Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Közösség Az én rendszerváltásom 8

Az én rendszerváltásom 8

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Az én rendszerváltásom 8

„A múlt példa legyen most…” 2. rész

A hajdani vagyoni elöljárók vagyoni állapotáról

Pár évvel ezelőtt a feleletet adó diák jól tette, ha a múltbeli elöljárókat népszipolyozó, nép nyakán ülő vagyonos, kizsákmányolónak állította be, aki uralkodott a szegényeken. S bizonyítékot is idézhetett rá, hiszen a bírák, szolgabírák és jegyzők vagyonos családból, de legalábbis úri, dzsentri rétegből származtak. S így volt ez a Jászkunságban is, ahol a bíróság, s más közhivatalok szinte dinasztikusan öröklődtek: a Dósa, a Gulyás, a Lőrik, a Tury, az André famíliák elöljárók sorát adták, s egyben a legvagyonosabbak közé is tartoztak. Látszatösszefüggés ez. Ám a tényeket összekapcsoló okok egészen mások, s jó ha tudjuk, nem is bizonyos, hogy olyan előnyös volt régen hivatalt viselni.

1760-ban az árokszállási bíró, Bobák Pál 1 első klasszisú házat, 12 igás ökröt, 29 göböly ökröt, 6 fejős-, 13 borjas tehenet, 26 tinót, 3 igás-, 13 mén lovat, 2 öszvércsikót, 120 fejős juhot, 7 disznót mondhatott magáénak. Csakhogy ez a vagyon hosszú munka, s szerencsés családi alakulás eredménye (örökség nem aprózódott férfiágon), s ezt meg is kell tartani, jól kell vele gazdálkodni. Mivel a falu egész gazdasági életét, a munkák rendjét a bíró irányította, természetes volt, hogy olyanokra voksoltak, akik leginkább értettek hozzá, s maguk is érdekelve voltak a termelés minden ágában. Ha rosszul mérték volna fel a helyzetet, nem idején rendelik el a kutak és a legelő tisztítását, nem szervezik meg rendesen a sáska elleni védekezést, későn rendelik el az aratás vagy szüret megkezdését a nyájak téli behajtását, maguk károsodtak volna leginkább. Vagyonuk, jó gazdaságuk szavatolta hozzáértésüket.

De vagyonuk biztosíték volt arra is, hogy ha kárt okoztak, elherdálták a köz pénzét, volt miből levonni, megtéríteni. Számadó juhász is csak az lehetett, akinek saját állatvagyona volt, s az esetleges kárt meg tudta fizetni. Példa rá a XVIII. századi Jászapátiból Mócza Mihály főbíró, Pávai Imre nótárius és Nagy József praeceptor esete, akik "elfelejtkezvén az átalok lettek hitnek szentségéről, hárman egy szívvel és eltökéltséggel a Beneficiális Cassából 300 rajnai forintot magoknak kivettek…a Bírói Manuélékbul egy árkust varrtak…azon manuálét meghamisítván…” ekkor egy jó ökör ára 6 forint volt, tehát kis sikkasztásról van szó. Miután „Székeikből kivettetnek…a Tanácsnak számbul csufosan kitöröltetvén…” maradtak, meg kellett vagyonukból téríteni a kárt. Vagyontalanokat legfeljebb büntetéssel sújthatták volna, de a közösség kára megmaradt. A szégyen azonban mindennél nagyobb volt, s e családból többet a közösség nem választott elöljárót.

De a vagyon még valamit jelentett. Azt, hogy a közügyekkel odaadóan tudott foglalkozni az elöljáró, s maga nem károsodott. Szegény ember, aki két keze után élt, nem tudott volna hivatalt viselni, mert az elöljárók II. József korágig nem kaptak fizetést, csupán adójukat engedték el. A vagyon független életet is jelentett, s a bíróság nem pénzszerző hivatal, hanem eléggé terhes kötelesség volt, amely bár fénybe állította az embereket, de egyben szigorú életmódot követelt meg.

Szolnok, Új Néplap, 1990. szeptember 27.

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 07:39