Bogács. Ember és környezete a Bükkalján. 5 A bogácsi summásélet

2012. május 11. péntek, 09:44 Kürtössy Péter
Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján

5. A bogácsi summásélet

Bogácsi ház az Ady Endre utcában. Benedek Csaba felvétele, 2002A gabonakonjunktúra idején az ország szántóföldjeinek több, mint 80%-án gabonát termeltek, de az olcsó tengerentúli gabona betörésével lassú változás következett be. A gabona vetésterülete csökkent, helyét elsÅ‘sorban kapás- és takarmánynövények vették át, melyek a mezÅ‘gazdasági termelés szerkezeti átalakulását indították meg. Ismét nÅ‘tt az állatállomány, s míg korábban csak állattartásról, ettÅ‘l kezdve tudatos állattenyésztésrÅ‘l beszélhetünk, köszönhetÅ‘en a tartásmód modernizálásának, a takarmányozás javulásának, a céltudatosabb tenyésztésnek és a kedvezÅ‘bb állategészségügyi viszonyoknak. A fentiekbÅ‘l következik, hogy egy paraszti gazdaság életét ettÅ‘l kezdve a piac igényei határozták meg döntÅ‘en (egészen a második világháború utáni idÅ‘kig), s ebben a versenyben a negyed- vagy még kisebb birtokon gazdálkodó egykori úrbéresek már a kezdetektÅ‘l hátrányban voltak a nagyobb birtokon, nagyobb tÅ‘kével gazdálkodókkal szemben.[1] Továbbra is óriási problémát jelentett a birtokok aprózódása, melyben igen jelentÅ‘s szerepe volt a gazdasági versenyben való lemaradás mellett a magyar öröklési jognak is. Ennek következtében tovább nÅ‘tt a földnélküliek addig is igen jelentÅ‘s száma, akik csak munkaerejüket tudták piacra dobni. A gabonaválság utáni szerkezeti változások hatására kapás- és takarmánynövények kikerülése a szántóföldre, állatállomány növekedése- minden eddiginél jobban megnövekedett a munkáskéz iránti kereslet, s ez megélhetési lehetÅ‘séget adott ennek a bérmunkássá lett rétegnek.[2] Egy új, sajátságos életforma jött létre, mely a mezÅ‘gazdasági idénymunkákból élt illetve egészítette ki jövedelmét: a summásoké. Ezek a vándormunkások általában onnan jöttek el, ahol kevés volt a jó minÅ‘ségű termÅ‘föld, nagy a népsűrűség, nagy helyen terült el majorsági birtok, s általában nagy volt a birtokaprózódás, a zselléresedés.[3] Pontosan ráillik e jellemzés a Bükkaljára is: 1869 és 1900 között a lakosság száma megkétszerezÅ‘dött ezen a vidéken, ahol már elÅ‘tte is nagy volt a zsellérek, apróbirtokosok száma.[4] Ráadásul a nagybirtok is rátelepedett erre a vidékre, kiterjedt birtokokkal rendelkezett errefelé az egri káptalan, a szatmári püspökség és Coburg herceg is.[5]

MezÅ‘gazdasági idénymunkáról már a korábbi évszázadokból is számos adattal rendelkezünk, de ez elsÅ‘sorban kaszálásra, aratásra, cséplésre vonatkozott. A megnÅ‘tt kézi munkaerÅ‘szükségletre a cukorrépa, a takarmányrépa, a kukorica (vetésterülete 1869 és 1915 között megkétszerezÅ‘dött) és a burgonya szántóföldi elterjedése után lett szükség. Az egyes kapásnövények közül a legkevesebb munkaerÅ‘t a kukorica, a legtöbbet a cukorrépa kívánta.[6]

A summásságnak kiterjedt irodalma van, leginkább Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című könyve által került életmódjuk a köztudatba. A summás életforma számos definiálása közül Erdei Ferencét találtuk a legtalálóbbnak:

Bogácsi kÅ‘bÅ‘l épült ház az Ady Endre utcában. Benedek Csaba felvétele, 2002„A summás félig uradalmi cseléd, félig falusi szegényparaszt. Fele életét - tavasztól Å‘szig - uradalmi pusztákon éli le, másik felét falusi otthonában. Ez a két telephely sokban eltérÅ‘ életkeret. Az uradalom feltétlenül rendi világ, ahol a világtól elzártan él szüntelen munkában, faluja ellenben bomló faluközösség, amely részben még Å‘rzi a paraszt formákat, részben azonban már engedve a megváltozott világ hatásának, a bomlás-átalakulás útján van. A leglényegesebb különbség a falu és az uradalmi major között az, hogy a majorban alig éri külsÅ‘ hatás és állandóan tisztek és munkafelügyelÅ‘k ellenÅ‘rzése alatt áll, a faluban ellenben a hasonlókkal való állandó érintkezésben egy hatásnak kitett társadalomban él. A következmény az, hogy élete két ellentétes világnak a sarkai között váltakozik.

A summás lényegében bérmunkás, bár ennek a munkaviszonynak a formái hagyományosan kötöttek. Tehát bére nem tiszta pénzbér, hanem terményrész, konvenció, vagy meghatározott mennyiségű termény és végül pénz. A munka mértéke sem egyszerűen idÅ‘, vagy szakmány, hanem vegyesen, ahogy a gazdaság viszonyai megkívánják. LegfÅ‘képp azonban abban különbözik a kötetlenebb bérmunkaviszonytól, hogy nem egy munkának végzésére szorítkozik, hanem a fÅ‘munkához mindenféle tartozék munkák is járulnak. Tehát egy summáscsapat kap kapálást, de köteles aratni, cséplésben dolgozni stb. A munka részben specializált, részben vegyes mezei munka. Lényegében a kapálás, itt különösen répakapálás a speciális munkája a summásoknak, azonban ezen kívül ugyanazon a nyáron aratnak, csépelnek, szénát gyűjtenek stb. A munkahelyzet tehát magába véve is kötött, rendies, annak ellenére, hogy munkaviszonyuk alapjába véve bérmunkási.

Ahogy pedig a summásság ellátja a vállalt munkáját, az tisztán paraszt formák közt megy végbe. Teljesen munkára leszorított életben élnek. A szakmánymunkában végtelen munkaidÅ‘t töltenek, de a napszámjaik is rendkívül hosszúak, s a munkán kívül nincs is más életük. Sietve és szűkösen fÅ‘znek, s másra nem is marad idejük, mert sietÅ‘sen alusznak valamennyit teljesen átmeneti tanyázásra való szállásukon. Az uradalom tisztjei és munkafelügyelÅ‘i úgy bánnak velük, mint az uradalmi cselédekkel, tehát éppen olyan rendi magatartással kezelik Å‘ket.

Ez a tömény munkásparaszti élet hivatott arra, hogy általa megkeressék, helyesebben megtakarítsák a családjuk télire való ellátását.”[7]

Bogácsi utcakép. Kossuth utca. Benedek Csaba felvétele, 2002Borsod megye mezÅ‘kövesdi járása -ami magába foglalta az egész Bükkalját- adta az országban a legtöbb summást. MezÅ‘kövesd, Szentistván és Tard után Bogácson éltek a legtöbben summás munkából, de a többi bükkaljai településen is igen jelentÅ‘s volt a számuk (Szomolya, Bükkzsérc, Novaj, Cserépfalu, Cserépváralja, Andornak).[8] Viga Gyula szerint a vándormunka ezen a vidéken sokkal régebbi gyökerű, több évszázados hagyományai vannak. A 18-19. században a bérmunkás munkaerÅ‘felesleget a Bükkalja szÅ‘lÅ‘i szívhatták fel, aminek a filoxéra pusztítása vetett véget. Ezután kényszerültek a késÅ‘bbiekben nagyobb távolságokban munkát vállalni.[9] A Bükkalja summásbandái egészen a második világháborút követÅ‘ évekig eljártak falujukból. Az összegyűjtött adatok szerint a bogácsiak elÅ‘ször a környezÅ‘ uradalmakba szegÅ‘dtek el, az elsÅ‘ világháború elÅ‘tt fÅ‘ként a Felvidékre, Sáros és Szepes megyébe, a két háború között leginkább a Dunántúlra, sÅ‘t még a határokon túlra is eljutottak.[10]

MezÅ‘kövesdi Hírlap II. évfolyam 17. szám, 1928. április 22.

Foglalkozást keres munkacsapattal. Molnár Mihály hatóságilag igazoltan megbízható munkavállaló aratást tizenkettedért és élelmezésért, cséplést három százalék és élelmezésért. Bogács, Borsod vármegye.[11]

A summások toborzása és felfogadása a téli hónapokban történt, s az egész vagy megközelítÅ‘leg egész mezÅ‘gazdasági idényre szerzÅ‘dtek el. Munkájuk tehát négy-öt, vagy hat hónapig tartott.[12] A munkaadó és a munkavállalkozó között kötött szerzÅ‘dés minden részletre kiterjedt.

Répaásási szerzÅ‘dés

mely egyrészrÅ‘l az egri fÅ‘káptalan örvényszögi gazdasága, mint munkaadó, másrészrÅ‘l bogácsi lakosok között az alább feltételek mellett köttetett:

1.      Alulírottak elvállaljuk az Egri FÅ‘káptalan örvényszögi gazdaságában, valamint a polgári uradalom többi gazdaságaiban is fejenként cca. 2-3 kat. hold cukorrépa kiásását, a kiásott répának fejelését, földtÅ‘l való megtisztítását és egymástól való szokásos távolságú sorokba való csomózását úgy, hogy a sínfektetést ne akadályozza. A munkaadó kívánsága szerint a csomókba rakott répát levéllel vagy földdel be kell takarni. A répa fejet külön csomóba tartozik berakni, annak rendes felszedésével. Tartoznak a munkások a répát a földbÅ‘l úgy kiemelni, hogy az el ne szakadjon, a kiemelÅ‘ villával vagy ásóval a répa meg ne sértessék.

2.      Fizet az uradalom fenti kifogástalan munka elvégzéséért kat. holdanként 105 PengÅ‘t készpénzben és élelemül hetenként és fejenként: 8 kg. lisztet (olyan arányban, ahogy a malom kiadja), 1 kg. szalonnát, 4 kg. burgonyát, ¼ kg. sót és 2 kg. babot. Ezen kívül a szükséges tüzelÅ‘ és világító anyagot az uradalom bocsát a munkások rendelkezésére. Úgyszintén ivóvízrÅ‘l az uradalom gondoskodik a tábla széléhez lajttal való kiszállítással.

3.      A répa szedési  munka folyó hó 27.-tÅ‘l október elsejei közti idÅ‘ben veszi kezdetét, mely idÅ‘re tartoznak alulírott munkások teljes létszámban kiállani és megszakítás nélkül addig folytatni, amíg az uradalomban lévÅ‘ összes cukorrépa kiszedve nincs.

4.      Munkások répafejelÅ‘ kést tartoznak magukkal hozni.

5.      Az ezen szerzÅ‘désbÅ‘l származó vitás ügyek elintézésére kizárólag a polgári fÅ‘szolgabírói kirendeltség illetékes.

Folyás, 1943. szeptember 20.[13]

 

Az 1945-ös földosztás után gyakorlatilag megszűnt a summáság, ezután a Bükkaljáról már csak a mezÅ‘hegyesi állami gazdaságba jártak el, utoljára 1947-ben.[14] A summásmunka egyfajta utórezgésének tekinthetjük, hogy 1952-tÅ‘l a noszvajiak, késÅ‘bb a környezÅ‘ falvakból, így Bogácsról is eljártak rizst aratni a Szolnok melletti gazdaságokba. A rizsaratás mindössze két hétig tartott. Nagyon megerÅ‘ltetÅ‘ munka volt, de rendkívül jó kereseti lehetÅ‘ségnek számított. Kendervágó kaszájukkal utoljára 1962-ben mentek el a rizst aratni, ezután már gépesítették a betakarítást.[15]



[1] Balogh István 1965. 349-428.

[2] Sárközi Zoltán 1965. 334-337.

[3] Sárközi Zoltán 1965. 324.

[4] Kápolnai Iván 1963. 25. Bogács lakosságának változása: 1786-ban 815fÅ‘, 1869-ben 1335 fÅ‘, 1880-ban 1403 fÅ‘, 1890-ben 1562 fÅ‘, 1900-ban 1729 fÅ‘, 1910-ben 1995 fÅ‘, 1920-ban 2044 fÅ‘ és 1930-ban 2278 fÅ‘.

[5] Bartha László 1975. 7.

[6] Sárközi Zoltán 1965. 334-340.

[7] Erdei Ferenc 1980. 144-147.

[8] Sárközi Zoltán 1965. 378-379

[9] Viga Gyula 1986a. 108-110.

[10] Viga Gyula 1986a. 111., Cs. Schwalm Edit 1992. 42-43., Bodgál Ferenc 1958.53., Bartha László 1975. 8., Hajdú Imre 1984. 115-117.

[11] Hajdú Imre 1984. 144.

[12] Sárközi Zoltán 1965. 362.

[13] Hajdú Imre, 1984. 175-177.

[14] Sárközi Zoltán 1965. 380.

[15] Cs. Schwalm Edit 1992. 51-52.

Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:05