2016. szeptember 24. szombat, 12:28
Benedek Csaba
Tájházak és helytörténeti gyűjtemények Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2.
A „kőtelki” iskolatörténeti gyűjtemény
Kőtelek Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tisza jobb partján fekvő település. Nevét Keutelek alakban egy XIV. század második feléből származó oklevél említi először. Lakossága a történelem folyamán elsősorban mezőgazdasággal foglalkozott.
A településen két kiállítóhely is működik, egy tájház és egy iskolatörténeti gyűjtemény.
A „kőtelki” iskola története több mint két és fél évszázadra nyúlik vissza. A török kiűzése után újjá kellett szervezni a társadalmat és az egyházat, ekkor, 1736-ban találkozunk először a tanítói állás megnevezésével az egyházi jegyzőkönyvekben. Ezekben az időkben a hittanon kívül olvasást és írást tanítottak. Mária Terézia ideje alatt szabályozták az iskolai oktatást (1777 – I. Ratio Educationis), így az elsajátítandó ismeretanyag bővült a diákok számára. Bevezették a számtant, mely később a falusi gazdálkodásban is segítette az embereket, valamint a becsületességre és családi házi ügyekkel való figyelmes törődésre is oktatták a fiatalokat. A XIX. század elején kibővítették az ismeretanyagot a katolikus anyaszentegyház szertartásainak és a Szentírás történeteinek tanulmányozásával, az oltár körüli szolgálat (ministrálás) valamint egyházi énekek ismertetésével. Az Eötvös-féle népoktatási törvény (1868) nem változtatta meg alapjaiban az oktatást a településen, továbbra is felekezeti iskola maradt. A XIX-XX. század fordulóján ismét növelték a tantárgyak számát, beszéd- és értelemgyakorlatot, rajzolást, testgyakorlást, kézimunkát, földrajzot, gazdasági ismereteket, történelmet, polgári jogokat, természet- és vegytant vezettek be. A XX. század folyamán a két világháború és a kommunista diktatúra is hatást gyakorolt az oktatásra.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:35
Bővebben...
2013. november 11. hétfő, 12:54
Kürtössy Péter
Szárnyas óriások és óriáskígyók egykori lakhelye: Ika vára
Felsőcsernátonban a Nagy- és Ika- patak összefolyásánál, egy hegyfokon áll Ika vára, melyet a nép Csernátoni Csonka torony néven is emleget. A 13. században épülhetett, bár Orbán Balázs jóval korábbinak tartja és az ős-székely várépítészet tipikus példájaként emlegeti. A keskeny várbércen egykor 200 méter hosszú és 10 méter széles orsó alakú várfal állott, két végében egy-egy kör alakú toronnyal. Falai elpusztultak, mára már csak déli tornya áll csonkán, mert az eredetileg négyemeletes, kb. 12 méter magas építmény felső része az 1802. évi földrengéskor elpusztult. Kizárólag kőből épült, falvastagsága egy méter, belvilágának átmérője másfél méter.
A vár eredetmondáit Orbán Balázs örökítette meg alapvető munkájában: „A hagyomány azt mondja, hogy Ika, Póka király vezére volt, ki a Bálványos várából elüzetvén, ide vonult, s itt épitett magának várat, de egy véres csatában a mostani Ikafalva helyén megöletett. E szerint az Ikafalvát alapitó hős, kinek véréből Furus forrása fakadt fel, Ika lett volna. Azután várába óriás költözött, egy roppant szárnyas ember, ki egyszer haragjában a vár sziklájára ütvén, nagy öklének benyomult helyét még most is mutatják. Ezen óriás gyakran lerepült a csernátoni templom tornyára az embereket rémitgetni.
Másik rege szerint egy óriás kigyó lakott e várban, oly nagy, hogy farkával körülölelvén a tornyot, fejével lenyult a patakba inni, máskor meg azért hajlott le, hogy az arra járókat felkapja várába; e kigyót hoszas tusa után idegen vitéz ölte meg.”
Módosítás dátuma: 2013. november 11. hétfő, 13:40
Bővebben...
|
2013. május 02. csütörtök, 19:54
Kolozsvári István-Kéri Gáspár
Tájházak Bihar megyében 1.
A gálospetri tájház
Az Érmellék már a neolitikum óta folyamatosan lakott terület, Gálospetriben és Érmihályfalván viszont már a paleolitikum nyomai is előkerültek. A gazdag bor- és gabonatermő vidéken többször próbáltak a teljes tájegységet bemutató gyűjteményt létrehozni (pl. Érmihályfalva), de a társadalmi rend, a történelem viszontagságai ezt rendre megakadályozták. Gálospetri, mint jellegzetes érmelléki település az, amely amellett, hogy alkalmasnak látszott egy tájház létesítésére, megfelelő személyt is adott a múzeumügynek, dr. Kéri Gáspár személyében.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:37
Bővebben...
2013. január 03. csütörtök, 09:31
Kürtössy Péter
Tájház Pélmonostoron
Pélmonostor a Báni-hegység nyugati oldalának és a Karasica patak árterületének találkozásánál létrejött település, Eszéktől 32 kilométerre fekszik. Már a bronzkortól lakott vidék, a magyarság is korán megtelepült itt, bizonyítja ezt, hogy a Szent Márton tiszteletére felszentelt baranyamonostori monostor -melyet Géza fejedelem alapított- is szerepel azon az Árpád-kori térképen, mely a pannonhalmi bencés apátsághoz tartozó nyolcvan bencés monostor elhelyezkedését ábrázolja.
1227-ből származó forrásokban a baranyamonostori erőd elnevezést felváltja a Szent Mihály monostor elnevezés, amelyet ekkor a Majs család tulajdonolt. A tatárjárást követően, 1253-ban IV. Béla király Nagy Harsány földesúrnak adományozta, míg egy 1291-ből származó dokumentum értelmében a Peel család tulajdonában került hét olyan településsel egyetemben, melyek közül egyedül már csak Kő létezik. A várfal és a monostor maradványai egészen a 19. század közepéig fellelhetőek voltak, de a később időkben keletkezett forrásokban már nem lehet találni a monostorra való utalásokat.
A 15. század során számos család kezén ment keresztül a település. A törökök kezdeti előrenyomulását épségben átvészelték, mivel védte őket a Karasica mocsara. A mohácsi csatát követően Monostor az Ivez ben Bejtulah kádi vezettette, baranyavári székhelyű török fennhatóság alá kerül. Az 1554-ben keletkezett török adókönyvben 41 monostori adóköteles személy neve maradt fenn, szinte mind magyar név. Mivel a település forgalmas út mellett helyezkedett el, a lakosság mindig is állandó veszélynek volt kitéve, így nem csoda, hogy Dernschwam János[1] útinaplójában ezt írta: „a falvak helyén felgyújtott épületmaradványok vannak, sokszor alig felismerhető egy-egy épület maradványa, elmentünk Karancs település majd Hedvigmonostor mellett, melyek épp a szőlőtermő vidék és a Karsica folyó találkozásánál helyezkednek el“. A település 1686 és 1687 között teljesen elnéptelenedett, s még az 1696-ból származó adatok szerint is csupán két család élt itt.
Módosítás dátuma: 2013. január 03. csütörtök, 12:11
Bővebben...
|