Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Elvi kérdések

Az európai parasztság megismerésének kulcsa: Átány

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az európai parasztság megismerésének kulcsa: Átány

Nemcsak a társadalomtudósok és történészek számára, hanem hovatovább minden gondolkodó, a világot valamennyire megérteni és értelmezni igyekvő ember számára is visszafordíthatatlannak tűnik a nép, a parasztság eltűnése, felszívódása az arctalan lakosságba, a közemberek tömegébe. Azt, hogy a nép, a parasztság, s ezzel valami értékhordozó társadalmi réteg, közösség eltűnőfélben van, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a népi kultúra, a népművészet, a néprajz iránt megnőtt az érdeklődés – az ifjúság körében is. Az átlagember, a többség, amikor népi kultúráról, néphagyományról, néprajzról beszél, egyes népek, néprajzi csoportok életének színes megnyilvánulásaira, ünnepi szokásokra, népművészetre, folklórra gondol, és ezeket keresi más országokban járva, ezt próbálja bemutatni távolról jött vendégeinek, mint magyar sajátságot, magyar kultúrát. Nyilvánvaló, hogy ez a kép és elképzelés nagyon is felületes. Minden józan ember tudja, hogy ma már hiába menne ki falura, ennek a világnak csak szegényes töredékeire, nyomaira bukkanhat egy-egy, a múlt tárgyi emlékeit tudatosan gyűjtő, szobáját ezekkel díszítő tanár, orvos vagy lelkész lakásában, ritkábban más foglalkozású, már többnyire városban vagy iparban munkát találó „bennszülött" házában, vagy egyes falvak hagyományőrző művészeti együtteseinek műsorában. Ilyenkor az együttes tagok anyáik, még inkább nagyanyáik féltve őrzött egykori népviseleti darabjait öltik fel, ha nem ezek alapján, vagy ezekhez hasonlóan készített népi jelmezeket…

Ennek a népi kultúrának a hordozója és megteremtője a nép, leginkább a parasztsággal volt azonos, a föld népével, a mezőgazdaságból élőkkel. Magyarországon a második világháborúig a lakosság fele tartozott ide, a múlt század második felében pedig még háromnegyed része. Ennek a nagyszámú agrárnépességnek több mint a fele nevezhető parasztnak, vagyis többé-kevésbé önálló, családi üzemben dolgozó őstermelőnek, aki megélt saját birtokán. A többiek olyan törpebirtokosok voltak, akik időnként vagy rendszeresen bérmunkát kellett hogy vállaljanak, mert földjük nem termette meg már a kenyérrevalót. Több százezer volt a nincstelen napszámosok és uradalmi cselédek száma, akik azonban kulturális tekintetben nem sokban különböztek az egykori jobbágyokból lett parasztoktól. A parasztság – abban az értelemben, ahogy mi használjuk ezt a kifejezést, tehát az egész agrárnépességet átfogó módon – egy történetileg változó rétegkategória – amit a birtok, az életforma és a tájak különbsége mélyen tagolnak.

Módosítás dátuma: 2015. december 10. csütörtök, 18:17 Bővebben...
 

A népművészet, néphagyomány megbecsülésének jelentősége és szerepe a magyar társadalom rég óhajtott egyesülésében

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A népművészet, néphagyomány megbecsülésének jelentősége és szerepe a magyar társadalom rég óhajtott egyesülésében

Az ember és a társadalom egyik legfontosabb életszükséglete a közös­ség, a kapcsolatok ember és ember, ember és Isten, ember és a termé­szet között. A kapcsolat helyett használhatnánk a szeretet szót is, ha nem lenne ennek ma érzelgős felhangja. A szeretet azonban nemcsak érzelem, hanem életszükséglet és parancs. A szeretetkapcsolatok kon­centrikus körök rendszerét mutatják. A legkisebb a legelső, az anya szeretetkapcsolata gyermekével. Ezután tágul a gyermek szeretetköre: család, rokonság, gyermekpajtások, utcabeliek, iskolatársak, az egy falubeliek, egy korosztályhoz tartozók, akik közül társat választ vagy talál; a faluközösség, a városrész, a város, az egy műveltségű falvak összetartozó csoportja; a néprajzi csoport, a nagyobb tájegység és végül a nemzet és az ország. A szeretetkapcsolatok rangsora az egyén korával változik. Kétségtelen, a felnőtt kor kezdetéig az anya-gyermek kapcso­lat a legerősebb, mely azonban az ifjú férfi vagy felnőtt leány esetében nem akadályozhatja meg a fiatalok párválasztását, mert ez a kapcsolat lesz az erősebb: egymásért mindketten elhagyják apjukat, anyjukat és lesznek egy test, egy lélek. Végül az újabb, legerősebb szeretetkapcsolat lesz az, ami a felnőtté vált fiatalembert nemzetével köti össze; nincs na­gyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.

A kielégítetlen szükségletről árulkodnak a hiánybetegségek. A lé­lektan és a magatartástudomány egyértelműen kimutatja, hogy a kap­csolathiány minden körben veszélyezteti az egyén testi és lelki (men­tális) egészségét, és ezáltal az egész társadalom egészséges működését. A kapcsolat, a szeretet nem maradhat puszta gondolat, érzelem, azt ki kell fejezni, azt tudatni, éreztetni kell. Az anya öleli, simogatja, becézi magzatját, beszél, énekel hozzá, utánozza, nevetteti a saját, egykor megtanult anyanyelvén: a szó, a mozdulat, a dallamok, a ritmus, az arcjáték anyanyelvén; gondoskodik a gyermek változatos szükséglete­inek kielégítéséről: eteti, itatja, melegíti, szorítja, rázogatja, játszik vele. Amint később is a művészet nyelvén fejezi ki szeretetét a család, a társak, a választott élettárs, a barátok iránt, és áldozatkészségét is kinyilvánítja, vagy ha kell, bizonyítja. Ha ezt nem teheti, nem teszi, a kapcsolat hiányától nem csak ő, hanem társai, közösségei és egész nemzete szenvedni fog, megbetegszik. A magatartástudomány min­den egyes szeretetkörre érvényesen kimutatja a hiány, a kielégítetlenség következményeit. Társadalmi tőkének tekinthetjük a szeretetkapcsolatok összességét. Hiánya szorongáshoz vezet, és a szorongó ember minden testi és lelki bajnak ki van szolgáltatva: a szív és érrendszeri, a daganatos, rákos, az emésztőszervi- és kedélybetegségeknek, depresszió­nak egyaránt. Még az olyan nehezen meghatározható szeretetkapcsolatnak, mint a hazaszeretet hiányának is jól felismerhető, leírható következményei vannak. Például egy amerikai vizsgálat kimutatta, hogy az oda kivándorolt japánoknak két csoportját lehet jól megkü­lönböztetni egymástól. Az egyik mindenben igyekszik felvenni új hazájának szokásait, mentalitását, nyelvét, ezek sikeres üzletemberek­nek is bizonyulnak. A másik csoportba azokat lehet sorolni, akik anyagi áldozatokkal, de megtartják kapcsolatukat az anyaországgal, megtartják nyelvüket és azt továbbadják utódaiknak, ragaszkodnak a japán szokásokhoz. Ezek nem olyan sikeresek, mint az előző csoport tagjai, de életkoruk átlaga öt évvel magasabb az előző csoporténál.

Módosítás dátuma: 2015. november 23. hétfő, 18:11 Bővebben...
 

Az értelmiség felelőssége a társadalom lelkiállapotának és közérzetének alakulásában

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az értelmiség felelőssége a társadalom lelkiállapotának és közérzetének alakulásában

Történetileg az iskolázatlan emberek között a tanult ember: a pap, a tanító, később a jegyző és a körorvos számított értelmiséginek. Különösen 1848 előtt ide tartozott a nemesek közül nem is egy, aki magas műveltségre tett szert, és felelősséget érzett jobbágyai, az egész nemzet sorsáért. Falun akarva-akaratlanul a pap, a tanító, a jegyző- szinte napjainkig- tényleges képviselője, szellemi vezére is volt a közösségnek. Tanácsukra odafigyeltek az emberek, véleményüket kikérték. Ők fogalmazták meg és írták le a falu sérelmeit és vágyait. Ugyanakkor harcoltak is a rájuk bízott közösség szellemi, erkölcsi és anyagi előmeneteléért. Kapcsot képeztek a falu és a világ között; ők voltak látó szemei a közösségnek, amivel az a világot szemlélte és értelmezte. Tanulmányaik révén az egész nemzet, az ország, az emberiség érdekeire figyelve látóhatáruk országnyira tágult, és azon túl Európára- melyet egy részük diákként be is járt. De fordítva is így volt. Az erőszakos földesúr, a hatalom, legyen az állami felsőbbség vagy idegen hatalom kiszolgálója, a falu vezetőit azonosította magával a faluval. Ha a falut akarta megbüntetni, vezetőiket fogta le, kínozta meg, végezte ki.

A Rákóczi-kortól 1956-ig számos szomorú példára hivatkozhatunk.

A gondolkodó, felelősséget érző értelmiségi ma szembesül az ország népének rossz lelkiállapotával. Nem szólam, képzelt politikai mumus ez a rossz lelkiállapot, hanem tény, melyet nemzetközi összehasonlításra alkalmas statisztikai adatok igazolnak. Azokra a közismert adatokra hivatkozom, amelyek szerint nemzetközi összehasonlításban az élen állunk az erőszakos halálozás, az öngyilkosság, a közúti balesetek, a rákos megbetegedések, a szív-érrendszeri megbetegedések, a lelki zavarok okozta munkaképtelenség és sok más, nap mint nap észlelhető, rossz emberi kapcsolatokról árulkodó baj területén. Mindenről alapos és felelősségteljes tudományos elemzés is áll rendelkezésünkre, amely mindennek legfőbb okára is utal.

Módosítás dátuma: 2015. július 06. hétfő, 06:13 Bővebben...
 

A hagyományőrzők küldetése

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A hagyományőrzők küldetése

Minden ember tudni akarja, mi miért, milyen okból és célból történik, jön létre, mi az értelme valaminek. A kérdés jogos, fontos: mi a hagyomány, miért kell azt őriznünk?

Hagyományon most nem a reánk maradt anyagi dolgokat értjük, hanem a műveltségbelit, a kulturális hagyományt. Így az első további kérdésünk az, hogy mi a kultúra, mit jelent a műveltség? A néprajztudomány ezt úgy határozza meg, hogy a kultúra az ember szükségleteinek kielégítésére létrehozott eszközök és módok összessége. De mit kell szükségleten értenünk? Egyszerűen mindazt, ami nélkül nem élhet az ember, a társadalom: anyagok, eszközök, cselekedetek, módszerek, kapcsolatok, körülmények. Nehéz lenne felsorolni ezeket; élelem, levegő, lakás, ruházat, kapcsolat, és ezeken belül például az élelemben kell legyen fehérje, zsír, szénhidrát, vitamin, nyomelemek, rostanyagok, s mindez kellő hőmérsékleten, tisztaságban, hozzáférhetőségben és mennyiségben. A történelem során lassanként ismerte fel ezeket a tudomány, de a népek, anélkül, hogy tudatában, ismeretében lettek volna az összes létfontosságú szükséglet kielégítésének módjával, öntudatlanul, a hagyományt követve, kielégítették azokat. Azok a népek, melyek nem tudták kielégíteni szükségleteiket, már nem léteznek, elpusztultak már. A tudomány ugyan felismert sok létfontosságú szükségletet, de ugyanakkor számos, fel nem ismert szükséglet kielégítetlen maradt, mert feleslegesnek ítéltek sok mindent, ami azelőtt kielégített volt. Ezek közé sorolhatók többek közt az emberi kapcsolatok is. Kapcsolat az ember és a másik ember, ember és az Isten, ember és a természet között.

Módosítás dátuma: 2015. április 28. kedd, 07:38 Bővebben...
 

Rend, mint örökség

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Rend, mint örökség

A kultúra, a műveltség az antropológia vagy néprajz értelmezési kereteiben – nagyon leegyszerűsített megfogalmazásban - egy adott korszak társadalmának szellemi és anyagi értékrendje, az azt létrehozó emberi közösség szükségleteinek kielégítésére létrejött eszközrendszer. Létrehozója tehát a szükség, az igény, éltetője pedig az azt egyezményesen elfogadó közösség, melynek saját létfennaratására a kultúrát létrehozta és adaptálja a változó körülményekhez. (lásd bővebben: Magyar Néprajzi Lexikon) A természeti népek, vagy akár a természettel harmóniában élő parasztság kultúrája olyan teljes, az élet minden területére kiterjedő, örök érvényű emberi szükségleteket kielégítő eszköztár, mely évszázadok alatt kristályosodott ki, az adott közösség értékrendjének megfelelően. A testi, lelki, szellemi és érzelmi szükségletek kielégítésének módját rendkívül komplexen hordozza, miközben folyamatosan alkalmazkodik az aktuális társadalmi és természeti kontextushoz. Az életben maradáshoz szükséges adaptáció az élővilágnak éppúgy sajátja, mint az emberi közösségeknek. Az ember azonban a természetes kiválasztódás helyett kultúrájának segítségével idomul környezetéhez, fejti ki környezetalakító tevékenységét. „A hely, a környezet és a kor, az idő megszűkíti az ember lehetőségeit, de végső soron mégis a végetlenül sokoldalú és találékony ember játékos egyéniségétől függ, miként teszi azt elődeinek tapasztalataira, vagyis a hagyományra támaszkodva.” (Andrásfalvy 2004a: 97.)

A hagyomány szót ma kiterjedt értelemben használjuk, olykor helytelenül. Tudományos értelemben a hagyomány „a közösségi magatartásformák és objektivációk nem örökletes programja, a kultúra invariáns-rendszere, a kultúra grammatikája. A hagyomány jelenléte emberi közösségek létének feltétele; az élők világában egyedül emberi közösségek sajátja, amennyiben ezek élettevékenységét a genetikai kódokban rögzített programokon túl olyan szimbolizált jelrendszerek irányítják (pl. a nyelv), amelyek a megtanulás-elsajátítás folyamatában válnak a különféle típusú (szociális, etnikus) közösségek tagjainak birtokává, szervezik ezek viselkedését… A hagyomány nem egyéb tehát, mint e szimbolizált jelrendszerek összessége. Helytelen az a néprajzi irodalomban megtalálható gyakorlat, amely a hagyomány köznyelvi értelmét megszorítás nélkül elfogadja, az „ősi”-vel, „örökség”-gel, a tudományszak kutatási tárgyával azonosítja.” (Istvánovits 1979: 393.) Ennek ismeretében jelen gondolatmenetben legfőképpen annak a magyar paraszti társadalomnak a műveltségéről és kultúrájáról lesz szó a továbbiakban, mely a Kárpát-medence természeti környezetéhez alkalmazkodva hordozza magán a különböző történeti korok lenyomatát, térben és időben (táji-történeti tagolódás), sőt a paraszti társadalom belső rétegzettségének megfelelően is differenciálódva.

Módosítás dátuma: 2015. február 21. szombat, 10:17 Bővebben...
 


3. oldal / 6