Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Szüret és ifjúság

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Szüret és ifjúság

Az ember számára legfontosabb termények érése és betakarítása ősidők óta ünnepnek számított és kitün­tetett találkozási alkalmat jelentett az ifjúság számára. Erre a dél-dunántú­li magyar néphagyományból muta­tok be néhány példát.

Csicsó, a török háborúkban elpusz­tult magyar falu barokk korban felújí­tott temploma magányosan áll, nem messze a Szakály–Hőgyész vasútál­lomástól a szőlőhegyek közt. A ha­gyomány szerint Mária kegyképét angyalok menekítették a török elől Andocsra, Somogy megyébe, és út­közben megfáradva itt pihentek meg. Szentháromság vasárnapján volt itt a búcsú, melyre a múlt száza­dig a környékbeli magyar, német és horvát katolikusok, főként a fiatalok, tömegesen jöttek. Úgy tartották, hogy ekkorra érik meg a szőlőhegye­ken a cseresznye, amit a templom körül árultak. Sokan itt ismerték meg jövendőbeli élettársukat, a cseres­nyés búcsúban.

Az október 18-át követő vasárnap volt a pécsváradi és zengővárkonyi leányvásár – a Lukács-napi búcsú –, a messze környéken szétszóródottan élő református ifjúság találkozója. El­jöttek a Sárközből, Váraljáról, Belvárdról és Mohácsról is a leányok, le­gények, és szombat este minden ház­ban rokonok, vendégek állták körül a rőzsetüzet, melyen az erre a napra megérett gesztenyét sütötték. Este nagy bál volt a kocsmaudvaron, és másnap, vasárnap Pécsváradon, az országos kirakodó- és állatvásáron a legény már meg is vehette a mézes­kalácsszívet választottjának.

A legtöbb, ifjúságot vonzó alkalom a szőlőszüret volt. Ehhez kapcsoló­dott a domolosi és a siklósbodonyi leányvásár. Az előbbi a Szigetvár kö­rüli, az utóbbi az Ormánság közel negyven falujában lakó református ifjúság találkozója volt. Ugyanis az ormánságiaknak a villány-siklósi hegyben voltak szőlőik, és azokban huzamosabb tartózkodásra alkalmas tanyák, présházak; a tulajdonképpe­ni Ormánság vízjárta síkja nem volt bortermelésre alkalmas. Kisasszony napján volt Siklósbodony templom­búcsúja a szokásos búcsúvásárral, és erre a napra az ormánsági szőlősgaz­dák a korai szőlőkből előbort is ké­szítettek a fiatalok számára, akik részt vettek a katolikusok nagymiséjén is, majd utána szétoszlottak a szőlőbeli hajlékokba mulatni. Tulajdonképpen ezután kezdődött el a szüret.

Oroszlón a Szent Mihály napját kö­vető vasárnap volt a leányvásár, me­lyet ugyancsak újborral ültek meg a Hegyháti (ma Sásdi) járás fiataljai. A férjhez menendő leányok az oroszlai nagy hídra álltak, onnan kísérték föl őket rézmuzsikával a Nagykocs­ma udvarára, ahol késő estig bált tar­tottak.

Szüreti bált vagy mulatságot or­szágszerte tartottak mintegy százöt­ven éve, még ott is, ahol nem termett szőlő. Ennek menetét, formáját mi­niszteri rendeletek is szabályozták a 19. század végén és a 20. század ele­jén. Ennek fontos eleme volt a szü­reti felvonulás, népviseletbe öltözött szüretelő és csőszlányokkal, - legényekkel. A kocsis, lovas felvonulás fontos része volt a bíró és bíróné dí­szes fogata, majd a tánctéren felállí­tott, szőlőfürtökkel körülfüggesztett sátor, melyet a csőszleányok őriztek. A pajkos legények igyekeztek szőlőt lopni, de ha a csőszleányok elkapták őket, a bíró tréfás büntetéseket rótt ki rájuk.

A szüreti mulatságokkal kapcsolat­ban terjedt el az országban a „magyar viselet” – ott is, ahol már nem volt népviselet. A legények bő fehér ga­tyában, lobogó ujjú ingben, fekete mellényben voltak, fejükön nemze­tiszín pántlikás, árvalányhajas feke­te kalap, a leányokon bő, fehér szok­nya, nemzetiszín szalaggal díszítve, fehér, buggyos ujjú ing, piros pruszlik, fejükön piros-aranyos párta, nemzetiszín szalag. Ebben a jelmez­ben ünnepeltek még az Amerikába került magyarok is, azok is, akik már a nyelvet sem beszélték.

Ennek a rendeletileg szabályozott szüreti mulatságnak fontos szereplői voltak a csőszleányok. Ennek a gyö­kere visszanyúlik a középkorig.

A legjobb minőségű bort termő te­rületeken ugyanis augusztus közepé­től kezdve, amikor tarkulni kezdett a szőlő, a szőlőhegyeket valóban meg kellett védeni a hatalmas csapatok­ban támadó seregélyek pusztításától. Ahol egy ilyen több száz vagy ezer madárból álló tömeg lecsapott, né­hány perc alatt véget is ért a szüret. Ezért a fiatal leányok csapatostul ki­költöztek a szőlőhegyekbe, melyet egész nap zajt csapva, dalolva, kere­pelve jártak be, így riasztva a mada­rakat. Közbe-közbe „összekátozták”, összepározták dalolva vagy nagy „hujákolva” a szerelmes párokat, hírül adva a nagyvilágnak, ki kit szeret. Es­ténként egy-egy hálótanyában, föld­re terített és letakart szalmán háltak, néhány szigorú öregasszony felügye­lete mellett. Korán kellett kelniük, és napnyugtáig járták a szőlőket.

Legényjáró esténként kiszöktek a tanyákhoz a legények egy kis mulat­ságra, dalolásra, táncra, ismerkedés­re, ami bizony néha késő éjszakáig is eltartott. Ilyen volt a szőlőőrzés – vagy ahogy Veresmarti Mihály, a tu­dós prédikátor, majd bátai apát em­lékiratában nevezi a 17. században, a budárkodás vagy pudárkodás – a Drávaszögben, a Karancsi högyben vagy a sárköziek Szekszárdtól Bátáig nyúló szőlőhegyeiben egészen az el­ső világháborúig. De ismerünk sző­lőhegyi párosító nótákat a moldvai csángók köréből is. Joggal feltételez­hetjük, hogy valaha az országban minden bortermő vidéken elterjedt volt ez a szőlőőrzés, hiszen a termés megvédésére nem volt más lehető­ség, különösen a vízrendezések előt­ti időkben, amikor az ártéri erdők­ben nagy számban költöttek még ezek a madarak.

 

Forrás: Rubicon. Történelmi magazin. (A magyar bor századai) 2007/6–7. 116–117.

Módosítás dátuma: 2017. augusztus 15. kedd, 05:57