Az én rendszerváltásom 4.

Levelek az önkormányzatról 3.

A működÅ‘képes önkormányzat belsÅ‘ feltételei

„Ország és táj, nemzeti politika és csoportélet, tervgazdaság és egyéni kezdeményezés... nem ellentétek; az alárendelt dolgok viszonylagos önkormányzata nélkül sem sejtek és szervezet, sem tagok és társadalom nem ALKOTHATNAK  magasabb fajta szerves életet.” (Németh László: Marxizmus és szocializmus, 1934.)

A működÅ‘képes önkormányzat belsÅ‘ feltétele az egészséges közösségi élet. Amíg a társadalom kívülrÅ‘l szervezett, addig a közösség spontán módon, belülrÅ‘l szervezÅ‘dÅ‘ intézményrendszere az emberi létnek. A kettÅ‘ nem létezhet egymás nélkül, s nem is téveszthetÅ‘ össze. A pártállam évtizedei az újra szervezett társadalom nevében minden szinten igyekeztek a közösséget felszámolni, pedig már középkori földesuraink, s az akkori államhatalom és egyház is tisztában volt azzal, hogy ezekre építeni kell, fel kell Å‘ket használni, de nem szabad eleven életüket korlátozni.

A közösség ugyanis nem más, mint az egyéni emberi élet közvetlen társadalmi burka, amelyben az egyes ember (bármilyen szintű is legyen) védelmet talál, s kibontakoztatja képességeit a nagyobb és szervezett társadalom javára. Társadalom, önkormányzat csakis erre épülhet.

Hogy ennek lényegét megérthessük, vegyük a legismertebbet szemügyre, az úgynevezett faluközösséget. A faluközösség maga valójában nem is létezik, értelmét akkor nyeri el, amidÅ‘n a külsÅ‘ hatalom (földesúr, állam) beleavatkozik a közösségi életbe, s megszervezi azt saját céljaira (bírák, jegyzÅ‘k). A faluközösség az egyén számára ugyanis túl tág fogalom, túl nagy terjedelmű ahhoz, hogy minden rendű és rangú ember (a gyermektÅ‘l az öregekig, a szerényebb képességűtÅ‘l a kiemelkedÅ‘ egyéniségig) átláthassa. Maga az egyes ember korától és képességeitÅ‘l függÅ‘en ennél kisebb közösségben tud csak létezni (család, gyermek, ifjúkori vagy felnÅ‘ttkori közösségek: legény-, leánybandák, munkacsapatok, szokások, rítusok lebonyolítására létrejött szervezetek, stb.). Egy gyermekközösség 3-4 fÅ‘ lehet legfeljebb, az ifjak serege sem nagyobb 6-8 fÅ‘nél, ha ennél több fiatal van akkor már 2-3 bandára osztódik az ifjúság. Az egyénnek keretet adó közösség tehát mindig belátható, emberi méretű kell hogy legyen.

Az igazi közösség mindig komplex jellegű, ami azt jelenti, hogy az együtt felnövÅ‘k egész életükben mindent tudnak mindenkirÅ‘l, s ez kötelességeket ró rájuk, szabályozza magatartásukat, s minduntalan megerÅ‘sítik összetartozásukat halálukig (keresztkomák lesznek, egymást segítik munkában, egymás sírját is Å‘k ássák meg, stb.).

Mivel a közösség természetes jellegű, ez állandóságot is biztosít, s szinte idÅ‘tlenséget kölcsönöz neki. Hiszen ha eléri valaki a megfelelÅ‘ kort, tagja lehet a különbözÅ‘ csoportoknak vagy eleve beleszületik (családi vagy utca- és falu-részközösség).

Az egyén és közösség viszonya a közösség irányításában és vezetésében is jól megmutatkozik. Volt minden kisebb közösségnek vezéregyénisége, akit mindenki elismert szervezÅ‘készsége, rátermettsége alapján. Ám a komplex közösség sokféle tevékenységet bonyolított le, s teljes életet élt, ezért szinte mindenki idÅ‘legesen vezetÅ‘ szerephez juthatott, ha olyanról volt szó, amihez például Å‘ értett a legjobban. Ha nehéz terhet kellett emelni, a legerÅ‘sebb, ha éneket kezdeni, a legjobb hangú, ha munkaszerzÅ‘dést kötni, a legrátermettebb irányított, s nem az általánosan elismert vezetÅ‘. A funkció nem merevedett meg, s mindenki szóhoz jutott, érezte, hogy igazán szükség van rá a csapatban.

Az így kialakult természetes közösségeket már az önkormányzatnak (faluközösségnek) könnyű volt mozgatni; hol azonos társadalmi szintű embereket (gazdák, kubikosok, gyalogmunkások) hívott össze, bízott meg egy-egy feladat elvégzésével, anélkül, hogy a részletekbe beleszólt volna.

Falvainkban, fÅ‘ként mezÅ‘városainkban, a múlt század hatvanas éveitÅ‘l kezdve alapszabállyal rendelkezÅ‘ körök, egyletek, társulatok alakultak, amelyek szervezetileg átvették a falu Mária Terézia kialakította tisztségeit (itt: elnök, jegyzÅ‘, testület), ám működésüket tekintve megtartották a közösségi elvet, s életképes, az önkormányzat segítÅ‘, modern falusi intézményrendszert alkottak.

(Folytatjuk)

Szolnok, Új Néplap, 1990. augusztus 27.