok gondot okozhattak. Az alapnál keményebb kvarc-kavicsokat ördögkavicsnak, vagy ördögtojásnak nevezték, mivel tönkretette a legélesebb vésÅ‘t is, Ezeket kalapáccsal távolították el. A bányászok nagy méretű ördög -kavicsokat is találtak, ami súlyosabb volt mint a tufa, így a savanyú káposzta lenyomtatására használták ezeket. A puha, homokos rész, a tapló is a kÅ‘ hibája volt. A kiesÅ‘ részek helyén keletkezett lyukakat cement és kÅ‘Å‘rlemény keverékével pótolták ki, eltüntetve a hiányokat. A kívülrÅ‘l nem látható kÅ‘ben lévÅ‘ repedésekre, nagyobb hibákra a kÅ‘faragók tudtak következtetni: kalapáccsal megkopogtatták a kÅ‘tömböt, a hangjából állapították meg, hogy alkalmas-e a faragásra.

A szállításhoz a lovas kocsikat szalmával bélelték ki, ennek ellenére elÅ‘fordult, hogy a kereszt, sírkÅ‘ sérült, eltört. A törést a mester úgy javította ki a helyszínen, hogy vascsapokat vésett a kÅ‘be, és  agyaggal ragasztotta össze. Az agyagot a falu határában bányászták.

A kÅ‘bÅ‘l lepattanó szikrák, a kÅ‘por szemgyulladást okozhatott, esetleg belefúródhatott a kÅ‘faragók szemébe. A szem ilyen jellegű betegségeit rákszemmel gyógyították, ami az idegen anyagot összegyűjtötte a szembÅ‘l- a hagyomány szerint.[17]

A kÅ‘faragók készítményei

Sírkövek

A sírkövek azok a kÅ‘munkák, amelyeket a leghosszabb idÅ‘n keresztül állítottak elÅ‘, a közösség szükségleteinek, ízlésének megfelelÅ‘ formában. A síremlékek készítési mechanizmusába került be elsÅ‘ként a műkÅ‘, ami aztán teljesen kiszorította a terméskövet.

A XIX. sz.-ból megmaradt, valamint a XX. század elsÅ‘ felében készült síremlékeknek leggyakoribb típusai: az oszlopos kereszt, a szimpla kereszt, és a dupla kereszt. A síremlékek három részbÅ‘l álltak: az alapot félig földbe ásták, ez biztosította a stabilitást. Erre helyezték a saskövet,- amit most lépcsÅ‘nek neveznek. A saskÅ‘ lehetett tagozatos formájú, ehhez rögzítették a sírkövet: vascsapot véstek a tagokba, és agyaggal, késÅ‘bb cementtel ragasztották össze az egyes részeket. A sírokat alacsony terméskÅ‘ keret vette körbe.

Az oszlopos kereszteken ábrázolt oszlopformák rokonságot mutatnak az építészetben is megjelenÅ‘ klasszikus oszlopfÅ‘ket utánzó díszítéssel. Az elhunyt adatait, a hozzátartozók búcsúszavait vagy a sírkÅ‘ anyagába, vagy belehelyezett márványtáblába vésték, ami idÅ‘állóbbnak bizonyult, mint a siroki kÅ‘. A felirattal ellátott felület fölött gyakori a szomorúfűz ábrázolás, a vésett kereszt. A síremlék tetején a faragott kereszt középpontját pedig domború faragású korpusz, Krisztus fej, vésett kereszt, vagy  Krisztus monogram ( IHS ) díszíti. A fából faragott fejfák jellegzetes motívumaival is találkozhatunk: a régebbi sírköveken rozetta díszítéseket alkalmaztak. 

Oszlopos szimpla kereszt- Vincze József munkájaA kereszteket szokás volt ezüst, illetve szürke színű festékkel lefesteni, amivel tartósabbá akarták tenni az emléket, illetve a figurális díszítményeket színes festéssel kiemelni (pl.: borostyánlevelek - zöld, szív - piros, szomorúfűz - arany).

 A temetÅ‘ kereszt, valamint obeliszk alakú sírkövei országszerte elterjedt formákkal egyeznek, a kÅ‘faragó mintakönyvekben is szerepelnek. Az obeliszk alakú emlékeket is katolikus jelképekkel, kereszttel, IHS monogrammal díszítették. A sírkövek minden típusánál elÅ‘fordulnak az elhunyt arcképét Å‘rzÅ‘ porcelánra rögzített fényképek, amit a mesterek Budapesten készíttettek el a megrendelÅ‘ által hozott fényképrÅ‘l, helyben nem tudták ezeket elkészíteni.

Kisebb számban készültek olyan egyedi sírkövek, melyeken Jézus Szíve, Szent Antal, illetve Pieta szobor szerepel. A temetÅ‘ben egyedülálló a félbetört tölgyfát ábrázoló síremlék, ez a típus Parádon nagyobb számban fordul elÅ‘, táblával kiegészítve.

A ravatalozó elÅ‘terében lévÅ‘ két síremléket Tóth Miklós az 1920-as években faragta. Unokája Agócs István kezdeményezésére 2002-ben felújították, védett helyre helyezték. A kisgyermekek sírját jelölÅ‘ szobor és az angyalalak a fent leírt tölgyfa emlékkel egyetemben a városi műhelyek, vagy a kÅ‘faragó mintakönyvek hatását jelzik, idegenek a falusi temetÅ‘k képétÅ‘l. A parádi temetÅ‘ számos ezekhez hasonló polgári jellegű siroki készítésű sírkövet Å‘riz, az 1920-30-as évek környékérÅ‘l, Hornyák Sándor, Tóth Miklós és Udvari József nevével megjelölve. Tóth Miklós saját síremlékét is elkészítette: egy egész alakos szobrot faragott önmagáról /1972/. Ilyen rendhagyó síremlék Borics Pál szobra is, ami édesanyját ábrázolja /1961/.

A mesterremeknek számító emlékekre a készítÅ‘ belevéste a névjegyét, mellyel egyrészt magát reklámozta, másrészt elÅ‘írás volt: az adószedÅ‘ hatóságok is nyomon tudták követni a készítÅ‘k forgalmát.

A betűk véséséhez nem használtak sablonokat. Ha nem szerepelt a készítÅ‘ neve a sírkÅ‘ oldalán, a kÅ‘vel foglalkozók akkor is felismerték a saját és az ismerÅ‘s kÅ‘faragók munkáit a betűvésés jellegzetességeirÅ‘l. Olyan tipikus írásmód volt ez, mint a kézírás. A betűket fekete, vagy arany színű festékkel emelték ki. Ezt a munkát szerették a kÅ‘faragók, jól megfizették Å‘ket érte.

A siroki temetÅ‘ben nem jellemzÅ‘ a sírversek megjelenése, de a környezÅ‘ falvak megrendelÅ‘inek kérésére a kÅ‘faragók bibliai idézetet vagy nyomtatott sírvers- gyűjteménybÅ‘l kiválasztott sorokat véstek. A Királyi György kÅ‘faragó által használt sírvers-gyűjtemény bejegyzéseibÅ‘l kiderül, hogy hová, kinek a sírjára kérték a megjelölt idézetet. /Az 1910-es években nyomtatták a könyvet / Nagy Tibor sírjára, Istenmezejére a következÅ‘ idézetet kérte a megrendelÅ‘:

„ Nem okozott soha nekünk,

Csak egyszer bánatot:

Elment fiatalon fehéren

S fekete gyászt hozott”[18]

 A második világháború után, a műkÅ‘ használatának megjelenése ellenére is állítottak siroki terméskÅ‘bÅ‘l faragott síremlékeket, a korízlésnek megfelelÅ‘en rózsákkal, pálmaágakkal, stb. A technika ekkor még nem változott, csak az emlékek külsÅ‘ jegyei alakultak át.

A megrendelÅ‘k a temetÅ‘ben választották ki a kívánt formát, esetleg kisebb változtatásokat javasoltak. A modern formák elterjedésével a rivalizálás feltűnÅ‘bb volt. A megrendelÅ‘k arra törekedtek, hogy minél egyedibb legyen, „olyan, ami még nem volt a temetÅ‘ben.”

A vallási élethez tartozó kÅ‘munkák

Hornyák Sándor pietája a parádi temetÅ‘benA siroki kÅ‘ XIX. századi térhódítását jelzi, hogy a század elején a Siroki Plébániához tartozó településeken a fakeresztek helyére a közösségek, illetve a tehetÅ‘sebbek kÅ‘ keresztet állíttattak. Sirokban 1838-ban a falu határán kívül a Terpes felé vezetÅ‘ szekérút mellett cserélték le a régi fakeresztet kÅ‘keresztre, a falu közköltségén.[19] Ugyanezt a keresztet 1913-ban ismét meg kellett újítani, eddig tartott az elÅ‘zÅ‘. A régi, roskadozó kÅ‘keresztet lebontották, köveit az új tövében elásták.[20]

1933-ban a Darnó- alján, a Tarna- híd mellé állíttatott kÅ‘keresztet Dudás János, mára a díszítése és a felirat teljesen elkopott.[21]  Ez a kereszt szerepel a siroki várrom elÅ‘terében, Rochbock 1860 körül készült metszetén is.[22]

Jelenleg a faluban, illetve a falu szélén négy kÅ‘kereszt áll, kettÅ‘ pedig a temetÅ‘ben. A keresztek készítÅ‘jét csak egyetlen esetben jegyezték fel: 1863-ban az Eger felé vezetÅ‘ út mellé Berta János faragott egy keresztet a Megváltó képmásával.[23] A kereszt ma is áll, ám a corpus már megsemmisült, helyére az utódok fém testet helyeztek.

A kÅ‘kúti elágazásnál lévÅ‘ keresztet 1879-ben Spányik Mátyás állíttatta. A keresztállítások fogadalomból, illetve hozzátartozó emlékére történtek, emellett kegyes alapítvány létrehozására voltak kötelezve a keresztek jövÅ‘beli fenntartására.

A temetÅ‘ 1927-ben állíttatott keresztje a terpesi út mellett álló 1913-as kereszttel azonos szerkesztésű, az alakok megformálása, a keresztvégek karéjozottsága hasonló, valószínű, ugyanaz a kéz készítette mindkettÅ‘t. A temetÅ‘ másik keresztjét az idÅ‘ már teljesen tönkretette, felirat nem olvasható rajta.

Sirok képéhez hozzátartozik a templom lépcsÅ‘je elÅ‘tt álló Nepomuki Szent János szobor, amit Borics István végrendelete szerint, az általa hagyományozott pénzbÅ‘l készíttettek el 1822-ben. A szobor festve volt készítésétÅ‘l 2000-ig, amikor felújítatták, azóta a kÅ‘ természetes színében látható. A szobor készítÅ‘je nem ismert, abban sem lehetünk biztosak, hogy siroki mester művérÅ‘l van szó.

A parókia mellett állt valaha Berta János 1859-ben készült Szűz Mária szobra, aminek nyoma veszett az idÅ‘k során. Az 1950-es évek végén, 60-as évek elején az útépítés miatt lebontották a fülkében elhelyezett szobrot, nem tudni, hová került.

TemetÅ‘i és út menti nagykereszteket is szállítottak a környezÅ‘ és a távolabbi falvakba is. Udvari József 1942-ben készített nagykeresztje az arlói régi temetÅ‘ben áll.

A lakóházak falfülkéiben Jézus és Mária arcképét, illetve kis méretű szobrait is kifaragták terméskÅ‘bÅ‘l. A Széchenyi út 34. alatti ház domborműveit Berta Lajos készítette 1910-ben.

KÅ‘ az építkezésben

A népi építészetben a kÅ‘falú házak megjelenése a XVIII. századra tehetÅ‘. A Mátra és a Bükk vidékén a kÅ‘bÅ‘l épült házak aránya 1910-ben meghaladta a 20%-os országos átlagot, itt 26% volt a kÅ‘falú házak aránya. Ez azt jelentette, hogy egyes falvakban az épületek 100% -át tették ki a kÅ‘házak, mint pl. Tarnaszentmárián.[24] Sirok kb. 30 km-es körzetben látta el a vidéket épületkövekkel, fÅ‘leg északi irányban, hiszen a déli irányban több bánya határt szabott a siroki kÅ‘ terjedésének: Tarnaszentmária, Demjén. Az alapozáshoz és a falazathoz alaktalan, megmunkálatlan követ használtak, csupán a lábazat volt szabályos alakú, un. kváder-kÅ‘bÅ‘l, vagy számozott kÅ‘bÅ‘l rakva. (A számozott kövek az elÅ‘re meghatározott nagyságú területre kifaragott, sorrendet számokkal jelölÅ‘ falelemek.)

TemetÅ‘i nagykereszt, SirokTerméskÅ‘bÅ‘l készítettek lépcsÅ‘ket, ablakkereteket, tornácoszlopokat, kéményeket. A házak, kerítések oldalát durvára faragott kváderkövekkel rakták ki. A több elembÅ‘l álló készítményeket a kÅ‘faragó szállította-szállítatta a helyszínre, az Å‘ irányításával rakták össze a megfelelÅ‘ helyen.

A kÅ‘kerítések korai változata a szabálytalan kövekbÅ‘l rakott kÅ‘fal, melynek a tetejét is laposra faragott terméskÅ‘vel fedték le. Ez a szabályos kövekbÅ‘l rakott újabb formákra is jellemzÅ‘, ám a kÅ‘falak helyét az alacsonyabb, felül falécekkel, vagy fémrácsozattal kombinált típus vette át. A kapuoszlopok tetejét nem díszítik faragott gombokkal, egyedül a faragott oroszlán jelenik meg oszlopdíszként./ Rákóczi út 9./

A tornácoszlopok készítésének kezdeteit Bakó Ferenc a XVIII. századra teszi, ám a széles körű elterjedés szerinte is - a helyi hagyománynak megfelelÅ‘en - az 1875 körüli években indult meg.[25] A tornácoszlopok klasszikus stílusát az olasz kÅ‘faragók hatásaként értékelik a helyi mesterek. A feltételezést, a közösségi emlékezet hitelességét támasztja alá a Cifra istálló vörös márványból faragott oszlopa és a Sirok egykori Vöröshadsereg út 35. szám alatt épült parasztház oszlopain körbefutó dudoros díszítÅ‘sor között megfigyelhetÅ‘ azonosság is.[26]

 Az oszlopok három darabból álltak: alsó és felsÅ‘ kapiter, a kettÅ‘ között helyezkedett el az oszloptest. A felsÅ‘ kapiterek díszítései a ión, dór  és korinthoszi oszlopfÅ‘k formáira emlékeztetnek, a díszesebb, csigás változataik között nincs két tökéletesen egyforma. Az oszlopok hengeres, vagy négyzetes testtel készültek, a díszítést körben megfaragták. A 19. század végén, a kezdeti idÅ‘szakban a földszinttÅ‘l a tetÅ‘ig nyúló méretben készítették, amit aztán egy rövidebb típus váltott fel: a tornác könyöklÅ‘jétÅ‘l kiindulva.

A siroki oszlop az 1890-1940 közötti idÅ‘szakban széles körben elterjedt.  Olyan távoli településekre, mint Hatvan, Fegyvernek vagy Kazár eljutottak ezek a  jellegzetes termékek.[27]

Az oszlopfÅ‘k puhább kÅ‘bÅ‘l készültek, mint a sírkövek. Általában a kÅ‘ természetes színében hagyták, inkább az egyszerűeket meszelték le. A most meglévÅ‘ oszlopok többsége le van festve, vagy meszelve. Készítésüknek a II. világháború szabott határt, utána már csak elvétve készítettek ilyet, esetleg a kÅ‘faragók, saját házaikra.

Mária és Jézus faragott szobrai népi lakóház szoborfülkéiben, SirokA kéményeket hasáb alakú, vésÅ‘vel átfúrt kÅ‘tömbökbÅ‘l készítették, oldalukat durván mintázták, a legfelsÅ‘ kalapkövetkörbefutó faragással díszítették. Ezek a fúrt kémények Sirok kÅ‘faragóinak jellegzetes termékei, emellett tartósabbak, stabilabbak mint a téglából épített társaik. A fúrt kémények elÅ‘tt a kÅ‘kéményeket faragott kÅ‘lapokból kapcsolták össze, a tetejére 4 lábra kÅ‘lapot helyeztek, ez volt a fedlap.[28] A máig használatban lévÅ‘ kémények alkalmasak a technikai újításokra is: a gáz bevezetése után alumínium bélést kaptak egyes házaknál.

 Az 1920-as évektÅ‘l az 50-es évek közepéig terjedÅ‘ idÅ‘szak jellegzetes, díszítÅ‘ funkciójú épületeleme a tetÅ‘ket díszítÅ‘ zárókÅ‘, vagy Å‘rkÅ‘, amelyeken a ház építésére vonatkozó adatokat tüntettek fel: a készítés évét, és a tulajdonos nevét. A barokkos formára faragott vastag kÅ‘lapok díszítése egyedi: kereszt, virág, nap motívumokkal látták el a megrendelÅ‘ kérésének megfelelÅ‘en.

A lakóház belsÅ‘ terében is megjelent a kÅ‘, mint kÅ‘lócák, kemencék alkotóelemei. A PetÅ‘fi út 11. szám alatti házban a fából készült saroklócát kÅ‘ lábazat tartja.

A hagyományos parasztházak száma a faluban egyre csökken, a régi házak kÅ‘oszlopait, faragott elemeit régiségkereskedÅ‘knek adják el, de még mindig meghatározzák a falu képét a jellegzetes kÅ‘kémények, Å‘rkövek.

KÅ‘ a gazdasági életben

A kÅ‘faragással foglalkozó falvakban amit csak lehetett, mindent a könnyen elérhetÅ‘ terméskÅ‘bÅ‘l készítettek: az állatok számára itatót, vályút, a barlang- istállókban a jászolt.

A kutakat teljes mélységükben faragott kÅ‘lapokkal rakták ki, a kútravást négy darab szögletes faragott kÅ‘lap alkotta, amit fémpántokkal kapcsoltak össze. A faluban általában a kerekes kútforma volt elterjedt, tetÅ‘vel fedték be a kút fölött lévÅ‘ szerkezetet.

A borvidékeken a pincék szellÅ‘zÅ‘nyílásait kÅ‘faragók által készített kéményekkel fedték le.

Összegzés

Nepomuki Szent János szobra a templom elÅ‘tt, SirokA kÅ‘faragás a néprajzi kutatások egyik elhanyagoltnak mondható, késÅ‘n felfedezett területe. FÅ‘leg a népi építészet, és a temetÅ‘k művészete kapcsán  került a kÅ‘ a néprajzi irodalom látóterébe. Az 1970-es években születtek az elsÅ‘ tanulmányok a kÅ‘ megmunkálásáról Molnár István, Sándor Ildikó, majd a 80-as években Hála József  tollából. Megyénkben Bakó Ferenc munkái foglalkoznak a kÅ‘ szerepével a népi építészetben, az Egerhez közel esÅ‘ Bükk-alja kÅ‘faragó központjairól pedig Viga Gyula munkái tájékoztatnak. [29]A kÅ‘bÅ‘l készült tárgyakban korábban az egyházi, polgári tárgykultúrát vélték felfedezni, holott az egyes falvak, tájak kÅ‘munkái helyi jellegzetességeket hordoznak formájukban, díszítésükben. (Az egymáshoz közel esÅ‘ Sirok és Tarnaszentmária kÅ‘munkái is különböznek egymástól: Sirokban nem ismerik a kapuoszlopokat összekötÅ‘ szemöldökgerendát, ami Tarnaszentmárián gyakori.) A „magas művészet” hatása természetesen nem elhanyagolható, a mesterek, segédek városi építkezéseken, műhelyekben való munkavállalása után tapasztalataikat felhasználták az otthoni falusi környezetben is, de ez kölcsönhatás  a népművészet egyéb területén is jelen volt.

A népművészeti vonatkozás mellett egy társadalmi réteg életformája is a szemünk elé tárult: a kÅ‘faragóké. A kÅ‘ adta lehetÅ‘ségek a divat által gerjesztett nagy keresettséggel párosulva egy széles iparos réteget teremtett a paraszti közösségben, ami napjainkra szinte teljesen kihalt. A kÅ‘bÅ‘l készült készítmények még meghatározóak Sirok utcaképében, ám számuk egyre apad. A lebontott házak díszes oszlopait, Å‘rköveit műkereskedÅ‘k vásárolják meg, egy részük ilyen úton Németországba kerül. A hagyományos technikák is feledésbe merülnek, ezért sürgetÅ‘ a még látható faragványok feltárása a megye többi kÅ‘faragó központjaiban és ezek vonzáskörzetébe tartozó településeken is. Ezáltal kirajzolódhat az egyes települések munkamegosztása és a kÅ‘faragó központok közötti esetleges kapcsolatrendszer.

Melléklet

1891-1857 között a Pétervásári járás iparlajstromában a képesítéshez kötött iparosok jegyzékében a következÅ‘ kÅ‘faragók és kÅ‘fejtÅ‘k neve szerepel:

C Iparlajstrom[30]

Tóth János kÅ‘faragó 1901/9

D Iparlajstrom[31]

Albl Miklós kÅ‘faragó 1945/7

Bujáki t. István  kÅ‘faragó 1945/3

Magdus Miklós kÅ‘faragó 1942/15

Répánszki József kÅ‘faragó 1946/3

Tóbiás Ferenc kÅ‘faragó 1940/24

Török Mátyás kÅ‘faragó 1946/9

Visztra József kÅ‘faragó 1945/13

A Iparlajstrom[32]

Barta János kÅ‘faragó 1955/242

Faragott oszlop Lenin út 5., SirokBencze József kÅ‘faragó 1955/246

Berta József  kÅ‘fejtés 1943/15

Borics g. János kÅ‘fejtés 1943/14

Egervári Sándor kÅ‘faragó 1955/244

Fábián Ferenc kÅ‘faragó 1955/245

Gábor István kÅ‘faragó 1955/244

Jebelóczki József kÅ‘fejtés 1941/9

Kisvarga Béla kÅ‘faragó 1956/420

Tóbiás Ferenc kÅ‘faragó 1956/384

Török konyi Mátyás kÅ‘fejtés 1941/1

Török porosz Mátyás kÅ‘faragó 1941/10

Tóth József kÅ‘faragó 1956/421

Tóth Miklós kÅ‘fejtés 1947/4

Visztra József kÅ‘faragó 1955/243

IRODALOM

Rövidítések

BA= Bakó Adattár, Dobó István Vármúzeum, Eger

ENA= Ergri Néprajzi Adattár, Dobó István Vármúzeum, Eger

EFL= Egri FÅ‘egyházmegyei Levéltár

HmL= Heves Megyei Levéltár, Eger

BAKÓ Ferenc

1972    KÅ‘házak és barlanglakások Észak-Hevesben. In: Az Egri Múzeum Évkönyve VIII-IX.  325-432.

1978  Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén 61-65.Budapest

1985. Népi kÅ‘építkezés a Kárpát-medencében. Agria XXI. 235.

BOROVSZKY Samu

1909  Heves vármegye  74. és  247.

CSIFFÁRY Gergely

1996  Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében 76. Eger

FÉNYES Elek

1847    Magyarország leírása I-II. Pest 242.

GÖNCZI Ferenc

1905 Az emberi betegségek és gyógyításaik a göcselyi s hetési népnél. Ethnographia XVI. 347.

HÁLA József

1995 Ásványok, kÅ‘zetek, hagyományok Budapest 189-210.

JUHÁSZ Antal

1991. KÅ‘fejtés, kÅ‘bányászat, kÅ‘faragás. In: Magyar néprajz III. Budapest 620.-621.

LÉNÁRT Andor

1983. Eszterházy Károly püspök VIII. század végi építkezéseinek háttériparáról . In: Agria XIX. Eger.190-196.

SCHAFARZIK Ferenc

1904 A Magyar Korona országai területén létezÅ‘ kÅ‘bányák részletes ismertetése. Budapest 128-129.o

SOÓS Imre

1975  Heves megye községei 1867-ig . Eger. 438.

VIGA Gyula

1985  KÅ‘munkák egy Bükkalji faluban Debrecen

 


[1] BAKÓ Ferenc 1972. 325-431.

[2] LÉNÁRT Andor 1983. 190-196.

[3] VIGA Gyula 1985.7.

[4] EFL 1835/1836

[5] SOÓS Imre  1975. 438.

[6] FÉNYES Elek 1847. II. 242.

[7] SCHAFARZIK Ferenc 1904. 128-129.

[8] BOROVSZKY Samu 1909. 74. és 247.

[9] HML XXI-15/6, 1889/1948

[10] HML XXII-372/16,

[11] CSIFFÁRY Gergely 1996. 76.

[12] BAKÓ Ferenc 1972. 354.

[13] HÁLA József 1995. 189-210.

[14] EFL 1179/1859

[15] BA 35/7

[16] HML IV-416/268.

[17] A rákszem használatáról: GÖNCZI Ferenc 1905. 347.

[18] ENA 3591-2005

[19] EFL 1171/1838

[20] EFL 5503/1913

[21] EFL 481/833

[22] DIV TDGY 2005.2.1

[23] EFL 727/1863

[24] BAKÓ Ferenc 1978. 61.-62.

[25] BAKÓ Ferenc 1985. 235.

[26] BAKÓ Ferenc 1978.64-65.

[27] BAKÓ Ferenc 1972. 354.

[29] JUHÁSZ Antal 1991. 620.-621.

[30] HmL IV-421/1

[31] HmL IV-421/3

[32] HmL IV-421/2

Módosítás dátuma: 2012. április 23. hétfő, 10:47