Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Történeti néprajz Bogács. Ember és környezete a Bükkalján. 8.

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján. 8.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján.

8. Bogács szerepe a táji munkamegosztásban

Termékeit a háza előtt áruló bogácsi asszony. Kürtössy Péter 2011.A 19. század közepéig a magyar paraszt gazdálkodása komplex jellegű volt, s elsősorban önellátásra törekedett. Ez azonban nem jelentette azt, hogy árufeleslegét ne vitte volna a piacra, a falvak és mezővárosok hetipiacain, országos vásárokon a paraszti termelés termékei mindenkor igen jelentős mennyiséget tettek ki. A paraszti gazdaság piacgazdaságba való bekapcsolódása után még inkább igaz volt mindez. A természeti és más adottságok kihasználásával, arra való szakosodással egy-egy falu mások által el nem érhető javak birtokába juthatott, s ezzel bekapcsolódhatott a táji munkamegosztásba.[1] A földrajzi környezet leghatékonyabb kiélésével olyan termelvényekkel tudtak piacra kerülni, melyeknek cseréjével, eladásával saját szükségleteiket is biztosítani tudták. A falvaknak e speciális termékei és foglalkozásai állandóan alkalmazkodtak a környezet változó igényeihez, így a táji munkamegosztás is állandóan változásban volt.[2]

Mivel Bogács két nagytáj, az Alföld és az Északi-középhegység érintkezési vonalán fekszik, ezért nemcsak a kistáji-, hanem a két nagytáj közötti munkamegosztásban és árucserében is tevékenyen részt tudott venni. A javak cseréje egyrészt szervezett árucsere alkalmakkor, tehát piacokon és vásárokon, másrészt spontán módon, tehát házalás és vándorkereskedelem útján történt.[3] Számottevő piacközpontok mindig két nagytáj kereszteződésében jöttek létre, ezen a tájon Miskolc és Eger vált a legjelentősebbé, de fontos volt Mezőkövesd és Sajószentpéter szerepe is. A bogácsiak számára Eger és Mezőkövesd vására volt a legfontosabb, de eljártak Füzesabonyba, Mezőkeresztesre, Hevesre, Parádra, sőt Tiszafüredre is.[4] A vásárok mellett nem elhanyagolható szerepe volt még a hetipiacoknak is. Ezeken általában mezőgazdasági termékek cseréje történt, de ez nem bontotta meg a hagyományos termelési módot, hiszen leginkább a termékfeleslegek és a gyűjtögetett termékek kerültek eladásra. A piacozók, akik állandó jelleggel termeltek a piacra, csak egy nagyon szűk rétegét jelentették a falusi társadalomnak.[5] A bogácsiak az egri és a mezőkövesdi vásárhelyeken elsősorban a szilvával jelentek meg. Többnyire az asszonyok tették meg gyalogosan a 10-12 kilométert, a termést hátikosárban vitték, s kora hajnalban el kellett indulniuk, hogy reggelre odaérjenek.[6] A szilva mellett árulták még, illetve remek cserealapnak számítottak a gyűjtögetett erdei gyümölcsök is: a som, a vadalma, a vadkörte és a mogyoró. Lekvárt is készítettek eladásra szilvából, cseresznyéből és csipkebogyóból.[7]

A vásár és a piac azonban ezen a tájon nem kizárólagos formája volt a termékcserének, hiszen a két nagytáj között olyan volumenű termékcsere zajlott, amely már nem fért el a szervezett árucsereformák keretei között.[8] A vándorkereskedelem rendszerében is nagy mennyiségű termék cserélt gazdát, jelentős részben a kistájon belül, de léteztek hosszabb, az Alföldet megcélzó kereskedő utak is. A javak cseréjében a legaktívabban a lovakkal, fogatokkal rendelkezők vettek részt, egy-egy család specializálódott is bizonyos termékek közvetítő szerepére.[9] Nem véletlen, hogy Bogácson állandóan magas volt a lovak száma, hiszen sokszor vettek részt ebben a termékcserében. A fuvarozás azonban itt nem vált állandó foglalkozássá, hanem igazodott a paraszti termelés éves rendjéhez. A több földet bíróknak kevesebb, míg a kisföldűeknek több lehetőségük volt részt venni a vándorkereskedelemben. A fogatos emberek igyekeztek minden lehetőséget megragadni, hogy a termékcsere révén minél nagyobb jövedelemhez jussanak, ezért többféle áruval próbáltak kereskedni. Minél messzebbre mentek, annál nagyobb nyereségre tettek szert.

Aszalt szilva. Kürtössy Péter felvétele. 2012.A bogácsi szekerek nagyon sok szilvát szállítottak az Alföldre, főleg gabonáért cserélték, egy az egy arányban. A szilvát vitték Kisasszony-nap körül a Jászságba, Jászapáti, Jászdózsa, Jászkisér felé, de árulták Tiszafüreden, Debrecenben, Balmazújvárosban és Nádudvaron is. Mindenkinek megvolt a szokott útvonala, amin nem szívesen változtattak.[10] A szilvával való kereskedelem jól jövedelmezett, egy adatközlő szerint:

„Az apósomnak volt 12 holdja, de a szilvából több termény bejött, mint amit a földje termett. A bogácsiaknak nagy gyümölcsöseik voltak, ott, ahol most a házhelyeket osztják. A bogácsiak közül, akinek lova, meg szekere volt, mindenki árulta a gyümölcsöt, még a nagyobb gazdák is. Még a falun belül is megvettük a nagyobb gazdáktól a szilvát, s azt is vittük eladni. Ebből pénzeltek a falubeliek.”[11]

A szőlőt is vitték. Leginkább Miskolcra, de szekereikkel eljutottak a Jászságba is és Polgár irányába, a Tisza mentén.[12] A fuvarosok borral is kereskedtek. Leginkább kocsmáknak adták el, de gyakran 10-20 literével házaknál is kimérték. Adták pénzért és terményért (kukorica, búza) egyaránt. A bort leginkább észak irányába vitték, Ózd környékén például rendszeresen árulták.[13]

A Bükk fái is az árucsere tárgyát képezték. Szállították tűzifaként és épületfaként egyaránt. A bogácsiak az erdészettől váltották a fát, vagy Cserépfalu, Noszvaj, Szomolya erdeiből vásárolták. Leginkább Mezőkövesdre és Hevesre vitték, de elszekereztek Poroszlóig, Tiszafüredig és Kunmadarasig is.[14] Nagyon jó kereseti lehetőségnek számított, ezért a háború alatt még az asszonyok is elmentek fát árulni.[15]

A régi piac a strand előtt. Bogács. Kürtössy Péter felvétele. 2002.A bogácsi kő egyik legjellegzetesebb terméke volt az Alföld és a hegyvidék közötti árucserének.[16] A követ elsősorban rendelésre vitték, főleg az Alföldön cserélt gazdát: eljutottak vele Tiszafüredig, Poroszlóig, néha a Tiszántúlra is. Leggyakrabban Mezőkövesd, Szemere, Szihalom, Tiszavalk, Négyes, Tiszabába, Borsodivánka településein adták el a követ, de elmentek Kömlőd, Markaz, Domoszló, Abasár, Egerfarmos, Egerszalók és Visonta irányába is. A nyugat felé történő kereskedésnek a mátrai kőbányák termékei szabtak határt. A kváderkövek és a faragatlan építőkövek a kistájon belül találtak gazdára, de a nagyobb munkaráfordítást igénylő termékekkel (ablakkönyöklő, kapuoszlop, vályú) már messzebb is el lehetett jutni. Legnagyobb távolságra a sírköveket és útszéli kereszteket vitték el, ezek mindig megrendelésre készültek. A bogácsi kővel való kereskedés nagyságát jelzi, hogy 1911 és 1913 között, a Tisza gátjainak megerősítésekor, közel 800 kocsi követ vittek el a faluból, úgy hogy gyakran harminc fogat haladt együtt.

A táji munkamegosztás szép példájának tekinthetjük azt a szoros és állandó kapcsolatot, mely Bogács és a Bükk-hegységben, a 18. században alapított hutatelepülések, elsősorban Répáshuta között alakult ki. Répáshutát ipari telepként alapították a Bükk szívében, termőföldje kevés és gyenge minőségű volt. A három holdnál nagyobb földbirtok ritkaságszámba ment, ezért a falubeliek közül sokan a környező falvak határában, így például Bogácson béreltek néhány hold szántóföldet.[17] Takarmány sem termett elegendő, ezért vásárolni kényszerültek a környékbeli gazdáktól. Gyakran még lábon megvették a gabonát, maguk kaszálták le, gyűjtötték össze, s csak a száraz szénát vitték fel a faluba.[18] Ha nem volt elég a téli takarmány, gyakran leadták teleltetni állataikat Bogács, Cserépfalu, Tardona, Nagyvisnyó, Mályinka, Egerlövő falvaiba. A teleltetés András napjától Szent György napjáig tartott. Erre általában a kis- és közepes földdel rendelkező gazdák vállalkoztak, akik kevés igaerővel, de elegendő takarmánnyal rendelkeztek. A répáshutaiak pénzzel és fával fizettek, ráadásul a megegyezés szerint a gazda szántásra, trágyahordásra és egyéb fuvarozásra is használhatta az állatokat. Olykor megtörtént olyan is, hogy a bogácsi gazda egész télen trágyát hordatott az ökrökkel, de csak kukoricaszárral etette őket, s így az állatok tavaszra tönkre is mentek. Ilyenkor mondták azt, hogy nem teleltetni adták le az állatot, hanem „szeleltetni”.[19] Bogácsra a répáshutaiak mellett a bükkszentkeresztiek is leadták télen az állataikat.[20]

Szuszinka. Kürtössy Péter felvétele. Bogács, 2011.Répáshután a szőlő sem termett meg, ezért többek között Bogácson vásárolták, s otthon préselték ki. Szilvát is a bogácsiak, a cserépfalusiak és a bükkzsérciek vittek oda eladni. Ezekből a kereskedelmi kapcsolatokból szoros emberi kapcsolatok, barátságok alakulhattak. A cseresznyét például ingyen odaadták a bogácsiak az ismerős hutai családoknak, csak le kellett azt szedniük. Délután mentek le, és estére megszedtek egy kosárral. Az ismerősöknél aludtak, s csak hajnalban vették hátukra a teli kosarat, úgy indultak haza.[21]

A répáshutaiak házaik építésében gyakran részt vettek a bogácsi kőművesek, s a sírköveiket is a bükkaljai falvakból (Bogács, Szomolya, Noszvaj) rendelték meg.[22] Ők is eljártak summásnak, de mivel egész csapatot nem tudtak kiállítani, ezért legtöbbször a bogácsiakkal, cserépfalusiakkal és a bükkzsérciekkel társultak.[23]

A táji munkamegosztásba való bekapcsolódás nemcsak gazdasági eredményeket hozott, hanem kulturális javak cseréjét, szoros emberi kapcsolatok kialakulását is magában hordozta. Mivel a két nagytájnak eltérő életmódja, más szokásrendszere volt, számos dolgot tanulhattak el a bogácsiak. Volt olyan bogácsi asszony, aki jászsági, gyümölcsszállító útja során tanulta meg a habart gyümölcsételek készítését, mert annak korábban nem volt hagyománya a faluban.[24]

Szorosabb emberi kapcsolatok kialakulhattak a vándorkereskedők és a helybeliek között is. A Bükkalján igen jelentős volt a Gömör felől érkező, átmenő kereskedelmi forgalom. A gömöri fazekasok közül sokan Bogácson tettek szert állandó szállásra, melyből aztán idővel baráti kapcsolatok válhattak. Ennek emlékét őrzi egy Süvétén készült butykoskorsó, melynek felirata szerint 1880-ban Péterj András készített Bogácsra, barátja, Kis János számára.[25] A bogácsi szekeresek is kötöttek a távolban barátságokat. Egy adatközlő elmondta, hogy jászsági útjai során mindig ugyanannál a háznál szállt meg, s olyan szoros barátságba kerültek, hogy egykori szállásadójának gyermekei a mai napig náluk szállnak meg, ha eljönnek nyaralni a bogácsi strandra.[26]

A bogácsiak kis- és nagytáji árucserében való részvétele tehát nem csak egyfajta gazdasági szerkezetet tükrözött vissza, hanem a kulturális érintkezés változatos formáira is rávilágított.


[1] Andrásfalvy Bertalan 1985. 452.

[2] Andrásfalvy Bertalan 1978. 234.

[3] Viga Gyula 1994c. 243.

[4] Viga Gyula 1994c. 245.

[5] Viga Gyula 1994c. 246.

[6] Viga gyula 1986a. 19.Eladásra készült termékek és termények. Kürtössy Péter felvétele. Bogács, 2011.

[7] Viga Gyula 1983b 8. és 12.

[8] Viga Gyula 1994c. 246.

[9] Viga Gyula 1994c. 247-255.

[10] Viga Gyula 1983b. 4.

[11] Viga Gyula 1983b. 3.

[12] Viga Gyula 1986a. 20.

[13] Viga Gyula 1983c. 14.

[14] Petercsák Tivadar 1998. 201-219.

[15] Viga Gyula 1983c. 8.

[16] Szakáll Sándor- Viga Gyula 1984. 112-114. és Viga Gyula 1982b. 1-4. alapján

[17] Fügedi Márta 1984. 189.

[18] Viga Gyula 1984a. 182.

[19] Viga Gyula 1982a. 1.

[20] Viga Gyula 1985a. 269.

[21] Paládi-Kovács Attila 1984. 147.

[22] Viga Gyula 1984a. 182- 183.

[23] Viga Gyula 1984a. 185.

[24] Viga Gyula 1994c. 250.

[25] Kresz Mária 1972. 166.

[26] Viga Gyula 1983b. 1.

Módosítás dátuma: 2012. július 14. szombat, 08:23