2012. március 30. péntek, 08:12
Zábrátzky Éva
           
A sikroki kő felhasználása a XIX-XX. század folyamán
 Sirok a Bükk és a Mátra találkozásánál fekszik, természeti adottságainál fogva a termőterület kevés, ám a riolittufa, és egyéb kőzetfajták könnyen bányászhatóak. A XIX. és a XX. század első felében a lakosság megélhetéséhez nagyban hozzájárult a kő megmunkálásából befolyó jövedelem. A környék falvainak népi építészete, a temetők képe máig őrzik a siroki mesterek díszesen kifaragott kőmunkáit. A siroki kőfaragás a közeli Tarnaszentmária és Verpelét kőiparával mutat rokonságot, ahol szintén működtek kőbányák és az igényesebb munkákhoz siroki követ használtak.
A siroki római katolikus plébánia Historia Domusában így említette meg a kőmunkásokat Kisléghy Nagy László plébános, 1991-ben: „Az 1950-es évek eleje nagy változást hozott a sirokiak életében is. A községnek nagy része már nincstelen volt és summásnak mentek. Más része faragó és kőbányász, illetőleg kőfaragó volt. A környék sírköveit itt csinálták. Nagyhét szerdáján külön volt az ő gyónási napjuk. Kb. 40-en voltak. Ez a háború alatt és után már múlóban volt, a sírkövet nem faragták, hanem műkőből öntötték.”
A környező hegyek adta lehetőség három fő iparág kialakulását hozta magával: kőbányászat, a barlanglakások, pincék kivágása: a kővágás, és a legtöbb szakértelmet kívánó munka, a kőfaragás. A barlanglakások kutatásával Bakó Ferenc foglalkozott kimerítően, ezért erre nem térek ki.[1]
A kőfaragás alakulására erősen hatott a „magasabb kultúra”, a városok, valamint a nemesi, egyházi építkezések megrendelései, előképei. A falusi kőbányák, kőfaragók sokszor a nagy építkezések háttériparát adták, ám az egyes kőfaragó központok stílusa még ezen hatások ellenére is jól megkülönböztethető. A Mátra és a Bükk vidékének kőbányáiból Eger egyházi és világi építkezéseihez egyaránt szállítottak építőanyagokat, de a rendelkezésre álló adatok alapján a siroki kőbányák a XX. század felújítási munkálatait megelőzően nem tartoztak ebbe a körbe.[2] Ez a tulajdonjogi viszonyokkal illetve a szállítási nehézségekkel magyarázható.
A siroki kőből előállított tárgytípusok készítését alapvetően meghatározta a kő minősége, faraghatósága, időtállósága. A hegyek és az abban rejlő kőzetek adta lehetőség kihasználását Viga Gyula a következőképpen értékeli: „… a kővel való bánni tudás – geográfiai - kőzettani feltételek hatására - a népesség egyik alapvető alkalmazkodási formája, kulturális válasza a hegyvidék táji kihívásaira.”[3] A sirokiak megtanultak bánni a helyben található kőzetekkel, olyan színvonalra fejlesztették, hogy munkáik nem csak Heves, hanem Borsod és Nógrád megyében is elerjedtek.
Módosítás dátuma: 2012. április 23. hétfő, 10:47
Bővebben...
2012. március 26. hétfő, 06:43
Máté Gábor
A kárászi Istálló Múzeum. Istállóspajták a Dél-Dunántúlon
1. kép: A kárászi Istálló Múzeum épülete
A kárászi Istálló Múzeum a baranyai falvak jellegzetes gazdasági épületét, az ún. istállóspajtát mutatja be. Ez a sajátos megjelenésű épülettípus egy fedél alatt egyesíti a tároló funkciót betöltő és a cséplésnek helyet adó pajtát és az istállót. Nem csak a megyében jellemző, megtalálható a Dél-Dunántúl nagy részén is, német és magyar falvakban egyaránt. Bár ma már eredeti szerepét ritkán tölti be, jelenléte a falukép szempontjából meghatározó, sok helyütt helyi építészeti védelem alatt áll. Az istállóspajták jelenléte különösen akkor látványos és szembetűnő, ha az épületek az udvarral merőlegesen (az utcával párhuzamosan), ún. kereszttelkes elrendezésben épültek. Amennyiben a szomszéd telkeken álló épületek falai a rövidebbik végükkel érintkeznek, úgy az egymáshoz épült istállóspajták szinte falszerűen zárják le az udvarokat. Az épülettípus a tejelő állattartás jelentőségének növekedése miatt alakulhatott ki, és nyerhette el a jelenben is látható formáját. Megjelenését a 19. század második felére tehetjük, széleskörű elterjedését nagyban elősegítette a 20. század legelején az állatnevelés és állathízlalás (ló és marha) jövedelmezősége.
Módosítás dátuma: 2012. március 27. kedd, 05:43
Bővebben...
|
2012. március 18. vasárnap, 08:53
Zábrátzky Éva
Tarnaszentmária és Verpelét kőipara /XIX-XX.század/  Tarnaszentmária és Verpelét két egymáshoz közel eső település Heves megyében. Szentmari, ahogy a környéken nevezik Tarnaszentmáriát, a lakosság alacsony száma miatt a történelem során mind az egyházi, mind a világi szervezetben többnyire Verpeléthez tartozott: a római katolikus szervezet szerint nem volt önálló egyház, Verpelét filiája volt. Közigazgatásilag is Verpeléthez tartozott, 1955-től önálló tanácsú község. Bár lélekszáma, gazdasági jelentőssége kisebb Verpelétnél, a kőbányászata kiemelkedő volt a XIX.-XX század folyamán.
Tarnaszentmária Sirok után az egyik legjelentősebb kőfaragó és kőbányász központ volt a Tarna völgyében. A helyi kő felhasználása az Árpád- korig vezethető vissza, a faluban áll Magyarország legrégebbi használatban lévő temploma. A templom helyben fellelhető alapanyagból épült, a belső térben honfoglalás kori motívumokat hordozó faragott kövekkel díszített, körben a fal mellett kőpadkák húzódnak. Bár az Árpád-kori templom jellegét megváltoztatta a templom 19. századi felújítása, a helyi kőfaragás szempontjából mégis érdekes a templom terméskőből faragott tornya, amit 1871-ben készítettek. Ez a torony többször megrongálódott, 1913-ban villámcsapás következtében, a II. világháborúban pedig az orosz csapatok pusztításai miatt. 1913-ban Csorba Mihály verpeléti kőfaragó hozta helyre, akinek munkáját egy helyi szakértő kőfaragó, Málik István vizsgált fölül.
A falu földrajzi neveiben is megőrződött a kőbányászat, kőfaragás. A kőbányák helyét vagy a volt tulajdonos( Papszász-féle bánya, Gordos bánya) vagy a volt bérlő vezetéknevével együtt emlegetik, ( Czipó-bánya, Hliva-bánya, ..). A Mester utcában laktak az iparosok: a kőfaragók, a kovács és az asztalos.
A faluban 1910-ben kiugróan magas volt a kőházak aránya: 100%, ami a kőbányászat jelentősségét érzékelteti. A siroki és a tarnaszentmáriai bányák vonzáskörzetét összehasonlítva, a szentmari kő főleg az Alföld irányába jutott el, míg Sirokból Borsod és Nógrád megye tájaira is szállítottak. Tarnaszentmária gazdasági kapcsolataiban jelentős szerepet játszott a Jászság, illetve Füzesabony, ahová eljártak a nagy vásárokba. Fiatal borjúkat, növendék állatokat vettek, amit nyáron felneveltek, majd ősszel, illetve télen eladták. Az állattenyésztés volt az erősebb mezőgazdasági ágazat a faluban, hiszen a falu termőföld területe meglehetősen kevés, nem is jó minőségű. /1914 kat. hold, ebből 600 szántó és rét- Czipó Pál közlése szerint/. A vásározás folytán alakulhatott ki az a kapcsolat, ami a kő piacára is visszahatott. Jászszentandrás Szent Vendel szobrát a tarnaszentmáriai Majdajk Márton faragta az 1930-as években, de az építőköveket is nagy mennyiségben szállították Heves város környékére, és a Jászságba egészen az 1960-as évek végéig.
A kőbányászat mellett a felszíni kőzetek gyűjtése és felhasználása is előfordult Tarnaszentmárián. A falu Mátra felőli határában úgynevezett fehér keménykövet gyűjtöttek, amit házépítésre használtak. A felszíni kövek felhasználása elenyésző a bányászott kőéhez képest, ám a kőépítkezés archaikusabb módját gyakorolták vele még a XX. század közepén is.
Módosítás dátuma: 2012. március 22. csütörtök, 08:15
Bővebben...
2012. február 28. kedd, 06:30
Benedek Csaba
Tájházak és helytörténeti gyűjtemények Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1.
A Tabáni tájház, Szolnok
 A Zagyva partján található Szolnok egyik legrégibb városrésze, a Tabán, korábban félszigetszerűen nyúlott a Zagyvába. Neve oszmán-török eredetű, s eredetileg tímárműhely jelentéssel bírt, bár konkrét adatokkal arra vonatkozólag nem rendelkezünk, hogy itt valaha is dolgoztak volna tímárok. Az itteni lakosság főként halászatból és a tutajok ki-be rakodásából tartotta fent magát.
A Tabán első említése Szolnok 1696-os kamarai összeírásában szerepel Tobán alakban, de később Tobány, Tabán névváltozatban is előfordul. Első ábrázolása a szolnoki vár 1753-as térképén látható.
Zegzugos utcái, zsúfolt, jellegzetes házai miatt a Szolnoki Művésztelep alkotóinak kedves témái közé tartozott. Müller Adolf, Mednyánszky László, Vidovszky Béla, Zádor István, Gácsi Mihály sok tabáni életképet megörökítettek. Az 1960-as években építési tilalmat rendeltek el itt, melynek következtében részben elnéptelenedett, illetve házainak állaga rendkívül leromlott. Nagy tervek születtek megmentésére (Tabántörténeti kiállítás, a legszebb épületek gondozása, tájház létesítése), melyből kizárólag egy tájház felújítása és berendezése valósult meg 1992-ben, dr. Gulyás Éva néprajzkutató szakmai kirányításával.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:35
Bővebben...
|
