Betyárok a magyar kártyán 7.
„Mikor viszik Zöld Marcit a vason…”
Zöld Marci
„Okos és bátor fickó lévén, kár érte, hogy e szép tehetségét embertársai megrontására fordítván, utóljára is akasztófán végzé kalandos életét” – írta Zöld Marciról Osváth Pál sárréti csendbiztos (Szűcs 1969: 16). Az 1790 körül, Berettyóújfalun, kálvinista kisnemesi családba született Márton az egyik legjelentÅ‘sebb betyár volt Rózsa Sándor elÅ‘tt, pedig mindössze néhány esztendeje volt e kétes hírnév megszerzésére.
Már édesapja is összeütközésbe került a törvénnyel, Marci törvényen kívül pályafutása a katonaságtól való megszökéssel vette kezdetét.[1]Verekedésbe keveredett, ökröket, majd két szekeret is ellopott, amiért börtönbe vetették, majd szabadulása után újra katonának adták. Egy társával innen is megszökött, s végképp zsiványságra adta az életét. Udvarházakat támadt meg, erÅ‘szakoskodott, méneseket hajtott el, útonállóként szerzett jövedelmet, bejárva az egész Alföldet. Összeállt a környék egy másik híres betyárjával, Palatinszky Pistával, akivel ezután együtt követték el bűncselekményeiket, bandájuk gyakran nyolc fÅ‘re is duzzadt. Leginkább Heves[2]és Bihar vármegyékben, valamint a Hortobágyon működtek, egyre vakmerÅ‘bb cselekedetekkel hívták fel magukra a hatóságok figyelmét: kirabolták a Szabolcs megyei komisszárius tanyáját, 14-16 fÅ‘s utazó nemesi társaságokat támadtak meg, elállták az Ugocsa vármegyei fÅ‘bíró útját és lovát vették. A pandúrok elÅ‘ször társát, Palatinszkyt fogták el, Zöld Marci végzetét árulás okozta. Egy gulyás adta Å‘t a rend Å‘reinek kezébe 1816-ban, mikor egy öcsödi tanyán rejtÅ‘zködött. A statáriális bíróság Törökszentmiklóson ült össze, s halára ítélte, elutasítva kegyelmi kérvényét, amelyben arra hivatkozott, hogy embert soha nem ölt.
Az akasztása elÅ‘tti tanúvallomásában így vallott: „Zöld Márton a nevem, 25 esztendÅ‘s, tekintetes Bihar vármegyében fekvÅ‘ Berettyó Újfalubul való születés, református, nÅ‘telen, a Herceg Hessen Hamburg Nemes Regementbéli szökött katona, nemes személy vagyok... Hat esztendÅ‘ket töltöttem el mind összesen temlecben. ElsÅ‘sorban verekedésért, másodszor az újfalusi bíráktul erÅ‘szakosan elvett ökrökért, harmadszor két lovat elfogattatván Nánáson, annak utána katonának adattam... Most karácsonykor két esztendeje, hogy elszöktem Nagy Váradrul..."
Számos népdal és gyönyörű ballada Å‘rzi Zöld Marci emlékét, a ponyvairodalom pedig országosan ismertté tette, melyben a nyugat-európai betyárromantika hatására népszerűvé és általánossá vált motívumok szerint a nagy alföldi pusztaságon fosztogatta a postakocsikat és az uraságokat, és külsejével könnyedén meghódította a lányokat, asszonyokat. Színre vitték[3]és a szépirodalomban is az egyik leggyakrabban ábrázolt betyárrá vált: Tompánál, Aranynál és Jókainál is megjelenik. PetÅ‘fi Sándor még egy drámát is írt róla, melyet azonban a Nemzeti Színház visszautasított, ezért azt dühében a tűzbe dobta. Egy versében késÅ‘bb azért megemlékezett a híres betyárról: „Akasztófa mellett hollók károgása,Nem volt Zöld Marcinak két országban mása” (Vécsey 2009: 98—102).
Irodalom:
SZÅ°CS Sándor
1969 Betyárok, pandúrok és egyéb hírességek. Budapest, MagvetÅ‘ Kiadó.
VÉCSEY Aurél
2009 Betyárvilág Magyarországon. Kecskemét, Vagabund Kiadó.
[1] „Biharban születtem, Zöld Marci a nevem Nagy Bihar vármegye rég kerestet engem. Huncut szolgabíró adott katonának, az árvája lettem Sárrétnek, pusztának” (Szűcs 1969: 14–15).
[2] Innen a szólás: Él, mint Marci Hevesen.
[3]Wándza Mihály, a kor kiváló rendezÅ‘je Nagyváradon írt Zöld Marciról egy erkölcsi nézÅ‘játékot, melyet vándorszínészek éveken át több helyen is sikerrel elÅ‘adtak. Dömötör Sándor: Zöld Marci és a „Haramiacsók”. In Dankó Imre (szerk.): ÁRKÁDIA. Debrecen, 1978. 93–100.
